Bemutatták az új idegenbeli mezt

Juve away kit 2013-2013.jpgVége a találgatásoknak... már ami a mezeket illeti: a klub hivatalos honlapján közölte a legújabb dresszeket. Az előzetes várakozásoknak megfelelően a mezek sárga színűek lettek.

A galléron megjelenik a klub színkombinációja, valamint az alapítás éve. A mindenkori olasz bajnoknak járó pajzs a gallér díszcsíkjának függőleges meghosszabbítása miatt nem középre, hanem a szokásostól eltérően jobbra, a Nike logó fölé került. A bal oldalon, a szív felett természetesen a Juve címere díszeleg. És ami az egyik legfontosabb, sikerült elkerült azt, ami már évek óta rontja az összképet: végre a mez anyagába integrálták a szponzori feliratot.

A klasszikusnak mondható színvariáció másik eleme a kék, ami a nadrág alapszínét adja. Itt semmi meglepő nincs, hiszen a jobb száron található a címer és a játékos száma, míg a balon a sportszergyártó emblémája. A zoknik a mezzel összhangban, sárga színűek.

A klub a színösszeállítással egyrészt Torinó városa előtt tiszteleg, mivel ezek a színek alkotják a város zászlaját és címerét. Másrészt viszont történelmi vonatkozása is van a színválasztásnak, ugyanis a dicső múlt egyik igen jeles eseményén, 1984-ben a KEK-döntőn is ilyen dresszben játszott a csapat. A győztes mérkőzés után pedig a legendás Gaetano Scirea kék-sárgában emelhette magasba a vágyott trófeát. És itt természetesen ne feledkezzünk el 1996 tavaszáról sem, amikor Vialli vette át a BL-győzelemért járó serleget, szintén hasonló színű mezben.

A legújabb mezek egyébiránt a legmodernebb eljárással 100%-ban újrahasznosított poliészterből készülnek. Minden egyes dressz gyártása során 13 műanyag palackot hasznosítanak, a folyamat pedig 30%-kal kevesebb energiát igényel, mintha a nem újrahasznosított alapanyagok esetén. Azaz a roppant látványos megjelenés mellett még környezettudatosak is az új ruhadarabok, így egyszerre kék-sárgák és zöldek.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr35399033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2013.07.10. 16:05:41

A cikkben rosszul írtátok! 1983-84-es, tehát a kerek 30 évvel ezelőtti KEK szezonnak állítunk emléket ezzel a mezzel. 1986-ban a BEK-ben kiestünk a 8 között 2-1-re a Barca ellen, akik aztán a döntőt a Steua Bucuresti ellen úgy bukták el 11-esekkel, hogy kihagyták az összeset! :D

Gabuero 2013.07.10. 16:19:38

Vegre vmi ujat huzott a nike!

nagyon tetszik scudetto a nike pipa felett a galler is olyan "olaszos"
a cimer korul is arany-sarga varras van Jeep felirat is jo sztem nagyon utos lehet veszek is egyet! :D

Type-R 2013.07.11. 09:28:38

@babo0410: Jogos, elgépeltem. Javítottam és kösz!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása