Az AC Milan középpályása, Andrea Poli elmondta, csapata megpróbálja a legjobbját nyújtani annak érdekében, hogy a számukra legkedvezőbb eredmény szülessen a ma esti Juventus elleni mérkőzésen.
A Rossoneri ma este 20:45-kor látja vendégül az Öreg Hölgyet, s a 24 éves futballista szerint csapata mindent meg fog tenni azért, hogy átlépjenek a Juventus fölött, bár azt is elismerte, hogy nem élet-halál kérdése a három pont megszerzése.
Poli a La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozott az esti derbyről, s arról, hogy milyen szerepet tölt be jelenleg a Milan csapatában, valamint az is szóba került, hogy annak idején közel volt ahhoz, hogy a Juventushoz szerződjön.
"Az új edzőnk, Seedorf gyorsan nyilvánvalóvá tette számomra, hogy bízik bennem." - mondta az olasz válogatott középpályás.
"Az volt a megérzése, hogy egy, a középpálya és támadósor közötti szerepekörben tudok a leginkább érvényesülni." - folytatta a játékos.
"Juventus? A pontok most nem olyan fontosak, ennek ellenére megpróbáljuk megverni őket. Januárban egyébként kapcsolatban álltam velük, de az üzletből végül nem lett semmi. Boldog vagyok azzal az úttal, amit választottam, s elégedettséggel tölt el, hogy a Milan mezében szerepelhetek." - fejezte be Poli.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Jozef26 2014.03.02. 15:52:37
ToTTy-Juve 2014.03.02. 17:51:29
Egyébként még jó, hogy nem úgy jönnek fel a pályára, hogy legyen mienk a 3 pont és játszunk egy barátságos meccset aztán meg közös sörözés...