Massimiliano Allegri a vasárnapi meccs előtti szombati sajtótájékoztatón a Chievo Verona veszélyességére hívta fel a figyelmet, ugyanakkor a Juventus egykori edzőjének, a jelenlegi olasz szövetségi kapitánynak a látogatása fölött pár szóval elsiklott.
„Mostantól a szezon végéig az összes mérkőzés fontos lesz, a következő pedig kiemelt fontosságú.
Számos győzelmet be kell még gyűjtenünk, hogy elérjük a céljainkat. A legfontosabb, hogy a táblázat elején találjuk magunkat május harmincegyedikén.
Természetes, hogy jobb nyolc pont előnnyel vezetni a bajnokságot, mint öttel. Ha két mérkőzés csak döntetlenre sikerül, az üldözők elkezdenek felzárkózni.
Ennek az eléréséhez a lehető legjobb teljesítményt kell kisajtolnunk magunkból. Nem lesz egyszerű a vasárnapi feladat, mivel ne feledjük, hogy a Chievo nagyon közel állt ahhoz, hogy legyőzze a Fiorentina csapatát. Nagyon hatékony az ellenfél kontratámadásoknál, így a taktikai fegyelem kiemelt fontosságú.
Majd a végelszámolásnál kiderül, hogy eleget tettünk-e a győzelemhez. Az idei szezonból még rengeteg mérkőzés van hátra, nem engedhetjük meg magunknak, hogy már elkezdjünk számolgatni.”
Andrea Barzagli a szezonban először végre a csapattal edzhetett, miután Achilles-ín sérülést szenvedett, és abból hosszas felépülési időszakon van túl.
„Messze van még attól az állapottól, ami játékra képessé tenné, azonban vasárnap már a padon lesz. Sebastian Giovinco a Juventus játékosa júniusig, és én így kezelem őt. Nem létezik semmilyen probléma ebből a szempontból.”
Andrea Pirlo és Gigi Buffon influenzás volt a héten, ezért a középpályás játékára nem számíthat a mester.
Massimiliano Allegri pénteken elődjével, a jelenlegi olasz szövetségi kapitánnyal egyeztetett, azonban véleménye szerint semmilyen említésre méltó dolog nem történt a megbeszélésen.
„Nem mondanám, hogy bármi furcsaság vagy jelentős dolog elhangzott volna. Normál találkozóra került sor, pontosan úgy, mint a többi csapat esetében. Rutinlátogatás volt, amilyet anno Cesare Prandelli is megejtett.
Megosztottuk gondolatainkat egymással, azonban nemigen jutott idő hosszasabb beszélgetésre, mivel az edzéssel kellett foglalkoznom.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.