A Parma anyagi csődje miatt szerződést bontó, s pillanatnyilag csapat nélkül álló Antonio Cassano a Juventus által a játékosokra kényszerített merev és szigorú mentalitást kritizálta, s egyben azt is elárulta, hogy pályafutása során négyszer is nemet mondott a zebramezes klub hívó szavára.
"Olyan szórakoztató volt a Románál." - nyilatkozta a nem éppen a pallérozott elméjéről és szilárd önfegyelméről elhíresült Cassano a Canale 5 műsorában. "A Juve és a Roma közül az utóbbira esett a választásom, számos okból kifolyólag.
Nem változtatnám meg a döntést. A Roma volt az ideális csapat számomra, egy ideális városban.
Azoknak, akik Torinóba mennek, mindig be kell állniuk a sorba, ahogy azt mindig is mondtam. A megfelelő dolgot kell tenniük, tökéletesnek kell lenniük, s mindent tökéletesen kell végezniük. Ha bármit is rosszul tesznek, rögtön megbuknak. Nekem szükségem van őrültségre és szabadságra.
A Roma tökéletes volt számomra. Ami a Juvét illeti, négy alkalommal is elutasítottam őket."
Az ügyben megszólalt a Juventus sportigazgatója, Beppe Marotta is, akit a Roma elleni mérkőzés előtt szembesítettek Cassano állításával a Juventus által tett, elutasítás sorsára jutó ajánlatok ügyében.
"Nem tudom, hogy ez mikor történhetett, azonban az bizonyos, hogy nem az elmúlt öt év során. Talán a múltban, azonban mióta én itt vagyok, nem érdeklődtünk Cassano iránt."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Il Principino 2015.03.04. 10:25:51
Nyertél Scudettot?Talán csak egyszer...Padoin?3-szor:DDDDD
Többet Scudettoja van Padoinnak,mint Tottinak és Cassanonak összesen...Lol:)
kda75 2015.03.04. 10:26:24
Lord Viktor 2015.03.04. 10:48:30
danimester1 2015.03.04. 11:16:42
Gannicuss 2015.03.04. 12:32:19
Még a végén nyertél volna valamit és dolgozni is kellett volna érte nem csak bulizni...
szabo2323 2015.03.04. 12:41:28
Hogrin 2015.03.04. 12:50:47
Jack Bauer 24 2015.03.04. 12:54:00
Szerintem ezáltal mi lettünk a legnagyobb nyertesek!
danimester1 2015.03.04. 13:19:21
pedronegroo 2015.03.04. 13:33:35
KysBé 2015.03.04. 13:41:15
Cassano - Balotelli
Totti
Lamela - Naingolan - Hamsik
ToTTy-Juve 2015.03.04. 13:42:51
DegerFaCan 2015.03.04. 14:15:06
A Stihl-csapat, biztosan félteném a csapat épségét ellenük :D
danimester1 2015.03.04. 14:17:33
Rivendell 2015.03.04. 14:56:02
nálunk pont olyanok hiányoznak a keretből,mint Cassano....még az is nagy lenne ha a 2012-es EB döntős Cassano lenne a keretben,aki már nem volt a csúcson,de agyon cumiztatta a német védelmet.Nálunk meg most kik vannak t szélsők?.....
devil-z 2015.03.04. 20:10:39
KysBé 2015.03.04. 22:43:02
dferi90 2015.03.05. 01:08:35
Il Principino 2015.03.05. 09:19:26
Il Principino 2015.03.05. 09:22:14
Rivendell 2015.03.05. 11:40:29
Rivendell 2015.03.05. 11:44:55
én nem sztárolom vagy csodálom a srácot,de néha biza szeretnék látni 1 hasonló vagány karaktert a keretünkben a szélen....vagány alatt nem feltétlenül balhésra kell gondolni,de játék szempontjából nyugodtan lehet tökös,most meg pláne mikor nins kimondottan vezér a csapatnál,mert én még Tevezt se tudom annak nevezni,Pirlot meg a kora miatt nem,Vidal meg nagyon messze van attól hogy vezér lehessen,elsőnek nyerje vissza a formájának legalább 60-70%-t,Pogba meg kevés hozzá,kéne neki máshol is bizonyítani.