Nedvěd: "Esélyünk van bejutni az elődöntőbe"

Nedved Pavel_3.jpgA pénteki sorsoláson eldőlt, hogy a Juventus a lehető legkönnyebb ellenfelet kapta, hiszen az UEFA rangsorán a 72. pozíciót elfoglaló AS Monaco ellen kell beverekednie magát a Bajnokok Ligája legjobb négy együttese közé. A torinóiakat a klub szerencseembere, Pavel Nedvěd képviselte a Nyonban, aki készséggel nyilatkozott az eseményt követően.

"Ez volna az, amit akartunk?" - kezdte az esélylatolgatást Nedvěd a Sky Sport Italia munkatársának kérdésére. "Nehéz volna megmondani, inkább majd később válaszolnék, esélyünk van a továbbjutásra, s ez a legfontosabb.

Koncentrálnunk kell, s be kell bizonyítanunk, hogy erősek vagyunk Európában, azonban azt is el kell mondanom, hogy láttam a Monaco mérkőzéseit, s nem véletlenül jutottak a negyeddöntőbe. Két nagyszerű találkozót játszottak, s a másodikon ugyan többet szenvedtek, azt kell mondanom, hogy lenyűgözött, amit az Emirates Stadiumban nyújtottak.

Idegenben talán még veszélyesebbek, mint otthon, így óvatosnak kell lennünk. Nem tekinthetünk túlzottan előre, ha figyelembe vesszük az utóbbi idők problémáit a sérülésekkel kapcsolatban. És hallottam valami olyasmit is, ami nem felel meg a valóságnak, hogy már megnyertük a bajnokságot. Ez nem igaz, még számos mérkőzés áll előttünk, így tökéletesen kell kezelnünk a keretet, különösképpen ebben a pillanatban.

Úgy gondolom, hogy a játékosaink lenyűgöző formában vannak. Ez a megfelelő időben következett be, s ezért gratuláció illeti az edzőt. Jól kezelte a keretet, s megteremtette a nyugalmat Európában, ahogyan szembenéztünk a Dortmunddal. Talán ez volt az, ami korábban hiányzott, azonban mostanra megszereztük."

Mikor a Juventus legutóbb elhódította a serleget, minden energiáját a Bajnokok Ligájára fordította, a Serie A kárára, vajon sikert arathatnak most, tizennégy pont előnnyel a zsebben?

"Nem, egyáltalán nem, mivel ennek az ellenkezője történt velem. 2003-ban megnyertük a bajnokságot, majd egy kicsit leengedtünk, s talán megfizettünk ezért." - utalt a cseh legenda az AC Milan ellenében elveszített fináléra.

"Minden mérkőzésre készen kell állni, minden mérkőzést a legnagyobb összpontosítással kell lejátszani, s így juthatunk el a végéig. Ha másként tennénk, hibát követnénk el."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr517286359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danimester1 2015.03.20. 14:06:02

Egyetértek a kedvencemmel!Így kell csinálni és nem lehet probléma!

pedronegroo 2015.03.20. 16:17:11

Azért a Monaco jóval keményebb dió lesz mint a Dortmund. Ők tudnak védekezni és ráadásul nekunk kell majd támadni mert ők nem fognak és az ilyen csapatok nem fekszenek nekűnk....

DegerFaCan 2015.03.20. 16:20:06

@pedronegroo: Ő.. Hogyismondjam, nem is játszottunk idén más csapattal a Nápolyon meg a Román kívül aki ne állt volna be seggel a kapuba ellenünk. Vagyis akkor Szerinted az egész Serie a nem fekszik nekünk? :D

DegerFaCan 2015.03.20. 16:22:32

Ja és sok okos most meg azzal jön hogy a Dortmund volt a szar nem mi voltunk jók...ezt a csapatot Allegri formaidőzítette erre a meccsre. Komolyan lenyűgöző volt a mentális taktikai és erőnléti fölényünk, ilyet talan még 2006ban láttam a vbn utoljára... :)

kda75 2015.03.20. 17:26:59

@DegerFaCan: Lehet,hogy okoskodásnak tűnik,de szerinted olyan egy jó csapat,mint a Dortmund?

