Memphis Depay lehet a Juventus következő igazolása

Depay Memphis.jpgAngol lapértesülések és a Corriere dello Sport állítása szerint a Juventus nyerheti a versenyfutást a PSV Eindhoven szélső támadója, Memphis Depay kegyeiért. A játékost, akit többek között a Manchester United is szeretne soraiban tudni, a torinói klub már egy ideje figyelemmel követi, azonban az Öreg Hölgy most határozott lépésre szánhatja el magát a holland tehetség leigazolásának ügyében.

A mindössze 20 esztendős Depay az elmúlt szezon során robbant be a köztudatba, amikor mindvégig kiváló formában játszott, 32 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, s ezalatt 12 találatig jutott a PSV színeiben.

Az ifjú támadó végül meghívót kapott a brazíliai világbajnokságra utazó holland válogatott keretébe, majd négy mérkőzésen szerzett két találattal segítette az elődöntőig menetelő nemzeti csapatát.

A hírek szerint a PSV 15 millió euróért válna meg tehetségétől, így a játékos az európai labdarúgás fiatal tehetségeit tudatosan kutató Juventus számára is elérhetőnek tűnik.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr776621223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

supicool 2014.08.20. 18:20:32

Depay-Nastasic duó és királyság lenne.
Csakhogy egyik sem fog érkezni sajnos.
Pedig mindkettő fiatal, tehetséges, és korukhoz képest tapasztalatuk is van, ráadásul áruk egyáltalán nem vészes. De mivel egyik sem olasz földi, valamint nem ingyen vannak így kétlem, hogy Marotta féle koncepcióba beleférne.

sleepy8 2014.08.20. 18:32:09

Morata sem olaszbol jott, dragabb is volt mint a fent emlitett ket jatekos, es tehetseges is. Hol jatszik most?

danimester1 2014.08.20. 18:37:11

Balszélsőt akarnak igazolni?

Richárd Juventushun 2014.08.20. 18:37:57

Én inkább Berardi érkezésének örülnék meg persze Verrattinak. De jöhetne Darmian,Nastasic vonal is.

juve28adam 2014.08.20. 18:38:56

Nagyon örülnék neki ,de nem sok esélyt látok rá.

Direct_01 2014.08.20. 19:58:25

Nastasic,Jovetic,Lavezzi,Pastore,Depay.. egyre jobb.De elköltöttük minden vagyonunkat Moratára.
Még legalább 200 játékossal szóba leszünk hozva,ha megvárjuk az Aug.31-et a két igazolással.Szóval jó lenne a héten lezárni minden transzfert,ebben az esetben egy védő és egy támadó érkezik/érkezhet még.

Amennyiben megvárjuk az utolsó 3 napot akkor számíthatunk érdekes igazolásokra.Én erre az eshetőségre számítok inkább.Számomra külön érdekesség, hogy Marotta azt mondta a nyár elején nem lesznek vészigazolásaink az utolsó két hétben.Hát,nagyon jó úton haladunk ez felé..

img.plug.it/sg/sportuni/upload/rin/0000/rinaudo-marotta-traore.jpg

Ami Depay-t illeti,szerintem nem rossz a srác,Vb-n egész jól mozgott.15 M reális ár érte, de többet nem ér.De ez csak azokat a csapatokat érinti akiknek van pénzük.Mi nem ide tartozunk..

Tony. 2014.08.20. 20:19:11

Azt javaslom felejtse el mindenki az ilyen játékosokat. Lavezzi, Depay és társaik. Egy fillér nincs már igazolásokra, nemhogy 15 milla az utolsó 2 hétre. Ha lenne ennyi pénz már rég vettek volna valakit.

Egyetlen igazolásra számítson még mindenki: Egy középszer kölcsön támadóra.

Goku06 2014.08.20. 20:24:25

@Tony.: Egyetértek.
Pár milliót adunk ki max...

Vagy ha megy Vidal az ő árából.. De már annyira elment az idő hogy kétlem hogy 1 héttel a mercato vége előtt eladnánk.

penge09 2014.08.20. 20:27:45

@Goku06: Azért az óriási blama lenne ha egy ilyen Marotta nyilatkozat után eladnánk.Most nem volt benne legalább "hogy ha akar mehet".

Rivendell 2014.08.20. 20:52:10

gyerekek ez már most bukott,ott a másik cikk...már mindenkit megszerzett a mi gülüszemünk és csapata...hollandért nekünk nincs 15M

ez a Juventus,ha ingyen vagy jöhetsz hozzánk:)

Rivendell 2014.08.20. 21:01:18

@Tony.: szerintem kicsit fogalmazzuk át...1 fityingünk nem volt elkülönítve a mercatora és nem,hogy már nincs...soha nem is volt:)))

Goku06 2014.08.20. 21:21:39

@Rivendell: "1 fityingünk nem volt elkülönítve a mercatora és nem,hogy már nincs...soha nem is volt:)))"
És az a szemét f*szkalap Conte lelépett, amikor ő csak pár új arcot kért... Kapott is vagy 2 millió eurót, de hát neki semmi sem elég..

