Londoni érdeklődés Lichtsteiner iránt

Lichtsteiner Stephan.jpgSvájci források szerint a Chelsea csapata érdeklődik a Juventus jobb oldali védője, Stephan Lichtsteiner iránt, és nyáron ajánlatot tehetnek a játékosért.

A harmincéves futballista három torinói éve során mindegyik évben meghatározó része volt a kezdőcsapatnak, és összesen nyolc gólt szerzett.

A svájci Tio.ch forrásai szerint Jose Mourinho saját maga kérte a svájci játékos londoni leigazolását, a londoni vezetőség pedig megközelítőleg nyolc millió eurót adna a futballista játékjogáért, a válogatottnak pedig hároméves szerződést kínálnának évi három millió eurós fizetéssel.

Azonban bármilyen hivatalos megkeresés előtt az angol fővárosbeli csapat kénytelen kivárni az olasz bajnokcsapat és a játékos közötti tárgyalásokat, amelyeknek célja az egykori Lazio játékos szerződésének meghosszabbítása.

A nyári átigazolási időszakkal kapcsolatos további hír, hogy a Calciomercato megkereste Patrice Evra képviselőjét, és a torinói átigazolással kapcsolatban érdeklődött Claudia Pastorellónál, aki határozottan tagadta, hogy a felek tárgyalásokat folytattak volna, és hogy a francia játékos közel állna egy torinói szerződéshez. Sőt, az ügynök véleménye szerint a torinói átigazolás nehezen lenne kivitelezhető, és várhatóan a játékos inkább Manchesterben fog maradni

„A játékos nem utazott Torinóba. Az igaz, hogy Antonio Conte szívesen látná a védőt a csapatában, azonban véleményem szerint Patrice Evra a Manchester Unitednél fog maradni. Nehezen elképzelhető a Juventushoz igazolás.”

A torinói átigazolási hírek alapját a Daily Mail cikke szolgáltatta, amely arról számolt be, hogy Patrice Evra pénteken Torinóban járt, mielőtt orvosi kivizsgálásra jelentkezne, azonban a játékos képviselője azonnal tagadta a cikkben megjelenteket.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr716183899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

benssz 2014.05.20. 12:18:59

8 millióért vicc kategória

venember83 2014.05.20. 12:20:24

A Chelsea nagyon elkezdett spórolni az átigazolásoknál, elfogytak Abra milliárdjai, vagy ennyire komolyan veszik az FFP-t?

Juventus 2014.05.20. 13:24:52

Nem tudom ki mennyire figyelte a bajnokavató ceremóniát?
Ott egy játékos tűnt fel nekem az pedig Lichti volt,szépen,búsan-komoran beballagot,mosoly el sem hagyta az arcát.Nem tudtam mire vélni...vagy ez a svájci mentalitás?

hellan (törölt) 2014.05.20. 13:26:56

@Juventus: Sokat nem szűrhetünk le belőle, de remélem nem most kell még nyáron jobb szélsőt is vadászni, mert abból kőkemény egy darab van a svájci személyében jelenleg. Isla alkalmas rotációra, Pepe meg a lelátót jobban ismeri, mint a pályát.

babo0410 2014.05.20. 13:31:51

@hellan: Szerintem 4-3-3-ban Cáceres inkább Lichti cseréje lesz, mint középső kp. Pláne, hogy 2 posztra már alapból meglenne a 4 ember.

Barolo 2014.05.20. 13:33:31

Ha lenne egy komoly ajánlat, amivel ő is sokkal jobban járna (mert hát azért nála már ez is kérdés lehet) és szívesen váltna, akkor érdemes lenne eladni és egy fiatalba invesztálni azt a pénzt, aki sok évig megoldaná ezt a posztot. A 8M viszont szerintem pont a fele annak, aminél egyáltalán érdemes lenne gondolkodni.
Forza Juventus!

DINOBIZZO 2014.05.20. 13:50:00

Hála istennek kár ,hogy szerintem csak kacsa az egész. A kezdőben ő a leggyengébb pont. Nem értem miért Lulic-ot akarnak hozni miközben Asamoah jobb teljesítményt nyújt mint a svájci. A legcsúnyább az egészben ,hogy nem kellene komolyan zsebbe nyúlni a pótlására. A legjobb a helyére szerintem MAXI PEREIRA lenne..29 éves bl-ben tapasztalt kitűnő képességű játékos.10 millió alatt el lehetne hozni lemerem fogadni.

Juventus 2014.05.20. 14:00:51

@babo0410: ?????? mint középső kp? 4-3-3-ban egyik játékos sem a középpályán helyezkedne el.

benssz 2014.05.20. 14:06:27

@Juventus: én a buszos utazást néztem yt-on.ott napszemüvegben,mosolyogva,sörrel és egy akkora szivarral a kezében állt a busz tetején,mint az alkarom :D

konrad66 2014.05.20. 16:15:07

Én 20 millióért eladnám ,és helyére hoznám ,ha Serie A-ból akarunk valakit az mondjuk Abate

Rivendell 2014.05.20. 16:38:36

hol ér Lichti 20-at?...nagyon max 12-15 között és akkor nagyon jó értékesítést is csináltunk

DINOBIZZO 2014.05.20. 17:06:45

ha eladnánk 8 millióért én annak is tudnék örülni :)

konrad66 2014.05.20. 17:08:46

Tranfermarkton 17 millió eurót ér ,ha fut egy jó vb-t ,akár 20 millió euróért is eladhatjuk

Rivendell 2014.05.20. 17:28:31

@konrad66: 30 és olyan poszton,ahol futni kell kb folyamatosan...fénykorában ért max 17-t...kb 3-4 éve

Error001 2014.05.20. 17:51:23

Ez egy oriàsi kacsa.. chelsea-nek ott van arra a posztra Ivanovic ès Azpilicueta.. Minek kène oda Lichtsteiner?!?!

babo0410 2014.05.20. 18:42:15

@Juventus: Akarom mondani középső védő. XDDDDDD KP-n amúgy is 3-an lennének. :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása