A Monaco 12 millió euróért kölcsönözné ki Falcaót

Falcao Radamel_kolumbia.jpgA francia élvonalban szereplő AS Monaco csapata egyértelművé tette a Juventus vezetői számára a számos klub által figyelt Radamel Falcao esetleges leigazolásának anyagi kondícióit.

A 28 esztendős kolumbiai támadó, januári térdsérülését követően, gyakorlatilag a 2013-14-es szezon teljes második felvonását kihagyni kényszerült, s így hazája válogatottjában sem léphetett pályára a brazíliai világbajnokságon, mégis számos európai élklub árgus szemekkel követi a távozni kívánkozó játékos monacói helyzetének alakulását.

A Sky Sport Italia értesülései szerint a Juventusnak 12 millió eurót kellene fizetnie Falcao kölcsönvételéért, s a Monaco által megnevezett összeg már nem alkuképes. Azt követően, hogy a Real Madridtól igazolt Álvaro Morata legelső torinói edzésén nyomban sérülést szenvedett, az Öreg Hölgy szeretné még egy támadóval bővíteni keretét.

A Monacónál ismét bevetésre kész Falcao mellett, Torinóban felmerült a Manchester Unitednél mellőzött Javier Hernández, valamint az Arsenal alkalmazásában álló Lukas Podolski neve is.

A francia bajnokság időközben rajtot vett, s az új szezonban Falcao már három találkozón lépett pályára, s két találatot szerzett, mégsem elképzelhetetlen, hogy még az átigazolási időszak lezárulta előtt új csapathoz kerül.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr936650251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juve28adam 2014.08.30. 15:11:01

Ha érkezne magam alá vizelnék ,de elképzelhetetlennek tartom ,hogy itt kössön ki.

babo0410 2014.08.30. 15:14:48

@juve28adam: 12 millióért nem lenne olyan vészes kölcsönvenni, de kérdés mennyi lenne rá az opció? 40-50 milla? Mert úgy már tényleg nem kell. De én Hernandeznek is örülnék. De leginkább Shaqiri kellett volna.

keshudioo 2014.08.30. 15:28:09

@juve28adam: Én ennél jóval durvább dolgot ígértem egy barátomnak. :-)

hellan (törölt) 2014.08.30. 16:16:41

Le is mondhatunk Falcaorol, aki kapcsan a City mar elorehaladott targyalasokat folytat a Monacoval es a keretben sincs ma.

Kotrevák Kelly (törölt) 2014.08.30. 16:47:43

Kb ki van zárva, h jön. Kár is róla beszélni.

Gabuero 2014.08.30. 17:05:28

Olasz lapok azt irjak Juve-City versenyfutas
B terv hernandez es denis xD

venember83 2014.08.30. 17:09:51

Ugye ez valami vicc, hogy ilyen játékossal próbálkozik Marotta, egy Sánchezt vagy Shaqirit meg hagyott veszni?

Forza Juve 2014.08.30. 17:30:25

Shaqiri 20 millióért megy a Moszkvába. Na itt olyan dolgok mennek, amiről fogalmunk sincs. 20 nagyon kevésnek tűnik, ott a háttérben tuti van Vmi, ha Falcaorol es rólunk ennyit cikkeznek, akkor mar húzzuk be a világ jelenlegi legjobb befejező csatarat

Rivendell 2014.08.30. 17:42:01

@Forza Juve: az a baj tudod,ha már itt van 1 Morata 20-ért,aki fiatal...Lori+Tevez,akkor hova Falcao? tegyük tönkre Moratat?

Tudjátok ti is,hogy szidom mindig Marrottat a minőségi igazolások miatt,DE vagy hozzon hiányposztra a kezdőbe,vagy engedje érvényesülni Moratat,pláne ha már annyi volt amennyi.Ezért nem értem,hogy minek ide csatár,ha gond van azt télen is lehetne hozni...

Forza Juve 2014.08.30. 17:44:10

@Rivendell: szerintem Gioval es Tevezzel szélen akarnak számolni:( Falcao meg lehet Vmi jó lehetőség vagy nem tudom, Shaqiei nyugtalanít, miért nem kell nekünk? De igazad van, teljesen egyetertek

Rivendell 2014.08.30. 17:49:38

@Forza Juve: választani kéne,akkor én is a svájcit hoznám,pláne hogy mi csórók vagyunk és Falcao nem is értem hogy jöhetne a képbe,mi 1 játékosra költünk 12M-t,nem 1 év kölcsönzési díjra

Rivendell 2014.08.30. 17:50:49

vagy ha már ennyire a végén szenvednek,akkor miért kellett Berardit hagyni 1 évig

Rivendell 2014.08.30. 17:56:30

nso-n meg a City-Real párost írják és még mindig 20M

MU még mindig nem nagyon akar pontokat gyűjtögetni

Táno 2014.08.30. 18:41:56

@hellan: Cityvel??? Agüero, Jovetics, Dzeko mellé????

Apuleius 2014.08.30. 18:55:17

@Rivendell: "MU még mindig nem nagyon akar pontokat gyűjtögetni"

Most miért mondod, ma is szereztek egyet? :-)

Rivendell 2014.08.30. 19:06:55

@Apuleius: itt a bibi..pontokat...többes számban írtam:D kiv leszek mikor jön el az a pont,hogy bukta a top4...2-3 fordulón belül már eléggé jó formába kéne nekik lendülni,vagy nagyon visszaüt nekik a kezdés.

benssz 2014.08.30. 21:23:16

én egyébként azt nem értem,hogy miért akarnák kölcsön adni? nem hiszem,hogy annyira szükségük lenne a pénzre.Egy Falcao pedig minden csapatba elkél

keshudioo 2014.08.30. 21:25:58

@benssz: Pedig de, szükségük van a pénzre, rájöttek az arabok, hogy túlköltekeztek, és Falcao 12 milliós fizetése magas nekik.

Rivendell 2014.08.30. 21:36:21

@keshudioo: arabok? orosz a tulaj és a gond az,hogy válás miatt az asszony vitte magával a fele vagyont

keshudioo 2014.08.30. 21:54:04

@Rivendell: akkor ott a pont, pardon. emlékezetből írtam, annyira nem izgatnak. :-D lényeg, hogy kell nekik a pénz, és Falcao igencsak sokat emészt fel belőle.

benssz 2014.08.30. 22:48:07

@keshudioo: mondjuk erre én is gondoltam,csak én azért,mert ha jól emlékszem Monacoba is beakarták/bevezették,hogy ott is annyit kell adózni,mint máshol és ezért nem bírják

MDaniel98 2014.09.04. 18:38:06

Mint már tudjuk ez hatalmas kamu volt.Ahogy sejteni is lehetett.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása