Vidal: „Chile lehet a torna meglepetéscsapata”

A Juventus sztárjátékosa, Arturo Vidal úgy véli, hogy válogatottja komoly meglepetést okozhat a brazil világbajnokságon, miután tegnap hazaküldte a címvédő spanyol csapatot.

Vidal Arturo_feher valogatott mezben.jpg„Jó teljesítményt nyújtottunk, fiatal és győzelemre éhes csapat vagyunk” - nyilatkozta a számos csapat által körbeudvarolt torinói középpályás a Sky Sport Italia munkatársainak a Spanyolország elleni 2-0 után.

Az eredmény azt jelenti, hogy Hollandia és Chile matematikailag továbbjutott a csoportból az egyenes kieséses szakaszba, a következő fordulóban már csak az dől el kettejük küzdelmében, ki lesz a csoportelső.

„Képesek vagyunk egészen a döntőig menetelni, és ezen a világbajnokságon mi lehetünk a meglepetéscsapat.”

Arturo Vidalt májusban műteni kellett, így korántsem volt biztos világbajnoki szereplése, ám eddig mindkét meccsen szerephez jutott, és a spanyolok ellen már játékban is többet mutatott.

„Sokkal jobbnak éreztem magam, mint az első mérkőzésen. Ma jól játszottam, és ez nagyon fontosnak tartom.”

A középpályást számtalan tőkében gazdag és komoly potenciállal rendelkező csapattal hírbe hozták, így a Real Madriddal, a Bayern Münchennel, a Manchester Uniteddel és a Barcelonával, többek között, így adta magát a kérdés, hogy a játékos hogyan vélekedik jövőjéről.

„Nem tudom. Boldog vagyok a Juventusnál, azonban most kizárólag a chilei válogatottban betöltött feladatokra kívánok koncentrálni.” - jött a megszokott válasz a sablonos kérdésre.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr576376817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2014.06.19. 13:25:40

Csak nekem az az érzésem, hogy Vidal nemigazán van jól? Kb. mintha a szezonvégi, sérült formájában játszana.

Goku06 2014.06.19. 13:43:40

Arturo,ideje lenne felnoni alexis melle, es akkor sokaig juthat Chile.
Sajna ez a serules visszafogja a sracot. Jo lenne ha az egyenes kieseses szakaszra Vidal is formaba lendulne.

rockitbaby 2014.06.19. 14:22:58

@venember83: @Goku06: Lehet én vagyok a gonosz, de legyenek csoport másodikak, és essenek ki a brazilok ellen. Tud legalább pihenni és felkészülni érdemben, rendesen, és a formája is nekünk kedvez majd!

deluxe93 2014.06.19. 14:29:23

@rockitbaby: Az a Brazilia nem keltette egy verhetetlen brigád benyomását

rockitbaby 2014.06.19. 15:30:43

@deluxe93: És? Attól még nekünk az lenne a legjobb, hogy minél hamarabb kiessenek és többet tudjon pihenni, mivel majd fél szezont sérülten nyomott le, és nem kellene rásérülni vagy rontani rajta...

Devilke Balla 2014.06.19. 16:40:14

@rockitbaby: deluxe 93 arra célzott hogy egyáltalán nem biztos hogy a brazilok ellen kiesnének

rockitbaby 2014.06.19. 17:40:20

@Devilke Balla: Ezzel én is tisztáaban vagyok, nem is tényt közöltem, hanem kívánsgot.

Devilke Balla 2014.06.19. 23:21:39

@rockitbaby: hát jó,van benne vmi,de ilyen alapon az olaszok is essenek ki meg mindenki ahol juve-játékos van s mindenki pihenjen :D viccet félretéve milyen jo lenne ha az olaszon kivul minden nagy csapat kiesne,s vmi gyengék ellen kéne dontoznunk :D

MDaniel98 2014.06.20. 11:17:45

@rockitbaby: Nem biztos.Értem én,hogy mit mondasz,de az lenne szerintem a számunkra a jobb,ha tényleg elmennének a döntőig,és akkor Isla és Vidal ára is emelkedne,attól függetlenül,hogy ők éppen szarul játszanak.Anyagilag jobban megérné,az legalábbis biztos.Vidal sérülésének nem kellene súlyosbodnia az biztos,mert akkor az a következő szezonjába kerülne.

@Goku06: Vidaltól szerintem nem lehet a jelen körülmények között elvárni,hogy még jól is játsszon a chilei kapitány annak is örülhet,hogy letudja játszani a meccseket valahogy,így sérülten is.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása