Claudio Marchisio kész mindent beleadni az Európa Liga trófeájának magasba emelése érdekében, azonban elismerte, hogy a Juventus már túlságosan régóta nem nyerte meg a Bajnokok Ligáját.
A középpályás, aki a torinói klub akadémiáján nevelkedett, tegnap tokiói szurkolókkal beszélgetett a klub által megszervezett videocsevegésen.
„Antonio Conte visszahozta azt a győztes mentalitást, amely hiányzott az utóbbi néhány évben. Ahogy azt mindenki tudja, nagyon kemény munkát végzünk, és ez az edzőnk érdeme.
Ennek a munkaerkölcsnek köszönhetően értük el az eddigi eredményeket az utóbbi három szezonban.”
A Juventus Stadium számos elismerést begyűjtött elkészülte óta, májusban pedig az Európa Liga döntőjének fog otthont adni.
„Szurkolóként belekóstoltam a Stadio Delle Alpi hangulatába, játékosként pedig futballoztam a Stadio Olimpico gyepén. A legfőbb különbség ezekhez a stadionokhoz képest, hogy most teljesen más kapcsolat van a csapat és a szurkolók között.
Már az első, Parma elleni mérkőzésen nyilvánvalóvá lett, milyen intenzív is ez a kapcsolat. A szurkolók valóban a csapat tizenkettedik játékosává lettek.
Hogy képesek vagyunk-e győzedelmeskedni az Európa Ligában? Nagy figyelmet szentelünk ennek a versenysorozatnak, és a döntője a mi stadionunkban lesz, így reméljük, hogy képesek leszünk megszerezni a trófeát itt Torinóban.
Természetesen az álmunk a Bajnokok Ligája. A klub már túlságosan régóta nem nyerte meg a BL-t. Jövőre megpróbálunk ezen változtatni.”
A Juventus a Bajnokok Ligája trófeát utoljára 1996 május 22-én emelte a magasba Rómában az Ajax legyőzése után, azóta pedig háromszor is döntős volt a klub 1997-ben, 1998-ban és 2003-ban, azonban rendre alul maradt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tony. 2014.03.28. 12:15:37
Ennek a generációnak már nincs sok ideje, ugyh nem ártana lépni valamit.
keshudioo 2014.03.28. 12:25:44
Biztosan naiv gondolat (naiv vagyok egyébként is, tudok róla), de egyre többen nyilatkoznak ilyeneket a klub háza tájáról, és ez elgondolkoztatott, hogy nem készül-e valami nyáron, nem tudnak-e ezek valamit Torinóban, amivel esetleg meglepnek majd minket?
venember83 2014.03.28. 12:37:41
Én is reménykedek ilyesmiben, de az Pogba eladását jelentené.