A Juventus Falcao után érdeklődik, a Valencia Llorentét csábítja

Falcao Radamel_Monaco.jpgA mercato még nem zárult le a Juventus számára, hiszen a torinói klub sportigazgatója, Beppe Marotta bevallottan keres még egy támadót és egy védőt, s a hétvége a nyári átigazolási időszak talán legmerészebb pletykáját hozta.

A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Luis Suárez utódját kereső Liverpool mellett a Juventus is bejelentkezett az AS Monaco kolumbiai ékkövéért, Radamel Falcaóért, aki kölcsönszerződés keretében hagyhatja el a hercegség csapatát.

Falcao tavaly nyáron, az Atlético Madrid csapatától érkezett a Monacóhoz, mintegy 60 millió euró fejében, azonban az új kaland szerencsétlenül alakult, hiszen egy januári sérülés következtében, a kolumbiai támadó a bajnoki szezon teljes második felét, valamint a brazíliai világbajnokságot is kihagyni kényszerült.

Sokáig úgy tűnt, hogy a látványos és hangzatos igazolásairól nevezetes Real Madrid jelentheti a váltást Falcao számára, azonban a spanyol klub végül a világbajnokság felfedezettjével, a honfitárs James Rodríguezzel és Toni Kroosszal teljesítette az idei nyárra előírt szenzációadagot.

A legsúlyosabb akadályt Falcao 12 millió eurós fizetése, valamint az AS Monaco által kért mintegy 20 millió eurós kölcsönvételi díj jelentheti, azonban ez utóbbi összeg a pletykák szerint alkuképes lehet.

Mindeközben a La Gazzetta dello Sport arról is beszámol, hogy a Valencia bejelentkezett a Juventus spanyol támadójáért, Fernando Llorentéért, aki tavaly nyáron ingyen érkezett Torinóba az Athletic Bilbaótól, majd a döcögős beilleszkedést követően, fontos találataival oroszlánrészt vállalt az Öreg Hölgy pontrekorddal fűszerezett bajnoki címvédéséből. 

A napilap úgy tudja, hogy a spanyol klub mintegy 10 millió eurót kínál a Juventusnak, míg a játékost évi 4 millió eurós bérezést biztosító szerződéssel próbálnák megnyerni maguknak.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr256612905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gannicuss 2014.08.18. 10:11:32

Nem is értem a lapok ezen feltételezését. Nyertünk a lotton? Sajnos már Jovetic is kb álom kategória, nem hogy Radamel. Azt sem értem miért is adnák kölcsön? Mert ha eladják az ok. Felét nem keresné nálunk... Ha igen meg kitörne a lázadás, hogy a többiek miért csak annyit keresnek. Llorrentéért egy 10 es pedig nevetséges.

Goku06 2014.08.18. 10:45:36

Csak Vidal eladasabol lenne penzunk ra (bar sztem akkor se). De azt a penzt jobban kene elkolteni mint egy 20millios kolcson.
Kolcsonbe vagy ingyen hozzuk inkabb etoot vagy hasonlo exklasszist ingyen.

MyJuve 2014.08.18. 10:56:49

Jó vicc ! Lépjünk is tovább a híren gyorsan .

2014.08.18. 11:47:55

Amilyen szarul hangzik,még hihető is basszus...nem bántásból,de ha valaki képes ilyen bohóc üzletekre,na azok vagyunk mi...

tjunior 2014.08.18. 11:57:47

@fire06: ja, mi szoktunk kiadni 20 milliót egy játékosért kölcsönbe...

Hoods121 2014.08.18. 13:04:35

@tjunior: Nem, mi hatalmas tehetsegekert adunk ennyit. LOL

molnaratti10 2014.08.18. 13:30:39

Falcao:Álom!
Lòri meg minimum 25 m€!
Nem?

suny84 2014.08.18. 13:37:33

Augusztus van, nem április....

Jozef26 2014.08.18. 14:03:52

Ha jól értem, akkor azért adnánk el az elmúlt szezonban 16 gólt szerző Llorenté-t 10 millióért, hogy abból a pénzből 1 évre kölcsön tudjuk venni Falcao-t, aki majd ezután a Real Madrid-hoz fog szerződni nagy valószínűséggel... zseniális ötletnek hangzik. Nem is értem mi ezzel a probléma.

The king of alibis 2014.08.18. 15:29:00

Most jót kacagtam. Falcao a Juvéba? Április 1 még messze van.

tjunior 2014.08.18. 16:11:01

@Hoods121: Konkrétan egy ilyen emberről beszélhetünk, Morata, így felesleges a többes szám, a spanyol meg játsszon egy fél évet utána ítélkezzünk.

Goku06 2014.08.18. 16:20:03

@Hoods121: @tjunior: szerintem Hoods a 15 millios alomigazolasainkra gondolt inkabb.

benssz 2014.08.18. 17:23:18

10 millió lófa*z Lóriért legalább 15-20at ér szerintem

Rivendell 2014.08.18. 18:38:30

Falcao..20+12...ebből már 1 top tehetséget lehetne venni csatár vagy akár tkp posztra is.... szerintem ennyiért már érdemes lenne még a Bayoroknál is kopogtatni Shaqiriért bakker jövőre hozzá Berardi és 1 hiper szuper kp-csatár szekciónk lenne

danimester1 2014.08.18. 18:42:59

@Rivendell: A csapatépítés szempontjából ez lenne-lehetne az elvárás,de ismerjük már őket. Előbb fizetnek középszerekért meg kiöregedett senkikért mint egy-egy jó-jobb opcióért. Shaqirit én is támogatnám +1.

Rivendell 2014.08.18. 18:50:40

@danimester1: ettől függetlenül kb olyan 2 év múlva lehet 1 Falcao Juve mezben...addigra az ára talán Juve kompatibilis lesz és a kora is pont jó lesz BM-nek is:)

danimester1 2014.08.18. 19:08:15

@Rivendell: Vaaaagy megveszi 5-6-7-8.....részletre. :-)

konrad66 2014.08.18. 19:12:46

Llorente 20-25 millió euróért elmehet és abból kéne egy jó csatárt találni, mondjuk Murielt Udinseből ,akit én nagy tehetségnek tartok

babo0410 2014.08.18. 23:21:25

@konrad66: Egyetértek. Ráadásul Muriel szélen és középen is képes magas minőségben játszani. Csak sajna az Udinese nem akarja elengedni, mert Di Natale utódját látják benne. Szerintem minimum a duplája kéne hozzá sajnos.

Gannicuss 2014.08.20. 11:12:52

Nem értem miért öreg egy 28 éves játékos itt egyeseknek? Nektek Ronaldo sem kellene mert vénember... Két kezem össze tenném ha jönne Falcao, iszonyat erősítés lenne. Nem félteném Agnelliéket 20 milla csokipénz nekik, csak nem szokásuk költeni. Berardi mindenképpen ide fog kerülni, akkora szerencsétlenek nem vagyunk hogy őt is elpuskázzuk.

Rivendell 2014.08.20. 11:28:09

@Gannicuss: Azért ez így nem igaz...ha igaz lenne,akkor már bőven érkeztek volna minőségi játékosok és nem minden év szólna arról,hogy alkudozás,de nevetségessel összegekkel.

Falcao azért öreg hozzánk,mert mi nem engedhetünk meg 50-60M-t úgy kiadni,hogy már a kora miatt képtelenség őt viszont eladni legalább 30-35M körül...30 évesen őt már 1 nagy csapat se fogja keresni számunkra megfelelően magas összegért.Nekünk megfelelően kell pénzt invesztálni tehetséges fiatalokba,akiket vagy magunkhoz láncolunk,vagy adott esetben top összegért eladjuk,ha valami gond lenne,vagy új tehetség tűnne fel,akivel megfelelően lehetne pótolni és még maradna is a kasszában.

Rivendell 2014.08.20. 11:29:50

tegyük hozzá,hogy nem semmi sérülésből térne vissza,kölcsönzési árából + fizetéséből már top tehetséget lehetne fixre venni...

Falcaot akkor támogatnám ha nagyon max 7-8M-ért lehetne kikölcsönözni

Gannicuss 2014.08.20. 11:50:01

@Rivendell: Nem mondtam, hogy reális a leigazolása csak azt nem értem ti miért elleneznétek. Amit leírtál a Monaconál is tudják, ha esetleg 20+20 ba meg lehetne szerezni tökéletes lenne. 30 éves koráig még lehet benne két jó szezon. Persze kicsit lutri a sérülése miatt de végre tehetnének egy kis pénzt a csapatba. Ezt szurkolóként mondom nem mint a Juve gazdasági igazgatója. Nem mellesleg Falcao mezből véleményem szerint 70x annyi biztosan fogyna mint mondjuk Llorrenteből. (Én különben kedvelem a spanyolt néha kicsit esetlennek tűnik kicsit Trezere hasonlít)

Trieszt120506 2014.08.20. 11:54:19

@Gannicuss: "30 éves koráig még lehet benne két jó szezon."
Miért? Utána lejár a program, és összeesik a pályán?

tjunior 2014.08.20. 11:58:43

Falcao leigazolása akkor lenne minimálisan is reális, ha lemondana minimum a fele fizetéséről, azt meg nyilván megteszi a két szép szemünkért. Ha Llorentét elmenni felszabadulna a 4,5 millás fizetése....de inkább hagyjuk mert még beleélem magam :D

Gannicuss 2014.08.20. 12:00:17

@Trieszt120506: Rivendell reakciójára kontráztam, miszerint Falcaot 30 évesen 1 nagy csapat sem fogja hívni. Szerintem jó igazolás lenne bár irreális. Pont arról szóltak a hozzászólásaim, hogy nem értem egyesek miért őregezik. Akkor valószínűleg én nem tartom annak... Nem jár le :) Szerintem 32 éves koráig simán mehet toppon a program :) De itt van Ibra belőle még 10 évet is kinézek :)

Rivendell 2014.08.20. 12:04:03

miért szerintetek 30 éves játékosokra ki költ 35-40M-t? Ibra-t mennyiért vitte a PSG? pedig ő csúcsformában tolta és kivételes fizikai paraméterei vannak,Falcao-ban nincs meg az ami Ibrában,ő sok esetben a gyorsaságra is épít,márpedig az kopik az évek során

Gannicuss 2014.08.20. 12:09:37

@Rivendell: 1986. február 10. (életkor 28) na erre írtam az előbb, hogy addig van még 2 év. Én sem adnék 30 fölöttiért annyit a vezetőség helyében, de mivel nem vagyok ott Falcao pedig klasszis 28 évesen simán megérne 40 millát. Persze ezek ábrándok, én is tudom hogy nincs rá pénzünk. Teszem hozzá főleg a fizetése miatt!

Trieszt120506 2014.08.20. 12:11:13

@Rivendell: bankot robbantani nem szabad érte ez egyértelmű. (nem mintha erre sok esély lenne) De egyelőre csak kölcsönről van szó, az is pletyka szintjén.

Rivendell 2014.08.20. 12:12:48

@Gannicuss: 55 alatt szerintem nem engedik el a sérülésével 1ütt se,márped Agnelli regnálása óta tuti,hogy mi 4 max 5 szezonért nem fogunk kiadni 55-60M körüli összeget,de azt a 60M-t akkor se ha csak 2 évig marad és megy el 30-ért nagyon max ha jó szezonokat futna nálunk + 8-10M körüli fizut legalább

Rivendell 2014.08.20. 12:13:38

@Gannicuss: 8 hónappal fiatalabb vagyok nála,szóval öreg:D

Rivendell 2014.08.20. 12:14:21

@Trieszt120506: baj az,hogy idáig a kölcsön szituhoz is elég magas árakat csepegtettek...mind1 majd kiderül mi lesz

Trieszt120506 2014.08.20. 12:22:11

@Rivendell: Kipukkadt a monacói lufi elég hamar, de azért Anzsi féle kiárusításra nem hinném, hogy szükségük lenne. Szóval 30-40 alatt szerintem sem mozdítható. Másfelől abban is kételkedem, hogy tényleg csak a Juventus lenne az egyetlen pályázó, ha valóban ennyire távozni szeretne. Licitháborúban meg jobb ha egyből felhúzzuk a fehér zászlót.

Rivendell 2014.08.20. 12:25:46

@Trieszt120506: állítólag a Poolt is érdekli Falcao.

volt valami válás a tulajnál és így a fele vagyon elvándorolt,de hát gondolom maradt még bőven így is + az ilyen vagyonosok gondolnak a jövőre is.

konrad66 2014.08.20. 13:18:06

@Rivendell: Liverpoolnak kéne Falcao,Suarezért,amit kaptak pénzt ,Lovrenen kívül rosszul költötték el+Liverpoolnál ő a legjobb opció,mert Cavani marad Psqnél és Sturidge megsérül ,akkor a liverpoollal baj lesz

Rivendell 2014.08.20. 15:08:20

@konrad66: csak,hogy ők már most mínuszban vannak nem kicsit...ők is max kölcsön tudnák venni Falcaot,mert hogy ők se dobhatnak ki 55-60M-t az fix

konrad66 2014.08.20. 16:28:51

@Rivendell: balfasz Liverpool így elkölteni,amit kaptak Suarezért(Lovren kívételével),remélem Sturidge megharapja vagy sérülést okoz egyik Citysnek monsjuk Kompanyt vagy Agüerot vagy Yaya Touret (akik megséés eltiltják pár hónaprés eltiltják pár hónapra

konrad66 2014.08.20. 16:29:34

@konrad66: bocsánat a helyesírás hibák miatt

konrad66 2014.08.20. 16:33:24

@konrad66: Moreno és Origi a 100 millió fontos nyereségből jön

Trieszt120506 2014.08.20. 17:05:38

@konrad66: Eto'o-t szeretnék megszerezni, de ott van még Lambert is, aki cserének tökéletes. Amúgy meg elég gólerős kp-jük van, nem féltem annyira őket.

Rivendell 2014.08.20. 17:50:40

@Trieszt120506: kis brazilt elnézném nálunk,na vele óriásit nyertek nagyon olcsón a mai viszonyok között...csóri Inter apróért elzavarta

MDaniel98 2014.08.21. 14:35:36

20 milliót elköltünk úgy, hogy a játékos szinte biztosan csak 1 évig lehet nálunk?AHiszem, ha látom.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása