A Catania elleni keret

Serie A 2013-2014.jpgA Juventus keretet hirdetett a Catania elleni hazai bajnoki találkozóra, s ennek nyomán eldőlt, hogy Antonio Conte pontosan ugyanazoknak a játékosoknak ad majd bizalmat, akik a Genoa elleni, győztes találkozón már bizonyítottak.

A csapatból továbbra is hiányozni fog a Stephan Lichtsteiner, Mirko Vučinić és Fabio Quagliarella hármas, amely sérülés miatt nem bevethető.

A két csapat legutóbbi, márciusi bajnoki összecsapásán a Juventus egy nyögvenyelős mérkőzésen, Emanuele Giaccherini utolsó pillanatokban szerzett góljával aratott 1:0-ás győzelmet, s tartotta Torinóban a három pontot.

A Juventus 21 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Storari, Rubinho

Védők: Chiellini, Cáceres, Ogbonna, De Ceglie, Peluso, Barzagli, Motta, Bonucci

Középpályások: Pogba, Marchisio, Padoin, Pirlo, Asamoah, Vidal, Isla

Csatárok: Tévez, Giovinco, Llorente

 20:45-kor kezdődő mérkőzést egyik adó sem közvetíti élőben, így maradnak a streamek, például itt, itt, itt, vagy itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr495605230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Apuleius 2013.10.30. 19:52:05

La formazione ufficiale della Juventus: Buffon, Caceres, Bonucci, Chiellini, Isla, Vidal, Pirlo, Marchisio, De Ceglie, Tevez, Llorente.

Rivendell 2013.10.30. 19:53:13

gyerünk skacok,lassan előzgetni kéne a tabellán:) gólzáporos mérkőzést,csak hogy magabiztos csapat lépjen ki margiték ellen,sírva fakadva akarom látni Cr-t

Györijuventino 2013.10.30. 19:57:18

@Apuleius: teljesen jó kezdő 4 alapember pihen

Lord Viktor 2013.10.30. 19:57:51

@Apuleius: Barza helyén Cáceres, jobb szélen Isla, balszélen DC? Érdekes lesz...

GLB 2013.10.30. 19:59:33

nem rossz ez a kezdő

babo0410 2013.10.30. 20:11:09

A kezdő jó, nyerünk, és nagyon lerázzuk az intert. És ma a Lazio és a Fior kell nyerjen! Holnap meg a Chievo rem megdönti a veretlenségét a Romanak!

ambrobert 2013.10.30. 20:36:34

Valamelyik félidőt ma is unni fogjuk, ha az előző szezonból indulok ki, akkor az elsőt, ha az idei jó meccsekből, akkor a másodikat. Az ilyen meccseket ettől függetlenül minimum 4-5 góllal kéne nyerni, de jó, ha meglesz a kettő. Forza!

danimester1 2013.10.30. 20:37:55

Sziasztok!Most olvastam,hogy megbüntették Bonut gyorshajtásért,de megúszta egy ejnye-bejnyével.:-)Kész ez a pali!
Remélem a kis indián valóban kezd és behúzzuk a meccset!Forza!!!

MDaniel98 2013.10.30. 20:39:47

@danimester1: Ő volt az a Ferrari szalonos esetnél is nem?Amikor azt mondta neki a rabló,hogy adja ide a pénztárcáját vagy lelövi erre kicsavarta kezéből a pisztolyt.Nem fél semmitől.

babo0410 2013.10.30. 20:42:02

Valaki egy sopcast linkkel dobjon már meg ha kérhetem, mert nem leltem. Egy van, az the chanel is offline now. :S

danimester1 2013.10.30. 20:42:48

@Juventus FC 15: Igen,de én úgy tudom az óráját akarták elvinni,ő meg leteperte a fickót...Valóban egy "állat".:-)

Majki4 2013.10.30. 20:45:27

Tetszik ez a kezdő, jó lesz ez.
(jééé, magyar a Cataniaban)

devil-z 2013.10.30. 20:54:52

Bonucci azért iszonyatosan jó labdákat tud adni.

consminor 2013.10.30. 20:57:56

Bonu új posztja "difensore regista" :)

2013.10.30. 21:02:46

@Apuleius: kis segítséget kérnék...az első linknél (livefootball) mire kell kattintani (nem tudok oroszul)? sopcast telepíve van.

Lord Viktor 2013.10.30. 21:03:06

Elég fásultan játszunk...

babo0410 2013.10.30. 21:03:31

Napoli vezet a Fior ellen.

Apuleius 2013.10.30. 21:05:23

@Dr. Grant: Az utolsó rubrikában található kék feliratra klikkelj, ami előtt egy zöld négyzet villog. Akkor betölti a linket.

babo0410 2013.10.30. 21:05:38

@Dr. Grant: Oda kattints a kék feliratra, amelyik mellett a zöld négyzet villog.

Apuleius 2013.10.30. 21:05:59

@babo0410: Livefootball.ws-en van működő Sopcast link.

2013.10.30. 21:07:16

@Apuleius: egy bet365 oldal jött be.

Apuleius 2013.10.30. 21:09:49

@Dr. Grant: Igen, néha betölt reklámoldalakat normál méretű, nagy ablakban, de ettől függetlenül fel kellene ugrania kicsiben a Sopcastnak is, amit ki lehet rakni teljes képernyősnek is.

babo0410 2013.10.30. 21:10:00

@Apuleius: Köszi elindult közben, de be is halt. Ahogy a veetle is, úgyhogy mikor melyik megy éppen azt nézem. :S

omlossuti 2013.10.30. 21:11:38

Nekem állandóan leáll a Szopcast, elkezdi bufferelni utána leáll és kilép:DD

danimester1 2013.10.30. 21:11:42

VIDÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁL!!!!!

babo0410 2013.10.30. 21:11:55

És vezetünk! Nem látom a gólt mert épp akad ez a szar!

babo0410 2013.10.30. 21:12:35

És pont a gólt sikerült! VIDALLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLL!!!!!!!!!!!

Alex8610 2013.10.30. 21:12:47

Szevasztok! Sajna meg nem ertem haza a kezdo tetszik de milyen a meccs?

danimester1 2013.10.30. 21:13:13

@babo0410: Artúr ráküldte megpattant egy védőn és góóóóóóóóóóóóól!!!Ezért kell távolról is lőni!Szép volt!

Apuleius 2013.10.30. 21:13:28

@babo0410: A hiba nem az Ön készülékében van. Nem a mai nap a legideálisabb a Sopcast népszerűsítésére és megkedvelésére. Normál esetben sokkal több Sopcast link szokott lenni, amelyek működni is szoktak. Most ez az egy van, az is szaggatós (nálam is).

Na közben Vidal megszerzi a vezetést!

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.10.30. 21:14:05

szarakodnak ezek a rohadt linkek. Le is maradtam a gólról...

babo0410 2013.10.30. 21:14:53

@danimester1: Köszi! Majd holnap Livefootballvideon megnézem rendesen is. majd fenn lesz. Remélem még lövünk párat!

danimester1 2013.10.30. 21:15:07

Ez a szituáció fújható lett volna....Nem lehet mindig tizit kapni...Sajnos mi nem a milan vagyunk.

devil-z 2013.10.30. 21:15:08

Szegény Cáceres :D

Juvegaspy 2013.10.30. 21:16:00

www.sportlemon.tv/20131029/vv5270232c37d920.51452672-673951.html
eddig még nem akadt meg kopkopkop
löni kell méég hajré fiuk

babo0410 2013.10.30. 21:17:07

@Apuleius: Igen sajna ilyen mikor két rangadó is jut egyszerre, mikor sorsolás előtt úgy volt, h ilyen nem lehet.

Majki4 2013.10.30. 21:18:23

Hohó, Fior belehúzott :D

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.10.30. 21:19:10

Ez mennyire semmi sem volt.:-D Tevez földbe rúgott. De megette a bíró...

danimester1 2013.10.30. 21:19:28

Ezt megette a spori Tevez a földbe rúgott kaptunk egy szabadot...GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓLLL!!!2:0!!!

babo0410 2013.10.30. 21:19:31

Fiot megsegítették! Fio Napoli tiziből 1-1! :)

danimester1 2013.10.30. 21:19:53

Ja lemaradt Pirlo papa lőtte!

babo0410 2013.10.30. 21:20:04

Szép gól!!!!!!! Legalább ezt láttam!!!!!!!!!!!!

Goku06 2013.10.30. 21:20:12

Caceres 3 ollózás :D vicces volt.

Amúgy Chillinin megpattanó Catania helyzet szerencsétlenebb időszakokban éppenhogy a kapufa mellé szokott becsorogni..

Pirlonak ez gyerekjáték volt.. mintha csak 11es lett volna :)

Ádám.84 2013.10.30. 21:27:05

esett az eső?
össze-vissza csúszkálnak...

mpite 2013.10.30. 21:27:24

@Apuleius: Jelentem, nagyon bejött nekem ez a sopcast, nem tudom mikor láttam gépen ilyen jó minőségben utoljára Juve meccset:) csak zavar, hogy nem ismerem a nyelvet (orosz) :D

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.10.30. 21:28:44

Azért azt nem mondhatnám, h teltház lenne...

mpite 2013.10.30. 21:31:23

@Ádám2000: Esett elvileg elég sokat.

juve28adam 2013.10.30. 21:31:36

Valaki röviden összefoglal? MOst tudtam csatlakozni... :(

Györijuventino 2013.10.30. 21:32:08

sima a meccs , majd Vidal-t le kell hozni, hogy pihenjen , akár Padoin a heléyre és Ogbonna is jöhet .

danimester1 2013.10.30. 21:32:42

@Ádám2000: Egyetértek valóban tetszetősen játszik és nem is ügyetlen.Ellenben ez az Isla gyerek háááááát!!??Szerintem bármelyik ifista hozná a szintjét...

Mr. Ocean 2013.10.30. 21:33:46

Sok pontatlanság, kevésbé nagy lüktetés. Még is 2-0. Ezenkívül semmi pozitív. Hétközi meccs, legyen meg a 3 pont azt annyi.

babo0410 2013.10.30. 21:34:05

A félidő jó volt, de úgy csúszkálnak a srácok, mintha korcsolyapályán játszanának. Sajna Napoli megint vezet. Hihetetlen, hogy minket jól elver a Fior, minden más riválisunk meg simán üti őket. Remélem sikerül azért a Fiornak legalább egy döntetlent kiharcolnia. Viszont Milan Lazio 0-0 eddig. :D

Mr. Ocean 2013.10.30. 21:34:16

@juve28adam: Mr. Ocean 2013.10.30. 21:33:46
Sok pontatlanság, kevésbé nagy lüktetés. Még is 2-0. Ezenkívül semmi pozitív. Hétközi meccs, legyen meg a 3 pont azt annyi.

sorry a 2x.

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.10.30. 21:34:19

@Ádám2000: pont akartam én is kérdezni, h ennyire nyálas a pálya, h mindenki elcsúszik?

Apuleius 2013.10.30. 21:35:50

@mpite: Örülök, hogy működik nálad is, s akkor mostantól jó minőségben nézheted a meccseket a gépen. Ennél szokott még jobb képminőség is lenni, amikor nagyobb a választék. Az orosz kommentárt meg megszokja az ember, még mindig jobb, mint a rettenetes színvonalú magyar szakértőket hallgatni.

2013.10.30. 21:36:08

Szépek voltak a gólok, már kezdtem azt hinni, hogy az első félidő gól nélküli lesz. DC beadásai egész jók, bárcsak Asamoah is ilyeneket tolna.
Llorente igen szürke a mezőnyben, hozza a Vucinic szintet. Nekem úgy tűnik, hogy minden labdát fejjel akarna kezelni.
Marci is igyekszik, látszik rajta a tenni akarás, de továbbra is gyengének érzem.
Második félidőben ha meglenne esetleg a 3:0, Conte helyében behoznék egy fiatal kapust védeni, hadd szokja.

keshudioo 2013.10.30. 21:39:15

@Apuleius: Pedig én szeretem a magyar "szagértőket".
"X csapat jobban játszott, mert 2-0-ra vezetnek" vagy "Kiegyenlített a mérkőzés, mert 0-0 az eredmény". Ezek a kommentek megfizethetetlenek. :)

Apuleius 2013.10.30. 21:41:17

@keshudioo: Perverz vagy :-) Annyira elszoktam ezektől a szerencsétlen szagértőktől, hogy szinte fájt hallgatni őket, mikor múltkor valamiért a tévében néztem a meccset.

Ádám.84 2013.10.30. 21:42:15

A Cataniában Gyömbér Norbert magyar származású vagy csak a neve magyar? mit tudunk róla?

Apuleius 2013.10.30. 21:43:45

@Ádám2000: Valójában szlovák, bár feltehetően magyar származású (lásd Wikipedia).

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.10.30. 21:46:10

Nálam egyszerre megy egy sopcastos linken és egy Locotv-s linken, a biztonság kedvéért, de a sopcast eléggé le van maradva.

keshudioo 2013.10.30. 21:47:35

@Apuleius: A focistából lett szagértők is jók, akik idejük 98%-át őőőőzéssel töltik ki. :))) De hát őket sem az iskolázottságuk miatt szeretjük.

Ádám.84 2013.10.30. 21:47:41

@Apuleius: igen, a nemzetiségére nem térnek ki

babo0410 2013.10.30. 21:48:53

@Apuleius: Azért élvezetesebb az orosz, mint kezdetben csak cctv-t sikerült fogni sopcaston, az meg vmi kínai vagy mi. Na az, meg utána az Al Jazeera volt még idegtépés arabul. :D Oroszoknál meg csak egy idegtépő csávó van, hála ég az ritkán kommentál Juve meccset. Viszont a neveket elég érdekesen ejtik. :D

omlossuti 2013.10.30. 21:50:17

Petkovic annyira nem is ügyetlen kitűnik a Cataniából :D

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.10.30. 21:51:42

Nemigaz, h nem bírunk egy normális szögletet rúgni!

GLB 2013.10.30. 21:51:45

ha ezt csináljuk gólt kapunk

Apuleius 2013.10.30. 21:52:51

@keshudioo: Én személy szerint Puhl Sanyit tartom a legviccesebbnek, aki azon túl, hogy segghülye, két értelmes mondatot nem tud elmondani, s olyan, mintha valami késdobáló krimóból rángatták volna elő.

@babo0410: Igen, a CCTV a kínai állami tévé, amúgy vicces módon azt a nyelvet lényegesen jobban megértem, mint az oroszt :-)

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.10.30. 21:52:54

A Sopcast link 40mp-el le van maradva a másiktól, amit nézek.

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.10.30. 21:56:33

bazmeg Pirlo. Ott lehetett volna a 3.

MeGmOnDtaM 2013.10.30. 21:57:14

Édes f------, ketten mennek 3 ellen a kapura, Lóri nem vállalta a lövést, Pirlo meg feldobja magát a 16-osnál.. más csapatnál már rég rálövik..

keshudioo 2013.10.30. 21:57:15

Pirlo miért ilyen puha pöcsű, hogy sosem mer lőni?

danimester1 2013.10.30. 21:57:42

Remálem Isla helyett jön Pogba!

Goku06 2013.10.30. 21:58:12

@Kotrevák Kelly: úgy látszik az öreget nem szabad közel engedni a kapuhoz..

Apuleius 2013.10.30. 21:58:29

@keshudioo: Nem szeret lőni, na. Meg amúgy is, ma már lőtt egyszer.

buubreds 2013.10.30. 21:58:31

Pirlotól ezt nem értem meg, még jó labdát is kapott simán lőhette volna, legközelebb inkább ne fusson fel a támadással, ezért kár kérni a labdát.

MdewC 2013.10.30. 21:58:48

Forza!
Pirlo miért nem lőtt 1ből? Sima ziccer gólpasszt adott a spanyol.

Apuleius 2013.10.30. 21:59:20

Beszarás, De Ceglie beadott.

buubreds 2013.10.30. 21:59:55

decsejének egész jó beadásai vannak egész meccsen, kár hogy minden másban jobb tőle Asa.

omlossuti 2013.10.30. 22:00:27

@keshudioo: Én is észrevettem már, hogy ha egyvéegyezik a kapussal akkor is inkább lepasszol csak ne keljen rálőni :D

buubreds 2013.10.30. 22:00:58

Tevez egy félisten.

Goku06 2013.10.30. 22:01:17

@buubreds: +1
@Apuleius: na igen, lehet otthon fogadott az asszonnyal, hogy ha 90 perc alatt max 1 kapuralövessel lehozza a meccset akkor otthon lövöldözhet még :D

Marci viszont meglőtte a magáét, most 3 meccsig akkor visszaalszik? reméljük nem

babo0410 2013.10.30. 22:02:53

@Apuleius: Igen érdekes alapból a kultúrájukat szeretem a kínaiaknak, főleg a harcművészeteiket, de a nyelvük! :D Közben Kaka betalált. Sajnos.

danimester1 2013.10.30. 22:03:27

Vidal kapott pihenőt szép volt Artur!

MeGmOnDtaM 2013.10.30. 22:03:46

Mit csinált Bonnuci? Megbotlott a fuszálban vagy mi? Pfff majdnem gol lett belole..

Apuleius 2013.10.30. 22:05:03

Tévez vághatna egyet ma is.

MeGmOnDtaM 2013.10.30. 22:06:35

TEVEZ!!!! Nah még Lóri, Pogba, Marcsi találjon be és elég is! :D

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.10.30. 22:06:37

Forza Tevez! Éreztem, h gól lő!

babo0410 2013.10.30. 22:07:07

És 3-0!!!!!!!! Tévez!!!!!

buubreds 2013.10.30. 22:07:20

Mondom, hogy egy félisten, a legjobb emberünk idén. Csak így tovább Tevez.

Apuleius 2013.10.30. 22:07:21

Csak kérni kellett, s Tévez megrúgta a gólját. Hatalmas igazolás volt.

Juvegaspy 2013.10.30. 22:08:41

fu tevez azért tud...klasszis

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.10.30. 22:09:15

Jól láttam, h közben Tevezt lecserélték? Akadozik alink. Ki jött be?

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.10.30. 22:10:43

@keshudioo: Köszi. Közben észrevettem egy apró pontot a pályán...

MeGmOnDtaM 2013.10.30. 22:10:55

Lóri már nem rúg gólt, Dzsovinkó helyette...

MeGmOnDtaM 2013.10.30. 22:11:59

Bocs, elírtam, Kozben Bonu gól! :D

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.10.30. 22:12:22

Kibaszott hirdetést kiteszik! Erre nem látom a gólt! Qrva anyjukat!!!

MdewC 2013.10.30. 22:12:42

Új haj, 4-0! :)
Szép volt Bonu!

babo0410 2013.10.30. 22:12:51

Ott a 4-0!!!!!!!!!! Bonucci!!!!!!!

buubreds 2013.10.30. 22:14:07

Giovinco nagyon jó csereember mostanság, ezt a szöglet és azutáni gól kombót is ő hozta össze.

danimester1 2013.10.30. 22:14:32

Motta Llorente csere ki érti ezt?!?!?!?!

devil-z 2013.10.30. 22:15:11

Llorente számomra hatalmas csalódás. Eddig nagyon nem szolgálja meg a 4.5 milliós fizetését..

consminor 2013.10.30. 22:15:23

Motta becserélésével eljutottam oda, hogy inkább követelem Padoint a pályára...

MeGmOnDtaM 2013.10.30. 22:15:41

Ogbonna miért nem játszhatna a Vén Motta helyett? Marrona kolcsonben van vagy hol?

Goku06 2013.10.30. 22:15:57

Motta? Mi a faszért jön Motta? És miért egy csatár helyére? :O

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.10.30. 22:16:10

Jézusom! Llóri-motta csere... Atya ég!
Komolyan mondom! Szervezzünk egy torinói kirándulást és mottát földeljük el egy rohadt távoli erdőben!
Mit keres ez a faszkalap a kezdőben????

Apuleius 2013.10.30. 22:16:13

Felejtsük már el ezt a vérszegény, balfasz Mottát. Élve el kellene ásni Padoinnal együtt.

devil-z 2013.10.30. 22:16:24

@buubreds: így van, elég önzetlen volt a kisember, jár neki a dicséret.

Ádám.84 2013.10.30. 22:19:20

szegény kicsit mindig felrúgják

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.10.30. 22:20:37

Dzsordzsó jól letarolta szerencsétlent.

JUVE76 2013.10.30. 22:21:21

Még jó, hogy van egy 15 millás Ogbonna.....

danimester1 2013.10.30. 22:22:07

egyenlített a láció!

Ádám.84 2013.10.30. 22:23:13

@Kotrevák Kelly: ja, teljesen felesleges volt, kár a lapért

Apuleius 2013.10.30. 22:24:04

Giovinco is vághatna egyet.

Apuleius 2013.10.30. 22:24:48

A Fiorentinának kellene egyenlítenie, az lenne igazán kellemes.

mpite 2013.10.30. 22:25:22

Najó sajnos a sopcast akadni kezdett, fél óra szenvedés után feladtam, Tevez gólja utáni rész sajnos kimaradt. Közvetítsetek pls!

babo0410 2013.10.30. 22:28:36

Maggiot kiszórték! Hajrá Fior!

babo0410 2013.10.30. 22:33:50

Nagyon jó meccs volt! Real ellen is maradjon ez a forma. Bale duplázott! :D

Györijuventino 2013.10.30. 22:33:53

Sima edzőmeccs laza győzelem és gólt se kaptunk és még Vidal és Pirlo is tudott pihenni is.

Ádám.84 2013.10.30. 22:35:40

vagy ez 3-5-1-1 akart lenni?

2013.10.30. 22:37:57

Szép győzelem volt,nincs mit magyarázni ezen,sima meccs volt,kötelezően nyerni kellett!Nálam Marci a meccs embere,nagyon jó volt ma támadásban és védekezésben egyaránt,Tevez fantasztikus,Pirlo úgy tűnik,mintha kezdene formába lendülni,De Ceglie-nek nagyon jól ment ma!Nem tudom Motta mit keres egyáltalán a keretben,miért nem ad lehetőséget inkább Bouy-nak a Mester...Motta és Padoin együtt nem tesznek ki egy értékelhető játékost,Isla is csak egy fokkal jobb náluk,de egyikük se Juve-szint!

Ádám.84 2013.10.30. 22:41:57

@fire06: DC simán jobb volt, mint Isla, ezt sem gondoltam volna

Majki4 2013.10.30. 22:53:13

DC meglepően jó volt. Motta azért játszik, hogy felverjük az árát? :D
Úgy látom visszataláltunk az igaz ösvényre. :)

babo0410 2013.10.30. 22:54:09

Azért nem volt egy semmi forduló! 5 piros lap és 4 büntető volt a mérleg! Nagyon jól játszottunk, maradjon meg ez a forma most már végig. Ilyen játékkal nem kell félni a Realtól, és szerintem ezzel a játékkal meg lesz a kötelező 3 győzelem a BL-ben! Jók vagyunk, remélem maradunk is ilyen jók! Ma nem lehet senkit kiemelni, mert egytől egyig mindenki nagyon jól játszott. Holnap a Roma kikaphatna, mert akkor tökéletes forduló lenne. Napolit meg 1,5 hét múlva megverjük, úgy látszik a Fior csak ellenünk tudta felszívni magát.

babo0410 2013.10.30. 23:14:36

Milan 13-ra a BL-től, és 6-ra a kieséstől. XDDDDDDD

MDaniel98 2013.10.31. 14:51:02

@babo0410: Lesz ez még rosszabb is számukra,szvsz..

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása