Barzagli: "Felelősség terhel a második gól miatt"

Barzagli Andrea_1.jpgA balul sikerült mérkőzést követő nyilatkozatában, a Juventus veterán védője, Andrea Barzagli elmondta, hogy a felelősség egy része őt illeti a Galatasaray kései egyenlítő találata miatt.

"Őszintén szólva, a felelősség egy részét magamra vállalom a második gól miatt." - mondta a válogatott játékos a Mediaset Premiumnak.

"Három perccel a vége előtt, azt kellett volna mondanom a csapatnak, hogy zárjanak vissza védekezni. Nem kaphatunk gólt négy a négy elleni szituációkból, különösképpen, amikor a Bajnokok Ligájáról van szó."

Barzagli úgy véli, hogy csapatának alkalmazkodnia kell a kialakult helyzethez a két sikerekkel teli esztendőt követően.

"Teljesen egyértelmű, hogy nem játszhatjuk tovább a játékunkat. Ebben a két évben számos csapat megváltoztatta a játékmódját, s nekünk egy kicsit változtatnunk kell a hozzáállásunkon, hogy ismét a régi Juve legyünk."

"Európában ugyanakkor minden még nehezebb, hiszen erős csapatokkal nézünk szembe, akik többnyire a saját játékukat próbálják játszani." 

A Juventustól mindössze két döntetlenre futotta eddig, s a következő játéknapon komoly feladat vár a játékosokra, hiszen az Öreg Hölgy a Real Madridhoz látogat majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr275548802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GLB 2013.10.03. 17:25:27

csak az a baj hogy az nem 4 a 4 elleni szitu volt hanem kb 5 a 3 elleni.szinte csak piros mezes játékost láttam a mieink meg még a gólörömben voltak.ha Barzat hibáztatnám akkor mit kellene tenni Bonu és Buffonnal.ez sajna benne van a fociban,de ne ilyen meccseken már.

venember83 2013.10.03. 17:26:07

Kár ujjal mutogatni, ennyi bekapott gól után (értsd: Juve folyamatosan hátrányba kerül, mintha védelem nem is lenne) mindenki felelős, főképpen a szakmai vezetés.

steven-h (törölt) 2013.10.03. 17:33:46

A 2. gólnál valóban még a mi gólunkat ünnepeltük, főleg Isla aki elvileg a jobb oldali védőnk volt, azután hogy Bonuccit Llorrente váltotta, de ő kb félpályánál sétálgatott...Barzagli csak a "luft" miatt lehet hibás. Egyébként borzalom ez a sok bekapott gólt, de inkább nem is idegesítem magam rajta

Ádám.84 2013.10.03. 17:46:16

A probléma a következő: lehet, hogy Lichtsteiner nem tud beadni, viszont Isla védekezni sem tud.

bianconeri_2007 2013.10.03. 18:08:13

a lényeg az, h kimondta, h változtatni kell a csapat alapjátékán

MarekCsont 2013.10.03. 18:50:45

@venember83: Így van, nagyon gáz a helyzet! Conte valamiért nem tudja mozgatni a csapatot mostanában.

Szégyen egyébként Contetől is ez a mutogatás ki kérte tőle a 4-3-3-at?

Legyen 4-4-2! Annyi a lényeg hogy Európába(de már Olaszországban is) Édeskevés a 3 védő! Ogbonna minek lett leigazolva? Játszatni kéne balbekként, gyors és jól védekezik. Értetlen számomra ez a makacsság nem is próbál meg mást felállást tétmeccsen, olyan mint egy vénember aki ragaszkodik a saját igazához... csak ez már lassan nevetséges.

babo0410 2013.10.03. 19:04:31

@venember83: Pont azzal van mostanság a gond, h a kp-n nem zárnak vissza védekezni. És itt a gond. Ezen kéne javítani, mert tavaly a kp is jobban zárt vissza védekezésben, és kevesebb volt a hiba. És a 2. gól előtt Isla is elől ragadt.

MDaniel98 2013.10.03. 19:46:34

De nem csak téged,hanem kb. mindenkit.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása