HIVATALOS: Marco Motta a Genoában folytatja

Motta Marco.jpgA Juventus hivatalosan is bejelentette, hogy a torinói klub mellőzött védője, Marco Motta kölcsönben a Genoa csapatában folytatja pályafutását. Az északi kikötőváros csapata június 30-ig számolhat majd Motta szolgálataival, s a kölcsönvétel lejártát követően, opciós vételi joga lesz majd Motta játékjogának végleges megszerzésére.

Marco Motta 2010 nyarán, kölcsönben igazolt a Juventushoz az Udinese csapatától mintegy 1,25 millió euró fejében, s az Öreg Hölgy, a játékos mérsékelt teljesítménye dacára, a szezon végén élt opciós vételi jogával, s további 3.75 millió euró kifizetése révén, végleg megszerezte a védőjátékos játékjogát.

A jobblábas védő nem tudta beverekedni magát a zebramezes csapat kezdőcsapatába, s már január végén, néhány nappal a mercato zárása előtt a Catania csapatához került. A sors iróniája, hogy második hivatalos mérkőzésén már egykori munkaadója ellen lépett pályára a szicíliai csapat mezében, s a De Ceglie elleni szabálytalansága miatt idő előtt elhagyni kényszerült a zöld gyepet.

A szezon végén Marco Motta visszatért a Juventushoz, s szinte rögtön a Bologna csapatához került, ahol nem sikerült maradandót alkotnia, így ismét az Öreg Hölgy kötelékébe került.

A jelenlegi szezon során Motta csupán perceket kapott a bajnokságban, s az Olasz Kupában az Avellino ellen kezdőként léphetett pályára.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr95779574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GLB 2014.01.24. 14:16:58

Tűkön űlök!!!Mikor lesz már Július 1?!Mi lesz most velünk?

Tony. 2014.01.24. 14:21:36

Nálam ő pontosan egyenlő szintet képvisel Padoinnal, sőt talán még nála is gyengébb játékos.
Igazán remek szakembernek kellett lenni ahhoz, hogy leigazolják ezt a félnótást. 2014 van. Mégis meddig tartó szerződést kötöttek vele?

GLB 2014.01.24. 14:24:39

Ez a Motta olyan mint a bumeráng...

The king of alibis 2014.01.24. 14:40:45

Kölcsönbe. Nem igaz, hogy senkinek nem kell végleg ez a pojáca.

Trieszt120506 2014.01.24. 14:46:39

Kár, hogy nem végleg...

Trieszt120506 2014.01.24. 14:50:46

A legérthetetlenebb az ő szerződtetésében, hogy egy olyan szezon után vettük meg végleg (az említett 3,75 millióért), amiben már teljesen megbukott, és azóta sem játszott összesen 2-3 meccsnél többet. Ráadásul ezer évre kötöttünk vele szerződést. X-akták...

Kotrevák Kelly (törölt) 2014.01.24. 15:22:22

Elég szomorú, h még másfél évig itt fog élősködni a nyakunkon. Mert h előbb senki sem fogja megvenni, az hót ziher. Pezsgőt fogok bontani, ha ezek a félkegyelműek (motta, padoin, pelenka) végleg elhúznak a csába.

Trieszt120506 2014.01.24. 15:28:44

@Kotrevák Kelly: Peluso még szerintem szódával elmegy...

Goku06 2014.01.24. 15:31:08

@Ádám2000: nah akkor csak 1 év lesz hátra a szerződéséből a nyáron :D pénzt épeszű ember már nem fizetne érte..

@Trieszt120506: ez az egy igazolás esetében vagyok biztos abban, hogy nem Marotta idiótasága volt, hanem valami a háttérben, ami miatt kifizettük ezt az összeget. Ahogy megbukott előtte évben, nem volt semmi logikus indok a megvételére. Egy régi tartozást rendeztünk esetleg, vagy megvettünk 3 pontot, vagy valami hasonló..

vagy a másik lehetőség, hogy akkoriban azt írták, hogy valamelyik csapat érdeklődik Motta iránt, és egy üzletbe akartuk bevonni, csak a végén nem lett semmi belőle :S Ebben az esetben Marotta csak kibaszta a pénzt, mert előtte Motta bebizonyította, hogy szar..

@Tony.: én nem tudnám Mottát és Padoint egy szintre tenni. Padoin egy klasszis Mottához képest. És Pelus meg még egy picivel Padoin felett van a rangsorban nálam.. Felettük egy picivel pedig a szögletzászló következik.

Goku06 2014.01.24. 15:31:36

@Ádám2000: nah akkor csak 1 év lesz hátra a szerződéséből a nyáron :D pénzt épeszű ember már nem fizetne érte..

@Trieszt120506: ez az egy igazolás esetében vagyok biztos abban, hogy nem Marotta idiótasága volt, hanem valami a háttérben, ami miatt kifizettük ezt az összeget. Ahogy megbukott előtte éven, nem volt semmi logikus indok a megvételére. Egy régi tartozást rendeztünk esetleg..

vagy a másik lehetőség, hogy akkoriban azt írták, hogy valamelyik csapat érdeklődik Motta iránt, és egy üzletbe akartuk bevonni, csak a végén nem lett semmi belőle :S Ebben az esetben Marotta csak kibaszta a pénzt, mert előtte Motta bebizonyította, hogy szar..

@Tony.: én nem tudnám Mottát és Padoint egy szintre tenni. Padoin egy klasszis Mottához képest.

kda75 2014.01.24. 16:26:20

Próbáltam utánanézni ennek a kontraktusnak,de mindenhol az a találat jött,hogy Beppe Marotta 80 évre titkosíttatta az aktát.....

bianconeri_2007 2014.01.24. 16:54:47

a régi szép idők, amikor a jobb szélen motta és grygera volt bevethető, a másikon pedig grosso és de ceglie. igazi világklasszisok :D

kda75 2014.01.24. 17:06:40

@bianconeri_2007: Középen Zebina-val!Mindjárt visszasírom.....

danimester1 2014.01.24. 19:36:17

Szerintem ő nem (is)focista hanem titkos ügynök vagy kém!Mivel sok csapatban megfordult már ő adja le a drótot a Figcnek ki,mit hol,hogyan,miért és ezekből lesznek a bundavádak!
@Ádám2000: SZÖRNYŰ!A lassan negyven éves Alex még most is a tripláját tenné az asztalra ebben biztos vagyok.Ha már itt tartok inkább nézném csereként Elia és Krasic játékát...

MDaniel98 2014.01.24. 19:38:32

Marottát ezért az üzletétért alapból 5 év fegyházra kellett volna ítélni.Szerencséje,hogy a Pogba-üzlet miatt felmentést kap tőlem:).

Trieszt120506 2014.01.24. 20:11:50

@Juventus FC 15: szerintem Raiola volt abban az üzletben a kulcs...

realsequator 2014.01.24. 20:41:30

@kda75: "80 évre titkosítatta" :)))))
De hülye vagy :)))))

Trieszt120506 2014.01.24. 21:13:00

@Juventus FC 15: Raiola Pogba ügynöke. www.transfermarkt.co.uk/en/mino-raiola/details/berater_282.html
Látszik, hogy kikre hajt; tehetséges, de egyszerű (könnyen manipulálható) játékosokra. Az sem véletlen, hogy irreálisan sok a klubváltás a kliensei között(az ügynök minden átigazolás során jelentős összeget tesz zsebre) Maximálisan tisztában volt vele, hogy a MU-ba Pogba csak később épülhet be, ráadásul a Manchesteriek meghatározó játékost kb évtizedente adnak el. Tehát neki egészen biztosan érdeke volt, hogy Pogba klubbot váltson, és egy olyan csapatba kerüljön, amiben biztosan alapjátékossá tud válni, szem előtt is legyen, és azért később tovább is tudjon lépni. A jelenlegi olasz közegnél nem is lehetne megfelelőbbet találni. Nem hiába susogják többen is azt, hogy Pogba mostani szerződéshosszabbításával elsődlegesen az ő száját kell befogni egy jelentősebb összeggel.

Persze simán előfordulhat, hogy valamelyik (nem létező) angliai megfigyelőnk fedezte fel, aki eddig még senkire sem figyelt fel a tehetségtelenek gyülekezetének tartott MU/Arsenal/Chelsea stb utánpótlásból. Vagy az is lehet, hogy a mi Marottánk szúrta ki valamelyik youtube kalandozása során...

MDaniel98 2014.01.24. 21:20:36

@Trieszt120506: Ja,te a Pogbás részre gondoltál!Én még leragadtam Mottánál...:)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása