Az Olympique Lyon elleni Európa Liga negyeddöntőt megelőző sajtótájékoztatón, Claudio Marchisio a Juventus jelenlegi formájáról, valamint a francia ellenfélről beszélt az újságíróknak, s azt is elárulta, hogy nevetségesnek tartja, hogy egyesek már a Juventus lehaanyatlásáról beszélnek.
"Rossz teljesítményt nyújtottunk a Napoli ellen, s nem a megfelelő mentalitással léptünk pályára." - nyilatkozta a Juventus saját nevelésű középpályása.
"Szerencsére most előttünk a lehetőség, hogy javítsunk Európában. Ez a mérkőzés nagyon sokat jelent számunkra, hiszen pontosan tudjuk, milyen fontos, hogy jó eredményt érjünk el idegenben."
"Azonnal vissza kell térnünk arra az útra, amelyet a szezon eleje óta követtünk, kijavítva mindazt, ami rosszul ment a Napoli ellen, hogy kiváló teljesítményt nyújthassunk."
"Őszintén szólva megdöbbentett az a pesszimizmus, amelyet a Napoli elleni mérkőzés után tapasztalhattunk. Egy olyan cikket olvastam a héten, amely azt állította, hogy a Juventus egyeduralma lehanyatlott. Az elmúlt évek során kivételes dolgokat értünk el, s az idő előrehaladtával egyre nagyobb előnyt halmozunk fel a közvetlen vetélytársainkkal szemben."
"Olyan klubokról van szó, amelyek sokat költöttek arra, hogy megerősítsék a keretüket, de nekünk továbbra is egyre jobbnak és jobbnak kell lennünk."
"Teljesen rossz megközelítés, amikor arról írnak, hogy a Juve krízisben van pusztán azért, mert elveszített egy mérkőzést. Egy vereség a Napolival szemben bármikor bekövetkezhet. Egy olyan csapatról van szó, amely felszálló ágban van, s továbbra is abban marad."
A sajtótájékoztatón felvetették a kérdést, hogy vajon a Juventus középpályásai a fáradtság miatt szereznek-e a tőlük megszokottnál kevesebb gólt, vagy ennek az lehet inkább az oka, hogy az ellenfelek kiismerték a csapat játékát.
"Teljesen normális, hogy a többi csapat azt tanulmányozza, hogy miképpen lehetne megállítani bennünket. Teljesen normális, hogy nehézségekbe ütközünk, amikor más csapatok játéka főként abban merül ki hogy feltartóztassák a kreatív játékosainkat. Ennek ellenére, mindig sok helyzetet alakítunk ki, s ráerőltetjük a játékunkat az ellenfélre."
A következő ellenfél most az Olympique Lyon lesz, s Marchisio elismerő szavakkal illette a francia csapatot.
"Egyértelmű, hogy egy nagyon jó csapatról van szó, amely megmutatta a minőségét Európában és a francia bajnokságban is. Nem volt sok időnk tanulmányozni őket, de abból, amit láttunk, úgy tűnik, hogy meglehetősen teljes a keretük. Fizikálisan erősek, olyan támadójátékosokkal, mint például Lacazette, aki veszélyes a kontrajátékban. Ezért nagyon óvatosnak kell lennünk."
A héten kisebb vihart keltett a Chelsea csapatát vezető José Mourinho nyilatkozata, aki úgy véli, hogy a Juventus esetleges győzelme az Európa Ligában, nem jelentene igazi sikert a klub számára.
"Őszintén szólva, nem igazán érdekel, hogy mit mond. A Bajnokok Ligájában kezdtünk, s megpróbáltunk tovább javulni az előző évhez képest, azonban nem jártunk sikerrel, s most a lehető legtávolabb akarunk jutni az Európa Ligában."
"Nem csak azért, mert a döntő Torinóban lesz, mivel ettől függetlenül is az lenne a célunk, hogy a végéig jussunk, lévén, hogy ez így van minden versenysorozat esetében. A többiek pedig azt mondanak, amit csak akarnak."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
MdewC 2014.04.03. 15:28:07
"Odakő menni, meg kő csinyáni, azt haza löhet mennyi!" Azt várom a Srácoktól, hogy kettécsapjuk őket! Nem lesz kecmec! :)
Itt most virítani kell!
Hajrá! :)
rockitbaby 2014.04.03. 15:36:03
Trieszt120506 2014.04.03. 17:48:32
danimester1 2014.04.03. 18:07:17
rockitbaby 2014.04.03. 21:45:05
A vezetőség kapcsán hajlamosak vagyunk elfeledni, hogy valamilyen módon azért Elkann-ék is od atartoznak, és ők adják a pénzt - vagyis nem. Inkább őket kellene számonkérni, hogy a pénztárca nyitás helyett minek kell f@szságokat nyilatkozni...