Allegri: „A továbbjutás volt a cél”

Allegri Massimiliano_üvölt.jpgMassimiliano Allegri a Monaco elleni gól nélküli mérkőzést követően elmondta, hogy közvetlenül a mérkőzés előtt betegség ütötte fel a fejét a keretben, és ezért volt kénytelen módosítani az eltervezett felállást.

Az Öreg Hölgy csapata sorozatban harmadik, kapott gól nélküli meccsét játszotta a Bajnokok Ligájában, és a kedvező eredménynek köszönhetően 2003 óta először elődöntősnek tekintheti magát.

„Ma este az elődöntőbe jutás bebiztosítása volt a cél. Valóban nem játszottunk túl attraktív futballt, azonban nehéz a Monaco ellen játszani, és számos technikai hibát vétettünk.” - nyilatkozta a tréner a Sport Mediaset mikrofonja előtt.

„Véleményem szerint védekezésben jól teljesítettünk, mivel kevés vagy semennyi helyzethez juttattuk az ellenfelet. Végül is a mérkőzést követően az eredmény fontosabb, mint a mutatott játék.

Tudtuk, hogy a biztos továbbjutáshoz gólt kell szereznünk, és két lehetőség is adódott a szünet előtt, amit azonban nem használtunk ki. Egyéb helyzeteket sem értékesítettünk, azonban nagyon kevés kockázattal játszottunk hátul.”

A Juventus az elődöntőre pénteken a Real Madrid, a Barcelona és a Bayern München közül kap ellenfelet.

„Elégedett vagyok a srácokkal, szerintem megérdemelték az elődöntőbe jutást azzal, amit megvalósítottak a Bajnokok Ligájában eddig. Csak kétszer kaptunk ki, mindkét alkalommal 1-0-ra, és véleményem szerint nem érdemeltünk egyik alkalommal sem vereséget, a többi mérkőzésen pedig mindig jól teljesítettünk.

Európa három legnagyobb klubja ellen mérettetünk meg. Határozottan megígérhetem, hogy teljesen más mérkőzést láthatunk majd ezen ellenfelek ellen, mint amit a Monaco ellen mutattunk.”

A torinói tréner az első mérkőzésen 4-3-1-2-ben állította pályára csapatát, azonban a visszavágón a Juventus már 3-5-2-ben állt ki, a tréner pedig megindokolta a döntését.

„Azért döntöttem ezen rendszer mellett, mert minden nap kiértékelhettem a játékosokat az edzések alapján. A mérkőzés előtt két órával Carlos Tévez játéka még kérdéses volt, mivel két napon át hányás gyötörte. Arturo Vidal lázas volt, míg Andrea Pirlo sorozatban két meccsen játszott kéthónapos kihagyást követően.

Figyelembe kellett vennem a padon rendelkezésre álló opciókat, amennyiben hátrányba kerülnénk. A padról beálló játékosok helyzetét is mérlegelve szerintem ez volt a legjobb opció.

Teljes mértékben tisztában voltam azzal, hogy ez gyenge teljesítményt eredményezhet, azonban a cél az elődöntőbe jutás volt adott körülmények között.”

Nem zárható ki, hogy Carlos Tévez betegsége továbbterjedt csapaton belül, mivel egyes források szerint Álvaro Morata rosszul érezte magát a cseréjét követően.

Massimiliano Allegri ezzel túlszárnyalta Antonio Conte legjobb BL-eredményét, ezzel talán sikerült teljes mértékben maga mellé állítania a szurkolókat?

„Véleményem szerint teljesen természetes, hogy a szurkolók bizalmatlanok voltak egy olyan edző cseréjét követően, aki sorozatban három bajnoki címhez vezette a Juventust, különösen mivel egy nap alatt zajlott le minden.

Nem sok edző igazolt át az AC Milantól a Juventushoz. Már nyertem bajnoki címet és szuperkupát. Kizárólag munkával lehet fejlődni. 

A csapatnak tovább kell haladnia a megkezdett úton, és mindenképpen javulnia kell, mivel BL-elődöntő és az Olasz Kupa döntője vár ránk. Jelenleg nagyon elégedett vagyok.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr567390828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jade2364 2015.04.23. 09:15:40

Gratulálok a csapatnak!!!!

Valóban nem a legszebb focit játszottuk, de kit érdekel a lényeg, hogy sikerült. 2003 óta várunk erre a pillanatra! Nem vagyunk esélyesek, de ebben a szakaszban már bármi megtörténhet én kifejezetten örülök neki, hogy esélytelennek tartanak minket így lehet a legnagyobb meglepetést okozni!

Forza Juve!!!!!

Trieszt120506 2015.04.23. 09:27:28

Engem sem érdekel a mutatott játék, ha 7-0-val rendezzük le a Monaco-t, akkor sem lennénk esélyesebbek az elődöntőben. A bajnokikon mostantól játszhat a primavera, hogy maximalizáljuk az esélyünket egy szorosabb párharcra.

Gyönyörű szezon lesz ez már mindenképpen!

Hoods. 2015.04.23. 09:30:17

Senki nem varta ev elejen ezt a teljesitmenyt, akarhogy is de ott vagyunk a legjobb 4be. Szep volt Maxi, de most mutasd meg mit tudsz. Innentol mar minden csak hab a tortan!

stevenh 2015.04.23. 09:31:50

Nagyon régen volt már ilyen, hogy április vége, és még mindig úgy nézhetek hétközi BL meccset, hogy ott a kedvenc csapatom, hatalmas öröm, én a Real Madridot szeretném, ennek egészen egyszerű oka van, bármennyire is gyenge volt a keret (Ranieri időszak pl) akkor is sikerült őket megszorongatni.

Kis hangulatkeltés: www.youtube.com/watch?v=oWY5rXQslt8
www.youtube.com/watch?v=FcJE3h1he6k

Il Principino 2015.04.23. 09:43:53

Jár a gratuláció a fiúknak és Maximus gladiátorképzőnknek:)
Nem értettem miért volt szürkébb Tevez,de a nyilatkozatok alapján kb a fél csapatunk nem volt teljesen egészséges vagy fitt!Tevez,Morata,Vidal betegeskedett Pirlo,Barzagli nem rég tértek vissza...nagy kár,de kéne egy Polip a középpályára igazán:(
Innen már bármi lehet,de azért mutassuk meg,lényegében csak a bl-re kell koncentrálnunk,ami nagyon lényeges!Remélem a Realt kapjuk,talán ellenük lehet a legtöbb keresnivalónk!Forza Juve:)

MdewC 2015.04.23. 09:58:06

Szuper, királyság!!! :)

Barcának örülnék!

Rivendell 2015.04.23. 10:00:09

@kg19850508: +1 Realt ide:)

Pogbo mikor térhet vissza? elődöntőre mennyi esélye van? Asa-t utólag se lehet nevezni sérülés miatt?

pedronegroo 2015.04.23. 10:11:52

Nagy gratula a csapatnak!

Basszus, hogy elment ez a 12 év.... Remélem nem kell újabb esztendőket várni egy ilyen eredményre! Bár ehhez a sikerhez jókora mázli is kellett, de ha nyáron okosan igazolunk akkor tartósítani lehetne ezt az eredményt szerencse nélkül is. Ezért már én is azon a véleményen vagyok hogy sajnos el kell adni Pogba-t és a befolyt összegből Tevez-szintű játékosokat venni, mert jól mutatja a mostani BL menetelésünk hogy csak ilyen kaliberű támadókkal lehet keresni valónk nemzetközi szinten.

A két Monaco elleni meccsünket pedig el kell felejteni, kritikán aluliak voltak, nem is akarom elhinni hogy csak ennyire vagyunk képesek ezért ráfogom a Monaco-ra hogy ölte a focit. Ha kiestünk volna ellenük azt nagyon nehezen emésztettem volna meg.

A 4 között ha búcsúzunk az rendben van, ezektől a csapatoktól ki lehet kapni.

Il Principino 2015.04.23. 10:14:05

@Rivendell: Pogba 50-60 napra dőlt ki a sérülése március 18-án történt..a döntőn már talán tud játszani,esetleg ha valami csoda történik az elődöntő visszavágóján,de ki tudja érdemes-e kockáztatni,hogy rásérüljön a túl korai bevetés miatt..én már annak is örülnék,ha az olasz kupadöntőre visszatérne+együtt ünnepelné a bajnoki címet a pályán a többiekkel!Asa-ról nem tudok semmit..

bianconero78 2015.04.23. 10:28:20

Korábban voltak itt fejtegetések,hogy mennyi bevétel várható az idei BL-ből.Nem tudja valaki,hogy most,így,hogy egyedüli olasz vagyunk a kieséses körben,és megvan az elődöntő,így milyen bevétel várható..?Mert a tavalyi pénzekből kiindulva nem kevés..

Alex8610 2015.04.23. 10:36:11

@bianconero78: en azt olvastam valamelyik cikkben anni ha jol emlekszem hovy olyan 75millio korul kapunk

Rikoo 2015.04.23. 10:42:35

De nagyon vártuk már ezt az elődöntőt. Amiben bízhatunk az, hogy a csapatvédekezésünk jobb, mint az összes többi csapaté még ha egyénileg a védőknél vannak is hiányosságok. Főleg 4 védővel nem biztos, hogy Chiellinit kéne kezdetni.

bianconero78 2015.04.23. 10:42:43

@Alex8610: Hát az szép összeg lenne..Tavaly a győztes nem kapott annyit,közel sem..:)

Alex8610 2015.04.23. 10:50:12

@bianconero78: egy ezzel foglalkozó cikkben találtam ez még a Dortmundi visszavágó előtti: "Persze minél tovább jutna az olasz csapat a legrangosabb európai kupasorozatban, annál több pénzt gyűjthetne. Már eddig is összejött 60 millió euró (18,2 milliárd Ft), a Dortmund elleni nyolcaddöntős találkozón pedig a becslések szerint további 9 millió euró (2,7 milliárd forint) forog kockán. Ha sikerül továbblépni, akkor a tavalyi csúcsgázsit is túlszárnyalhatják"

Tony. 2015.04.23. 11:06:35

Azt kaptam a meccstől amit előzetesen vártam. Voltak, akik nem értették, hogy miért írtam le a Monaco-t, és láttam eldöntöttnek a párharcot a Torino-i meccs 57. percétől. Egyszerűen tudtam, hogy nem lesznek képesek akár egyetlen gólt is szerezni.
Igazából hazai pályán 94 perc alatt EGYETLEN EGY valamirevaló gólhelyzet kialakítására sem voltak képesek, de még igazi nyomás alá sem került a kapunk. Ez nem volt meglepetés, kevesek ők egy Juve féle védelem feltörésére.

Ha Mourinho-t és Simeone-t gyakran megszólják emiatt, akkor nekünk is el kell ismerni, hogy egy undorító célfocit játszottunk. Ez van, de tegnap ezt kellett játszani. Megöltük a Monaco játékát, akinek egy percig nem volt esélye a győzelemre.
Amire nem lehetünk büszkék az az, hogy egy kamutizin kívül semmit nem sikerült felmutatni, és az első meccsen mi sem tudtunk velük mit kezdeni.

A következő kör valószínű a végállomást jelenti majd. A következő esélyeket adom magunknak:

Barca: 80-20
Real: 70-30
Bayern:60-40

danimester1 2015.04.23. 11:06:48

Lehetünk elégedetlenek a látottakkal,de felesleges!Szerintem a hó-sárcsata után a törökök sem azzal foglalkoztak....:-) Még egyszer gratula a csapatnak szép teljesítmény,hogy eddig jutottak.Tény a padunk halovány,így a máj. 5.-6.-i meccs előtt gyakorlatilag kapusostól mindenestől full cserékkel játszatnék,pláne ha addig már matematikailag is biztos lesz a bajnoki cím.Sajnos Pogba játéka kétséges és az is,hogyha felépül tudna-e úgy játszani ennyi kihagyás után.Allegri ismét korrekten nyilatkozott,mert valóban úgy játszottunk,hogy továbbjussunk,sem többet sem kevesebbet,de az EREDMÉNY a fontos.Alla Juventus, vincere non è importante E' l'unica cosa che conta.A nyáron erősíteni kell és képesek lehetünk még szebb eredmények elérésére.Srácok a szezon kezdete előtt ezt bármelyikünk aláírta volna.Nem akarok mohó lenni,de ha behúzzuk a kupát,a bajnokságot,Bl-4,majd szuperkupa azért az jóval több mint amire mindenki számított.

bianconero78 2015.04.23. 11:08:38

@Alex8610: Ez nagyon komoly összeg lenne,főleg,ahogy most utána néztem,tavaly a csoportkörös kieséssel kerestünk 43 milliót,a győztes Real 57-et..:)

danimester1 2015.04.23. 11:13:49

@Tony.: Igazad van ezek a csapatok ellen nem lesz elég "leparkolni a buszt", egy-egy adódó lehetőséget könyörtelenül ki kell használni.Az esélyeink valóban nem nagyok,de így a legjobb meglepetést okozni.:-) Ellenben ha nem sikerül,csak annyit remélek nem hatalmas zakóval kell kiesnünk.A %-ok szerintem a 60-40 a Real ellen a többivel egyetértek.A törpe katalánok ellen a fejjátékkal tudnánk kezdeni valamit,de nincs szélső aki normálisan be tudná adni a labdákat.A bajoroknak a védelmük ami a gyengéjük lehet,a Real pedig tele sérültekkel.Igazából pontosabb képet majd csak az első meccs után kaphatunk,hogy valóban van keresni valónk vagy inkább a szép foci és egy szép búcsú.

bianconero78 2015.04.23. 11:16:28

@Alex8610: La Stampa ha calcolato questa mattina, che con la conquista della semifinale di Champions League, la Juventus ha già guadagnato circa 70 milioni di euro. Mai cikkben is 70 körül írnak,mint mondtad.

MdewC 2015.04.23. 11:20:30

Top 4-ben vagyunk. ;)

hellan (törölt) 2015.04.23. 11:42:31

88 millio euro korul vagyunk jelenleg ha minden bevetelt nezunk a BLben.

Apuleius 2015.04.23. 11:46:36

@hellan: A végére akár 15-20 Padoin is kijöhet a BL-ben keresett pénzből!

Barolo 2015.04.23. 12:04:10

@Tony.: Nagyjából egyet értek veled.... bár én a Real, Bayern dolgot pont fordítva gondolom. Én úgy érzem, hogy jelen pillanatban a Real ellen lehetne a legjobb esélyünk, de amúgy kb. mindegy. A csapatunk védekezése (még a meglepő hibák ellenére is) talán egy fokkal jobb mint a másik 3 csapaté, ha a Polip visszatérne (szerintem nem fog)akkor a középpályán sincs szégyenkezni valónk. Két helyen vagyunk nagyon lemaradva.... egyrészt a támadó szekciókban, ahol mind a 3 csapat brutálisan erős.... és bár Tevez az idei formájával bármelyik keretbe beférne egyedül ő kevés. Másrészt a cserepadok és a változtatási lehetőségek a többi csapatnál teljesen más dimenzióban vannak mint nálunk. Nálunk szerintem jelenleg 2 világsztár játszik és még Vidal tudna felnőni ebbe a kategóriába a tavalyi formájával, de ezekben a csapatokban van 6-8 top játékos, ami azért egy teljesen más helyzetet teremt.
Nagyon jó teszt lesz, amiben benne van egy nagy pofon lehetősége is, illetve a továbbjutást sem szabad előre feladni. Nekünk akár jól is jöhet a gyengébb tegnapi játék, hátha elbízzák magukat a nagyfiúk. Forza Juventus!

csakajuve11 2015.04.23. 12:09:53

@Apuleius: Az átigazolási piacon már bevezetsz egy új mértékegységet? :D Akkor Pogba ára körülbelül 25 Padoin?
Meccshez annyit, hogy szerintem is ezt kellett hozni, nem szép, de végtelenül boldog vagyok, szerintem innentől már minden csak hab a tortán.

venember83 2015.04.23. 12:12:44

@Apuleius: remélhetőleg lejárt a padoinok ideje.

Apuleius 2015.04.23. 12:32:37

@csakajuve11: Nem is rossz ötlet, mostantól ezt a mértékegységet használjuk majd az átigazolási híreknél :-DDD

@venember83: Azt én is nagyon remélem.

bianconero78 2015.04.23. 12:44:31

@hellan: Miből tevődik össze ekkora összeg..? Ez azért nem semmi..Tavaly a győztes Real kapott 57.4-et...

Trieszt120506 2015.04.23. 13:06:11

@bianconero78: a legfőbb magyarázata a többi olasz gyengélkedése és a kedvező tv-s szerződések. A top ligák országai között kb ugyanannyi pénzt osztanak szét a BL-ben, nekünk csak a Rómával kellett osztozkodnunk, velük is csak a csoportkör alatt. Másrészt egyedüli olasz BL-esként az olasz közvetítési díjak oroszlánrésze is minket illet.

Andras74 2015.04.23. 13:15:29

@venember83: Szerintem ennél egy kicsit több tiszteletet érdemelne a srác. Pont annyit tud, amennyire szükség van ahhoz, hogy az éppen aktuális feladatát ellássa. Nem sérül meg, nem duzzog, hajt, mindig bevethető, gyakorlatilag bármilyen poszton. EZ az Ő DOLGA, és ezt klasszis szinten hozza. Nem rá kell a csapatot építeni, és ezt mindenki tudja.

bianconero78 2015.04.23. 13:16:52

@Trieszt120506: Értem. És ez még tovább nőhet az elődöntős két meccsel,vagy már az is benne van..?

Trieszt120506 2015.04.23. 13:20:41

@bianconero78: a döntőbejutás további 10,5 milliót, a végső győzelem 15 milliót ér.

bianconero78 2015.04.23. 13:23:23

@Trieszt120506: Aha.Szóval reálisan nézve a mostani összeg marad kb..De ne legyen úgy..:)

Il Principino 2015.04.23. 13:30:04

Reméljük ezek után már nem lesz muszáj eladni egy alapembert sem+a fizuk magasabbak lehetnek,amivel idecsábíthatunk pár jó játékost még+maradhatnak a jelenlegi sztárok is pl.:Pogba...Ha bl-t nyernénk az kb 100 miskát jelentene:)
A sok nyomi meg hogy vergődik NSO-n:D
Ma pedig hajrá Fior és Napoli...miket nem írok:)

hellan (törölt) 2015.04.23. 14:47:36

@bianconero78: Ahogy Trieszt is leírta, ezt csakis a többi olasz csapat gyengeségének tudhatjuk be. Idén 2 olasz csapat jutott be a csoportkörbe és az AS Roma még a csoportból sem ment tovább, így az olasz TV-s jogdíjak és egyéb piaci dolgok összességében 2 olasz csapat között oszlana szét, viszont mivel sokkal tovább jutottunk, így sokkal nagyobb összeg is illett minket.

Nézd meg pl. a 2012/13-as BL szezont, szintén 2 olasz csapat indult (Juve, Milan), mindkét brigád továbbjutott a csoportjából és a Milan a nyolcad-, míg mi a negyeddöntőben véreztünk el. Ekkor kaptunk 44.5M market pool címén, míg a Milan 36.25M eurót. Abban a szezonban 65.5M euró bevételünk volt a BL-ből. Tavaly kb 32M eurót kaptunk 3 olasz csapattal, emellett Napoli (26M, Milan (nyolcaddöntőbe jutottak - 22M market pool címén).
Tehát olyan 80M-et osztottak ki az előző két szezonban market pool címén az olasz csapatoknak. Nem kell taglalnom, hogy a helyzet az idén a legjobb a számunkra, hiszen 2 olasz csapat van, amely közül az egyik a csoportból sem jutott tovább, a másik pedig az elődöntőben van már. Elődöntő eléréséért tavaly 4.9M euró járt.
Alapjáraton sokkal nagyobb figyelmet generálunk, mint az AS Roma, így olyan 60M eurón sem lepődnék meg market poolnál.

venember83 2015.04.23. 15:08:48

@Andras74: nem is vagyok vele szemben tiszteletlen. Tegnap este is ő rohant a legvehemensebben a szurkolók felé a meccs végén, amikor a Juve-lánc ment megköszönni a szurkolást. Tényleg nincs vele semmi bajom, de nála azért ügyesebb iparosok kellenek, minimum Marchisio és Vidal szintűek, eléjük meg valami irányító és/vagy támadó középpályás. És a védelem széleit is ideje lenne megerősíteni.

bianconero78 2015.04.24. 09:21:31

@hellan: Köszönöm a kimerítő elemzést,világos..:)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása