Stephan Lichtsteiner a meccset követő nyilatkozatában a koppenhágai döntetlen és a Nordsjaelland elleni tavalyi hasonló eredmény közötti különbségekre hívta fel a figyelmet.
A Juventus ezúttal is 1-1 arányú döntetlennel kezdte a BL sorozatot, ám ezúttal egy másik dán csapat, a Koppenhága zsebelt be egy meglepetéssel felérő pontot az olasz bajnok ellen Dániában.
„Egyértelműen elveszítettünk két pontot, figyelembe véve a játék alakulását. Hibáztunk a mérkőzés elején, aztán kihagytunk néhány nagyszerű helyzetet, de ma győznünk kellett volna.” - mondta a svájci válogatott a Sky Sport Italia stábjának a mérkőzést követően.
Ugyan tavaly is döntetlennel kezdte a csapat a BL csoportkört, ám végül elsőként menetelt tovább a kieséses szakaszba és a negyeddöntőig jutott.
„Reméljük, hogy ugyanúgy fog sikerülni, mint tavaly! Nem ugyanaz a meccs volt, mivel sokkal több helyzetet alakítottunk ki, mint a Nordsjaelland ellen, és ziccerhelyzetekben hibáztunk.”
„Három ponttal akartuk kezdeni a sorozatot, de nem sikerült, azonban ha úgy játszunk, mint a második félidőben és sikerül a labdát a kapuba juttatni, messze juthatunk ebben a sorozatban.” - zárta optimistán nyilatkozatát Stephan Lichtsteiner.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.