Pogba eladó a megfelelő áron

pogba_paul_golorom_csikosban.jpgPaul Pogba ügynöke minden bizonnyal megunta a csendet, amely övezi pártfogoltja helyzetét, hiszen nemrégiben ismét arról beszélt, hogy a fiatal középpályás a megfelelő áron nyáron eligazolhat, ám mindeközben a Juventus vezetőségével szoros kapcsolatot ápoló ügynök egyben tanáccsal is szolgált a torinóiaknak.

„A Juventusszal ötéves szerződést írtunk alá, azonban mindannyian felnőttek módjára kezeljük a helyzetet, és amennyiben megfelelő ajánlat érkezik, az átigazolás végbe fog menni.” - olvashatók Mino Raiola szavai a La Stampa hasábjain.

„Azonban a Juventus számára az a legfontosabb, hogy a bevételt okosan fektesse be, különben két év múlva arról beszélhetünk, mekkora hibát követett el a vezetőség.

Folyamatosan változtatni kell a csapaton, akkor is, amikor erős a keret, nem csupán akkor, amikor nincs más út, mint a megújulás. Következő évre jól fogna négy vagy öt új játékos.

Ne feledjük, hogy Zinedine Zidane-t is eladta a klub. A Paris Saint-Germain-ben játszó Edinson Cavani és a jelenleg a Palermo mezét viselő Paulo Dybala közül én az utóbbit választanám. Cavani fizetése túlságosan megterhelő lenne véleményem szerint.”

Ugyanakkor Mino Raiola szavai közé némi pozitívum is férkőzött, hiszen a képviselő elismerte, hogy a Pogbáért eddig érkezett ajánlatokat nem találja elégségesnek.

„Legalább kétezer hívást kaptam az év eleje óta. Szinte húsz telefonhívás érkezett naponta, és ebből néhány esetben egyezkedésre is sor került.

Mindazonáltal ezek inkább egy eljegyzéssel értek fel, korántsem egy valós házasságkötéssel.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr657382912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Barolo 2015.04.20. 11:35:12

Úgy hiányzott már, hogy mondjon valamit....:) Pogba nyár végéig még 98-szor el fog igazolni és 97-szer még sem fog eligazolni. Örülnék, ha maradna és sztem szakmailag neki is sokkal jobb lenne min. 1 évet maradni. Ettől függetlenül valószínűbbnek érzem az idei eladását, mert a Psg,a City, az Mu és talán a Reál és Bayern is változtatni akar és nagyon kevés mozdítható jó játékos van az ő kategóriájában. Ezért, ha tippelnem kéne, akkor menni fog, de remélem nem lesz igazam. Forza Juventus!

BigP86 2015.04.20. 11:44:48

90 alatt nem adnám el a mai árak mellett

Barolo 2015.04.20. 11:46:20

@BigP86: Úgy érted fontban remélem.... :)

hellan (törölt) 2015.04.20. 12:38:41

@Barolo: Euró is megtenné, bár ha az a haszontalan Bale 90M euró volt, valóban jogos lehet a font. :D

RuidaRobert 2015.04.20. 12:40:38

Ha Dybala 50, akkor Pogba 100.

babo0410 2015.04.20. 12:51:03

Nem szabad eladni! És jelenleg Pogba nem nyilatkozott olyat, hogy szívesen menne ide vagy oda. Én remélem csak Raiola púposkodik, nem arról van szó, hogy a vezetőség el szeretné adni.
@Barolo: Az általad említett csapatok közül a Realba biztos nem fog menni, hiszen Raiola megmondta, hogy emberkereskedők markába nem adja az ügyfelét, a Unitedbe Pogba nem óhajt visszamenni, a Citybe talán a United miatt nem fog (meg jelenleg nem látom miért lenne neki oda igazolnia előrelépés, sem a City, sem az angol bajnokság nem áll úgy jelenleg, hogy akkora előrelépést jelentsen neki), a Bayern meg senkiért nem fizetett még, és nem is fog szerintem 100 millió körüli összeget. így egyedül marad a PSG idén, jövőre meg talán a Barca is képbe kerülhet. Kicsi esélyt látok a távozására jelenleg.

4Evorg 2015.04.20. 13:01:42

"a Realba biztos nem fog menni, hiszen Raiola megmondta, hogy emberkereskedők markába nem adja az ügyfelét"

Mondta egy emberkereskedő...
Ne félj, Raiola is olyan mint a szélkakas.

hellan (törölt) 2015.04.20. 13:07:16

@babo0410: Raiola-t egyedül a pénz érdekli és Pogba az egyik gyémántja, idő kérdése mikor harcolja ki az eladását.

Barolo 2015.04.20. 14:22:05

@4Evorg: @hellan: +1
Én sem zárnék ki semmit (Real), hosszú távon minden fél érdeke egy magas áron való eladás, mert annyira túl van sztárolva (egy zseni, de még nagyon sokat kell bizonyítania), hogy reálisan szerintem nem fogjuk tudni 0-2 évnél tovább megtartani. De ez rengeteg mindenen múlik még (ki, hogy szerepel a bl-ben, nyáron elég nagy játékos és edző mozgás várható szerintem 1-2 top csapatnál, lesz e valami kiugró teljesítmény a Copán stb.). Én lelkileg már kezdek beletörődni, hogy nem lesz soha Pogbás Juve mezem, persze örülnék, ha rám cáfolna. Forza Juventus!

Devilke Balla 2015.04.20. 14:27:10

@Barolo: "Én lelkileg már kezdek beletörődni, hogy nem lesz soha Pogbás Juve mezem" .. hát vegyél,árulnak :D

danimester1 2015.04.20. 17:05:56

Ha megtörténne a lehető legrosszabb forgatókönyv,azaz távozik Tevez és Pogba is,akkor bele kell nyúlni a kasszába nincs más választás.Halkan jegyezném meg,hogy pótolható,mert mióta kiesett ugyanúgy megy a játék.Szerintem 90-100M körül kicsikarhatnak érte,abból meg a bevételekből már szépen erősíthetnénk.Elsősorban nem Berardi meg Zaza félék kellenek hanem valóban minőségi klasszis szintű játékosok.A történethez hozzátartozik,hogy sok pletyka és variáció megjelent már és készpénznek nem szabad semmit venni.Elég ha azt az oldalát nézzük a dolgoknak,hogy nagyon jól fut a szekér,a csapat tovább erősítésével sanszosak lehetünk jövőre akár a végső győzelemre is,így nehéz elképzelni,hogy bárki is távozni akarna,sőt könnyebben lehetünk reális célpont a klasszisok számára.Ha sikerül megtartanunk mindkét játékost,akkor több mint erőssé építhetnénk a keretet még a padon is.Ebben az esetben gondolkodnék Berardi és a hozzá hasonlóak leigazolásában és egy-egy nagyobb névben.Igaz lehet én gondolom rosszul,de a francia eladása nélkül nem lesz annyi pénzünk,hogy a velünk szóba hozott emberek közül le tudjuk igazolni valamelyiket.Szerintem ha maradnak én egy Carrasco,Felipa Anderson,Dybala,Berardi kvartettből szemezgetnék és komoly összeget egy csatárba fektetnék be...

Rivendell 2015.04.20. 17:27:29

Amennyiben +lesz a BL top4 és az olasz kupa + játszunk 1 nagyon kiélezettet a döntőért/vagy akár döntőt/ akkor én nem fogok aggódni a mercato miatt,még akkor se ha Pogba megy,mert szerintem Agnelli végre élvezni fogja a BL-t és azon lesznek,hogy megfelelően +legyen erősítve a keret.

Ammeg sokszor írtam már,hogy Pogbat Asa is lazán fogja tudni pótolni,más stílusban de hozni fogja a top közeli szintet adott poszton.

rockitbaby 2015.04.21. 08:27:29

@Rivendell: Nagy részt egyetértek. Asamoah, amennyiben teljesen rendbejön, képes a saját posztján kiválóan játszani, de ennek ellenére Pogba-t csak akkor szabad elengedni, ha ő menni akar. Az ügynöke meg mehet a vérbe. Ahogy Deschamps is mondta még fejlődnie kell, és van is hová, erre pedig itt van a legjobb lehetősége. Máshol nem fix kezdő.

De játszunk egy kicsit a gondolatokkal. Raiola szerint a megfelelő ajánlat esetén menni fog. Mivel róla beszélünk, az 50-60 milliós tételeket ki is húzhatjuk, bankot kell robbantani. A RM-ről már elmondta, hogy nem akarnak oda menni. A Barca nem igazolhat. A PSG és a Man City már így is az FFP miatt bűnhődik, egy ekkora tételt nem engedhetnek meg maguknak. A Bayern nem fog ekkora összeget áldozni rá, és bár a ManU hajlandó lenne, szerintem oda nem menne vissza a rossz emlékek miatt ( még ha ez nem is profi hozzáállás, de mégis csak ember ). Ki marad a pakliban akkor, aki komoly ajánlatot tehet az asztalra? A Chelsea talán, de az FFP miatt ők is okosan igazolnak, amennyit költenek, annyiért eladnak is. De fentebb már írtam, Pogba-hoz bankot kell robbantani, így szinte nem marad senki sem.

rockitbaby 2015.04.21. 08:36:34

@danimester1: Annyiban igazad van, hogy ezzel a BL szerepléssel leráztuk magunkról a korábbi dolgokat és bár fizetésben nem tudunk versenyezni másokkal, de egyebek terén nagyon is! Viszont ahogy írtad Pogba nélkül is megy a szekér, de Tévez más tészta. Hiába marad, mert tudjuk, az lesz az utolsó éve itt. Így oda mindenképp kell valaki. Akár megy, akár marad. Berardi szerintem jóval többet pakolt már le az asztalra, mint Dybala és nem mellékesen jóval olcsóbb is, így én őt minden esetben visszahoznám, de Llorente helyére. Félelmetesen életlen a cserecsatár sorunk, így kell valaki és ki tudja, berobbanhat. Nekem csak az a gondom, hogy a Tévez utáni élet nagyon csíkos. Vagy veszünk sokmillióért egy csatárt, aki talán felnő a feladathoz ( ezt speciel Dybala-ban nem látom még ) vagy a fiataljainkat - Coman és Berardi - erőltetjük, hátha elbírják a terhet. Mindekettő marha kockázatos, mert rámehet több év építkezése.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása