A Morata átigazolás akár ma is lezárulhat - FRISSÍTVE

Morata Alvaro_1.jpgA Sky Sport csütörtök esti értesülései szerint Álvaro Morata egyre közelebb kerül ahhoz, hogy magára ölthesse a Juventus zebracsíkos mezét.

Az Öreg Hölgy a hírek szerint már nyár eleje óta kacérkodik a Real Madrid fiatal spanyol csatárának elcsábításával, és spanyol források szerint a csatárnak is kedvére lenne a torinói Öreg Hölgyhöz költözni.

Jelenleg úgy tűnik, hogy a klubok ismét felvették a kapcsolatot egymással a transzfer fedél alá hozása érdekében, és már csak az átigazolás végső apró részleteinek az elsimítása van hátra.

Antonio Conte lemondásával komoly kérdőjel merült fel minden folyamatban lévő átigazolási tárgyalás kapcsán, így kérdésessé vált Álvaro Morata helyzete is.

Olasz lapok ugyanakkor tegnap már arról is cikkeztek, hogy az újonnan lett bianconero edző, Massimilian Allegri nem volt rest, és felhívta a csatárt, hogy biztosítsa bizalmáról, és felkérje a torinói klubhoz való csatlakozásra, mivel számít a szolgálataira.

A Sky Sport úgy értesült, hogy az átigazolás véglegesítése akár még a mai nap folyamán is megtörténhet.

További, átigazolással kapcsolatos hír, hogy a Manchester United holland edzője nem áll Nani és Patrice Evra útjába, amennyiben távozni kívánnak a csapattól, így feltehetőleg a Juventus tovább fog próbálkozni a francia balszélső átcsábításával, akiről a napokban olyan hírek terjedtek, hogy kivárna az átigazolással, míg az Öreg Hölgynél tisztázódik az edzőkérdés.

Frissítés: több olasz forrás is arról számolt be nemrégiben, hogy Álvaro Morata ma vagy holnap Torinóba érkezhet orvosi vizsgálatra, és a játékos szerződésének aláírásával lezárulhat az átigazolás.

A Sky Italia és a La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a játékosért a Juventus 18 millió eurót fizet, a Real Madrid pedig opciós jogot kap a futballista visszavásárlására 35 millió euróért, Álvaro Morata pedig a Juventustól évi 2,2 millió eurós bérezésben fog részesülni.

A Sportmediaset ugyanakkor úgy értesült, hogy a Juventus csupán kölcsönveszi a játékost, és 18 millió eurós áron megvásárolhatja a játékjogát a szezon végén.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr216518329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mpite 2014.07.18. 10:03:29

Párszor láttam játszani, továbbra is azt mondom, hogy 10-12 milliónál többet nem ér. Max azért magasabb az ára, mert Real nevelés.

Bár egy olyan világban, ahol Padoin, Peluso, Sturaro 5 millió...

pedronegro (törölt) 2014.07.18. 10:05:39

Így hogy elment Conte én nem látom értelmét Morata érkezésének mert szerintem Allegrinél nem lenne jó kezekben. Jobb lett volna ha marad Vuckó meg Q mert szerintem szükségünk lesz a tapasztalatukra, de most már mindegy.
Jó volna tudni mit akar játszatni Allegri, elvileg a 4 védős rendszerhez ragaszkodik ott még jól is jöhet Evra, de akkor Asa megy be középre viszont akkor ott már sokan leszünk..... valaki nagyon megszívja ugyanez igaz a belső védőkre valaki ott is sokat fog padozni bár Barza sérült. Én remélem Ogbonna több lehetőséget kap mert Chiellini oké hogy nagy szíve van és küzd de nagyon suta és alattomos is lett. Bonu-nak is fel kell kötni a gatyát mert a 4 védő rendszerbe nem volt akkora arca.

Goku06 2014.07.18. 10:18:26

En sem bannam ha maradna madridban... Igy hogy conte elment nehogy kiadjunk ra ennyit.. Sok fontosabb poszt lenne.

Es penz nemhiszem hogy sok maradna egy morata vetel utan.

rockitbaby 2014.07.18. 10:42:42

Értem én, hogy fiatal meg minden, de én már Conte kérésekor is azt mondtam, hogy nem kell, pláne azon feltételekkel. Most is ezt mondom.

De érdekes kérdést vet fel, hogy Iturbe a lemondás miatt ment Roma-ba, de Evra és Morata úgy tűnik érkezik. Szóval mégis csak teljesítve vannak a realáisan kért játékosok? Akkor miért ment Conte?

venember83 2014.07.18. 10:59:17

Szerintem inkább Morata, mint az olasz bajnokságból 2-3-4 középszer, mert a srácban legalább van még potenciál, de Bonaventura vagy Peluso félékben már semmi sincs, jó esetben egy szezonban pozitív hatással vannak a csapatjátékra, mint pl. Pepe, de utána vagy nem tartják a szintet vagy lesérülnek, s soha nem lesz belőlük újra játékos. Szóval inkább a fiatalokkal bukjon a Juventus, minthogy nyugdíjasok vagy középszerű futballisták gazdagítsák a keretet. Itt lesz Coman, Morata, előbb-utóbb csak jön Berardi is (ha továbbra is bizonyít), végre hű lesz nevéhez a Juventus.

Il Principino 2014.07.18. 11:02:32

@rockitbaby: Conte nem hinném,hogy őket kérte,Iturbe is csak B vagy C megoldás lett volna...Evra meg most aláírt vagy sem???Morata sajnos jönni fog,mert Q és Vuci mentek...Allegri Astorit és Abate-t szeretné itt tudni,de Ogbonna és Barza hátrányára:(

pedronegro (törölt) 2014.07.18. 11:11:06

@rockitbaby: Conte-nál biztos nem Iturbe volt a kívánságlista élén! Inkább Alexis és/vagy Cuadrado és egyelőre nem tudjuk miért ment el Conte de szerintem nyár végére többet fogunk tudni.

Rikster 2014.07.18. 11:20:12

Legyen már igaza a Sportmediaset-nek!

Il Principino 2014.07.18. 11:20:43

@venember83: így szebben fest:)bár korábban meg azt írták,hogy az 1.szezon után 30,a 2. után 35-ért veheti vissza a Madrid...

mpite 2014.07.18. 11:22:22

@Rikster: +1 Senkinek egy szava se lenne. Mutassa meg, hogy megéri ezt a pénzt!

hellan (törölt) 2014.07.18. 11:28:19

Ma vagy holnap Torinóban lesz orvosin, míg a Sportmediaset megint akkora baromságt írt, mint a ház.

ejhaa 2014.07.18. 11:29:21

www.youtube.com/watch?v=fWaJk54mIDE

egy best of a gyerekről..
Nem tűnik menthetetlennek,tetszetős,hogy végre a csatár(ok) mögött előkészíteni tud.Nyilván a védekezésben teljesen más itt a felfogás,mint a spanyoloknál

"A Sportmediaset ugyanakkor úgy értesült, hogy a Juventus csupán kölcsönveszi a játékost, és 18 millió eurós áron megvásárolhatja a játékjogát a szezon végén."
így lenne a legjobb

juve28adam 2014.07.18. 11:40:04

Nincs mit tenni ,mint remélni ,hogy bizonyítani fog...(csakhát ugye akkor a Real meg visszaveszi) Jó üzletet kötöttek a Madridiak.

rockitbaby 2014.07.18. 11:43:08

@pedronegro: Sánchez és Cuadrado sosem volt a mi tárcánknak szabva, így reaális esély az ideigazolásukra nem volt. Ezt azért Conte-nak is tudnia kellett, de akkor mondjuk úgy, hogy illett volana. Iturbe pedig szerintem semmivel sem lett volna rosszabb megoldás, és mindkettőnél ha nem is sokkal, de olcsóbb - ez nálunk sajnos alap. Jövő nyáron az Adidas és az új tv-s jogdíjakkal már álmodhattunk volna ilyen kaliberrel, de idén még nem. Ezt látni kell, és elfogadni. Májusban elviekben ezt megbeszélték, de mindegy is, mert az igazat sanszosan sose tudjuk meg...

@kg19850508: Egy belső védő mindenképp kell, mert Barza kiesett hosszabb időre és hogy ezek után mikorra lesz formában, ha egyáltalán sikerül neki, jó kérdés. Arról már lehet vitatkozni, hogy Astori lenne-e a legjobb, de mivel csak pletyka és nem ufficiale, ezért még azt mondom, ne parázzunk rajta. Ennek ellenére nem lenne ő olyan rossz opció. Abate na ő már igen. Akkor inkább maradjon Isla.

MDaniel98 2014.07.18. 12:36:49

Szeretném hinni,hogy a Sportmediset híre az igaz,de a Sky sokkal hitelesebb híreket ad.

NucLeo 2014.07.18. 13:57:58

egyszer lenne igaza a Sportmediasetnek...

devil-z 2014.07.18. 15:36:19

Jobb üzlet volt ez a Reálnak, nem vitás. Viszont az ő érkezésének megítélésével várnék a mercato végéig, mert ha megy Vidal akkor nem ilyen kaliberű gyerekekkel kellene foglalkoznunk.

Goku06 2014.07.18. 15:43:36

@devil-z: +1
Ha kiderul hogy az utolso fillerunket koltottuk ra, akkor....... akkor.. akkor ideges leszek, es akkor azt mondom hogy ennel szarabb mercatonk nem is lehetne.. Varjatok, en mar most is igy gondolom :S

Moratan kivuli erkezok mar Vidal arabol lesznek fizetve. De ne legyen igazam.

babo0410 2014.07.18. 17:26:08

@pedronegro: Én nagyon kedvelem Quagliarellát, és tiszteletem Vucinicnek is kijár az elmúlt 3 évért, de be kell látni, hogy ők nem azok a játékosok, akikkel Allegri ott tud maradni a csúcson. Ha Allegrivel is bajnokok akarunk lenni, akkor nem árt nekifogni igazolni, mert itt csak a játékosok minőségén, és nem az edzőn fog múlni sajnos, hogy a Roma vagy mi nyerjük a bajnoki címet.
@Goku06: Egyenlőre nincs igazad, mert semmilyen hivatalos, vagy megbízható forrás nem említette, hogy Vidalt el akarnánk adni. Szerintem amíg csak ilyen légből kapott pletykák vannak róla, addig kár ezzel bosszantani magadat.

szeszterciusz 2014.07.18. 18:23:22

@rockitbaby: Állítólag azért mert Iturbe leigazolása nem sikerült , és ez után mondott le .

konrad66 2014.07.18. 18:24:55

@babo0410: Én ideírnám Napolit is nagyon erős lesz

rockitbaby 2014.07.18. 18:29:54

@szeszterciusz: Pont fordítva történt, Conte lemondása miatt lett az Iturbe ügy kudarc. HA igaz, mi többet is ajánlottunk érte és a játékosnak is, mint a Roma. Innentől csak és kizárólag egy olyan helyzet miatt maradhattunk le, ami a játékosnak kétségessé teszi, hogy érdemes ideigazolni. Ez pedig Conte távozása. Morata és Evra úgy tűnik ennek ellenére jön, szóval akkora különbség nem lehetett a vezetőség és Conte között.

szeszterciusz 2014.07.18. 18:33:11

@rockitbaby: A római La Repubblica című napilap szerint a Juventus Juan Iturbe leigazolásával kapcsolatos tárgyalásainak kudarca vezetett végül Antonio Conte lemondásához.

Vasárnap este láttak napvilágot olyan hírek, amelyek szerint megszületett a megállapodás az argentin játékos és a Roma csapata között, amely igencsak felbőszítette Contét. Ennek következményeképp a tréner hétfőn találkozott az Öreg Hölgy vezetésével és közös megállapodással végül szerződést bontottak. Antonio kedden osztotta meg döntését kollégáival és a játékosokkal, akik tapssal búcsúztatták mesterüket. Carlitos Tevez kezet fogott Contéval és a következőket mondta neki: „Megtiszteltetés volt”. 18:30-kor minden dokumentumot aláírtak a felek és a bianconerok korábbi csapatkapitánya és immáron volt edzője, bejelentette lemondását.

babo0410 2014.07.18. 18:38:01

@szeszterciusz: Ez is egy lehetőség, de másik állítás meg az, hogy nem Iturbe-val volt gondja, hanem Evra-n bukott ki, mert neki Nastasic kellett volna, és ezért ment. És szerintem is meg lehetett az egyezség már Iturbe-ról. Mindenhol az jelent meg, hogy szinte a miénk. Nem tudok elképzelni olyamón szitut ahol a kevesebbet ígérő csapat vinné el. És a jelek szerint Morata is érkezik, tehát érdekes lenne, ha Iturbe-t nem tudná leigazolni, Evra, Morata meg jönnének. Az összes sportoldal tényként közölte a 25+2 milliós vételárat is. Szerintem is Conte lemondása kavart be. Jó lenne, ha kiderülne mi történt. Mert ha az derülne ki, hogy Marotta se nem tudta januárban Nainggolant leigazolni Contenak, se most Iturbe-t, akkor felmerül a kérdés, hogy Conte helyett miért nem ő lett kivágva az ablakon? Mert akkor Conte megtartásáért semmit nem tudott tenni, és ez volt az ő feladata. Ez Agnellinek is fontos volt. A lehető legfontosabb.

rockitbaby 2014.07.18. 18:46:41

@szeszterciusz: Azt ugye tudod, hogy a lap római székhelyű, szóval semmi érdekük az igazság felfedésére? Ha torinói lap, esetleg a klub ad ki egy hivatalos nyilatkozatot, akkor annak hamarabb hiszek majd. Nem tudom, hogy egíáltalán meg fogjuk-e tudni az igazat, de addig is nem fogok pont a riválisokkal szimpatizáló lapoknak hinni!

szeszterciusz 2014.07.18. 19:11:37

Majd talán kiderül az igazság 1x

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása