HIVATALOS: Rômulo a Juventushoz igazolt

Romulo_2.jpgA Juventus hivatalosan is bejelentette, hogy leigazolta Rômulo Souza Orestest, rövidebben Rômulót, s a játékos 1 millió euro fejében, egy évre kölcsönben érkezik a Hellas Verona csapatától.

A megállapodás értelmében, a Juventus opciós vételi jogot is szerzett a középpályásra, s a 2014/15-ös szezon lezárultát követően, 6 millió euróért vásárolhatja meg véglegesen Rômulo játékjogát, az összeg pedig három esztendő alatt kerülhet majd kifizetésre.

A Juventus opciós vételi joga automatikusan életbe lép, amennyiben a brazil-olasz játékos a Juventus hivatalos mérkőzéseinek legalább 60%-án pályára lép a zebracsíkos mezben.

Hosszú és kanyargós pályafutásának olaszországi fejezetét a Fiorentina együttesénél kezdte, majd a firenzei csapat a következő szezonban kikölcsönözte a Hellas Veronának, amely a középpályás kiváló teljesítményének köszönhetően, nem egész egy hónappal ezelőtt megszerezte játékjogát.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr486568167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The king of alibis 2014.08.02. 14:20:33

Akkor most már távozhat Vidal, hiszen megfelelően pótoljuk a Pereyra - Romulo középszer senkikkel.

Apuleius 2014.08.02. 14:22:08

@norbi9107: Szerintem egyikük sem Vidal helyére érkezett.

RuidaRobert 2014.08.02. 14:24:23

@Apuleius: Vidal mögé. Pereyra meg nem is ugyan az a poszt, legalábbis négy védős rendszerben.

tjunior 2014.08.02. 14:33:24

Romulo-Pereyra páros leigazolását csak a mercato végeztével lehet megítélni
A-ha Vidal megy és Romulot/Pereyra a helyettese az hiba, nincsenek egy szinten és akkor nagyon finom voltam
B-Vidal megy de a pénzből még igazolnak Romulo/Pereyra elé valakit, ez nagyban függne kit és hova igazolunk, így erre nehéz válaszolni
C-Vidal marad, akkor remek üzletet kötöttünk, 2,5 millióért van 2 használható játékosunk a kpra erre az idényre,

Apuleius 2014.08.02. 14:33:32

@MdewC: Sajnos ettől még nem biztos, hogy Vidal marad... Ha Vidal megy, a Juventusnak igazolnia kell egy igazán komoly minőséget képviselő középpályást, Pereyra és Romulo ettől az egésztől függetlenül érkeztek.

Trieszt120506 2014.08.02. 14:36:05

Kicsit kezdünk emlékeztetni a Milánra. Gyenge(?) edző, nagyon vegyes csapat, akiknek nem biztos, hogy sokat jelent a klub.

valumeister 2014.08.02. 15:51:15

@tjunior: Isla távozik, az ő helyére érkezett Romulus. :)

Tony. 2014.08.02. 16:16:50

@tjunior: Jól összegezted.

Én is a forgatókönyv előre nem látható alakulása miatt nem kezdtem még ki teljesen ezt a Romulo-féle üzletet.

Remélem a C lesz a megoldás. De ha az is lesz, akkor sem ártott volna igazolni egy valóban minőségi játékost a keretbe/kezdőbe.

Goku06 2014.08.02. 16:50:52

@Tony.: Igen, egyedül a C megoldás lenne pozitív.
Viszont akkor kezdjünk csak el számolgatni. Pereyra, Romulo, Evra mint keretmélyítő igazolások megvoltak 5 millióból. Morata meg 20.. ezzel elköltöttünk minden pénzt? Ez azért durva...
Viszont ha tényleg összesen ennyi pénzünk volt, akkor miért is kellett abból 20at kiadni Moratára, aki:
-nem szélső, nem kreatív, nem ő fogja a különbséget jelenteni
-kedvezőtlen szerződési feltételek miatt a jövőt sem építjük vele, mert ha beválik akkor 2 év múlva távozik.
-nem az edző kérésére érkezett. Állítólag Conte kérte, de már Conte távozása után érkezett.. Allegrinek meg nem volt sok beleszólása akkor hogy ki jöjjön meg ki ne.

És egyébként úgy vágtunk neki a mercatonak hogy elsősorban a széleket szeretnénk megerősíteni, hogy felállást válthassunk.. Allegrit ismerve viszont elképzelhető hogy meg lesz a felállás-váltás, de abban sok köszönet nem lesz...

valumeister 2014.08.02. 17:08:37

@Goku06:
-nem az edző kérésére érkezett. Állítólag Conte kérte, de már Conte távozása után érkezett.. Allegrinek meg nem volt sok beleszólása akkor hogy ki jöjjön meg ki ne.

Allegrivel egyeztettek, hogy Neki is szüksége van -e Moratára. Amennyiben 2 év múlva távozik, közel 40 millióért teheti azt meg, amely 100%-os profit. Én win-win szituációnak látom.

Goku06 2014.08.02. 18:02:21

@valumeister: közel 40 millió?
MAX 35, és csak abban az esetben 35 ha minden külön pontba foglalt dolog teljesül (gondolom meg van szabva hogy extra-sok meccsen kell pályára lépnie, stb)

win-win szitu szerintem egy Shaqiri20M+Eto'o/Drogba leigazolása jelentette volna. Az öregek 1-2 évig itt lennének (ugyanúgy mint Morata), csak náluk szinte biztos hogy jó teljesítményt fognak nyújtani. ingyen jöhettek volna Morata helyett, hogy tényleg spóroljunk, és akkor a maradék pénzből jött volna egy tényleg erősítést jelentő ember. (mert Morata valószínűleg a Tevez-Llorente páros mögött lesz a szezon elején.. Llorentét ki tudja szorítani majd ha jó teljesítményt nyújt).. De egy igazi kreatívabb szélsővel még reménykedhetnénk szép szezonban is..

Drughi Di Bianconeri 2014.08.02. 18:07:28

@valumeister: 20 M-ért vettük Morata-t,és a Realnak 30 M-s visszavételi opciója van rá az 1. évben, a 2-ban 35.
Na már most ez profitnak tűnhet,de valójában nem az,hiszen addig is mi álljuk a fizetését.
Ez inkább lose-lose szituáció,mert:
- ha berobban,kb. kutya kötelességünk a Realnak eladni
- ha pedig nem teljesít jól,akkor kidobtunk 20 M-t a kukába

valumeister 2014.08.02. 21:27:01

@Drughi Di Bianconeri:

Rendben, tehát a Reál a 2. évben 35-ért veheti vissza, ezt rosszul tudtam DE!
Nem akarok nagy jóslatokba bocsátkozni, viszont Morata jelenleg sérült, gyakorlatilag a teljes alapozást kihagyja. Láttuk Llorentén, hogy mennyi idő kellett neki, amíg akklimatizálódott. A sérülés + a Serie A-ba való rázódásba fél év elmegy Moratának, 99%-ban biztos vagyok, hogy a kövi évi teljesítménye alapján a Reál NEM fogja visszavásárolni.

Amennyiben a második évben beindul és szüksége is van rá a Reálnak (azért azt gyorsan hozzátenném, hogy a játékossal is meg kell egyezniük, hogy visszamenjen és a padra nem biztos, hogy vissza akar majd...) akkor 35 M-ért megveszik.

Ez 15 millió bevétel, amiből ha levonjuk a játékos fizetését marad durván 5milla. Magyarán INGYEN, némi haszonnal kölcsönöztünk egy játékost 2 évre. Ismétlem: HA kell a reálnak és sikerül megegyezniük Vele.

Trieszt120506 2014.08.02. 21:31:28

@valumeister: de abban azért egyetérthetünk, hogy ez semmiképpen sem win-win, mert te nemes egyszerűséggel azzal nem is számolsz, hogy kutyaszar lesz a srác, és padozni fog végig.

Én speciel pont ezt a verziót tartom jelenleg a legvalószínűbbnek, de remélem tévedek.

Drughi Di Bianconeri 2014.08.02. 21:33:23

@valumeister: Szerintem ha végiggondolod,amit leírtál,főleg az utolsó bekezdésben,láthatod,hogy ez leginkább csak a Real Madridnak nagy business.
Mi nem az Udinese/Leverkusen stb klub vagyunk,azoknak nagy dolog ez,de ilyen szinten szvsz. kínos,hogy a "nagy reklám margit" utánpótlás nevelés klubnak használhat fel egy Juventust.
Ha beválik Morata,akkor Real szemszögből: 10,max 15 M-t fektettek abba,hogy nyerjenek egy jó korban levő klasszist; ha nem válik be: megszabadultak 20 M-ért egy lókötőtől.
Abban igazad van,hogy a játékosnak van/lesz beleszólása ilyen esetekben,de javasolnám figyelembe venni Carvajal esetét (aki hasonló konstrukcióban került a Leverkusenhez majd vissza a Realba): konkrétan a Bundesliga legjobb szélső hátvédjének választották anno,de érthető módon a Real első (vissza)hívó szavára igent mondott.

MDaniel98 2014.08.05. 19:02:39

Romulo nem lesz itt rossz szerintem(már amennyiben tudja hozni előző évi formáját,vagy hasonlót),a Morata üzlethez meg annyit,hogy nekünk szerintem akkor lenne igazán jó,ha az első 2 szezonjában szezonban max 15-20 gól között lőne összesen,mert az még túl kevés lenne ahhoz,hogy 30-rt visszavegyék,de nekünk már megérné,mert végső soron lenne egy stabilan teljesítő csatárunk,majd a 2.év után előbújna belőle a világklasszis,és olyan statisztikákat produkálna mint Ibra,CR,vagy Messi.:)Mi így nyerhetnénk ezzel az üzlettel,amúgy máshogy nem nagyon.:)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása