Mattiello teljes mértékben fel fog épülni

mattiello_federico_korhazi_agyban.jpgA Chievo csapatánál kölcsönben játszó Juventus védő, Federico Mattiello minapi szörnyű sérülését követően legutóbb az orvosok már optimistán nyilatkoztak a játékosról, mondván, hogy ez a borzasztó sérülés a teljes felépülés után már csak egy rossz emlék marad majd.

A tizenkilencéves futballista mindössze másodjára volt kezdő a Chievo csapatában, amikor is az AS Roma elleni találkozón Radja Nainggolan és a védő becsúszása végül utóbbi kettős lábtöréséhez vezetett.

A játékost még vasárnap este megműtötték a Sacro Cuore di Negrar kórházban, és várhatóan mindössze hét hónapig fog hiányozni az edzésekről.

„A műtét rendkívül jól sikerült. - nyilatkozta Claudio Zorzi professzor a Tuttosport munkatársának.

„Természetesen mivel komplex törésről van szó, fokozott figyelmet igényel a beteg, mivel sérülés és lágyszövet felszínre kerülése esetén mindig fennáll a komplikáció kockázata.

Fokozott megfigyelés alatt tartjuk a srácot, hogy megbizonyosodjunk a fertőzések elkerüléséről. A műtét során a csont rögzítésére inkább lemez, nem pedig csavarok alkalmazása mellett döntöttünk. Most rajta a sor, hogy felépüljön. A műtét két órát vett igénybe.

Nem siettünk, mivel mindent tökéletesen akartunk elvégezni. Amikor hasonló sérülés következik be, mindig segít, ha a páciens fiatal, mivel így gyorsabb a gyógyulási folyamat. A törés összeforrását követően mindez csupán egy rossz emlék lesz. - zárta rendkívül pozitív hangnemben a nyilatkozatot a szakember.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr827259097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ovaentat besök 2015.03.11. 12:31:37

Tényleg remélem, hogy így is lesz!

GabeTR 2015.03.11. 16:02:02

Lelkileg lehet, hogy nehezebb lesz feldolgozni... :(

Rivendell 2015.03.12. 14:00:56

itt a kérdés az lesz,hogy milyen lesz a mozgása....mit mer elvállalni

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása