Vučinić-Guarín csere a láthatáron

Vucinic Mirko.jpgAz olasz sajtó állításai szerint az Inter és a Juventus között egyeztetések zajlanak egy esetleges csereüzletről, amely révén a milánói csapatban szereplő Fredy Guarín Torinóba költözne, míg az Öreg Hölgy kevés játéklehetőséghez jutó montenegrói támadója, Mirko Vučinić Milánóba tenné székhelyét.

Az Inter új elnöke, Erick Thohir türelmet kért a szurkolóktól, s egyértelművé tette, hogy nyár előtt nem várhatóak igazán komoly igazolások, azonban a csapat rendkívül gyenge szereplése mégis arra ösztönözheti az indonéz többségi tulajdonost, már most januárban erősítéseket eszközöljön.

A Sky Sport Italia állításai szerint az Inter kísérletet tehet arra, hogy már januárban leigazolja a Juve elfeledett támadóját, s így enyhítsen a csapat gólínségén. A pletykák arról is szólnak, hogy az Inter kolumbiai középpályása, Fredy Guarín is az üzletkötés tárgyává válhat, azonban az anyagi részletek egyelőre nem tisztázottak. Az elkövetkező napokban Beppe Marotta és Fabio Paratici Milánóba látogathat, hogy egyeztetéseket tartsanak az ősi rivális szakmai stábjával. 

A La Gazzetta dello Sport határozottabb állításai szerint a megegyezés már meg is született, s a két klub egy az egyben cseréli majd el a két játékost, anélkül, hogy bárkinek különbözetet kellene fizetnie. 

Guarín 2012-ben igazolt az Inter csapatához, s azt megelőzően többször is hírbe hozták a Juventusszal.

Mirko Vučinić a Conte időszak első két esztendejének kulcsjátékosa volt, azonban egy sérülést, valamint a Tévez-Llorente kettős formába lendülését követően, úgy tűnik képtelen visszaverekedni magát a zebramezes csapat kezdő tizenegyébe, s neve egyre gyakrabban szerepel a januári átigazolási pletykákban. 

FRISSÍTÉS: A Sky Sport Italia állítása szerint Vučinić már elköszönt csapattársaitól, elhagyta a vinovói edzőközpontot, s Milánó felé tart, hogy az Inter vezetőségével tárgyaljon.

Gianluca Di Marzio állítása szerint Fredy Guarín megegyezésre jutott a Juventusszal, s a holnapi nap során Torinóban átesik a szükséges orvosi vizsgálatokon.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr315771994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

neuropa 2014.01.20. 17:44:25

@ggbuffon: Ennyi.. Thohir telefonált, hogy nehogy elsóherkedjék a bombaüzletét szaros 3-5 millióval. :D Remélem hivatalos lesz..

JUVE76 2014.01.20. 18:07:48

@Trieszt120506:
"Trieszt120506 2014.01.20. 16:25:34

Elméletileg az inter keresett meg bennünket, és végül ők ajánlották fel Guarint. Szóval előre kitervelt Pogba-utód keresésről talán nincs szó"

Tehát még még mielött mindenki lesz.pja Marottát -ez nem az ő érdeme!!!! Tessék megköszönni az internek és a helyén kezelni Barmottát!!!

babo0410 2014.01.20. 18:08:17

@keshudioo: Állítólag Iturbe kell nagyon nekünk, és el tudnám képzelni, hogy azért adtuk el Vucit, mert egy szélsőt szeretnénk igazolni. És 6 csatár meg hova? Az 5 közül is vannak akik elég kevés lehetőséghez jutnak. Én örülnék ennek a cserének, feltéve, h egy szélsőt is igazolunk még. Conte-nak elvileg 5 csatárra van szüksége.

DINOBIZZO 2014.01.20. 18:11:29

hát én ennek nagyon örülök:D

hellan (törölt) 2014.01.20. 18:16:28

Sky: az Inter a szurkolóikn eakciója miatt elállt a Vucinic-Guarin cserétől.

consminor 2014.01.20. 18:17:06

@keshudioo: 2014.01.20. 14:44:40 igazából ha a neve átírását használják, akkor Vucsinitynek kellene írni, mivel a "č" а "cs" betű, a "ć" pedig a "ty". na de mindegy, valamiért így rögződtek be a délszláv nevek átírása, hogy "ics"-re végződnek az "ity" helyett (mai napig nem értem miért).

az üzlet mindenképp megéri (pacsi Kobra), de azért valahol hiányozni fog Vučko, karakter volt a szó minden jó és rossz értelmében. nagyokat lehetett azért néha szakadni rajta :)

Goku06 2014.01.20. 18:18:09

Na elvileg hivatalos, 3 milliót fizettünk rá pluszban.
A fizetések kérdése érdekelne még. Mennyit fog keresni Guarin?

@babo0410: hát legyen is igazad, hogy még egy szélső érkezni fog. Akkor komoly kis januári mercatot zárnánk. Iturbe a maga 20 évével jó is lenne a jövő szempontjából.
De én Menezzel is aláíratnék egy előszerződést :D Most Iturbe, nyáron Menez. Emellett Berardi visszahozatalával Gio vagy Q távozhat. Tényleg már csak a bal oldal lenne hátra..

Petike821122 2014.01.20. 18:18:33

Sziasztok!Állítólag Guarin 2017-ig a miénk,Vuci + 3 millió Euro.

Trieszt120506 2014.01.20. 18:20:32

@Petike821122: a juventushungary/juventusfc.hu híreit felejtsd el, nem elég naprakészek. Most meg jó olaszos sztori szerint percről-percre változnak a dolgok.

sleepy8 2014.01.20. 18:23:05

az ize elallna az uzlettol, de Guarin megmondta nekik hogy itt akar jatszani...

Kezdenek egyre viccesebbek lenni ezek a buckalako milanoiak.

Goku06 2014.01.20. 18:26:09

hogy basznák meg, innen már nehogy visszalépjenek. Ha akarják megkapják még Padoint is mellé.. Ha jön Guarin, rá ugyse lesz már szükségünk.

Rivendell 2014.01.20. 18:27:36

@ggbuffon: engem nem érdekel a Zidane eset,mert számomra ő nem volt kedvenc,de ha Alexet adták volna el,szerinted mennyien maradtak volna Juve szurkerek? na nálam ez Vidal...1dül 1 fiatal Pirlo tudná belőlem kiváltani,hogy továbbra is nézzem a mérkőzéseket,de ugye ő nem fiatal,maradnék Juve szurker,de felém arcul köpés lenne Vidal eladása,akkor adják el Pogba-t,ha valakinek menni kell.

Viszont mindig azt írtam ha Pogba megy,akkor se Guarin stílusú srác kéne,ide támadó kp kell,nem védekező,arra ott van Marci-Asa-Vidal 3-as.

Pogba eladása engem nem zavarna,mert az árából 3-4 tehetséges srácot lehet majd venni Berardi-val 1ütt + tuti Verratti is benne lesz az üzletben,de Vidal gazdaságilag is necces lenne,45 max 50milla lenne,amivel annyira sokra nem mennénk,max 2 jobb játékos ára

Trieszt120506 2014.01.20. 18:28:03

komolytalan ez az inter, remélem ezentúl levegőnek nézzük őket a piacon...

Rivendell 2014.01.20. 18:28:41

Guarin persze,hogy jönne..fél szezon és Scudetto + BL:)

hellan (törölt) 2014.01.20. 18:44:08

Interes Ausilio távozott a megbeszélésről.

hellan (törölt) 2014.01.20. 18:45:54

Guarin egyszerűen hisztizik, hogy jöhessen és közben Ausilio is visszatért.

consminor 2014.01.20. 18:49:42

elvileg az Inter eláll a biznisztől, mert az Inter-szurkolók tombolnak a biznisztől

bianconeri_2007 2014.01.20. 18:50:26

@hellan: most már muszáj lesz valahogy megegyezni, mert egy bomlasztó guarin nekik sem hasznos... kár, pedig olyan szépnek tűnt elsőre

rockitbaby 2014.01.20. 18:50:26

@hellan: Te ezeket a híreket honnan olvasod? Csak mint érdeklődés :P

babo0410 2014.01.20. 18:50:55

@Drughi Di Bianconeri: Nem kötekedésből írom, de Vucinak ez a gólöröme, leggyakrabban ezt az elszállósat mutatja. Ebbe most nem kell belelátni semmit. Amúgy a hsz-eddel egyetértek.

z3 2014.01.20. 18:51:09

Az Inter tulajdonosa állítólag keresztülhúzta a cserét.
Akár pozitív PR értéke is lehetne ennek, hogy ő nem engedi el a legjobbjukat a riválishoz, meghallgatja mit szeretnének a szurkolók stb, de egyrészt ez triviális normálisan működő csapatoknál meg így azért elérték, hogy talán az egyetlen elfogadható teljesítményt nyújtó játékosukról kiderüljön hogy legszívesebben a legjobban gyűlölt ellenfélnél rúgná a bőrt... :D
Biztos nagyon kedvelni fogják a szurkolók ezentúl, plusz ő is hatalmas kedvvel fog játszani a továbbiakban ha egyáltalán kap még szerepet tavasszal, mert már legutóbb se fogott kezet Mazzarrival a lecserélésekor.

juve28adam 2014.01.20. 18:52:10

Emlékeztek a Berbatov ügyre? :DDDDD Nekem tökre ez ugrott be xDDD Megint koppanunk ,megint az utolsó pillanatban XDDDD

hellan (törölt) 2014.01.20. 18:52:27

@rockitbaby: Twitterről Gianluca Di Marzio, Fabrizio Romano és Romeo Agresti. Leghitelesebb források.

Györijuventino 2014.01.20. 18:52:39

Mikor lesz már hivatalos? Nagyon nagy üzlet lenne!

juve28adam 2014.01.20. 18:54:33

@hellan: Olyat is olvastam ,hogy nem akar edzésre menni ha nem engedik el. XDDDD Srác nagyon kivan xD

JUVE76 2014.01.20. 18:55:01

@juve28adam: De kb már a fél blog lecummantotta Barmottát....

JUVE76 2014.01.20. 18:57:11

@z3: Igen. Ez érdekes lesz....

MeGmOnDtaM 2014.01.20. 19:00:02

Fcinternews: Juve leigazolja Guarint, Vuči+3 millió EUR-ért, évi 3,5 millió EUR-os fizut kapna.

neuropa 2014.01.20. 19:03:01

@JUVE76: Ha nem is jön össze, arról Marotta tehet legkevésbé. Ő volt az aki eddig is eljutott a tárgyalásokkal. De te csak barmottázz tovább nyugodtan.. Korábban kellett volna mondani, hogy még senki ne sz*pja a Korbát, mert nem hivatalos, nem utólag okoskodni és gúnyolódni.

Györijuventino 2014.01.20. 19:09:09

@neuropa: Nxugi , ha összejön egyik legnagyobb igazolás. MInőségi csere jön a középpályára. Rotálni és forgatni őket , igy legerősebb csapatrészen még jobb teljesítményt figyelhetünk meg.
Már csak Iturbe-Berardi kettőst kéne elhozni és tökéletes lenne minden!!

ggbuffon 2014.01.20. 19:15:13

@JUVE76: mér nem szurkolsz inkább a Realnak v a PSGnek, esetleg Citynek? ott kapsz sztárt horror árakért dögivel

csak egy kezdőre való játékost hozott nekünk szarért-hugyért, meg lényegébe csak felépített egy eddig 2 scudetto-s keretet, 7.helyek után

Goku06 2014.01.20. 19:20:47

azért az komoly, hogy annó amikor odakerült akkor mi is hívtuk, de ment az interbe. Most pár napi tárgyalás után már ennyire kiakad azon hogy mégse lesz Juvés, és már fenyegetőzik?
Internél nem sok maradása lenne ezek után. Úgyhogy akkor mostantól Vuci=Guarin+3 az ajánlat :D mert ő idén már nem játszana az interben amúgy sem ezek után :D

viszont a másik oldalt nézve, ha már szeretjük használni a zsoldos szót azokra akik nem minket választanak, a jelenlegi ismereteink függvényében Guarinra is jogos lenne a szóhasználat. Az inter oldaláról nézve a dolgot, egyik pillanatról a másikra a legnagyobb riválishoz akar menni, és már már zsarolja is őket hogy engedjék el? Nem szép... dehát szopjon csak az inter..

keshudioo 2014.01.20. 19:30:17

@consminor: Na, pont ezért írjuk az eredeti írásmód szerint! :)

Rivendell 2014.01.20. 19:32:18

@Györijuventino: Berardi nyáron tuti itt lesz,de Iturbe-re nem fogadnék,valahogy fiatalokra kicsit nagyobb pénzt nem szeretnek kiadni Agnelliék:( és még 1 szélső nagyon kéne nyáron,mert Iturbe talán jobb szélen muzsikál? akkor eleve Berardi előre csatárnak és a bal szél még mindig megoldatlan

2014.01.20. 19:39:38

Vucinic már orvosin van az interben.....

babo0410 2014.01.20. 19:41:58

@Rivendell: Iturbe és Berardi is tudnak bal oldalon is játszani, jöhet még nyáron akár Nani is, és ott van Gio is, aki szélsőként nálunk is jó volt anno (igaz kevés szót kapott), meg a Parmaban is. Megérne egy próbát. Amúgy most télen érdeklődünkIturbe iránt. Jó lenne, ha sikerülne elhozni.

tjunior 2014.01.20. 19:46:11

akármi lesz, Marrottának jár a pacsi, teljesen szétzülleszti az intert :D

Rivendell 2014.01.20. 19:47:55

@babo0410: ha már télen elhoznánk,akkor Marrotta-nak dobnék 1 Boci csokit,megnézném a vigyorgós barna képét

nem kéne alapvetően jobb oldalit balra rakni,igazoljunk végre posztra:)de ha télen jön Iturbe,tavasszal belefér megnézni mit tud balon,mennyire idegen neki fix posztként

hellan (törölt) 2014.01.20. 19:49:31

Vucinic megérkezett orvosira.
A Sky szerint 3M+Vucinic=Guarin lesz az üzlet.

Rivendell 2014.01.20. 19:50:37

Jorginho most csatlakozik a Napolihoz? mert szerinted mennyire lehetne elképzelhető,hogy 2 húzó játékosukat adnák el? bár elvileg most a Porto-val kell tárgyalni nem? hisz csak kölcsönben van + opciós jog

consminor 2014.01.20. 19:51:30

@keshudioo: kikezdhetetlen érvelés :)

Sischo 2014.01.20. 20:18:50

Azért lenne jó Guarin, mert ő játszhat EL-ben, mert az inter semmilyen nemzetközi kupában nem játszik :DD

2014.01.20. 20:25:01

Mára ennyi volt, vagy van/lesz még történés? :D

Gabuero 2014.01.20. 20:31:27

MAr azt irjak Oke az uzlet... szokasos olasz mercato folyik mint mindig :D

Trieszt120506 2014.01.20. 20:33:31

most megint úgy tűnik, hogy Guarín-t a hisztije miatt mégis elengedik. Thohir pedig Hernanes-t viheti engesztelésül az interbe.

rockitbaby 2014.01.20. 20:36:20

@Trieszt120506: Ez a biznisz nyomokban engem emlékeztet annó a Cannavaro-Carrizo cserére, amit szintén az Interrel toltunk le. Egy nálunk csak kispados emberért kapunk egy amott stabil kezdő és értékesebb játékost. Ezt már szeretem :D Tényleg annyi kellene még, hogy ha most nem is hozunk vissza a kölcsönben lévők közülsenkit, de nyárra előkészíteni, hogy akadálya semmi ne legyen, és azt mondom, öt alá a mercato. Azért alá, mert az sajnos nem maradhatott ki megint, hogy majdnm az utolsó pillanatban éledezünk...

Cannavaro 2014.01.20. 20:39:36

na, kíváncsi vagyok a végkifejletre....

Goku06 2014.01.20. 20:46:08

@Trieszt120506: na azért Hernanessel ők is erősödnének..

Viszont ha tényleg eladjuk Pogbát a nyáron, azért nem állunk olyan rosszul egy Guarin-Vidal duóval, mellettük Marci és 60 millió kp-ből jöhetne tényleg egy nagy igazolás (Mata-40), plusz a szélek megerősítésére is maradna pénz Berardi mellett.

rockitbaby 2014.01.20. 20:49:43

@Goku06: Én is elkezdtem gondolkozni a felállásokon, és a tavalyi 3-5-1-1-es felállást is lehetne Guarin-nal komolyan alkalmazni, ha esetleg lesérülne egy csatárunk! Azért az Asamoah-Pogba-Pirlo-Vidal-Licht előttük Guarin őelőtte meg Llorente az nagyon baba :D

Cannavaro 2014.01.20. 21:10:35

naaa!!! hol késik már a bejelentés???? :D

juve28adam 2014.01.20. 21:14:14

@juve1986: Pár millán megy a vita, valamint Thohir még nem adta áldását a dologra.

MDaniel98 2014.01.20. 21:19:02

@juve28adam: Próbáljuk meg meggyőzni a főnököt,hogy egy korszakos zsenit kap Guarín helyett.:)

Cannavaro 2014.01.20. 21:19:14

@juve28adam: köszi!! én, meglökném a fejét hátulról, és gyorsan aláírnék..... :D

venember83 2014.01.20. 21:20:12

Állítólag mindkét játékos határozott, hogy menni akar, így a felek továbbra is tárgyalnak. Remélem, hogy sikerül megszerezni a kolumbiait.

Goku06 2014.01.20. 21:21:43

hát igen, azért Thohir nincs olyan pénzügyi helyzetben hogy Vucinicért játékost kell hogy adjon, és azért lehet nem akar megszabadulni Guarintól.. Viszont ha Hernanest elhozza a héten, akkor gond nincs..
Bár nekem tetszene, ha most elengedik Guarint, de a Lazio beint nekik, és Hernanest nem engedik el a télen :D :D az inter meg csak szopna a nyárig :D

JUVE76 2014.01.20. 21:23:31

@venember83: Azért én kiváncsi lennék, hogy Vucsi miért akar a zinterbe menni?????

MDaniel98 2014.01.20. 21:25:33

@JUVE76: Játéklehetőség miatt?

JUVE76 2014.01.20. 21:37:58

@Juventus FC 15: Én a helyében akkor inkább a Laziot választanám - ők is csatárgondokkal küzdenek és sokkal szimpatikusabbak... Nem beszélve egy esetleges Vucsi - Hernanes cseréről.

MDaniel98 2014.01.20. 21:43:46

@JUVE76: Annyira azért nem hülye a Lazio,ne az Interből induljunk ki.

Trieszt120506 2014.01.20. 22:15:59

Mai napra vége, nincs megegyezés, holnap folyt köv...

MdewC 2014.01.20. 22:40:16

Hiányozni fogol Vucskó ha mész, nálam utolsó távozó lett volna a vsatárok közül. :) Sok sikert kívánok, na jó, 1-2 öngól is belefér! :D
Guarin kell a kp-re, összeesküvést pedig még nem érdemes belelátni! :)

neuropa 2014.01.20. 22:49:06

@MdewC: What összeesküvés?

@Gabuero: Mostani a kép? Vagy még a tavalyi olaszországi landoláskor készült? :D Ugyanez a feladvány a következő mozgóképre: www.youtube.com/watch?v=eVR-7-GJE8g Bárki aki felismer bármit, amiről eldönthető, hogy friss vagy tavalyi a kép (kabát, hajviselet, autó), az ne fogja vissza magát. Nem mintha az orvosi vizsgálatok megléte bárkit is aláírásra kötelezne, de azért jó lenne többet tudni.

Trieszt120506 2014.01.20. 22:56:21

@neuropa: a videó mai, csak nem Torinóba megy, hanem a tárgyalásra Marottáékhoz...

MdewC 2014.01.20. 23:53:20

@neuropa: A "vagy Pogba vagy Vidal tuti, hogy akkor menni fog"-ra gondoltam. ;)

sleepy8 2014.01.21. 00:30:55

Miert adnank mar el barkit is? BL-t akarunk nyerni, nem?
Na hat a kp igy mar meg lesz hozza. Ez igy mar biztosan eleg a tobb frontos terheleshez.

Holnap jelentse be Guarin-t, aztan mehet Veronaba a hazi kobrank. Szelso is kell!

keshudioo 2014.01.21. 09:43:50

Azért Guarín elég jó játékos, és egyáltalán nem a padra való Padoin pótlására. Ilyen esetben mindig van arra esély, hogy egy minőségi játékos érkezésével egy másik távozik. :( Sajnos ez nem a Real Madrid, hogy hozzájuk vágunk még évente 2 milliót, aztán befogja a száját.

Rivendell 2014.01.21. 09:49:29

esetleg Guarin nem tud szélsőt játszani? valamiért én nem tartom elfogadhatónak,hogy kp rotáció...arra ott van Marci,Conte eleve nem szeret ott rotálni...sőt cserélni se nagyon...

gyors,cselezni is szeret,agresszív is

keshudioo 2014.01.21. 10:04:38

@Rivendell: Én nem tudok róla. De Marci tud elvileg, nem? :)))
Amúgy ennyi jó középpályással egy gyémántot is fel lehetne pakolni a pályára. Bár nem tudom, a mai fociban az mennyire effektív. 4-ből 3 (most már 5-ből 4) box-to-box, elszaladgálna mindenki oda-vissza. Mindjárt továbbviszem a gondolatmenetet a dühöngőbe.

Apuleius 2014.01.21. 10:25:07

Lassan igazolhatnánk egy kreatívabb középpályást is.

Victor90 2014.01.21. 10:34:26

Apuleius!Pirlo mellé/köré a középpályára pont ilyen vadállat kell mint pl...Guarín!Mondjuk a kezdőből nem nagyon tudom,hogy kit szoríthatna ki......(keretmélyítésnek végülis nagyon jó igazolás lesz)

Egyébként nyugi,mert nyáron a Pogba után kapott pénzből leigazoljuk Moutinho-t:).

Apuleius 2014.01.21. 10:37:16

@Victor90: Igen, csak ha Pirlo meg talál sérülni, akkor mi lesz? Na meg arról sem szabadna megfeledkezni, hogy májusban már 35 lesz...

keshudioo 2014.01.21. 10:48:22

@Apuleius: Pogba-Verratti+pénz. Én legalábbis csak remélni tudom, hogy ha valóban leigazolja a PSG Pogbát, akkor megpróbáljuk az üzlet részeként elhozni a köztudottan Juventus drukker Verrattit. Quintero vagy Jorginho már úgyis elúszott, más meg ki van, aki még fiatal és elérhető számunkra?

sleepy8 2014.01.21. 10:52:00

Egyebkent allitolag Guarin azt mondta o szeretne lenni a Juve Hamsikja. Ha ebbol indulunk ki, akkor lehet hogy o nem vkp-nak kepzeli el magat a csapatban.

@keshudioo: Ogbonna sem feltetlen padra valo jatekos, a bajnoksagban nem nagyon ulnek 10-15M vedok a padon :))

Apuleius 2014.01.21. 10:57:11

@keshudioo: Én nem adnám el Pogbát, a házak falait nem úgy szokás építeni, hogy az egyik falat lebontják a másik fal felhúzásához (tudom, ennél bonyolultabb a történet). A csapat egyik legégetőbb gondja, hogy Pirlónak nincsen alternatívája, ez legalább olyan jelentőségű kérdés, mint a szélsők hiánya. Tulajdonképpen elszalasztottuk Verattit, Quinterót és Jorginhót is, bőven lett volna miből válogatni.

Rivendell 2014.01.21. 10:59:44

Quintero miért úszott volna el? szemtelenül fiatal és tehetséges,szerintem még nem adta el a Porto

Quintero-Verratti páros 1ike kell középre,vagy ha nem akkor mind2 oldalra 1 támadó szélső és akkor nem kell középre irányító,vagy támadó kp,Iturbe-Barardi párosnál,vagy Quadrado esetén már nekem nem is kéne irányító,pláne ha hoznának 1 top csatárt nyáron.

Guarin nálam nagy kérdés,hogy hova akarják.

JUVE76 2014.01.21. 11:01:19

@Apuleius:
"Tulajdonképpen elszalasztottuk Verattit, Quinterót és Jorginhót is, bőven lett volna miből válogatni."

Ezt nem tudom miért gondolod, hisz Marotta egy zseni.... Ő nem ronthat el semmit...

keshudioo 2014.01.21. 11:01:47

@sleepy8: Nekem az az érzésem, csak azért vettük meg Ogbonnát, hogy ne riválishoz menjen. Egyébként teljesen érthetetlen számomra az üzlet.

Apuleius 2014.01.21. 11:02:19

@Rivendell: Quintero Olaszországból igazolt nemrég a Portóhoz 5 millió euróért, szerinted a portugáloktól mennyiért lehet majd később megszerezni?

Kreatív típusú játékosra szükségünk lesz, szélsőkkel vagy szélsők nélkül is.

Rivendell 2014.01.21. 11:02:25

Pogba-t így el se kell adni,ha Iturbe már most télen jönne,mert nyáron Berardit megoldjuk és már csak 1 szélső kéne a csapatba,ergo totál felesleges lenne Pogba eladása,nem lenne rajtunk igazolási kényszer,amit csak az ő árából tudnánk fedezni + Q-t és még 1-2 olcsóbb eladást is tudunk eszközölni,amiből a szélső ára szinte meg is lehetne,vagy Berardi másik felét fedezné,20millánk meg csak akad majd nyáron szélsőre

keshudioo 2014.01.21. 11:04:12

@Apuleius: Én sem adnám el, egyik kedvencem lett, de nem én döntök. :( Csak arra akartam célozni, hogy ha befektetésként kezeli a klub, és nagyot akar vele szakítani, akkor legalább Verrattira menjünk rá.

@Rivendell: A Porto borzasztóan drágán adja a játékosait az utóbbi pár évben, és amennyire tehetséges Quintero, valószínűleg ő sem pár millióért fog onnan távozni.

Apuleius 2014.01.21. 11:05:22

@JUVE76: Biztos éppen szabadságon volt, s az aljas konkurencia váratlanul lecsapott.

Rivendell 2014.01.21. 11:05:25

@Apuleius: Quintero eleve szóba se jött nálunk csak idén...ergo miért szalasztottuk volna el? talán még én hoztam fel a srácot,vagy hát sok embertől én még nem láttam,pláne nem 1éve

Quintero esetében 20millát leraknék azt hali,nyernek rajta 15millát. kezdő ajánlatnak nyáron elég lesz,max 25-ig elmennék,de mivel Pirlo kap 1 szerződést,így várnék a sráccal és inkább 1 top szélsőt hoznék,mert ha megy Pogba akkor tuti PSG és fix jön Verratti akkor,de ez vagy nyáron lesz,vagy köv nyáron...most nyáron mint írtam is nem tartom Pogba eladását fontosnak

Apuleius 2014.01.21. 11:06:16

@keshudioo: "ekem az az érzésem, csak azért vettük meg Ogbonnát, hogy ne riválishoz menjen. "

Akkor már csak azt kellene valakinek megmagyaráznia, hogy Padoint miért vettük?

keshudioo 2014.01.21. 11:09:14

@Apuleius: Mert máskülönben kiszorította volna Cristiano Ronaldót a Real kezdőjéből. :(

Rivendell 2014.01.21. 11:09:20

@Apuleius: felesleges Vidal-Pogba-Pirlo-Guarin-Marci 1 kreatív kp,sokkal fontosabb 1 ilyen kp-hoz a támadó kreatív szélsők.

én mindig szidom a kp-t,hogy nincs kreatív tagja,de közben mindig írom Pirlo zseni lehetne ismét,ha kapna 2jó-gyors szélsőt,sokkal jobb lenne a Juve,mint pl a Nedved korszakban,mert most támadóbb a kp,mint az Emerson-Nedved-Viera kp

Apuleius 2014.01.21. 11:09:34

@Rivendell: Quintero annak idején, legalábbis a pletykák szintjén, szóba került a Juventusnál, s ha valaki 5 millióért elvihette, nem értem miért nem léptünk az ügyben. Persze, hogy Quintero valóban akkora játékos lesz-e, azt majd meglátjuk, de minőség-ár viszonylatban megért volna egy próbát.

Az a baj, hogy Pirlo bármikor megsérülhet, s nincs hasonló típusú játékos a keretben. Nem tudom, valahogy azt érzem, hogy ha létrejönne a Pogba ügylet a PSG-vel, Verratti akkor sem képezné részét a biznisznek.

Apuleius 2014.01.21. 11:11:09

@Rivendell: "közben mindig írom Pirlo zseni lehetne ismét,ha kapna 2jó-gyors szélsőt,sokkal jobb lenne a Juve,mint pl a Nedved korszakban"

Ez szép és jó, de mi van akkor, ha Pirlo meg talál sérülni a két minőségi szélső mellől?

Apuleius 2014.01.21. 11:11:44

@keshudioo: Én is csak erre tudok gondolni :-D

Rivendell 2014.01.21. 14:02:51

@Apuleius: ez így hülyeség,ennyi erővel miért nem veszünk 2-2 szélsőt ha az 1ik lesérülne

minden posztra akkor 2 azonos képességű egyén kéne

GLB 2014.01.21. 14:07:34

@Rivendell: ezen dolgozik a vezetőség ezerrel:))

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása