Az Öreg Hölgy a csütörtök esti, Lyon elleni 2-1-es győzelemmel (összesítésben 3-1) bejutott az Európa Liga elődöntőjébe, ahol a Benfica, a Sevilla és a Valencia csapata képviselteti még magát.
„Úgy gondolom, hogy az eddig a szakaszig eljutó csapatok kiváló együttesek, amelyek rendkívül szervezett játékra képesek.” - nyilatkozta a mester a Mediasetnek a meccset követően.
„Csak azért, mert mi képviseljük a Juventus csapatát, nem fogadnak minket vörös szőnyeggel, amely aztán a győzelemhez vezet. Aki azt gondolja, hogy számunkra minden egyszerű, mert mi vagyunk a Juventus, az óriásit téved. Mindig meg kell küzdenünk az út során.
Ebben a szezonban, bár másik versenysorozatban ugyan, de ismét fontos eredményeket érünk el Európában. A Juventus tíz éve nem jutott el ilyen szintig európai versenysorozatban.”
Carlos Tévez tegnap sem talált be, így nem törte meg az európai átkot, amely már 2009 óta tart.
„Elégedett vagyok, mert nagyon jó meccset tudhat maga mögött. Most pedig egy rendkívül fontos mérkőzés következik az Udinese ellen.
A realitások talaján kell maradnunk, nem megfeledkezve arról, hogy három éve ez a csapat még az Európa Ligában se képviseltette magát. Az utóbbi két évben számos győzelemben volt részünk, és ebben a szezonban is főszereplők vagyunk. A szurkolóknak a teljes kilencven percen át a csapat mellett kell állniuk, és remélem, hogy ez lehetséges, és így soha nem felejtjük el a múltat.
Fontos volt számunkra ennek a célnak az elérése, és remélem, hogy egész Olaszország elégedett ezzel az eredménnyel. Olaszországot képviseljük, és ez elégedettséggel kell, hogy eltöltsön, mivel már hat éve nem volt Olaszországnak európai elődöntőse.”
Ezt a gondolatot Antonio Conte kifejtette kissé később a Sky Sport Italia stábjának adott interjúban.
„Olaszországban senkit nem érdekel az UEFA rangsor. Az olasz emberek Juventus szurkolók, avagy Juventus ellenesek. Ne beszéljünk mellé, lokálpatriotizmus kérdése az egész. Nem várhatjuk el, hogy a Juventus szurkolói az Intert támogassák, mi pedig nem vagyunk álszentek, nem mondjuk azt, hogy arra vágyunk, hogy az Inter szurkolói a Juventusnak drukkoljanak.
Hogy mi történt a gólnál? Elaludtunk, ez ilyen egyszerű. Azt gondoltuk, hogy egyszerű lesz. Azt szeretném, ha mindenki észben tartaná, hogy mindig harcolni kell és továbbra is a gázpedálon kell tartanunk a lábunk. Ez pedig a szurkolókra is érvényes, mivel nekik mindig támogatniuk kell a csapatot. Nem igazán tetszett a közönség mai viselkedése.
Ami pedig az elődöntőt illeti, véleményem szerint a Benfica a legerősebb ellenfél, akivel összesorsolhatnak minket pénteken.” - mondta ki véleményét több dologról is meglepően nyíltan Antonio Conte.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Lord Viktor 2014.04.11. 11:46:07
Ezért van a Serie A a negyedik helyen többek között.
hellan (törölt) 2014.04.11. 11:56:50
www.uefa.com/memberassociations/uefarankings/club/
Domonkos Zoltán 2014.04.11. 12:24:07
Ha itt tovább megyünk (komolyan veszük)akkor szerintem meg is nyerjük!Sempre juventus!
Tony. 2014.04.11. 13:10:07
A bajnokságban a rangadók után vagy 1-1 nehezen megnyert kiscsapat elleni meccs után is ugrál a játékosai nyakába stb stb, most meg bejut egy európai kupa elődöntőjébe és úgy viselkedik, mintha kikaptunk volna. Ennyire nem érdekli, vagy mi?
csakajuve111 2014.04.11. 13:34:32
Viszont semmi másért én sem tartom jogosnak a kritikát. A bajnokságot 3. éve folyamatosan nyerik, egyenlőre talpon vannak az el-ben is. Mégis folyamatosan kritika éri. Nem csodálom, hogy tele van a töke!!
Forza Juve!!
Devilke Balla 2014.04.11. 13:41:55
Juve.Taka 2014.04.11. 19:38:26
Az én véleményem az, hogy ez a csapat, ahogy most van, maximum egy EL döntőre képes, ha odateszi magát. Csak, hogy... , Most jönnek bajok.
A keret nagy része alig pihent 3 év alatt. Ugye Conte első évében, azt élveztük, mint a Roma most. Csak 2 fronton kell megállni, de inkább egyen. Első év fenomenális erőfoci volt, mert bírta a keret azt játszani, mivel volt ereje. Jött egy EB, ugyebár, ahol, a csapat nagy része játszott, s pont a gerinc. Második évben ugye ott volt a BL. Megláttuk, hogy azért még kevesek vagyunk, s növelni kell a padot. De volt egy Konfederációs kupa és egy EB a fiataloknak, ahol előbbin megint a gerinc, utóbbin a csodagyerek Pogba játszott. Ezek mellé hozzájön, hogy selejtező voltak, ahol Tevezen és Llorentén kívül szinte mindenki játszott, persze akkor nem voltak bajnokik, de helyettük volt, akkor sem pihentek. Aztán ott volt a Roma hajrája. Nekünk menni kellett utánuk ezerrel, meg is lett az eredménye, aztán mentünk mentünk, persze a BL búcsú kudarc volt. De a bajnokságba mentek a fiúk. Aztán EL miatt plusz két meccset játszani kellett. Szintén fáradtak a játékosok. Mivel ez a legfontosabb NEM VOLTAK EDDIG HOZZÁSZOKVA A HETI 2 mérkőzéshez. Más kérdés, hogy a padunk nem éppen hosszú, de sok a sérült is. Marottának de főleg Agnelliéknek kell majd jól a zsebbe nyúlni, ha azt akarják, hogy legyen valami. Mert nyáron sem fognak pihenni sokan, szóval oda kell tenni magukat.
Plusz Contét is meg lehet érteni, hogy nem örül, mert ő ott van tudja, hogy lehet elveszíti kulcsemberét a hajrára. Sok sérült. És mivel nincs megfelelő ember nem tud alakzatot változtatni. Ő kihozza a maximumot az emberekből, de ahogy látszik, nem csak testileg, hanem inkább mentálisan fáradtak. Ha ezt megtanulják kezelni, akkor jó lesz. Addig meg bizakodjunk, ha már szurkolók vagyunk és ne fikázzuk már, amíg jönnek az eredmények.
Forza JUVE!!!