Matri - Zúñiga csere?

Matri Alessandro BL.jpgA hírek szerint a Juventus és a Napoli közel áll ahhoz, hogy megkezdjék az egyezkedést, amely során Alessandro Matri és Juan Camilo Zúñiga csapatot cserélne.

A Paris Saint-Germain csapatába tartó Edinson Cavani távozása miatt a Napoli új edzője, Rafael Benítez egy középső csatár igazolását kérte a vezetőségtől, és a huszonnyolc éves támadó segíthet a nápolyi alakulat átszervezésében.

Ugyan hivatalos tárgyalások még nem történtek, a Gazzetta dello Sport értesülései szerint a déliek már kiszemelték Alessandro Matrit és megfelelő alternatívának tartják, ezért készen állnak gyorsan lebonyolítani az ügyletet.

A nápolyi klub megfontolás tárgyává teszi, hogy az ajánlat részeként felajánlja-e vagy sem a kolumbiai szélsőt, Juan Camilo Zúñigát, akire a bianconero csapat a hírek szerint többször is szemet vetett és megpróbálta leigazolni a huszonhét éves futballistát.

Mivel a Juventus edzője, Antonio Conte, nyilvánvalóan nem érzi szükségesnek az olasz válogatott Torinóban marasztalását, a játékoscsere mindkét félnek megfelelő megoldásnak bizonyulhat.

Ugyan csak huszonkét alkalommal léphetett pályára a bajnokságban Juventus mezben, az egykori Cagliari támadó így is nyolcszor talált az aktuális ellenfél kapujába, így a számok alapján talán nem lenne indokolt távozása, és akár rendkívül jól is járhat vele a nápolyi klub.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr495405801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juve28adam 2013.07.15. 19:58:42

Minden bizonnyal egy Matri szintű játékosra van szükségük így Cavani után... Szerintem kacsa.

Trieszt120506 2013.07.15. 20:03:41

@juve28adam: Damiao-val kapcsolatban cikkeznek egyelőre.

Még a végén megmarad nekünk a két új csatár, és a törpe. Az elég sovány lenne!

Hoods121 2013.07.15. 20:23:35

@juve28adam: matrinal keresve se lehetne jobb igazolast talalni a piacon.

steven-h (törölt) 2013.07.15. 20:23:55

Ő a 40 gólos csatár akit Benitez keres!!!!!

Viccet félretéve szimpatikus játékos, biztos a padozást is tűrné, Zuniga meg egy favágó...könyörgöm Kolarovot Giak árából hozzuk már el :/ Marrotta ébresztőőőőő, olyan jól indultunk, még Kolarov kellene és kész

SoloLaJuve 2013.07.15. 20:29:44

matrit meg se kellett volna vennünk,ha értelmes összeget adnak érte,bármikor vihetik.
zuniga a napoliba tökéletesen beleillő undorító,mocskos féreg.nagyon remélem,hogy soha nem lesz Juventus játékos.

keshudioo 2013.07.15. 20:34:54

Azért Matri nem volt olyan rossz vétel. Tűzoltásként érkezett Q sérülését követően, 4-4-2-ben jól is ment neki. a 2010-11-es szezonban 20 gólt szerzett, 11-et a Cagliariban, 9-et a Juventusban. Sajnos a vételárával rászedtek minket, de hát ez nem az első eset volt.

babo0410 2013.07.15. 20:38:16

Szerintem is jó vétel volt, és Tévez mellett szerintem megint jó lehetne. Én csak akkor adnám el, ha adnak érte 10-12 millát. Annyit még mindig ér. Zunigára nem cserélném el. Én csak kp-ért adnám el.

Trieszt120506 2013.07.15. 20:38:36

Egyébként mi a bajotok Zunigával? Ha ő "egy mocskos féreg", akkor mi volt Davids vagy Camoranesi?

4Evorg 2013.07.15. 20:49:51

@Trieszt120506: Nekem semmi bajom nincs Zunigaval, de egy Davids-hoz és egy Camoranesihez ne hasonlítsuk már, főleg a "mocskos féreg" szókapcsolattal egy relációban.

The king of alibis 2013.07.15. 20:51:50

Matri - Zúñiga csere?
Áldásom rá, ha ez nem befolyásolja Kolarov érkezését. A jobbon Zuniga(Lichti) balon Kolarov. Utős lenne. :)

RuidaRobert 2013.07.15. 21:08:54

@SoloLaJuve: Igen, valóban "felesleges" volt Q kidőlését követően, 1 naptári éven keresztül ő volt a legeredményesebb játékosunk. Ha a következő szezonban ismét előtérbe kerülne a 3 támadós játék is, akkor Matri maradjon a padra...

Apuleius 2013.07.15. 21:17:39

Szégyellem, de bármilyen szerencsétlen tud lenni Matri, nem tudok igazán haragudni rá. A góljai jelentős része nagyon fontos pillanatban, nagyon fontos mérkőzéseken született, s nagyon fontos pontokat hozott a Scudetto elhódításához. Matri tudása már nem lehet elég a jelenlegi Juventusban, s nem fogok könnyeket ejteni utána, de azért tulajdonképpen sokat köszönhetünk neki.

babo0410 2013.07.15. 21:33:25

@Apuleius: Azért egy Tévez mellett megnézném mit tud! Szerintem kapna tőle olyan lasztikat, hogy 10-15 gólt simán összehozna!

SoloLaJuve 2013.07.15. 21:34:35

@Trieszt120506: ők jó játékosok voltak.kemények és nem undorító,nagyképű felpumpált férgek,mint zuniga.

SoloLaJuve 2013.07.15. 21:35:50

@RuidaRobert: kölcsön jöhetett volna amíg szükséges,de annyi pénzért játékost lehetett volna venni.

gasta 2013.07.15. 21:45:37

Matri a 4-3-3-ban nagyon jól tolta, így sem tőle, sem Quagliarellától nem válnék meg. Ha minden kötél szakadna, Vucinicet engedném el inkább...

RuidaRobert 2013.07.15. 22:22:20

@SoloLaJuve: Mert a Cagliari szerinted Marotta két "szép xD" szeméért odaadta volna nekünk kölcsön a legjobb támadójukat? Nem....

@gasta: +1

Drughi Di Bianconeri 2013.07.15. 22:41:26

@Apuleius: Nagyjából leírtad az én véleményemet is ezzel :)

Azért az elég bizarr/szánalmas/röhejes újságírói vénára vall, ha valaki leírja azt,hogy Matri lehet Cavani utódja :D :D :D
Ez igen ! :D
Még erősödik is a Napoli ! :D :D
Azért minimum egy Dzeko/Damiao-t várnék tőlük, annyi pénzből,amennyit kapnak a Matadorért.
Matri amúgy szép volt, jó volt...de most már tényleg túlnőttük,és ahhoz,hogy megmaradjon a szimpatikus harkálynak,és ne alakuljon át az utálatos Amauri/Iaquinta duó feeelingé, szerintem jobb lenne ha távozna, benne érzek annyi gerincet,hogy akár fele annyi fizuért is, de inkább játszik,mint a lelátón ücsörögjön.

Zunigára nem cserelném el,azért nála többet érhet még mindig.
Eleve nálam Zuniga csak akkor lenne opció,ha valami szörnyű tragédia okán nem tudjuk leigazolni, azt a kiváló játékost, aki ráadásul diszkont áron van, és Kolarovnak hívják...

Hurka75 2013.07.15. 22:50:20

@SoloLaJuve: +10000000000000000!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hurka75 2013.07.15. 22:52:33

@SoloLaJuve: Hát erre is +1000000000000000!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hurka75 2013.07.15. 22:56:53

@Drughi Di Bianconeri: zuniga akkor se lehet opció, ha valami vírus/katasztrófa/járvány miatt a Juve 10 játékossal rendelkezne!!! Hamarabb küldeném pályára a gyúrót/pénztárost/szertárost minhogy ezt a patkányt Juve mezbe lássam!!!!

Drughi Di Bianconeri 2013.07.16. 00:22:32

@Hurka75: Látom eléggé ellenszenves számodra (meg sok más Juventino számára is) Zuniga.
Mivel váltotta ki ennyire az ellenszenvedet ?
A tudása nyilván nem Kolarov-i, de messze jobb,mint Peluso-DC...tehát a jelenlegi, VALÓDI bal szélsőink.
Vagy inkább emberei gondjaid vannak vele ?

danimester1 2013.07.16. 05:07:19

Ha már mennie kell Matrinak inkább kp-ért tegye/ék.Szerintem Llorente cseréjének éppen jó lenne.Ha csere,akkor a nápolyiaknak azért még kéne adni mellé pár millát.

danimester1 2013.07.16. 05:11:44

Egyébként a két szél gyenge játéka miatt is voltak ilyen kutyaütők szerintem a csatárok.Elsősorban a széleket kéne minőségben erősíteni főleg baloldalon,így képesek lehetnek sokkal jobb játékra.Kolarov jó opció lehetne,de nem kéne az időt húzni,mert lehet lecsúszunk róla.
@Drughi Di Bianconeri: Egyetértek.

Hurka75 2013.07.16. 07:10:56

@Drughi Di Bianconeri: Emberlileg hulladék!!! Egy másik Juve fórumon van pont egy kép, amin ott lógnak a cigány nyakán a Juve játékosok....

Hoods121 2013.07.16. 08:17:04

@Hurka75: linkeld mar be legyszives azt a kepet.

Tomi Répási 2013.07.16. 09:30:16

Üdv. Elvileg holnap felkészülési meccset játszik a csapat! Nem tudjátok, adja e valami a meccset? Ha nem, akkor szükségem lenne egy letöltő linkre, ahonnan vagy a teljes meccset, vagy az összefoglalót letölteném! Köszönöm. További szép napot!!!

RuidaRobert 2013.07.16. 10:11:32

@Hurka75: Két rivális csapat játékosai összeszólalkoztak, talán kicsit keményebben a kelleténél és ebben az esetben a másik csapat játékosa már emberileg hulladék?
Én sem repesek az örömtől Zuniga miatt, de be kell látni, hogy ő mind a két szélen használható lenne, viszonylag olcsón el is lehet hozni. Kolarov csak a bal szélen lenne jó, és ha lesérül Lichsteiner, akkor játsszon Padoin? (Cácerest úgyse használja egy ideje ott Conte)

Ádám.84 2013.07.16. 10:49:05

@RuidaRobert: egyértelműen Cacerest kéne ott játszatni.
Viszont 4-3-3-ban ki lesz a bal oldali védő? Peluso? Ráadásul ott normális wingbackünk sincsen, ugyanis Asamoah nem az, nem az ő posztja.
Szerintem a jobb oldalra van mindkét felállásra megfelelő ember (ha Lichtsteiner nem is tökéletes) és csere is (Caceres).
A bal szélen viszont nincsen minőségi játékos, egyik formációhoz se.
Jövőre lehet majd jobb szélső után nézni, ha még a 3-5-2-őt fogjuk játszani.
Igazság szerint mindkét játékos (Kolarov és Zuniga) jöhetne.

b.tom 2013.07.16. 10:50:34

szerintem mehet a biznisz. sok a csatárunk, el kell adni belőlük, és nem tolonganak értük (legalábbis nem hallani). ezzel pedig mindjárt két legyet ütünk. mondjuk azért remélhetőleg nem 1-2-ben lenne elcserélve a két játékos, jó lenne még pár milliót kapni zuniga mellé.

ő egyébként mennyire jó a jobb oldalon, tudja valaki? az ideális az lenne, ha lichtivel ők ketten vinnék a jobbszélt, (ez esetben ugye már semmi akadálya isla interbe szerződésének, és még egy kis plusz zsetonnak), a balra pedig még jönne kolarov, és asamoaval ketten csinálnák azt az oldalt. ez szerintem már nagyon ütős lenne. vésztartaléknak ott van pelus, és cacares (dc eladható).

egyébként én is olvasom, hogy a napoli damiaot hozná cavani árából... már megint egy rivális csapat hoz el egy délamerikai tehetséget, akiért pár év múlva majd mi is csorgathatjuk a nyálunkat, de megint nem lesz rá 50+ milliónk. egyszer végre mi is megjátszhatnánk ezt!

b.tom 2013.07.16. 10:53:15

@b.tom: 1-1-ben nem kéne elcserélni őket...

Ádám.84 2013.07.16. 10:56:14

@b.tom: "az ideális az lenne, ha lichtivel ők ketten vinnék a jobbszélt, (ez esetben ugye már semmi akadálya isla interbe szerződésének, és még egy kis plusz zsetonnak), a balra pedig még jönne kolarov, és asamoaval ketten csinálnák azt az oldalt. ez szerintem már nagyon ütős lenne. vésztartaléknak ott van pelus, és cacares (dc eladható)"

+100%!!

RuidaRobert 2013.07.16. 11:00:46

@Ádám2000: Igen ez így jó lenne, talán túl szép, hogy igaz legyen. Szerintem csak Kolarov vagy Zuniga jön, nem mindkettő, bár úgy tényleg teljesen tökéletes keretünk lenne.

babo0410 2013.07.16. 15:38:35

@Tomi Répási: A Juve youtube csatornáját érdemes figyelni, ott szoktak élő közvetítések lenni. Hátha.

Tomi Répási 2013.07.16. 16:10:51

@babo0410: Gondoltam én is erre, csak sajnos mobilnetem lassúsága miatt nem fogom tudni nézni. max letölttve tudom megnézni! De azért köszi

babo0410 2013.07.16. 16:24:25

@Tomi Répási: Azért nincs mit! Sajnálom, ha nem tudod nézni!

Tomi Répási 2013.07.16. 17:03:36

Elindult már a Juventus tv? Valahol azt olvastam, hogy már elindult, a kérdés az, hogy melyik szolgáltatón van/lesz

Tomi Répási 2013.07.16. 17:05:26

hány órakor kezdődik majd a meccs?

fmsteve 2013.07.16. 17:06:25

@Tomi Répási: A Sky előfizetőknek lesz, úgyhogy MAgyarorságon szerintem ne nagyon várjuk.

Tomi Répási 2013.07.16. 17:11:25

A k. a. !!!!! Bocsánat, további szép napot!!! Teljesen fel voltam lelkesülve, végre Juve-meccset nézek, DE nem!.
További szép napot!

juvebt 2013.07.16. 18:24:15

@Tomi Répási: igazabol mar regota megy a juventus channel csak most uj arculatot kapot ek Jtv -kent fut. Meccseket nem nagyon tudnal rajta nezni, esetleg a holnapit. Ismetles, edzes stb van boven!!

Cannavaro 2013.07.17. 10:13:05

én, gondolkodás nélkül adnám matri-t, zuniga-ért!! láttam pár meccsen, és(tudom videók alapján ne itéljek) de most néztem párat, és az uruguay elleni 3 védőt szopat egyszerre, meg egy halom jó beadás, és csel azért magáért beszél!! technikás,gyors,sokkal jobban ad be, mint bármelyik bal szélsőnk!! azt én továbbra is leszarom, hogy emberileg milyen!! kit érdekel, ha már itt van, és más csapatok játékosai ellen genyózik?? a favágóságról annyit hogy chiello se egy úri madam, sőt!! és mégis mindenki imádja!! az meg hogy mindkét szélen bevethető nálam 100%-osra tolja azt a véleményemet, hogy el kell cserélni matri-val!!!!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10262) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7677) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása