A Juventus csatára, Álvaro Morata nemrégiben válaszolt szerződésének részleteit firtató kérdésekre, ám sajnos sok információt nem oszthatott meg, mivel elmondása szerint nincs tisztában a szerződésben foglalt opciókkal.
A csatár azt azonban egyértelművé tette, hogy boldognak érzi magát új otthonában, Torinóban.
A spanyol csatár a nyáron költözött az Öreg Hölgyhöz, ám az átigazolási szerződés tartalmaz bizonyos kikötéseket, amelyek értelmében a csatár egykori klubja, a Real Madrid visszavásárolhatja a játékost adott időt követően egy meghatározott összeg kifizetése fejében.
„Nem ismerem a szerződés visszavásárlásra vonatkozó előírásait.” - nyilatkozta a huszonkétéves Álvaro Morata a Cadena Ser számára adott interjúban.
„A részletekkel a Juventus és a Real Madrid van tisztában, én csak annyit tudok, hogy boldog vagyok Torinóban. Elég jól mennek a dolgok itt számomra.
Én szereztem az első gólt a Cesena ellen, azonban nehéz volt a műfüvön futballozni. Sajnálatos eredmény született, mivel jó esély mutatkozott az előnyünk növelésére, azonban még hosszú a bajnokság.
Néha Fernando Llorente és Carlos Tévez játszik, máskor pedig én kapok lehetőséget. Számos opció közül lehet választani, és eddig minden rendben van.”
A spanyol csatár pár szóban beszélt az Öreg Hölgy következő Bajnokok Ligája párharcáról, azonban természetesen Paul Pogba ügye sem maradhatott ki, hiszen ez tart lázban számos bianconero és egyéb szurkolót.
„A Bajnokok Ligája meccsek soha nem egyszerűek. A német bajnokságban nem csillognak a dortmundiak, ám abban biztos vagyok, hogy ellenünk utolsó csepp vérükig harcolni fognak.
Ami pedig Paul Pogbát illeti, ő fiatal játékos, ám már most a világ legjobbjainak egyike. Ez tény, azonban úgy érzem, hogy jelenleg boldog velünk a Juventus keretében.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
danimester1 2015.02.17. 18:35:59
szabo2323 2015.02.17. 19:38:08
Rocky80 2015.02.17. 20:34:15
De ne legyünk telhetetlenek. :)
Gannicuss 2015.02.17. 23:05:59
Drughi Di Bianconeri 2015.02.17. 23:09:36
Mezőnyben, védekezésben és a mozgása eddig is jó volt, de már előrefele is jó.
Legutóbbi 2 meccsén gól+gólpassz kombóval jelentkezett.
Fényévekkel hasznosabb,ügyesebb,gyorsabb,mint Llorente.
Ja és a Cesena elleni meccsen történt szitunál: mikor kb 10-12 méterre a kapuval szemben kapta a labdát és ahelyett,hogy ráküldte volna,kitette oldalra.
Szóval,hogy Ő nem befejező csatár, hanem szélső támadó.
(Ettől függetlenül,azt illett volna rászúrnia).
Tulajdonképpen a 20 M se volt sok érte, a mai világban aprónak számít,csak a visszavásárlási opció volt hülyeség Marrottától.
Rocky80 2015.02.18. 01:24:30
(Egyébként is mintha néha az arcára lenne írva az önbizalomhiány.)