Rivendell 2015.03.20. 17:45:11

szerintem nekünk jobban fekszik 1 olyan aki tud védekezni,ellenben 1 olyannal aki tud támadni....sajna nálunk az 1 kapott gól ebben a szezonban mindig bejátszott...szinte

szerencsére a Dortmund ellen idegenbe ezt elfelejtettük:)

DegerFaCan 2015.03.20. 18:08:44

@kda75: Szerintem Arsenallal egy szint, vagyis nem az első sor, mint a Barcáék, nem is a második, ami mi a PSG meg Atleti, hanem közvetlen az utána lévő brancs erőssége Arsenal, Dortmund (Porto fogalmam sincs, nem láttam őket játszani), aztán jön majd csak a Monaco, aki örülhet hogy gyenge csoportja volt, meg egy gyámoltalan Arsenal, akikben annyi átütőerő volt, mint egy hamvas barackban.

Szóval kérdésedre válaszolva a Dortmund igen is jó csapat, de nincsenek jó passzban sem igazán és minden tekintetben föléjük nőttünk...

peti78 2015.03.20. 19:23:02

minden szavából süt hogy érti és érzi a focit nem úgy mint a vezetőség többi tagja (agnellimarottaszerelmespár)

KysBé 2015.03.20. 19:43:30

Ha egy Monaco-t nem tudunk ütni, akkor inkább gyúrjunk a "Berlusconi kupára" !

pedronegroo 2015.03.21. 14:10:40

@DegerFaCan: A serie a-ban bohóc csapatok vannak. Az Atletico elleni 2 meccs meg van???
180 perc alatt nulla helyzet.....

Rivendell 2015.03.21. 14:34:51

@pedronegroo: tudjuk...Fior-Roma-Lazio-Napoli mind hulladék ez alap....

azért ennyire nem kéne lefitymálni a bajnokságot...és az ATM-nek mennyi helyzete volt? na bakker bohóc spanyol liga

pedronegroo 2015.03.21. 17:19:19

@Rivendell: Az ATM-nek mindig kevés helyzete van de ők ennyiből is megnyerik a meccseiket. Minket is megvertek.
Real,Barca,ATM bohócliga mi??? Azért játsszák folyamatosan a BL döntőket...most is mind a 3 ott a 8 között és nagyon jó eséllyel a 4 között is. Az olasz bajnokságban meg a Roma a 2. helyezett, a "rivális"! Nagyon komoly! :))) Lehet te valami másik bajnokságot nézel!

Rivendell 2015.03.21. 18:05:01

@pedronegroo: hát...kurva nagy szerencséjük volt otthon,hogy a helyzet nélküli mérkőzésük során Gigi potyázott 1 et és behúzták a mérkőzést....ja hogy kevés helyett 1 se volt nekik...spanyol liga bohóc liga...ez tény:)

Rivendell 2015.03.21. 18:08:05

@pedronegroo: még valami..láttad mit művelt a Real 1 német középcsapat ellen?....bika erősek voltak,igazi királyi játékot nyújtottak:D

remélem a Bayern megkapja a Barcat a 4-ben azt ki is picsázzák őket,mi meg mehetnénk a reklám margit ellen,tőlük aztán meg végképp nem tartok,ha a Monaco helyett csapatot kellett volna mondani,akkor őket mondtam volna mint ideális ellenfél.

babo0410 2015.03.21. 18:38:06

@Rivendell: Teljesen egyetértek a hsz-eddel. Nagyon nem értem akinek ennyire nem tetszik az olasz bajnokság, az miért egy olasz csapatnak drukkol? És nem véletlenből van 2 csapat az EL 8 között. Annyira azért nem rossz az olaz bajnokság, csak az EL-t kéne komolyan venniük.

Rivendell 2015.03.21. 18:58:00

@babo0410: jó elismerem,hogy erősebb a spanyol liga,de tegyük hozzá nem véletlenül. Minden pénz és szerencse kérdése.Reklám margit mögött az ország kb,Barca belenyúlt Ronaldinho-ba ,aki előtt 1 középcsapat voltak vagy 10 éven át nemzetközi szinten,mert ha nincs a Brazil akkor Ini-Xavi vakarhatták volna a buksijukat és van 1 ATM akiket nem is értek mit keresnek a nemzetközi véráramlásban a felhalmozott adósságaikkal.

ui:manapság meg már mind3 bőven többet költ,mint mi...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása