Juventus - Lazio 4:1

A két csapat csaknem pontosan két héttel a római Szuperkupa döntőt követően találkozott ismét egymással, s ugyan az akkori mérkőzés a Juventus elsöprő fölényét és 4:0-ás győzelmét hozta, Antonio Conte óvatosságra intette csapatát, kihangsúlyozva, hogy a bajnoki összecsapás egész más lehet, hiszen egy bosszúvágytól hajtott Lazio lép majd pályára.

Vidal Arturo_gólöröm.jpgA Juventus ott folytatta, ahol Rómában abbahagyta, s nagy lendülettel esett neki a Laziónak. Előbb Hernanes tesztelte Buffont, majd a zebrák egy szemkápráztató akcióból szerzett góllal magukhoz ragadták a vezetést. Pogba adott klasszishoz méltó passzt a berobbanó Vidalnak, aki okosan a hálóba gurította a labdát a kimozduló Marchetti mellett. 1:0

A Juventus nem vett vissza a lendületből, s a vérszemet kapott Vidal újabb gólra váltotta Bonucci irányító középpályásokat megszégyenítő passzát. 2:0

A Lazio villámgyors szépítéssel jelezte, hogy nem szándékozik feladni a mérkőzést. Hernanes távoli lövését Buffon csak kiütni tudta, s a kicsit lassan reagáló torinói védők között Klose érkezett a kipattanóra. 2:1

A szünetet követően, a Juventus szurkolóinak aggodalmát elcsendesítve, Bonucci újabb pazar hosszú labdával hívta fel magára a figyelmet, amiből Vučinić elegáns mozdulattal pörgetett el Marchetti mellett. 3:1

Carlos Tévez zúgó kapufával került közel egy újabb találathoz, majd Hernanes kezezés miatt megkapta második sárgáját is, így a Lazio emberhátrányba és reménytelen helyzetbe került.

Tíz perccel a vége előtt Carlos Tévez adta meg a kegyelemdöfést a Laziónak. Vučinić lépte át a jobbról érkező labdát, ami így az argentin gólfelelőshöz került, s Tévez egy visszahúzós csellel megszabadult Cana őrizetétől, majd higgadt mozdulattal, kíméletlenül a jobb alsóba helyezte a labdát. 4:1

Több találat már nem esett, így a Juventus magabiztos játékkal, kiváló teljesítményt nyújtva, egy emlékezetes mérkőzésen gyűjtötte be a fontos három pontot a harciasan játszó Lazio ellen, s így újabb lépést tett a bajnoki címvédés felé.

A teljes mérkőzés itt megtekinthető, itt letölthető.

Juventus - Lazio 4:1

Gólszerzők: Vidal 14', 26', Klose 28', Vučinić 49', Tévez 80'

Kiállítva: Hernanes 63'

Juventus: Buffon; Barzagli (Ogbonna 84'), Bonucci, Chiellini; Lichtsteiner (Isla 79'), Vidal, Pirlo, Pogba, Asamoah; Tévez, Vučinić (Quagliarella 81')
 
Lazio: Marchetti; Cavanda (Floccari 72'), Novaretti, Cana, Radu; Gonzalez, Biglia (Ledesma 65'), Hernanes, Lulić; Candreva; Klose (Ederson 81')
 
Bíró: Tagliavento

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr615486658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cannavaro 2013.09.01. 08:58:56

rég láttam ennyire jól játszani a csapatot, mint az első 20 percben!! kisebb orgazmus volt a játékunk, és vidal befejezései!! klasszis csatárokat megszégyenítő!! tevez,pogba,bonu csillagos 5-ös, de pirlo,vuci is jól mozgott! barza,chiello,lichti pedig hozta a szokásos formát, asa pedig védekezésben tökéletesen, támadásban kicsit gyengén, de szintén jól játszott!! buffon,meg buffon!!! :D szóval, az egész meccs összességében nagyon jó volt, de az első 20 percben fülig ért a szám, és nagyon élveztem!! FORZAAAAAAA!!!

Victor90 2013.09.01. 09:42:34

Vuc és az Apacs nagyon érzik egymást.Nem hiába vannak ezek a nyilatkozatok is.Ezt a duót addig amíg nem lesz sérülés,nem szabad megbontani,és szerintem nem is lesz!

Bonucci-ról pedig kezd az a véleményem lenni,hogy a rengeteg hibája után és a hosszas kemény munka után,kezd "beérni".

Pogba és Vidal fantasztikusak.Jövőre fognak értük röpködni a 50-60 millio euro-s ajánlatok!

Nagyon meglennék lepve,ha nem mi nyernénk a bajnokságot ismét!Bika erősek vagyunk.....

Alex8610 2013.09.01. 10:41:15

Ahogy a Sampdoria elleni mérkőzés után most sem írthatok mást mint hogy sokkal érettebbnek tűnik eza csapat mint tavaly oké bár még mindig csak 3 meccs ment le nagyon egységesek vagyunk szinte lehetetlen átjtszani minket amire figyelni kell főleg ha BL ben játszunk hogy a 16os környékéről ne nagyon engedjük lőni az ellenfelet Buffon tegnap meg lett tornáztatva de mindent ő sem foghat /az egyik ilyenből csak összejött a gól/ főleg Candreva révén akiről azért tudjuk hogy amig nálunk volt is lőtt távolról nem egy bomba gólt /amugy nagyon tetszett a játéka és a mentalitása sztem a Lazio legjobbja volt ismét elnézném nálunk kicsit Camoranesire emlékeztet de ez magánvélemény/ Pogba&Vidal kettős emberfeletti nemhiszem ill bízom benne ha Marci felis épül nem bontja meg ezt a kettőst max rotálás miatt.Vuci&Tevez szintén mindkettőn lehet látni hogy élvezik a játékot kiv leszek egy esetleges Quagliarella-Tevez párosra tegnap nem kaptak sok időt együtt.A védelem stabil mint volt Bonu Conte keze alatt egyre jobb sőt...ÉS nagyon örültem hogy tegnap Isla is megkapta a lehetőséget ha idén formába lendül és ugy játszik mint Udineben akkor sokat nyerhetünk vele.Így tovább jöhet 2hét múlva az inter!Rem őket is felfaljuk!

SoloLaJuve 2013.09.01. 10:48:32

nagyon magabiztosan játszott a csapat,rutinból hozták a meccset.
tevez annyiban különbözik az eddigi támadóinktól,hogy képes 5méterről a kapusba rúgni,de a következő lehetőségnél meg simán elgurítja a kapus mellett.ha így folytatja tényleg ő (is) jelentheti a különbséget.
buffon szerintem a védők lecseszése ellenére egy kicsit biztos örült,hogy végre volt egy meccs,ahol nem csak a kirúgásokat kellett elvégezni,hanem megmutathatta,hogy még nem kell nyugdíjba mennie.
szerintem 60-70%-on játszott a csapat,és ekkora különbséghez ez is elég volt.kíváncsi leszek kőkemény ellenfél ellen(galata idegenben),vagy a 100emberrel védekező kis csapatok ellen mire leszünk képesek.
az eddigiek alapján több,mint biztató a helyzet.

JuvefanTomi 2013.09.01. 11:56:21

Aki lemaradt (én is ) a tegnapi meccsről annak ismétlés a sportkulobon péntek 0:15
az összefoglaló alapján egész jók voltunk, elég jól muzsikál ez a kezdő 11
Forza Juve !!

west30 2013.09.01. 12:22:19

A csapat remek, de csak nekem tűnik úgy hogy Pirlo mintha kissé álmosan kezdené a szezont? érthető nem fiatal már és tavaly is rengeteget játszott,de nekem látványosan kifelé lógott a csapatból az eddigi 3 meccsen.

keshudioo 2013.09.01. 12:41:09

@west30: Szerintem szándékosan nem Pirlóra vannak kihegyezve a támadások. Nem hiába indított Bonucci annyit, és nem hiába mozgott előre feltűnően gyakran Vidal és Pogba sem. Pirlo egyáltalán nem volt rossz, 116-szor ért labdába, 104-szer és 95%-os pontossággal passzolt. Nála többet senki nem passzolt, és a labdát is csak Chiellini látta többször (120). 18 hosszú indítása volt, Bonuccinak 19. Maximum szürkének mondanám Pirlót, mert lényegesen kevesebb szerepet vállalt a támadások szervezésében, mint amit tőle megszokhattunk, de egyáltalán nem lógott ki a csapatból.

Ismétlésről néztem a mérkőzést éjjelt, az eredményt már tudtam, és úgy voltam vele, hogy ha unalmas lesz, kikapcsolom a felénél, és inkább lefekszem. Ez nem történt meg. Nagyon határozottan játszottunk, végig uraltuk a játékot, azonnal letámadtunk, kreatívan támadtunk. A Samp elleni produkciónk nekem speciel egyáltalán nem tetszett, az a mérkőzés számomra nézhetetlen és nyögvenyelős volt, de a tegnapi produkció egészen parádésra sikeredett. Csak így tovább!

Juventino_89 2013.09.01. 12:48:13

@west30: Nem feltétlenül baj, inkább megnyugtat hogy most már gyakorlatilag az ő klasszisteljesítménye nélkül is meggyőzően hozzuk a meccseket!

Drughi Di Bianconeri 2013.09.01. 13:00:58

Rendkívül magabiztos, ellenmondást nem tűrően, bizonyos szakaszokban lehengerlően és ámulatba ejtően játszottunk !
Nagy szavak ezek, de egyik sem túlzás.
A merda Lazio-nak vágtunk 8 gólt 2 meccs alatt; annak a Lazionak, akik ellen tavaly alig tudtunk mit kezdeni, sőt...
Tevezt itt sokan (hozzá nem értők) meg merték kérdőjelezni, hát íme, ezt tudja Ő: felszántja a pályát,labdát szerez, mindig megjátszható, Ő maga zseniálisan teszi tovább a zsugát (akár Vucsinak akár másnak), és kiválóan képes helyzetbe kerülni, igazi tasmán ördög : EGY KLASSZIS !Meg hát, aki mindezt nem látja; 3 meccs/3 gólt magáért beszél.
Tegnap amit Pogba és Vidal műveltek, az klasszis teljesítmény volt, utóbbitól szinte megszoktuk, hiszen világklasszis, de Pogba, ebben a
szezonban úgy látszik már klasszissá érik, sőt...már most az.
Élmény nézni a játékát, olyan labdaérzékkel van megáldva, technikával, intelligenciával és kreativitással kombinálva a tökéletes fizikumát.
3 meccs, 3 gólpassz, a gyereknek aurája van a pályán ! Ilyet csak a legnagyobbaktól tapasztaltam (Zidane, Davids...).
Költői finomsággal elküldhetném Marchisio-t a büdös pics@ba, de nem teszem, csak remélem Contenak helyén lesz az esze, és nem teszi be az alibista-t az ifjú klasszis helyére, padra jó lesz az a capitano futoro, herceg vagy mi a tököm :D
Ennyit a mi Pogbánkról.Vidalt most nem emelem ki,tőle ezt megszokhattuk, hiszen a legértékesebb legjobb játékosunk, szerintem,ha rajta múlik,Ő innen fog visszamenni Chile-be, igazi Juventino, imádom !
Bonucci évről-évre annyit fejlődik, hogy szvsz. már most helye van a TOP védő kategóriában.Ezt Conte-nak, és a 2 mellette lévő, rutinos, klasszis hátvédnek köszönheti, valamint az alázatának és akaratának.
Kiosztott 2 zseniális hosszú labdából 2 gólpasszt (ezt mondjuk szerintem Pirlotól tanulta :p ), tehát már nem csak vaktában előre vágja a labdákat, hanem szinte tökélyre fejlesztette ezt; de amilyen önfeláldozóan védekezik !
szinte 20 métereseket repül a védőfalból, a labdás emberre, mindenhova odaért, nagyon koncentráltan játszik, és még a sebessége is megvan.
Mi tagadás, nagyon megszerettem őt is, eleinte még ki nem állhattam, mert hibát hibára halmozott, buta volt és darabos...most meg ?
Top védő, ráadásul igazi Juventino, nem véletlen,hogy mikor sérülés/eltiltás (?) miatt nem tudott játszani, állandóan a Drughival nézte a meccset, akik szintén imádják ! :)Nálam előbb lenne Ő CSK,mint Marcika...
És, sokakkal ellentétben, hadd' emeljem ki a jelenlegi Capitanonkat, GiGi Buffont.
Tudom, ezek a parádés reflexek tőle tök szokványosak,de pl: tavaly szerintem fél év alatt nem kellett ennyit nyújtóznia, bravúrral védenie.
Tegnap megmutatta Gigi, az esetleges kétkedőknek, hogy még mindig Ő a világ legjobb kapusa !

Nagyon tetszik most a csapat játéka, felfogása.Örömet okoznak !
Csak így tovább!
Forza JUVE !

Cannavaro 2013.09.01. 13:32:09

@Drughi Di Bianconeri: nagyjából mindennel egyet értek, amit itt le írtál! +1!!

babo0410 2013.09.01. 13:51:48

@JuvefanTomi: livefootballvideo.com/fullmatch/italy/serie-a/juventus-vs-lazio-2#.UiMpaX97CAk
Itt megnézheted a meccset teljes terjedelmében akár HD minőségben is, és leszedni se kell. Igaz nem magyar, de örülj neki. A Kommentátor nagyon borzalmas volt.
A Meccs viszont remek volt, Tévezzel jól jártunk. Eddig a játékunkra panasz nem lehet. Grat a fiúknak. Habár jó lenne, ha Vucinak eltűnnének a rossz pillanatai, mert tegnap is még sokszor volt flegma, meg önző. Erről leszokik, és két klasszisunk lesz elől. :)

west30 2013.09.01. 14:15:36

@keshudioo: @Juventino_89: És sem problémának látom sőt örülök neki hogy nem mindig tőle várják a megváltást,inkább csak kíváncsiság ez Pirlo jövőjét illetően mi lesz vagy lehet majd vele.

MDaniel98 2013.09.01. 19:55:50

Szépen eredményesen játszottunk így kell ezt!Szép volt fiúk!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása