Conte: " Komoly erőpróba vár ránk a Real Madrid ellen "

A Juventus mestere, Antonio Conte úgy véli, hogy a soron következő mérkőzések a Real Madrid ellen, a Bajnokok Ligája csoportkörében, számos kérdésre választ adnak majd. 

Conte Antonio_sajtótájékoztató 02.jpgA két európai óriás jövő szerdán, Madridban találkozik majd egymással, s a Juventusra nehezedik nagyobb nyomás, hiszen a torinóiak az FC København és a Galatasaray elleni döntetlenek után utaznak majd Spanyolországba. 

"Úgy gondolom, hogy szép kihívást jelent majd számunkra, hogy versenyre kelhetünk velük a Santiago Bernabéu gyepén, majd utána hazai pályán is." - nyilatkozta Conte az UEFA hivatalos honlapján.

"Ez egy jelentős erőpróba lesz számunkra. A Madrid talán az egyik legambiciózusabb csapat."

"Egy olyan klubbal állunk majd szemben, amely igazán akarja ezt a trófeát, egyfelől a történelmük miatt, másrészt mert ez lehet az áhított tizedik győzelmük."

"A mérkőzés majd megmutatja számunkra, hogy milyen jól halad a fejlődésünk."

A két összecsapás azért is érdekes lesz, mert az ellenfél kispadján az a Carlo Ancelotti ül majd, aki annak idején a Juventus jelenlegi mesterének edzője volt a torinói klub élén.

"A Juventus rendkívül motivált és nagyon jól szervezett csapat, kiváló minőségű játékosokkal."- értékelt Ancelotti ugyanazon a fórumon.

"Már három esztendeje együtt játszanak ugyanannak az edzőnek az irányítása alatt, s egy remekül felépített klubról van szó."

"Igazoltak néhány jelentős játékost a nyár során, mint például Fernando Llorente vagy Carlos Tévez, akik némi extra minőséget adnak a csapatuknak."

A Real mindkét csoportmeccsét megnyerte, így százszázalékos teljesítménnyel vezeti a csoportot.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr185580884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juve28adam 2013.10.17. 18:44:20

Én tartok ettől a meccstől.

Apuleius 2013.10.17. 18:49:18

@juve28adam: Ezzel aligha vagy egyedül...

Alex8610 2013.10.17. 19:33:06

Nekem valamiért jó előérzetem van ugy érzem egységesek leszünk bár nyugodtabb lennék ha többen lennénk egy Del Piero-val:)

Goku06 2013.10.17. 19:43:51

@Alex8610: hát igen, Del Piero... mondhatjuk hogy a Juventus a Real Madrid mumusa, de az igazság inkább az, hogy Del Piero a Real Madrid mumusa... a Real elleni párharcokból mindig Del Piero csodás játékának köszönhetően jöttünk ki mindig jól. Most, először, nélküle kell megoldani. Nehéz lesz.

MDaniel98 2013.10.19. 16:30:09

Hát,ha akarunk valamit egyáltalán ettől a csoporttól,akkor komolyan oda kell tennünk magunkat a Real ellen(mondjuk nyugodtan ki),le kell győznünk,őket,mert arra nem hinném,hogy bárkinek nagyobb összeget kellene tennie,hogy a Galata majd ugyanúgy pontokat fog veszíteni a Kobenhawn ellen mint mi.A Galata elleni meccsünk meg elég lutri lesz majd szerintem,igazi 3 esélyes találkozó,ha nem sikerül jobb formába kerülnünk a jelenleginél.

Goku06 2013.10.19. 16:41:12

@Juventus FC 15: hát ha jobb formába lendülünk, akkor is kemény lesz a török túra... az ottani hangulat miatt senki sem mehet biztosra ellenük. A Real elleni meccs előtt is féltették sokan a madridot.. nem véletlenül. Más kérdés hogy mi lett a vége..
Az lesz nekünk az első egyenes kieséses meccsünk, mert bármi lesz a köv. 3 meccsünkön, a Galata elleni győzelem/vereség dönti majd el a továbbjutásunk.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása