Pogba 2018-ig hosszabbít a Juventusszal

A Juventus megállapodásra jutott Paul Pogbával, s ennek értelmében az ifjú francia középpályás az elkövetkező hetek során új, 2018 nyaráig szóló szerződést ír majd alá a torinói klubbal.

Pogba Paul golorom.jpgPogba jelenlegi szerződése 2016 júniusáig él, azonban a Juventus mindenképpen szerette volna hosszabb távon is magához kötni a játékost, aki a tavalyi szezon legnagyobb felfedezettje volt, s aki iránt többek között a Real Madrid is élénkülő érdeklődést mutatott.

A következő szezonra készülődő Juventus keretéhez a napokban csatlakozó játékos legutóbbi nyilatkozatában elárulta, hogy a zebramezes klub egykori francia legendáinak, köztük Zidane, Thuram és Deschamps, példája lebeg a szeme előtt, s hozzájuk hasonlóan, ő is szeretné beírni magát az Öreg Hölgy történelemkönyvébe.

A Manchester United egykori játékosa tavaly ingyen érkezett Torinóba, s hamar megszerettette magát a Juventus szurkolótáborával, hiszen rendre kiváló teljesítményt nyújtott, s komoly szerepet vállalt a bajnoki cím elhódításában.  A szezon során Pogba 27 bajnoki találkozón kapott lehetőséget, s ezeken öt találatig jutott.

A francia középpályás időközben hazája válogatottjában is bemutatkozott, továbbá az U20-as világbajnoki címet is bezsebelte, s a versenysorozat legjobb játékosának is megválasztották.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr165447345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2013.08.06. 14:25:21

Így-így, becsülje meg a klub a kulcsfontosságú játékosokat!

Apuleius 2013.08.06. 14:28:12

@venember83: Egyetértek, Vidal és Pogba hosszabbítása létfontosságú lépés, örülök, hogy ezt a Juve illetékesei is így látják :-).

fmsteve 2013.08.06. 16:02:38

Jóóó hír, nagyon helyes.

MDaniel98 2013.08.06. 16:48:30

@Apuleius: Azért nálunk sem csak hülyék ülnek a vezetőségben.:)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása