Az Udinese idei egyik meglepetésembere, Thomas Heurtaux neve felmerült mostanában párszor a Juventus kapcsán, és nemrég nyilatkozott a francia védő képviselője az ügyben.
A francia védő szerződése az Udinese csapatával 2019-ig érvényes, azonban a játékos ügynöke arról beszélt, hogy Giampaolo Pozzo klubtulajdonos beleegyezett, hogy figyelembe vesz bármilyen komoly megkeresést.
„Heurtaux nem fogja elhagyni az Udinese együttesét januárban.” - mondta David Wantier a Calciomercato képviselőjének.
„A srácot nagyra értékeli az Inter és a Juventus, mivel képes úgy három-, mint négyvédős hátsó sorban bizonyítani. Thomas számos poszton bevethető, és ez nagyon csábító a klubok számára.
Azonban nem fog távozni januárban, erről már beszéltünk Giampaolo Pozzo úrral. Amennyiben Thomas Heurtaux továbbra is ilyen formát hoz szezon végéig, jó játékkal segíti csapatát, az Udinese vezetősége meg fogja fontolni távozását, ha megfelelő ajánlat érkezik érte.
A játékos új szerződést írt alá az Udinese együttesével, amely 2019-ig érvényes, így a távozásról még korai beszélni, azonban egyértelmű, hogy amennyiben Thomas Heurtaux továbbra is ilyen teljesítményt nyújt Udinese mezben, a Pozzo család megígérte, hogy megfontolja az érkező ajánlatokat.” - zárta az interjút a klubok szempontjából optimista hangvételben az ügynök.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
benssz 2014.11.11. 16:27:44
BigP86 2014.11.11. 16:33:04
west30 2014.11.11. 20:41:29
babo0410 2014.11.11. 21:24:03
Direct_01 2014.11.12. 07:22:09
Fiatal,tehetséges,olasz közeg..mind-mind üres szavak.
Bár azt leszögezném,nem tudom ki ez a srác.
Il Principino 2014.11.12. 16:06:18
Goku06 2014.11.12. 18:51:52
keretmélyítésre ingyen belefér 1 milliós fizuval..
de egyébként nem oszt nem szoroz hogy jön-e vagy sem, az érte kidobott 5 millió nem befolyásol semmit.. nem azon múlna hogy érkezik-e "különbséget jelentő" játékos.