Tévez idejekorán távozhat?

tevez_carlos_golorom_ugras.jpgA Boca Juniors elnöke, Daniel Angelici nemrégiben arról beszélt, hogy Carlos Tévez akár már a következő szezonra csatlakozhat a Boca Juniors csapatához, bár szerződése a Juventushoz köti.

A csatár már egyértelművé tette, hogy nem kívánja megújítani szerződését, amely 2016-ig köti az olasz klubhoz, mivel szeretne visszatérni hazájába és kedvenc csapatához.

Ugyanakkor a Fox Sports számára adott interjúban az argentin klub elnöke arról beszélt, hogy nem lepné meg a játékos 2016 előtti érkezése.

„Beszéltem Carlitosszal február ötödikén, mivel akkor volt a születésnapja.

Reméljük, hogy vissza fog térni a Bocához. Nem lennék meglepve, ha felbontaná a szerződését a Juventus csapatával, hogy egy évvel korábban távozhasson, és nálunk játszhasson.”

Az ügyben a mai nap folyamán a torinói klubcsapat trénere is megszólalt, és nem mondható, hogy határozottan állást foglalt volna az ügyben.

„Tévezzel kapcsolatban nem mondhatok semmit.” - utasította el a konkrét válaszadást Massimiliano Allegri, amikor a riporterek egyértelműen rákérdeztek a csatár helyzetére.

„Jó munkát végez az edzésen, kiváló szezont fut eddig, és véleményem szerint az utóbbi néhány nap pihenése és egyéni edzésmunkája jót tett neki. Szükségünk lesz rá, ezért fel kell készítenünk a szezon második felére.

Hogy kitölti-e a szerződését? Nem tudom. Én a mának élek, ennek a hétnek, ennek a bajnoki évnek, amelyben megpróbáljuk elérni kitűzött céljainkat.

A szezon végén meglátjuk, mi fog történni, ám véleményem szerint Carlos Tévez rendkívül profi játékos, és mindenekfelett Carlos Tévez kiváló ember. Az év végén meglátjuk, mi a helyzet.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr547188859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.02.19. 15:48:27

Fasza lesz ha egyszerre megy el Pogba, Tévez , Vidal(?). Mondjuk a mostani Vidalért nem annyira nagy kár, de ha a másik kettő elmegy lábon leszünk lőve.

2015.02.19. 15:53:44

Ja és én helyette Dybalát látnám szívesen,szerintem Ő 1-2 év múlva tényleg nagyon jó játékos lesz. Szerintem Őt 20-ért is ellehetne hozni hiába Zamparini nyilatkozata. Lejár a szerződése, ez az utolsó lehetőség ,hogy pénzt lásson belőle senki nem lesz olyan hülye ,hogy 40-et kidobjon érte. Vagy ha mégis annyit kér akkor meg kell egyezni a játékossal és jön egy év múlva ingyen...

pedronegroo 2015.02.19. 15:55:24

Ez remélem csak valami rossz vicc! Ez akkora mellbe vágás lenne mint Conte távozása, legalábbis nekem.

m.martin91 2015.02.19. 16:28:34

Az már régen rossz, ha már most ez a téma. Hatalmas érvágás lenne a nyári távozása.

Ádám.84 2015.02.19. 16:36:13

Már csak az hiányzik, hogy Tevez menjen és helyette Zaza jöjjön.

Rongylábú 2015.02.19. 16:40:29

Nyáron vagy rá egy évre (a kontraszt nagyon éles!!) távozni fog az apacs. Pirlo is öreg lesz ehhez a szinthez (lehet, hogy nem is feltétlen indokolt a jövőidő), Vidal -egy nem is olyan kicsi- hullámvölgyben van, Marci játékára is rá lehet húzni a Janus-arcú jelzőt... A többi csatárunkról, a védelem krémjéről szót sem ejtenék. Most kellene belenyúlni a pénztárcába, és csinálni egy akkora volumenű költekezést, mint anno a Diego- és F.Melo business idején. Csak hát ugye ésszel! A nem maradnánk alul a dortmundi egylettel szemben, a következő körben lenne egy kis szerencsénk (Porto/Basel párharc győztese), Uram bocsáss' a döntőbe keverednénk, vonzó lehetne a zebracsíkos dresszünk sok sztárnak/tehetségnek. De ha most elkótyavetyéljük a tehetségeinket, a pénzt pedig (jó eséllyel) elherdáljuk, akkor újra beköszönt a "hét szűkölködő esztendő". A hideg kiráz, hogy ez csak egy ölelésnyire van...

The king of alibis 2015.02.19. 17:23:55

@Bigvee: A mostani Vidal? Ha a helyén játszana sokkal jobb lenne.
Nem hinném, hogy Tevez nyáron távozik. Kitölti a szerződését, és jövőre szépen lelép.

strange91 2015.02.19. 17:44:27

Vidal mehet ahová akar. Az árából még most is lehetne olyan embert igazolni aki hajlandó focizni és neve is van. Tevez még nagyon kéne jövőre.

4Evorg 2015.02.19. 18:31:31

Személy szerint kurvára unom már a Boca elnökének kijelentéseit és nyomásgyakorlását. Ha annyira kell nekik vegyék meg, ha meg nem fizetnek, megy a szerződése lejártával.

venember83 2015.02.19. 18:54:24

@4Evorg: egyetértek, de hogy ezt neki miért nem mondja meg senki a vezetőségből? Jó lenne helyretenni az emberkét.

2015.02.19. 18:57:26

@norbi9107: Idén Vidal bárhol játszik rossz volt. 1-2 jó meccs volt talán. Felőlem mehet is manchesterbe vagy ahová akar. Jöjjön Allan/ Verratti a helyére...

ToTTy-Juve 2015.02.19. 20:03:43

Tevez nem olyan rége, lenyilatkozta, hogy kitölti a szerződését!

danimester1 2015.02.19. 20:22:45

A sajtó kavarja a kását megint.Carlitos azt mondta kitölti a szerződését,szerintem szavahihető ember,látni rajta jól érzi magát és a játék is megy neki.Azonban mint tudjuk voltak problémái Argentínában (mikor elrabolták apját),valamint még azt tudom elképzelni ezzel kapcsolatban,hogy kivár mi lesz a Bl-ben és annak függvényébe dönt.Még egy teória lehet az is,hogy kivár milyen erősítések lesznek.Nyilatkozta már Gigi is hogy ennek a csapatnak minőségre van szüksége,na már most ez nem érkezett és ha a nyáron sem fog,akkor elképzelhető a távozása.

Tony. 2015.02.19. 20:25:44

Ez a csapat hatalmas, ma még megbecsülhetetlen szarban lesz legkésőbb 2016 nyarára. Pogba eladása nemhogy kérdéses lesz, hanem a túlélés egyetlen lehetséges megoldása. Egyben Marotta egyik legnagyobb kihívása.

KysBé 2015.02.19. 22:14:51

@Bigvee: Melletük még Pirlo, Buffon kiöregszik! Kell majd 200 milla a csapatba.

rockitbaby 2015.02.20. 08:38:27

@m.martin91: Az a baj, hogy Tévez távozása már alapból érvágás lenne. És sajnos teljesen mindegy, mikor megy. Pénzt nem látunk belőle, és méltó örökösresincs pénz. Sem idén, sem jövőre. Mert már most is rengeteget kellene költeni, hoyg legalább az átlagéletkor legalább ne növekedjen, hanem csak a mostani szinten maradjon. Pogba távozása éppen elég érvágás lesz, mert szerintem - de ne legyen igazam - az érte kapott összeget sem tudjuk majd rendesen elkölteni.

Nem azt mondom, hogy azonnal küldjük el, de igazából minél hamarabb kapunk egy olyan pofont, mint annó a két hetedik hely, annál hamarabb fogunk megint komolyabban költeni. Addig jó lesz ez a már most is kiváló a keret duma.

Il Principino 2015.02.20. 09:44:36

Tévez és Pogba nélkül is a dobogón végezne ez a keret!Az meg,hogy sokan Vidalt szélnek eresztenék egy páran kicsit durva!Még mindig az egyik legjobb játékosunk,egyik legnagyobb név a mai kerettagok közül!Nyáron eladhattuk volna(ha volt egyáltalán ajánlat és olyan mega összeg),de nem tettük,mert a jelenlegi Juventus arca lett az elmúlt pár évben!Most már felesleges elengedni apróért,szerintem eddig is túlteljesített(házi gólkirály) volt,de még mindig képes váratlan húzásokra(pl.sinter ellen a gólunknál)...
Ilyen alapon a fél csapatot el lehetne engedni,csak hát qrvára nehéz pótolni a kulcsembereinket a mai árak mellett,főleg ilyen Boateng félékkel...Lesz ő még a mi Artur Királyunk(nekem még mindig az),ne legyünk hálátlanok!Inkább 1 ilyen Vidal,mint 3 F.Melo,Poulsen,Marchionni,Nocerino stb. legyen a kezdőben!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása