Allegri: „Győzelemre törekedtünk”

Allegri Massimiliano_meccs kozben.JPGMassimiliano Allegri a Juventus madridi 1-0 után a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy a Juventus a győzelemért játszott, azonban ez korántsem volt egyszerű.

„A győzelemért játszottunk, azonban ezt nem értük el.” - vonta le kezdésként a nyilvánvaló következtetést a tréner a Sport Mediaset mikrofonja előtt.

„Ismertük ennek a csapatnak és az Atlético Madridnak az erősségeit és gyenge pontjait, így nagyon kevés lehetőséget engedélyeztünk ellenfelünknek. Csak a gólnál és egy alkalommal az első félidőben jelentettek veszélyt kapunkra.

Nagyon nehéz az Atlético ellen játszani, mivel lezárják a területeket, és kontratámadásokkal fenyegetnek. Több jó helyzetet is kialakítottunk, azonban gólig nem jutottunk.”

A Juventusnak egyetlen kapura tartó lövése se volt a mérkőzés során, pedig 62 százalékos labdabirtoklást ért el a találkozón, Massimiliano Allegri pedig láthatóan ideges volt, amikor a csapat teljesítményéről kérdezték.

„Győzni próbáltunk. Nem volt egyszerű. Próbáltuk a labda helyzetét korlátozni, így nem előtérbe helyezni az Atlético Madrid erősségeit, amely például a gyors ritmusváltás, a labda letámadása és a rögzített helyzetek.

Korlátoztuk a játékukat a mérkőzés több mint 60 százalékában, azonban, amint hibáztunk az eladott labdánál, gólt kaptunk.”

A Juventus trénerét ezt követően arról kérdezték, mivel indokolja ezt a negatív hozzáállást a spanyol bajnok ellen, amikor a Milan és Atalanta ellen idegenben az olasz bajnokságban lényegesen támadóbban lépett fel a csapat.

„Az Atlético nagyon jól védekezik és kevés gólt kap, ezen kívül rengeteget szabálytalankodnak játékosaik, és nagyon hirtelen kaotikus helyzeteket alakítanak ki. Nem akartuk kitenni magunkat az ellentámadásaiknak, így a labda helyzetének korlátozására törekedtünk, még akkor is, ha ez nem feltételezett nagyon kemény letámadást.

A második félidőben voltak időszakok, amikor technikai szempontból nem játszottunk jól, következésképpen nem alakítottunk ki olyan sok helyzetet, amennyit lehetett volna.”

A stúdióban Arrigo Sacchi volt a szakma képviselője, aki nagyon kritikusan ítélte meg a Juventus visszahúzódó taktikáját, ez pedig idegesítette a Juventus edzőjét.

„Mintha minden alkalommal eltérő meccset látnánk. Mi egy adott megközelítést alkalmazunk a futballra. Talán neki jobban tetszik az Atlético Madrid által alkalmazott taktika. Ezzel azonban nem nagyon tudok mit kezdeni.”

A Juventus a szerdai eredménytől függetlenül természetesen vezeti a bajnokságot száz százalékos mérleggel, vasárnap pedig az ugyancsak tökéletes mérleggel rendelkező AS Roma ellen fog pályára lépni.

„A Juve jó formában van, mivel mind az öt Serie A meccsünket megnyertük, és még egyetlen gólt se kaptunk. Minden bizonnyal nagyszerű meccs lesz, a ma esti vereség pedig nem fog negatív hatással lenni az öltözői légkörre.

Végül is csak egy győzelem lett volna jelentős előrelépés a továbbjutás felé, a Malmö győzelme pedig azt jelenti, hogy a csoportban teljesen kiegyenlített a harc.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr466751991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2014.10.02. 09:05:26

A győzelemre törekvés és a nulla kapuralövés valahogy üti egymást. Ha az volt az elsődleges, hogy semlegesítsék a spanyol csapat erősségeit, akkor a védekezésre törekedtek, tehát max. döntetlenre. Amivel nincs is semmi baj egy idegenbeli BL-meccsen az előző évi BL-döntőssel, akivel mindenkinek meggyűlik a baja, és amúgy is már van három pont a csoportban, négy pont két meccs alatt bőven jó! De akkor nem kell ez az abszurd kijelentés a győzelmi törekvésekkel...

harciretek 2014.10.02. 09:15:53

@venember83: Megjegyezném, hogy a bíró teljesen kivette a támadásaink egyik fontos láncszemét, mert ahogy Llorente felé ment a labda rögtön kifelé fújt. Meg azt is látni kell, hogy az Atletico volt az ellenfél, aki jelenleg egész Európában az egyik legszervezettebb, ami főleg abban mutatkozik meg, hogy minimum területet hagy az ellenfeleinek a támadásépítésre. Gondolom, nem úgy mentünk ki a pályára, hogy köszi, ma nem akarunk kapura lőni. Egyszerűen ma olyan volt az ellenfél, hogy meg tudta akadályozni, hogy lővésig jussunk, ha odáig jutottunk, azt is blokkolták. Hasonló meccsre számítok ellenük Torinóban is. Remélem, hogy ott nekünk lesz olyan szerencsénk, mint amilyen tegnap nekik volt. Egy döntetlen lett volna tegnap igazságos.

asvééd 2014.10.02. 09:25:04

Kikaptunk, ennyi.Ha ilyen "sűrűn" fogunk elvérezni akkor engem nem érdekel.Meggyőződésem hogy otthon gólokkal verjük őket, sztem 2:0-ra.
Az Atleti otthon nagyon kemény dió, idegenben verhető, bíztam az X-ben de ez mos elmaradt.

juveing 2014.10.02. 09:36:48

Mondjuk én nem nevezném a tegnapi Juve taktikát visszahúzódó taktikának, mint Sacchi.
Járattuk a labdát, sokkal többet és pontosabban passzoltunk, mint az Atletico.
Ha a meccs végén az önkapufa bemegy, akkor mindenki egészen másképpen értékelt volna, pedig attól a statisztika, meg a játék képe ugyanaz marad.
Az meg abszurd felvetés, hogy miért nem úgy játszottunk ellenük, mint az Atalanta ellen!
Vajon miért?
Ki volt bajnok és BL döntős tavaly?
Szerintem nem vallottunk szégyent, ez az ATM a Reált és Barcát is elintézte párszor.

venember83 2014.10.02. 09:40:10

@asvééd: ilyen sűrűn, tehát BL-ben minden második meccsen? :D

Apuleius 2014.10.02. 10:22:33

@venember83: Nem tudok egyetérteni veled. Nem gondolom, hogy a győzelemre törekvést ennyire mereven csak a kapura lövésekben kellene mérni, annak ellenére, hogy az összefüggések nyilvánvalóak, ezt kár is lenne vitatni. Az Atlético 11 emberrel védekezett, nem ritkán a sportszerűség határain túl, s kaptak hozzá egy tökéletesen következetlen játékvezetőt is. A Juventus a tavalyi BL döntős otthonában kb. 65-70%-ban birtokolta a labdát, próbált focizni, s többször is az utolsó passz, az utolsó húzás hiányzott a tiszta gólhelyzethez. Beállhatott volna a döntetlenre a Juventus, s nyilván mindannyian boldogabbak lennénk az egy ponttal, de valahogy én nem tudok hibáztatni egy olyan csapatot, amely megpróbál győzni a biztosabb döntetlen helyett. Amúgy a helyzeteket felidézve azért nem kell elfelejteni a majdnem spanyol öngóllal végződő támadást, ha nem nyúl bele a védő, az akár gól is lehetett volna.

MdewC 2014.10.02. 10:41:55

@Apuleius: +1

Az atleti mákos volt.

GabeTR 2014.10.02. 11:18:50

A Madrid nem a szépségre ment, egy vereséggel akár el is szállhattak volna.
Annyi hiányérzetem van, hogy Allegri nem reagált kellőképpen gyorsan az ellenfél cseréjére, szerintem a gól is emiatt született.
A skandinávok megtették a szívességet. Nincs baj.
Még jókor is jött a pofon, a Roma elleni meccsnek sokkal több jelentősége lesz!

Forza Juve 2014.10.02. 11:50:10

Sziasztok! Hat en tegnap egy igyekvő, labdabirtoklasra törekvő Juventust es egy mázlista kb semmit sem akaró! Otthon Madridot lattam! Inkabb kapjunk ki, de a 80. Percben levinni a szoglethez a labdát az szánalmas! Forza Juve

CSuvi 2014.10.02. 11:54:21

@Apuleius: +1
Én csak 1 dolgot hiányolok, ha már nem tudtuk középen bejátszani a labdát és átlövésre se volt esély miért nem jöttek az oldalváltások után a megítélésén Lórinak?

babo0410 2014.10.02. 12:10:26

Egyébként az nem véletlen, hogy az Atletico inkább a kicsik ellen szokott botlani. A nagyok nem nagyon tudnak mit kezdeni azzal a taktikával, amit ellenük alkalmaznak. Szerintem ha a többi meccsünket hozni tudjuk, akkor nincs baj ezzel a vereséggel. És nem lehetetlen az, hogy a másik két ellenfelünket simán verjük. Sajnálom az eredményt, de hiszek benne, hogy még a csoport elsőség se lehetetlen.

CSuvi 2014.10.02. 12:33:55

@CSuvi: beadás akart lenni :-)
+ Vidalt jóval hamarabb le kellett volna kapni kb a félidőben.

Tony. 2014.10.02. 16:44:29

@babo0410: 100%-osan fogjuk zárni a csoportot!

babo0410 2014.10.02. 17:26:17

@Tony.: Ilyet nem állítottam. Megint kiforgatod a szavaimat. Egyesek ehhez nagyon értenek, hogyan lehet más hsz-eiből félmondatokat kiragadni úgy, hogy hülyének tűnjön, vagy egyszerűen csak félremagyarázzák az illető hsz-ét. Akkor elmagyarázom csak, hogy te is megértsd. Én azt írtam, ha az Atleticot le tudnánk győzni, ami szerintem nem lett volna lehetetlen feladat, akkor nem elképzelhetetlen elviekben a 100%-os csoport sem. Mert Allegrivel teljesen más felfogásban indultunk neki a csoportköröknek, így elméletben a nálunk gyengébb ellenfeleinket le tudjuk győzni. Érthető volt a különbség?

babo0410 2014.10.02. 17:27:56

@Tony.: Összefoglalva, egy tegnapi győzelem után nem lett volna lehetetlen a 100%-os csoport győzelem sem.

Hoods121 2014.10.03. 15:24:13

@Tony.: :D:D:D

@babo0410: Megint megmagyarazod. Te azt mondtad hogy megverjuk az Atleticot es a kicsiket is oda vissza. Ez azt jelenti hogy 100%osan zarjuk a csoportkort. Nincs mit szepiteni.. :D:D

babo0410 2014.10.03. 18:17:40

@Hoods121: Én nem ezt mondtam. Én azt mondtam HA! Ha verjük az Atleticot. Szerintem te is csak kötekedni jöttél így a további konfrontáció érdekében a továbbiakban nem vagyok hajlandó a viszontválaszaidra reagálni.

Goku06 2014.10.03. 19:06:51

Amúgy nekem az tetszett ebben a meccsben, hogy az Atletico tényleg szarrá hajtotta magát a 3 pontért.. 100%-ot nyújtottak és nagy csatában maradtunk alul ellenük..
Míg az elmúlt években olyan 50%-on pörgő Real illetve Bayern ellen zakóztunk..

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása