Szerződésbontás Zieglerrel

Ziegler Reto_hazai Jeep mez.jpgA hírek szerint Reto Ziegler beleegyezett, hogy kölcsönös megegyezéssel szerződést bontson a Juventus csapatával.

A Sky Sport Italia értesülései szerint a svájci játékosnak nagyobb esélyei vannak csapatot találni magának így, szabadon szerződtethető játékosként, mintha a Juventus keretében marad.

Az utóbbi három szezonban Reto Ziegler kölcsönben szerepelt a Fenerbahce, a Lokomotiv Moszkva, legutóbb pedig a Sassuolo csapatában.

Úgy hírlik, hogy a csupán huszonnyolc éves játékost német és török klubok keresték meg ajánlatokkal.

A futballista szerződése a Juventusszal 2015 júniusáig volt érvényes, azonban nyilvánvaló, hogy Reto Ziegler számára az idei keretben sincs hely, így értelmetlen lenne mindkét fél számára a szerződés kitöltése.

A játékos számos klubnál megfordult már karrierje során, a Juventus előtt játszott a Grasshoppers, Tottenham, Hamburg, Wigan és Sampdoria csapatában.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr686622287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Goku06 2014.08.21. 11:14:14

Kíváncsi lennék mi volt vele a baj..
Conte terveiben nem szerepelt, eladhatatlanna vált.. Pedig nem annyira rossz, ha Padoin Peluso DC befer akkor ő is kaphatott volna lehetőségeta bizonyitasra..

MMég egy ingyenigazolason is pénzt buktunk.. Durva

rockitbaby 2014.08.21. 11:19:13

@Goku06: Ne mez a legrosszabb része, hanem hogy balbunkó. Egyedül Evra van ezen a poszton, de nekünk még cserének sem kell...

juve28adam 2014.08.21. 11:23:15

@rockitbaby: Figyeld meg ,hogy végül Evra cseréje Marco Motta lesz :D

rockitbaby 2014.08.21. 11:57:30

@juve28adam: Ez még egy hajszállal jobb opció, mint fordítva... De azért nevetséges, hogy évek óta hiányposzton szereplő játékosra semmilyen szinten nem számolunk. És azért egy edzőnél, kiváltképp Conte-nál könnyen kikerülhetett az ember a pixisből, de egy új edzőnél alapból tisztalappal szokott mindenki indulni, és még itt sem? Na ez a merő fura!

nortu30 2014.08.21. 12:15:51

Nekem olyan érzésem van, mintha személyes okok lennének a háttérben. Semmi baj a gyerekkel, mégsem kapott még lehetőséget sem. Ez HIBA (volt). Én egyre kevésbé sajnálom, hogy fafejű Conte itt hagyott minket. Ez a Marotta nem gondolkodik váltáson?

konrad66 2014.08.21. 13:07:12

Szerintem ,ha Del Neri nem el akkor kezdő lett volna

Úgy érzem blogon Conte egyre jobban utáljuk meg és Allegrit megszerettétek

Táno 2014.08.21. 13:09:59

@konrad66: tanulni meg magyar ......

neuropa 2014.08.21. 14:09:08

@Táno: Tanulni meg elfogadni másik, vagy kulturáltan kifejezni vélemény. Nem leugatni nyíltan, mindenki. Ha valakiben nem szándékos az idegek borzolása, azt illik tapintattal jutalmazni. A beszólogatást tartogasd az őstrolloknak (bár őket meg táplálja..)!

Táno 2014.08.21. 14:21:19

@neuropa: vonatkozni Rád is.....

Barolo 2014.08.21. 14:38:34

Ő volt a Conte korszak egyik számomra értelmetlen áldozata (mondjuk 1-2 ilyen szerintem minden edzőnél belefér). Mondjuk az furcsa, hogy most sem kell, pedig Evra cseréjének 1-2 évre jó lett volna, Asa meg mehetett volna vissza középre. Forza Juventus!

Juventus 2014.08.21. 14:53:27

@neuropa: Úgy érzem mintha nyíltan leugattak volna,valami tánó vagy tinó :-)

neuropa 2014.08.21. 15:00:03

@Táno: Nem én űzök ebből sportot. Nem én voltam három napig szabadságolva. Nem én hergelem Babót hétről hétre.

Ellenben én moderálok és én szeretném rábírni az embereket, hogy lehetőleg a kölcsönös tisztelet keretein belül tegyenek személyes megjegyzést egymásra. Ez így volt azelőtt is, hogy lett volna rá jogom. A "szakmai" vélemények ütköztetése nem tabu, de az ilyen jellegű kifogásokat tessék szurkolótárshoz méltó hangnemben megfogalmazni. Nem a tartalmát kifogásolom, hanem a stílust.

Ezt pedig nem kell arcoskodásnak vagy fenyegetésnek venni, meg sem fordult a fejemben, hogy szankciót érne amit írtál, de te inkább magaddal foglalkozz, ne velem. Én majd figyelek a saját megnyilvánulásaimra és ha nem sikerül, bocsánatot kérek ott ahol kell. Nem ciki.

Amúgy meg van neked humorod is, ilyenkor hol rejtegeted? :] Remélem nem tenyereltem bele semmibe..

Táno 2014.08.21. 15:25:44

@neuropa: Igazad van! Bocs.

Igazából senki nem várja egy hsz-nél, hogy nyelvész-professzori pontossággal ill. helyesírással foganjon, mindazonáltal az egyszeri ragozást már tartsuk be.

babo0410 2014.08.21. 17:07:55

Én nem értem miért véditek ennyire Zieglert. Conte-nál kapott lehetőséget a felkészülés során, aztán szeptemberben távozott is. Nyilván volt oka. Conte úgy érezte kevés ide. Vagy valami összeszólalkozásuk lehetett, De az több, mint érdekes, hogy már Allegri se számol vele. Akkor nyilván Zieglernél van a gond és nem nálunk, ha ennyire szabadulni akarunk tőle, hogy még szerződést is bontanánk. Érdekes pl. a sokkal gyengébb Mottat pl nem kergetjük el vasvillával. Vajon miért pont tőle akarunk szabadulni? Nyilván van valami oka, hogy nem kell. És ez a játékosnál keresendő valószínűleg.

Goku06 2014.08.21. 18:42:11

@babo0410: "valami összeszólalkozásuk lehetett" - ez a legvalószínűbb.. Bár Ziegler még Conte előtt érkezett, így csak az időpont jött ki szarul mindenki számára.

"Mottat pl nem kergetjük el vasvillával" - Mottának kérlek szépen van egy élő szerződése amit ő még akkor sem akar felbontani, ha tudja hogy senki sem számít rá. Ennyi. Míg Ziegler ahelyett hogy elüldögélne valahol a szerződésében foglalt pénzért, felbontja a szerződését hogy játszhasson valahol. Nehogy már őt tartsd felelősnek, nem kapott semmi lehetőséget a bizonyításra. Válogatott játékosról beszélünk, nem ilyen naplopó Mottáról akitől szabadulni sem tudunk.
Ha balhés játékos lenne Ziegler, akkor arról azért a média csak tudna, nem gondolod?

Rivendell 2014.08.21. 19:14:26

@babo0410: talán mert ő 1 alap svájci válogatott volt ergo a P-betűs senkiháziakhoz képest top játékos még ő is...
az a baj veled,hogy te mindenáron védeni akarod a vezetőség minden 1-es lépését...Motta gondolom orbitálisan nagy tehetség a mai napig,hogy ő bezzeg játszik a felkészülési mérkőzéseken...játszik...maradjunk annyiba nálunk a grundon se fért volna be a csapatba.

jó kis stabil játékos volt ő a nemzetközi tornákon is

babo0410 2014.08.21. 20:20:08

@Rivendell: Basszus mert szerinted pofára ment Conte, és Zieglert csak kidobta, mert nem szimpi neki? A felkészülés során végig lehetőséghez jutott, és csak az utolsó utáni pillanatban távozott. Conte nyilván nem a két szép szeme miatt nem számolt vele. Nem kéne mindig mindenhol a vezetőséget hülyézni. Nem velem van a baj. Néha látni kéne a fától az erdőt. Nyilván hülyék ülnek a vezetőségben és egy "klasszis" svájci válogatott védőt kiraknak, pláne hiányposztról, bezzeg Mottat még játszatják is. Hidd el valami miatt nem számolt vele Conte, és most Allegri se. Nyilván nem pofára mentek.

Rivendell 2014.08.21. 20:28:03

Ha Conte nem pofára tette volna a dolgait,akkor a P betűsek az életbe nem fértek volna be a csapatba...a kis svájci pedig jó kis játékos volt,nem top de a középszer jobbik felének tagja az fix.
Szerinted ebben a szar juvéban..vezetőség szar ki akarna játszani,ha 2 vagy 3 évig a pofádra se szarnak,miközben tudom a posztomon én vagyok a legjobb....én is azt mondanám,hogy eltakarodtok az anyátokba,pedig Juve szurker voltam és leszek is mindig.

Il Principino 2014.08.21. 21:29:10

Idióták!Ha fél misiért adják el valakinek,már az is több mint a semmi!Vevő pedig lett volna rá az fix...

neuropa 2014.08.22. 00:31:06

@Táno: Ez így van, én is támogatom, ezért írtam, hogy nem a mondandód tartalma bajos. De ha látod, hogy másnak nehezen megy, nem attól lesz jobb, hogy leoltod. Ennyi erővel a legtöbb nyugdíjast elkezdhetnénk kiosztani, akik kommentelésre vetemednek, mert jó részüknek (koruk okán) nem erőssége az írásbeli kommunikáció. Ennyit szerettem volna tisztázni, egyébként örülök, hogy szót értettünk.

</OFF><ON>

Zieglerhez annyit, hogy amikor jött, jó üzlet volt ingyen elhozni, de klasszisnak sem akkor, se azóta nem számított. Mondanám, hogy "két edzőnek sem kell, nem lehet véletlen", de ennyire meg nem tartom rossz védőnek. Ami negatívum beugrik róla, az a halvérű feje. Mintha csak jól nevelt svájciként tenné a dolgát, de semmi érzelem, fanatizmus, kreativitás. Nem tudom, hogy ezek kitesznek-e annyi indokot, amire alapozva már legitim az elküldése. Kicsit azért sajnálom, szimpatikus, még ha nem is játszott.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása