A hírek szerint Pablo Daniel Osvaldo a mai nap folyamán Torinóba érkezik, hogy átessen az átigazolás előtti orvosi vizsgálaton, mielőtt hivatalossá válna a csatár féléves kölcsönvétele a Southampton csapatától.
Az olasz válogatottól tulajdonképpen búcsút mondott az angol együttes, miután az argentin gyökerekkel rendelkező játékos az egyik edzésen csapattársára támadt és tettlegesen bántalmazta.
Pablo Daniel Osvaldo valószínűleg a szezon végéig csatlakozik a Juventus csapatához, a nyáron pedig a Juventus opciós vételi joga lesz a csatár játékjogára.
A Juventus jelenlegi kezdő csatárpárosa, Carlos Tévez és Fernando Llorente nagyszerű formát mutatott idén, és nem zárható ki, hogy végül Mirko Vučinić és Fabio Quagliarella is Torinóban ragad, így Sebastian Giovincóval és a téli érkezővel együtt az olasz bajnoknál már hat csatárnak kell majd megverekedni a kezdőcsapatbeli helyekért.
Mindennek ellenére Fernando Llorente nem aggódik, pozitívan áll a versenyhelyzethez, és nyilatkozatában az argentin csatár érdemeit méltatta.
„Játszottam ellene La Liga mérkőzésen, és nagyszerű játékosnak tartom” - mondta Fernando Llorente a Tuttosport munkatársának.
„Akkor az Espanyol játékosa volt, és jó benyomást keltett bennem, kiváló csatárról beszélünk. A versenyhelyzetet nem utasítom el, mivel ez csak a fejlődésemet szolgálja.
A Juventusnál senkinek sincs garantált helye a kezdőcsapatban, hétről hétre újból meg kell győzni Antonio Contét arról, hogy megérdemeljük a játéklehetőséget.”
Habár Fernando Llorente szívesen látja Pablo Daniel Osvaldót, a Juventus szurkolói korántsem ennyire bizakodóak az átigazolást illetően.
A Tuttosport weboldalán rendezett szavazáson, amelynek kérdése, hogy vajon Osvaldo a megfelelő ember-e a Juventus számára, a válaszadók 63,6 százaléka gondolta úgy, hogy a torinóiak hibát követnek el a csatár leigazolásával.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Trieszt120506 2014.01.31. 10:50:57
rockitbaby 2014.01.31. 11:15:57
JUVE76 2014.01.31. 12:28:28
Goku06 2014.01.31. 12:36:09
jelenleg 6 csatárunk van, még a hülye is tudja, hogy valakinek így mennie kell, amire már csak 12 óránk van. Akkor Vuci ára megint csökkent egy jó 3 millióval?
hellan (törölt) 2014.01.31. 12:38:14
Goku06 2014.01.31. 12:49:51
rockitbaby 2014.01.31. 12:54:57
venember83 2014.01.31. 13:03:07
Tony. 2014.01.31. 13:06:09
keshudioo 2014.01.31. 13:14:09
Ha sikerülne nyélbe ütni, elégedett lennék a mercatóval, mert alapból is úgy számoltam, hogy nem fogunk eurómilliókat költeni, ez a csere meg nem csak gazdaságos, de számunkra kedvező is egyben. Viszont én már nem merem beleélni magam; már múlt héten is búcsúzkodtam Mirkótól a levlistán.