A Benfica csapatát két meccs alatt egyszer sem sikerült legyőznie a Juventusnak, ami természetesen kiesésre determinálta az olasz alakulatot. Persze a Bianconeri otthon továbbra is veretlen, bár ez aligha vigasztalja a zebrákat, mivel így nem léphet pályára saját stadionjában az EL-döntőn.

Az EL-elődöntők hatalmas indulatokat korbácsoltak a szurkolókban -így bennem is-, de két nappal a kiesés után talán már lehiggadtunk annyira, hogy hideg fejjel gondoljuk át egyrészt, hogy mi történt az elmúlt bő egy hétben, másrészt az elmúlt évek trendjét is megvizsgálhatjuk egy picit. Igyekszem elkerülni a bűnbakkeresést, hiszen nem ez a poszt célja, azonban azt mindenkinek el kell ismernie, hogy kritikákat mindenképp meg kell fogalmazni a csapattal kapcsolatban.

Vegyük sorba mi is történt idén! Először is a Juventus a Fiorentina és a Napoli elleni mérkőzéseket leszámítva nem kapott ki a bajnokságban, otthon pontot sem veszített, ezáltal magabiztosan vezeti a tabellát és karnyújtásnyira van a sorozatban elért harmadik Scudettotól. Egyedül a Roma szárnyalása miatt nem ünnepelhetett hetekkel ezelőtt a Conte-csapat, ezt az eredményt pedig nem lehet elvitatni a srácoktól. Még akkor sem, ha a Seria A színvonala össze sem hasonlítható a kilencvenes évek végivel, így a megnyerése sem okoz akkora katarzist, mint anno. Itt meg kell jegyezni, hogy az elnökség számára minden jel szerint a bajnokság jelenti a prioritást, így hát abszolút nem meglepő, hogy ilyen kerettel, saját stadionban játszva a Bianconeri újra behúzza a bajnoki elsőséget.

Másodsorban azt is látni kell, hogy európai porondon nem megy a csapatnak. Persze, ha pusztán a tényeket és számokat vesszük alapul, nem is rossz a tavalyi BL-negyeddöntőbe és az idei EL-elődöntőbe jutás, de azért mégsem lehetünk elégedettek. Hogy miért? Azért, mert a Bayern München igen könnyedén fektette két vállra a Juvét, az a Benfica pedig, amely abszolúte nem erősebb az Öreg Hölgynél (sőt!) megfosztotta Contéékat a döntőbe jutástól. Önmagában az elődöntőben való búcsú nem jelentene mindenképpen kudarcot, de az EL-menetelést látva amolyan déjà vu érzése lehet az egyszeri szurkolónak. Se a Trabzonspor, se a Fiorentina, sem pedig a Lyon ellen nem mutatott meggyőző játékot csapat, ez pedig két dolgot jelenthet: nem érdekes számukra az EL, vagy pedig ez az alakulat ennyire képes és semmi többre. Mindkettő szomorú csak másképpen.

Tegyük fel, hogy a vezetőség és a játékosok nem látnak fantáziát az EL-ben, ami pénzügyileg érhető is. Viszont százszor lenyilatkozta már mindenki, hogy igenis összpontosítani fognak a kisebbik európai kupára, többek közt a hazai döntő okán. Ez viszont akkor azt jelentené, hogy gátlástanul szembeköpték a drukkereket. Azokat a szurkolókat, akik a szégyenteljes BL-kiesés után is tömött arénában buzdították a kedvenceiket. Egyfelől ez undorító húzás, másfelől a Juventus a jelenlegi helyzetben (Calciopoli és a Serie A megítélése) nem teheti meg, hogy egy EL-t semmibe vesz, főleg akkor, ha annak döntőjét Torinóban rendezik. A klubnak sansza volt arra, hogy 18 év után végre európai kupát nyerjen, hogy az olasz foci és a saját megtépázott renoméján valamelyest plasztikázzon. Emellett a szurkolóknak is tartoztak volna annyival, hogy legalább most, ha már a BL után az EL-ben találta magát a csapat, kivételen odateszik magukat a "kis kupában" is.

De most játsszunk el a gondolattal, hogy a vezetőség és a játékosok is mindent megtettek a sikerért, de ennyire képesek! Ez esetben még véletlenül sem beszélhetünk a drukkerek becsapásáról, egyszerűen arról van szó, hogy fasorban sem vagyunk az európai elithez, de még az elit mögött található "jók"-hoz képest sem. És akkor teljesen értelmetlen belemagyarázni a Real Madrid elleni döntetlenbe, hogy partiban volt a csapat velük, mert ez nem igaz. A Blancók pont arra mentek, hogy ne kapjanak ki, miközben a Juve ha megszakadt volna sem tudott volna nyerni. Ez a fájó igazság. Az azonban még fájóbb, hogy ugyanazt a tanácstalan, ötlettelen, lassú és körülményes focit kellett nézni az összes EL-ellenfél ellen. A Fiorentina hajszálnyira volt a továbbjutástól, a még mindig zseniális, ámbár már lassú Pirlo szabadrúgása kellett, hogy nyert helyzetből ne égjenek a zebrák. Ugyanez volt látható a Lyon ellen is, annyi különbséggel, hogy a franciák még inkább elképzelés nélkül futballoztak, így sanszuk nem volt nyerni.

A Benfica már akart játszani és néha elképzelésük is volt mihez kezdjenek a labdával, ugyanakkor nem ők, hanem a Juve ejtette ki saját magát. Lehet fennhangon a bírókat hibáztatni és igazságtalanságról beszélni, ahogyan kicsit sem elegánsan tette azt Conte. Azonban ha a Juve a hazai mérkőzés 96 perce alatt legalább egy apró gólt is szerez, egészen biztosan továbbjut. De nem tette, mert nem képes lendületes támadást indítani. A tizenhatost több ízben közbepasszolják, az öt és felesen is még egy utolsó utáni csellel próbálkoznak, amivel párhuzamosan teljesen megtörik a támadás lendülete. Innen pedig már csak az egyéni betörésekben lehetne bízni, ehhez látszólag nincsenek meg a megfelelő emberek. Tévez és talán a sokat szidott Giovinco képes valamiféle ritmusváltásra, de ez borzalmasan kevés Európához. Llorentéről tudjuk, hogy nem ez az erőssége, és azok a játékosok sem találhatók a keretben, akik a spanyol fejére varázsolhatnák a labdát.

Ha jóindulatúak vagyunk a minőségi játékosok hiányának tulajdoníthatjuk Conte cseréit is. A Mester minden mérkőzés 75. percében kezdi meg a csereáradatot, az esetek 90%-ban posztra. Bár a tisztesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy a Benfica ellen meglepően korán és merészeket húzott, ezért respekt jár. De nem ez lenne a normális? A cserestratégia kiismerhető és sablonos, ahogyan a felállás is. 3-5-2 majdnem minden mérkőzésen, amit már mindenki ismeri és Pirloval középen ráadásul lassú is. Nem, nem Pirlo a probléma, hanem az, hogy nincs más, aki szervezhetné a játékot. Nyilvánvaló, hogy mindkét oldalra szükséges egy-egy kreatív, beadni tudó, gyors szélső a kezdőcsapatba. Ezt a világ összes embere felismerte már, aki látott legalább kettő Juve mérkőzést, kivéve azok, akik döntenek az átigazolásokról. Ahogyan azt sem sikerült, hogy a belső középpályán jelenleg mennyiség korlát miatt nem tudunk fejlődni. Ebben a nyugdíjas tempóban, ötlettelen játékkal nem lehet elérni semmit. Visszautalva a bekezdés első mondatára, a másik lehetőség, hogy Conte nem képes átlépni saját árnyékán és megfelelő módon felkészíteni csapatát az európai kupameccsekre.

A lisszaboni egyéni védőhiba ellenére a védelem és természetesen a kapusposzt is rendben van véleményem szerint. Ogbonna és Cáceres is hozza az elvárható szintet, nem is velük van a probléma, hanem az előre játékkal. És az őrjítő az egészben nem az, hogy vannak hiányposztok és hibák, amiket orvosolni kell. Hanem az, hogy évek óta ugyanazok a hibák és évek óta nem képesek megoldani azokat. Magyarul, hosszú ideje nem fejlődik kellő mértékben a csapat játéka. Szép eredmények születnek, hiszen zsinórban három Scudetto igenis jó dolog. De miért kellene megelégedni ennyivel? Miért nem lehet arra vágyni és várni, hogy a BL-ben (esetleg az EL-ben) is alkosson a csapat? Egy igazi juventino erre vágyakozik, szeretné a kedvenceit a trónon látni és ezért elégedetlen. De nem irreális célokat tűz maga elé, hanem igenis megvalósíthatókat, olyanokat amik már látótávolságon belül vannak. De csalódottság tölti el, amikor azzal szembesül, hogy az utolsó lépéseket már évek óta képtelen meglépni a klub. Ami egyébként azzal is járhat, hogy elveszíti legjobbjait, így még többet kell majd igazolni.

Szabad a választás, mindenki eldöntheti, hogy melyik lehetőséget választja a fent említettek közül. Viszont az biztos, hogy változtatás nélkül nem jut a csapat egyről a kettőre.