Claudio Marchisio véleménye szerint a Juventus ismeri az Atlético Madrid erősségeit, és a következő BL-mérkőzésre az év meccseként tekint.
A Juventus számára a keddi Bajnokok Ligája találkozón elégséges egy döntetlen is a legjobb tizenhatba kerüléshez, azonban a csoportelsőséghez kétgólos győzelemre lenne szükség a spanyol bajnokcsapat ellen, akik tavaly a BL-döntőig meneteltek.
„Függetlenül attól, hogyan is készültünk tegnap, hogyan készülünk ma és holnap, ismerjük az ellenfelünk.” - nyilatkozta Claudio Marchisio a hétfői sajtótájékoztatón.
„A csoportban már találkoztunk velük, tudjuk, milyen jellemzőkkel bír az ellenfél, és hogy nagyon erősek a rögzített helyzeteknél.
Fontos nem megfeledkezni arról, hogy az Atlético Madrid a legutóbbi öt meccséből négyet megnyert, és csupán az Olimpiakosz elleni vesztes első mérkőzésen kapott gólt.
Láttuk, milyen nehéz ellenük játszani az első mérkőzésen, még ha nagyszerű meccset is vívtunk, így tudjuk, milyen nehéz lesz holnap este ellenük megküzdeni, függetlenül a csoport állásától.
Én azt a megközelítést képviselem, hogy úgy kell pályára lépnünk, hogy a győzelmet célozzuk meg, úgy a bajnoki összecsapásokon, mint a Bajnokok Ligájában.”
Az olasz válogatott középpályás szerint nem érdemes a jelenlegi helyzetet összehasonlítani a tavalyival, amikor a Juventus az utolsó mérkőzésen nem tudta kivívni a továbbjutást.
„A jelenlegi más helyzet, a két mérkőzést nem lehet összehasonlítani. Most az a rendkívül fontos, hogy ezzel a meccsel foglalkozzunk.
Tovább akarunk jutni, teljesen függetlenül attól, hogy ez az első vagy a második hely révén valósul meg. Európa legjobb klubjai közé kell emelkednünk, ez kell legyen a célunk, függetlenül a múltban történtektől.
Keményen dolgoztunk, és jól dolgoztunk az utóbbi néhány hónapban, hogy a szezon ezen szakaszáig jussunk. Most pedig következik az év legfontosabb meccse, akárhogy is nézzük, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy bármit is hibázzunk.
Szerencsénkre ezt a mérkőzést hazai pályán játszhatjuk, a szurkolóink segíteni fognak, és ez kissé fel fogja hevíteni a hangulatot.
Tehát készen állunk megvívni az év meccsét.”
A Juventus az Atlético Madrid ellen kedd este 20.45-kor vívja meg a továbbjutásról döntő utolsó csoportmeccsét torinói stadionjában.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
pedronegroo 2014.12.08. 14:16:30
Il Principino 2014.12.08. 19:25:40
Ha jól emlékszem ott is elég lett volna hazai pályán az x a továbbjutáshoz..
venember83 2014.12.08. 19:53:56
Tony. 2014.12.08. 21:20:13
Persze ez azért nem olyan egyszerű, mert az Atleti általában akkor is lő legalább 1 gólt, ha nem is focizik. Ebben talán a legjobbak a világon.