Rivendell 2014.08.20. 21:26:39

@Goku06: +1 bár én nem sírtam Conte miatt,kezet is foghatnának Chielloval....mind2 mint 1 múmia kb olyanok voltak az utolsó 2 évben.bár Chiello esetében ez akár még folytatólagos is lehet,bár remélem nem.

semmi gond....mindig van pénz bomba tehetségekre Sturaro tököm tudja kikre .Épül az új Juve:)

mind1 bár ezt még én sem vártam volna,ennél többre számítottam.

babo0410 2014.08.21. 01:07:03

@Goku06: Csak úgy mellékesen, ha Conte maradt volna, most lenne egy Iturbe-nk. Tudom erre a válasz az lesz, hogy elbuktuk, Conte ezért lépett le. Pedig pont fordítva volt, Conte távozott, és mi lemondtunk Iturbe-ról, mert Conte kedvéért igazoltunk volna csak ilyen drágán.

Ádám.84 2014.08.21. 02:00:32

@babo0410: Már ne is haragudj, de ezt honnan tudod ilyen biztosan??

babo0410 2014.08.21. 02:39:55

@Ádám.84: Mert nem tartom valószínűnek, hogy mi 25 millát ajánlottunk érte, a Roma meg 22-t és ők pik-pak leigazolták, mi meg elbuktuk. Olyan sportigazgató nincsen, aki alacsonyabb áron el tudjon vinni adott játékost, mint amennyiért másik csapatnak nem adták el. Másrészt meg én nem tartom dupla nullának Marottat. Harmadrészt meg ha valóban Conte megtartása volt a cél, akkor neki meg kellett lennie, valamennyi anyagi áldozatot hozni kellett érte (ha még ennyit se akartak, akkor viszont Conte megtartása nem volt cél).
És ami még érdekes, hogy Di Marzio, aki nem szokott konkrét összegeket leírni, még ő is tudni vélte, hogy 25 milláért vihetjük. Szerintem tutira megvolt már, csak Conte döntése kavart be. Ha maradt volna Conte, biztosan itt lenne Iturbe, mert Conte-nak hajlott volna a vezetőség kicsit mélyebben zsebbe nyúlni (hogy ezzel is maradásra bírjuk), Allegrinek szerintem már óvatosabbak vagyunk.
Minden körülmény amellett szól, hogy valószínűbb Conte lemondása okán nem igazoltuk le Iturbe-t.

Tony. 2014.08.21. 03:18:39

@babo0410: Ébredj föl bubó! Nem volt itt pénz Iturbéra, sem Sánchezre, meg igazából senkire. Vszínű míg Marotta szokás szerint bohóckodott ilyen 10m+Q meg kölcsön+opciós ajánlatokkal, addig jött a Roma és letette a kp-t és elvitte.

tjunior 2014.08.21. 07:40:35

@babo0410: nem figyeltél akkor, Marrota azt mondta, hogy érdeklődés volt, a hellas mondta, hogy huszonakármenyi, mi meg köszönjük szépen, a többit a sajtó találta ki.

Goku06 2014.08.21. 09:32:34

@babo0410: hát ez nagyon durva basszus... Mindenre ki tudsz találni egy magyarázatot ami nélkülöz mindenféle realitast. És a legdurvabb hogy te nem trollkodasbol írod ezeket, hanem tényleg el is hiszed..

penge09 2014.08.21. 09:40:55

@babo0410: Amúgy nem úgy volt hogy a Róma csak 22-őt kapott és ezen felül kapott még az ügynöke is aki birtokolta valamennyi százalékát Iturbénak?

Táno 2014.08.21. 10:01:26

Állandóan megy a magyarázkodás - jogosan -, hogy pl Verattit nem a Psg-ből kellett volna elhozni, hanem már a Pescarából. Ugyan ez igaz még Erksenre is. Mostmár nincs 40 millánk rájuk/db. Itt a lehetőség nem utólag okoskodni, hanem már most elhozni 15-ért!

Ádám.84 2014.08.21. 14:28:06

@babo0410: az általad leírtakkal egy komoly probléma van, Iturbe összesen 31millióba került a Romának, 22+ az ügynöke(ami a dél-amerikai játékosoknál nem ismeretlen), tehát egy rossz információból ismételten hamis következtetésekre jutsz

MDaniel98 2014.08.21. 14:56:16

Jó lenne, de nem fog jönni. Amennyiben mégis, megkövetem magam.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása