Real Madrid igazgatója, Emilio Butragueño úgy gondolja, hogy a Real Madrid olasz edzője, Carlo Ancelotti tudja hogy hozza ki játékosaiból a legjobbat és ez lehet a kulcs, hogy a Királyi Gárda sikerrel vegye majd a Bajnok Ligája csoportkörét.
A spanyolok a Juventus-Galatasaray-København trióval kerültek egy csoportba a csütörtöki monacoi sorsoláson, ám a korábbi spanyol támadó elárulta, hogy nem aggódik, hiszen csapata olasz edzője már ismerős a talján foci világában és tudja mi kell ahhoz, hogy játékosai a legjobbat nyújtsák majd a B csoport küzdelmei során.
"Ez egy kemény csoport, ahol nagyon fontos, hogy az első helyen végezzünk, hiszen az egyenes kieséses szakaszban kulcsfontosságú, hogy a visszavágót hazai közönség előtt játsszuk és az sem elhanyagolható, hogy egy csoport másodikkal jobb megküzdeni." - vélekedett Butragueno.
"A Juventus elleni két meccs nagyon fontos, mint ahogy az összes többi is. Carlo egy nagyon tapasztalt edző és olasz lévén, természetesen tudja hogy kell felvenni a kesztyűt a Juventusszal. Persze ettől eltekintve is remek edzőnek tartom Ancelottit."
A Madrid egy törökországi utazással kezdi meg Bajnokok Ligája szereplését a Galatasaray ellen, akiket a tavalyi kiírásban a negyeddöntőben búcsúztattak. Az 50 éves szakember kifejtette a véleményét arról is, hogy milyen lesz a hangulat a Turk Telecom Arena-ban.
"Nagyszerű légkör uralkodik ott. A szurkolók óriási támogatást adnak a játékosoknak, fantasztikusak és azt is el kell mondanom, hogy a török emberek rendkívül barátságosak, remek házigazdák. A Galatasaray egy jó csapat, így nehézségeket okozhatnak számunkra." - mondta a szakember.
Butragueno gyorsan lehűtötte a kedélyeket, amikor a Madrid 10. Bajnokok Ligája győzelméről kérdezték, mondván az idénynek ebben a szakaszában még korai ilyesmiről beszélni.
"Mindegyik sorozatban, melyben elindulunk a győzelemre játszunk és mindig megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani. Azonban minden részlet fontos lehet, így most csak a csoportmeccsekre összpontosítunk, aztán a következő körre. Ez a sorozat rendkívül nehéz." - zárta mondandóját az igazgató.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Direct_01 2013.08.30. 16:54:39
Trieszt120506 2013.08.30. 18:30:19
Tony. 2013.08.30. 18:56:09
GLB 2013.08.31. 10:32:42
MDaniel98 2013.08.31. 14:25:45
1.Real(bocs,de cseppet jobb a padjuk mint amilyen a miénk,és valószínűleg ez fog dönteni)
2.Juventus
3.Galata
4.Kobenhawn