Francia források szerint a párizsi francia bajnok érdeklődést mutat a Juventus csatára, Carlos Tévez iránt, és akár meg is vásárolnák a szezon végén a futballista játékjogát.
Az argentin válogatott az idén vezeti a klub góllövőlistáját, és jelenleg rendkívül nehéz elképzelni a csapatot nélküle, ám a támadó többször kijelentette, hogy nem kívánja meghosszabbítani szerződését, ezért várhatóan a kontraktus 2016-os lejártát követően visszatér a Boca Juniors együtteséhez.
Mindez azonban a Le Parisien értesülése szerint nemigen érdekli a Paris Saint-Germain vezetőségét, mivel úgy tűnik, hogy a francia klub ajánlatot kíván tenni a nyáron a játékos ügyében, amennyiben Ezequiel Lavezzi távozna a klubtól.
A napilap szerint a PSG kész tizenötmillió eurót fizetni átigazolási díjként, valamint a csatárt motiválandó 5,5 millió eurós bért ajánl, amely egy millióval meghaladja a futballista jelenlegi fizetését.
Az egykori Manchester City támadó ebben a szezonban 26 gólnál jár az Öreg Hölgy mezében az összes kiírást figyelembe véve, ebből pedig hatot a nyolc Bajnokok Ligája mérkőzésen szerzett.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Rivendell 2015.04.03. 15:01:04
15m nagyon jól jönne a pótlására szánt összeg kiegészítéséhez,mert hogy azt 20-30m-ból nem megoldható az tuti,mert nem igazán rohangálnak tömkelegével fiatalabb csatár tehetségek:( anno csak az olasz csatárok között is vidáman lehetett szemezgetni,most meg halott kb az egész futball világ ilyen téren.
KysBé 2015.04.03. 17:13:35
( Pogba + Tévez = Veratti + Pastore + Cavani :)) )
Mixbetegállat 2015.04.03. 17:19:22
KysBé 2015.04.03. 18:00:50
(neki inkább az "eszmei" értéke a megfizethetetlen. Úgy, mint Buffonnak)
babo0410 2015.04.03. 18:41:26
KysBé 2015.04.03. 21:27:18
Tony. 2015.04.03. 21:27:35
Egyébként szerintem is Tévezt lenne jelenleg a legnehezebb pótolni.
Barolo 2015.04.03. 22:53:33
Szerintem is őt (és egy top formában lévő Pirlot) lenne a legnehezebb pótolni. Ha Tevez nem haza megy (akármikor), hanem pl. a PSG-hez igazolna az nekem emberileg lenne nagy csalódás. Amúgy meg az 1m ilyen szinten már nem hiszem, hogy sokat számít. Forza Juventus!