Pogba hálás edzőjének

Paul Pogba legutóbbi nyilatkozatában köszönetet mondott torinói edzőjének, mivel neki is köszönheti, hogy jövő nyáron részt vehet a brazíliai világbajnokságon.

Pogba Paul_taps.jpgA bianconero középpályás pályára lépett Ukrajna ellen kedden abban a francia válogatottban, amely végül kapott gól nélkül és három rúgott góllal győzte le az otthon győzedelmeskedő ukrán válogatottat, ezzel az eredménnyel pedig a francia válogatott kiharcolta a részvételi jogot a nyári világbajnokságra.

A nem is olyan régen Manchester United tartalékosai között focizó francia tehetség a meccset követően beismerte, hogy jelenlegi edzője nélkül minden bizonnyal nem lenne a nemzeti csapatban.

„Jó mérkőzés volt, és jó teljesítményt nyújtott az egész csapat” - nyilatkozta az olasz bajnokcsapat fiatal csillaga a Sky Sport Italia stábjának.

„Egy álom vált valóra számomra. Nagyon boldog vagyok, alig várom, hogy végre Brazíliában legyünk."

„Úgy gondolom, hogy a Juventus nélkül nem tartanék itt a válogatott csapatnál. Antonio Conte bízott bennem: játéklehetőséget adott, valamint türelmes is volt velem, hogy jó játékot nyújthassak.” - mondta elégedetten a számos klub által figyelt futballcsillag.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr135646970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Victor90 2013.11.21. 10:33:18

A VB után fognak érte röpködni a komolyabbnál komolyabb ajánlatok.Mint ahogy Vidal-ért is.Ők a csapat legértékesebb játékosai......

Christian Ceba 2013.11.21. 11:05:12

@Victor90: Azért Padoin-ról se feledkezz meg!:)

Ádám.84 2013.11.21. 12:15:29

cserébe maradhatna még 4-5 évig nálunk

Goku06 2013.11.21. 12:33:01

na két érdekes hír..
-PSG télen 60 millát akar ajánlani érte (euróban)
-szerződéshosszabbításnál 100milliós kivásárlási árat akarnak Marottáék (ez is euróban)..

mindkettő jól hangzik.
Egy 60 millió eurós ajánlatnál csak 1 szebb dolog van, visszautasítani azt :) (pedig jelenleg Pogbáért a 60 nagyon szép üzlet lenne)

Rivendell 2013.11.21. 14:07:22

jelenleg messze nem ér 60millát/nagy tehetség,de azért nem Messi-Cr berobbanást csinált,persze nem is azonos posztok,de 1év után 60millát ajánlani 1 19éves srácért csak csatár,vagy irányító esetében gondoltam volna elképzelhetőnek/ és ezért nagyon kecsegtető összeg,de ha 10millára emelnék,akkor talán 75 max 80millát is ki lehetne belőlük húzni,már amennyiben a 60milla igaz,mert kezdő lépésnek azért brutális összeg,ezzel szerintem senki nem fog tudni versenyezni csak a PSG saját magával,srác árából kb minden hiányposztot be lehetne tölteni..2szél és a helyettese,de még maradna cseréhez is egy kisebb összeg

Rivendell 2013.11.21. 14:16:44

még az elköltéssel is bajban lennék,mert beszéltük 1ik nap,hogy itt lenne az idő megmutatni,hogy mi vagyunk az olasz rekordbajnokok és mi voltunk a 90s években lehet mellé lövök 4xBL döntőben /MU ellen nagyon megszivattuk saját magunk az elődöntőben,pedig Pippo micsoda kezdést csinált a visszavágón/ és még a Milán ellen is a 2000-es évek elején... azt mondom 70milla ha szerződést hosszabbítunk és nem kamu a hír,Suarezt megvenni /mint befektetés is..mezek,szponzor,reklám/ 55-60környékén ha csak a Bayern-Real rá nem licitál,mert akkor mást kéne nézni 1 húzó névnek és még akkor is maradna 1 szélsőre Pogba árából,vagy tényleg 3-4 tehetséges fiatalt megvenni és azt mondjuk még mindig csapatépítés,ami vagy bomba siker lenne,vagy kb maradnánk a mostani szinten,nagyot nem tudnánk bukni,mind nem sülhetne be

vagy azt mondani Veratti-Pastore páros és csere,lenne 1 fiatal kp sorunk és szintén csak szélsőt kéne a kancsalnak kukázni

JUVE76 2013.11.21. 14:20:44

60 milla + Veratti és áldásom ra!

Rivendell 2013.11.21. 14:28:33

@JUVE76: :)

rekord döntés lehúzásban? én nagyot nevetnék,ha Bale-t letaszítanánk a trónról,valahogy elviselném a Margitos beszólásokat is:DDD

lehet kéne 1szavazást tartani,hogy kinél mekkora összeg az,amennyiért azt mondaná viszlát Paul

eredetileg nem valami 60millás kivásárlási árat akartak kancsalék? mit ad isten a PSG kibaxik saját magával

babo0410 2013.11.21. 15:11:24

@Goku06: Nem úgy volt, hogy nem akarunk kivásárlási árat beleírni se az ő se Vidal szerződésébe? Mondjuk a 100 millával nyárig legalább magunkhoz láncolnánk, utána a Real lehet kifizetné. De még a PSG is lehet hajlana, mert francia, és ők francia válogatott játékosokat szeretnének igazolgatni minél többet.

Tomi82 2013.11.21. 15:35:19

a mostani árak mellett nm csodálkozom a 60 millán...Matrik és Q szintü emberek kerülnek 15-20 misibe
hog lenne sok pogbáért 60....Bale 100 ?????
könyörgöm.....Vidal és Pogba nem lado még 100 milláért sem...de hát pénz beszél..nekünk meg abból nincs sok
fino all fine

Györijuventino 2013.11.21. 15:37:45

@JUVE76: Inkább Veratti+ Lucas Moura és mehet
De 80 milliüt kell beleirni kivásárlási záradéknak , hiába nem ér ennyit a mai örült világban sok hülye ázsiai csapat kicsnegetné ezt is....

epaska 2013.11.21. 17:19:22

A télen biztosan nem távozik. Arra sem vennék mérget, hogy majd a nyáron a VB után elengedjük. Én eddig úgy voltam vele, hogy maradjon itt amíg csak lehet. Ha a PSG-nek kell és a nyáron egy jó VB-t összehoz a srác 75-80 millióért mehet. Vagy 50+Veratti?

JUVE76 2013.11.21. 17:19:22

@Györijuventino: Én Veratti + 60 milla (L. Suarez) jobban preferálnám....

Goku06 2013.11.21. 17:37:03

100M alatti kivásárlási árat én sem raknék a szerződésébe. Viszont az árakkal kapcsolatban megemlíteném, hogy Bale 91 millió volt, úgy hogy 2-3 éve a PL legjobb játékosa volt, rengeteg nagy gól stb.
Pogba jelenleg még nincs ott, és posztja védekezőbb mivolta miatt nem is lesz annyira a középpontban mint a wales-i volt.
Így jelenleg a 60 milliós ár tényleg kedvező, viszont ha most ilyet ajánlgatnak, akkor abból még magasabb árat is ki tudunk hozni.
(Zidane annó 75 millióért ment aranylabdával a zsebében, és kb a világ legjobbjaként)

Így én kétlem, hogy 80 millió fölé fog kúszni az ára az elkövetkező 2-3 évben.
De megkockáztatom hogy a VB után a 75öt Pogbáért is el lehet kérni (persze csak ha ugyanígy folytatódik a karrierje.. fél év alatt sokat tehet még le az asztalra.)

JUVE76 2013.11.21. 18:23:35

Tényleg Baboé a blog... Ő sértegethet bárkit, bezzeg az körmére olvasni... kettősmérce... gratulálok....

MDaniel98 2013.11.21. 20:34:03

@Goku06: Továbbra is tartom,hogyha Marottáéknak lenne egy kis humorérzéke,akkor Vidal és Pogba is 101 milliós kivásárlási záradékot tennének be(csak azért 101-t,hogy Levy arcára is ráfagyjon a mosoly,ha lenne olyan hülye aki Pogbáért kiadna ennyit).

Andras74 2013.11.22. 08:28:55

@Rivendell: Ezt érdemes lenne megfontolni. Gondolom, a kancsalnak is eszébe jutott már!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása