Paletta - Giovinco csere a láthatáron

Giovinco Sebastian_AC Milan elleni golorom.jpgA híresztelések szerint nem zárható ki, hogy a nyáron Gabriel Paletta csatlakozik a Juventushoz a Parma együttesétől, Sebastian Giovinco pedig visszatér egykori sikerei helyszínére.

A Parma védőjátékosa kiváló formát mutatott az idén Gialloblu mezben, teljesítményével még a válogatottba is meghívta a szövetségi kapitány, így nem zárható ki, hogy a nyáron Brazíliába fog utazni számos Juventus játékos társaságában a világbajnokságra.

A Gazzetta dello Sport ma reggel pedig arról számolt be, hogy a bianconero együttest annyira lenyűgözte a hátvéd teljesítménye, hogy nyáron ajánlatot is kívánnak tenni a játékosért.

A felek közötti megegyezés egyáltalán nem tűnik reménytelennek, hiszen az Ennio Tardinit otthonául tudó klub szívesen visszafogadná Sebastian Giovincót, aki a csapatnál pár éve ugyancsak jó teljesítményt mutatott.

Amennyiben hihetünk a pletykáknak, a Parma az utóbbi két átigazolási időszakban érdeklődött is Atom Anti iránt, azonban kevés sikerrel, ám most a Juventus nem sajnálná a csatárt feláldozni, ha így Torinóba tudnák csábítani az argentin születésű olasz válogatott védőt.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr285974513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hellan (törölt) 2014.04.07. 12:08:38

Egy 28 éves védőért elcserélni Sebát, mikor ez a Paletta vagy tudom is én ki csak csere lenne rohadtul megérné.

Barolo 2014.04.07. 12:12:35

Hol kell aláírni?
Szerintem Gio is jobban járna....persze ha igaz lett volna a pletyka (nem hiszem), hogy az Arsenal is vinni, akkor inkább oda menjen.Nálunk már soha nem lesz sztár, 4.-5.-ik számú csatárnak maradni pedig nem érdemes.... persze ezt ő tudja.
Forza Juventus!

Rivendell 2014.04.07. 12:25:36

Gio mehet,cserébe még csak játékost sem kérünk,mivel csak fizetési kiadásként jelenne meg nálunk a másik fél,egy percet nem játszana

Goku06 2014.04.07. 12:27:02

Ha át akarunk állni 3 csatárra, és eladjuk Vuci-Q-Gio triót és még Osvaldo is visszamegy, akkor 2 csatárunk lesz, nem hinném hogy 4 csatárt igazolnánk egy nyár alatt. Visszajön Immobile, jöne Berardi, már 4en vannak, de még így is kelleni fog 2 új ember..
Nem szeret senki sem teljes sort cserélni egy nyár alatt, így szerintem elképzelhető, hogy Gio marad a balszélre cserének. Miattam maradhat is, mert a jelenlegi piaci ára eléggé lennt van, balon lehet jó lesz, aztán akkor az ára is felmegy. (és még számoljuk hozzá, hogy ő az aki nem szívesen távozna innen.. úgyhogy nem is lenne egyszerű eladni)

És plána ne 28 éves egy jó szezonos középső védőre költsünk, amikor jövőre 4 védővel játsszunk és a 2 posztra már így is van Barzagli-Bonucci-Chiellini-Ogbonna... Minek 5 ember 2 posztra? :O

De Giot ha be tudjuk vonni az Immobile üzletbe, akkor már más, oda mehetne..

Drughi Di Bianconeri 2014.04.07. 12:47:27

@Goku06: +1
Gio-t én sem adnám el, mert Vucsko és Q 100,hogy távoznak,még ha játékpénzért, de akkor is eladjuk őket -és ez így is van jól-.
Osvaldot sem tartjuk meg (legalábbis nagyon remélem).
Giovincotól pedig szvsz. nem kell és nem is nagyon érdemes jobb cserét alkalmazni.
Ha ég a ház,beáll 20-30 percre és Ő azért el tud sündörögni a fáradó védők közt, ami, ha másra nem is, de arra jó,hogy mondjuk szabadokat kapjunk,amit Ő vagy Pirlo bever.

Paletta nagyon jó szezont fut, de eddig nem is ismerhette a nagy közönség (jómagam is csak azért,mert anno követtem az argentin bajnokságot a sportklubon, és csapnivaló volt,a 'Pool is eladta 1 év után...).
Szerintem Ő tipikusan 1-2 szezonos játékos,de ha nem is: nem ilyen játékosban kell gondolkodnunk.A kora (bár védőként pont jó a 28),de főleg a posztja miatt.
Cáceressel együtt van 5 db védőnk,ez bőségesen elég.
Az meg azért vicc lenne,ha a mi "olasz Messinként, egy 22 milliós játékost" adnánk érte.

devil-z 2014.04.07. 13:04:51

Szerintem ő az egyetlen csatár aki csereként beállva, rövid időn belül valami pozitív változást tud elérni a csapat játékában.

De ha nem szélen lesz játszatva Gio akkor teljesen értelmetlen tartani, nyilvánvaló, hogy nem neki való az a szerep amit Conte szán neki.

Tony. 2014.04.07. 13:13:51

Ez a világ, de legalábbis a nyár vicce lenne és Marotta, munkásságának újabb mélypontjára érkezne el.

Attól függetlenül, hogy nem tartom idevalónak Giovinco-t, annál azért többet ér, minthogy egy szaros 28 éves noname semmirekellőre cseréljük, aki ráadásul védő. Így is bőven elég van a csapatnál.

The king of alibis 2014.04.07. 13:30:26

Kell egy hatodik középhátvéd is. Igaz, már több éve nincs egy normális balhátvédünk. A legfontosabb, hogy legyen még egy középhátvéd. A 3-5-2 meg örökre maradhat.

tjunior 2014.04.07. 14:14:24

Giovincot nem szabad eladni, hanem a képességeinek megfelelően használni, ha játékban lenne, ő lehetne a szupercsere, 60-70 percben bejönne egy fáradt védelmet teljesen szét tudna szedni, mondom ha játékban lenne nem pedig minden 5 meccsen kapna 10 percet.

Apuleius 2014.04.07. 14:57:44

Ezt a Paletta szálat nem kellene erőltetni, túl kellene már lépni a Peluso és Padoin képviselte megoldásokon. Nekem nem hiányozna Giovinco, de nem vele kellene kezdeni a tisztogatást.

Trieszt120506 2014.04.07. 16:10:11

Kemény nyarunk lesz:
-Immobilét mindenképpen vissza kell hozni, egy olyen szezon után, ahol a gólkirályi címért küzdött
-ezzel egy csatárnak biztosan mennie kell Osvaldón felül
-a Sassoulos különítményt ki kellene menteni a B-ből
-sok játékostól meg kell szabadulni; DC, Motta, Ziegler (no meg persze tudjuk kik, csak kérdés, hogy Conte is így gondolja)
-és persze muszáj lenne erősíteni, befutott, minőségi játékosokkal több poszton is

juve28adam 2014.04.07. 16:52:50

Remélem giovinco nyáron távozik, viszont nem egy 28 éves játékosra kellene őt becserélni.

Il Principino 2014.04.07. 18:24:41

Seba-nak maradnia kell!Csak behemót csatárokkal nem lehet eredményt elérni,Gio egy kiváló variációs lehetőség nekünk a támadószekcióban!

ggbuffon 2014.04.07. 21:12:52

honnan veszitek h Palotta Marotta heppje? Eddig az ilyen típusú játékosok mind Conte kérésére érkeztek, valszeg itt sincs másképp

másrészt előrevetíti a dolgot, h továbbra se leszünk hajlandóak átállni 4védős rendszerre, de majd a következő éven megint jön a BL tasli

hurbiny3k 2014.04.07. 21:24:42

@ggbuffon: És ott tartunk, hogy egy Livorno ellen sem merünk váltani, s játsszuk az óvatos 5-3-2-t.. Herótom van tőle már..

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása