Inter - Juventus 1:1
Már a szezon harmadik fordulójában sor került a Derby d’Italiara, amelyen két százszázalékos csapat nézett szembe egymással. Mindkét gárda óriási bizonyításvágy égett, hiszen az Inter egy borzasztóan sikerült tavalyi szezont követően, felfrissített kerettel és új edzővel vágott neki az olasz bajnokságnak, a Juventus számára pedig még mindig fájdalmas emléket jelent a tavaly novemberi mérkőzés, amelyen az Inter nagy meglepetésre megszakította a zebramezesek 49 meccses veretlenségi sorozatát.
 
Vidal Arturo_gólöröm_2.jpgA Juventus a már megszokott kezdőcsapattal futott ki Milánóban, s a kisebb sérülésből felépülő Vučinić és Barzagli így ismét bevetésre került.
 
A csapatok óvatosan kezdtek, s az első helyzet az Inter előtt adódott, azonban Nagatomo lövését hárította Buffon. Később Pogba szerezhetett volna gólt Pirlo mesteri kiugratásából, ám az ifjú francia nem tudta megszelídíteni a labdát. Az első félidő nem hozott több igazán említésre méltó helyzetet, így a felek gól nélküli döntetlennel vonultak az öltözőbe.
 
A második félidőre Isla váltotta Lichtsteinert, mivel Conte nem akarta megkockáztatni a sárga lapot kapott svájci szélső esetleges kiállítását. A folytatásban Tévez előbb lerázta Nagatomót, majd remek labdát adott Vidalnak, azonban a chilei középpályás nem tudta gólra váltani a helyzetet.
 
A 73. percben az Inter szerezte meg a vezetést, amikor a Mauro Icardi a könnyelműen asszisztáló torinói védők mellett Buffon hálójába juttatta a labdát. 1:0
 
A Juventus szinte azonnal egyenlített, amikor Asamoah passzolt Vidalhoz, s a chilei középpályás kilőtte a hosszú sarkot. 1:1
 
Nem sokkal később Pogba késztette védésre Handanovičot, majd az utolsó percekben Isla lábában volt a meccslabda, amikor az Inter portása a chilei középpályás elé paskolta a labdát, Isla azonban rémes lövéssel pazarolta el a mérkőzés utolsó helyzetét.  
 
Maradt a döntetlen, így a Juventus két pontot Milánóban hagyott, azonban abban biztosak lehetünk, hogy az Inter a Juventus riválisai számára sem bizonyul majd könnyű falatnak. 
 
A teljes mérkőzés itt megtekinthető, itt letölthető.
 
Inter - Juventus 1:1
 
Gólszerzők: Icardi 73', Vidal 75'
 
Inter: Handanovič; Campagnaro, Ranocchia, Juan Jesus; Jonathan, Guarín, Cambiasso, Taider (Icardi 68'), Nagatomo; Álvarez (Kovačić 80'), Palacio
 
Juventus: Buffon; Barzagli, Bonucci, Chiellini; Lichtsteiner (Isla 46'), Vidal, Pirlo (Padoin 86'), Pogba, Asamoah; Tévez, Vučinić (Quagliarella 71')
 
Bíró: Orsato

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr405514663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bianconeri_2007 2013.09.15. 11:11:12

nem vagyok elégedett a tegnap látottakkal... az inter jó volt, szervezett, erőszakos, olykor durva, ahogy a mazzarri-féle napolitól is megszokhattuk. sajnos a középpályát ők uralták. nálunk láthatóan fáradt volt vidal és pirlo, ami a válogatott szünetnek köszönhető. remélhetőleg prandelli mostmár nem fogja agyonnyúzni a juvéseket, hiszen a vb-részvétel garantált. chiellini hibája is valahonnan innen eredhet...
nem tetszik nekem továbbra sem a rotáció: barzagli és vucinic is összedrótozva játszott, nem voltak az igaziak. ogbonna? llorente? q kezdőként? 3naponta jönnek most a meccsek, nem fog beleférni az sem, hogy pirlo ós vidal mindet végigjátssza...
és ami egyre jobban zavar az a 3-5-2-ből eredő kontraveszély: marhára fent játszik mindenki, és egy rossz felpassz vagy szerelés esetén 3 a 3-ban vezetik a védőinkre a labdát.
a csapat a döntetlenért ment, ez látszott a hosszabbításban, sikerült is megszerezni. valószínűleg sokan nem fognak az inter ellen pontot szerezni idegenben, úgyh ez rendben is van. várjuk a folytatást kedden
forza juve

west30 2013.09.15. 12:11:30

Jobb az Inter mint tavaly,de így sem tűnnek komoly riválisnak.A Juve pedig elég tartalékosan játszott a vége szinte már csak állófoci volt,Isla lábában pedig benne maradt a győzelem.

Alex8610 2013.09.15. 12:16:03

@bianconeri_2007: Egyetértek.Bár én elégedett voltam a mutatott játékkal összeségében bár voltak pontatlanságok de ezaz inter más éesz idén mint tavaly ahogy írtad sokan megfognak botlani a san siroban ugyhogy jó ezaz x.Győzhettünk volna de nem voltam mérges a csapatra hajtottak ahogy szoktak viszont abban is egyetértünk hogy eza feltolt védelem nagyon veszélyes a nagyobb csapatok ellen tegnap elég volt Chiello egyetlen kihagyása és kaptuk is a gólt jó hogy egyből kiis egyenlítettünk azért boszantó lett volna kikapni.A rotálás nem Conte erőssége pedig ideje lenne ami viszont szembetűnő és nemhiába pofázott a mester nyáron nagyon de NAGYON kellett volna Tevez mellé egy Trezeguet féle vérbeli befejező csatár az argentin lenyűgöz tudása felől nem voltak kétségeim de akarása,hozzáállása példás Vuci tegnap /is/ halovány volt mellette nem értem az erőltetését.Q nagyon kevés időt kap Gio-t is kilehetne próbálni mellette lehet Tevez mellett eredményesebb lenne könnyebben fickándozna a védők között Llorente rejtély miért nem ill mikor kap lehetőséget hatalmas kritika lenne újfent Marottanak ha télen mondjuk kb 120perces játékkal elis adnánk /ugye már pletykálnak róla/ és itt van a 15milliós igazolásunk a PADRA újfent kérdés minek kellett Ogbonna? oké nemsok meccs ment le lesz bőven lehetősége de akkor is ilyen vételárból kezdőbe igazol az ember.Isla is bizonytalan még de legalább kap lehetőséget remélem formába lendül mert idén ő volt az egyetlen "igazolás" a szélre és vissza is lehet kanyarodni sajna a mercatohoz mert bízom benne hogy télen orvosolva lesz a kp /akár Nainggolan/ de nem ártana a szélre is vki legalább az egyik oldalra és egy előbb említett befejező csatár főleg ha Llorente megy /és nem Gilardino/ mert tavaszra megint elfogunk fáradni és idén már sztem a scudetto megvédése is nehezebb lesz mint tavaly.

devil-z 2013.09.15. 13:01:09

Nem tudom ezzel a kerettel "kihúzzuk-e" a téli átigazolásig, ahol ha törik ha szakad barmottának villantania kell, mert ez a cserepad kritikán aluli.

Olaszország legerősebb klubjának aki triplázásra készül a bajnokságban és a BL-ben is kiemelkedőt akar elérni egyszerűen elfogadhatatlan, hogy Islák, Padoinok, Pelusok, De Ceglieék legyenek csak bevethetők.

Ez a szezon jóval nehezebb lesz mint az eddigiek és mégis úgy érzem jóval felkészületlenebbek vagyunk mint eddig. Sérülések eddig is voltak és lesznek és ezek a nyomorékok nem 1 hónapja rohadnak a csapat nyakán. Nem gondoltam volna, hogy egy Giaccherini hiányozhat majd a kispadról...

Györijuventino 2013.09.15. 13:11:31

Isla vagy Bouy gyereket ki kell probálni középen és remélhetőleg Marci minél hamarabb rendelkezésre áll majd . Télen meg kell szerezni az indonéz-belga és Zuniga gyereket és akkor gondjaink megoldodtak.

MDaniel98 2013.09.15. 18:45:34

@bianconeri_2007: Ki elégedett(maximálisan) a tegnap látottakkal?Mármint aki Juve szurkoló?Szerintem senki.De lesz ez jobb is,nyugi.

hellan (törölt) 2013.09.15. 22:02:33

Az eredmény a mérkőzése képe alapján reális és jogos.
A mutatott játék más tészta már. Sokat átengedtük a területet és amit rohadtul nem tetszik, mikor visszább állunk és a belső kp-nk a kaputól 20 méterre kergeti a labdát. Egy mozgékonyabb csapat 2-3 passz lövőhelyzet és gól, hihetetlen h Pirlotól várja Conte h rohangáljon a védelem előtt, ez egyszer megfogja bosszulni magát.

És egy rohadt nagy kérdés: Ogbonna? Giovinco? Llorente?
Mi a tökömért Padoint kell behozni harmadik embernek? Miért? Mit tud? Mit látunk benne? Mit tesz hozzá a csapat játékához? Miért van még Torinóban?
Miért nem tud Conte normálisan cserélni a végén sosem?

babo0410 2013.09.15. 23:52:54

@hellan: Conte biztosan lát benne valamit. Padoin rohadt stabil, nem tudják csak úgy átjátszani, nem alakítanak ki mellette gólhelyzetet. Tehát mikor inkább az eredmény tartása a cél, akkor tökéletes megoldás. És tegnap úgy láttam, h Conte a vége felé 1-1-nél inkább nem akart még egya gólt kapni. Ha nyerni akar (amiben benne lett volna az is, hogy lekontráznak és kikapunk), akkor egy csatárt hoz be. Most Padoin kellett, mert Pirlo mellett úgy vitték el a lasztit, mintha ott se lenne. Gól előtt is nagyott bakizott.Chiellinitől elvette Ricky Alvarez a lasztit, erre Pirlo hagyta elmenni maga mellől Icardit. Eddig ok, mert ott volt Barza. De ő megint csak végignézte, ahogy Alvarez mellőle gólpasszt ad Icardinak.

2013.09.16. 01:53:23

@babo0410: Barzagli-nak és Chiellini-nek is ez volt az egyetlen hibája az egész meccsen,nem várhatod el senkitől,hogy tökéletesen hibátlanul teljesítsen,mert ők is csak emberek.
Padoin-t meg ne próbáld megmagyarázni,hogy mit keres ebben a csapatban,mert totál hülyét csinálsz magadból,ő egy tehetségtelen hulladék és ezt mindenki látja a mesteren kívül,nem is értem miért erőlteti annyira,vannak Conténak olyan dolgai,amiket sose fogok megérteni,ilyenek például a cseréi:
1)Isla-t még meg is érteném,mert Lichti enerváltan játszott,de nem értem meg,mert ez a fasz meg beállt és nem volt egy értékelhető megmozdulása se,a meccslabdát egy méterről kirúgta a stadionból,emellett köze nem volt a meccshez a csávónak,ahogyan ez eddig mindig volt amikor pályára lépett...
2)Nem értem miért nem érkezett előbb Q,Vucinic a második félidőben lényegében egyszer sem találkozott a labdával,mert nem lehetett neki olyan labdát adni,amit le tudott volna kezelni vagy be tudott volna futni...persze értem én,hogy sérült volt meg mittomén,de akkor meg mi a retkes faszomnak kell felküldeni a pályára?!
3)Pirlo valóban gyenge volt,egyetlen indítása sem volt pontos,többször feleslegesen ívelte fel a labdát ahelyett,hogy passzolt volna,de egy PADOINT BEKÜLDENI HELYETTE?!Könyörgöm...

A támadójátékunk full ötlettelen volt,jól harcolt a csapat,de nem érdemeltünk győzelmet,széleken még mindig kurva gyengék vagyunk,a passzjátékunk körülményes és lassú és egyáltalán nem szimpatikus nekem az,hogy a meccs végére kipukkadó Inter ellen nem akartunk nyerni meg kockázatot vállalni...az utolsó 10 percben ezeket simán be lehetett volna darálni,de semmiféle nyomást nem helyeztünk rájuk,inkább őriztük a döntetlent...
Én nagyon nem vagyok elégedett a látottakkal,ennél sokkal több fog kelleni a későbbiekben,már a Köbenhavn ellen is,kurvára nem lesz sétagalopp az a meccs,hacsak össze nem kapják magukat a fiúk...

venember83 2013.09.16. 07:40:21

A nyilatkozatokból nekem nagyon úgy tűnik, hogy 1 pontért lépett pályára mindkét csapat. Ha így van, akkor örülnünk kellene. Remélem, hogy így van...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása