A hét kérdése

Javában pörög a mercato, ami egy remek lehetőség arra, hogy újra a régi fényében csillogjon A hét kérdése rovatunk. Túl sablonos lenne azonban, ha azt kérdeznénk: kik lesznek Marotta nyári igazolásai?! Mostanában nap, mint nap erről beszélünk, így az aktuális pletykáknak legalább a fele már lerágott csont.

a_het_kerdese_uj_1.jpgRégóta tudjuk, hogy miénk Llorente és még két hete sincs, hogy Tévez átigazolása hivatalossá vált. A Juve radarján persze így is számos játékos van, mint például Kolarov, Ogbonna, Jovetić, Nani, stb. Arról azonban kevesebbet tudunk, hogy kik lesznek azok a játékosok, akiknek krokodilkönnyek közt búcsút intünk a nyári átigazolási időszakban.

Egyértelmű, hogy a jelenlegi csatárállomány redukálódni fog. Luciano Spaletti például a kedvenc montenegrói támadóját, Mirko Vučinićet szeretné Oroszországba csábítani. Az olasz sajtó Alessandro Matrit a Milanba, Quagliarellát pedig a Fiorentinába vizionálja. Olvashattunk már olyat is, hogy Giaccherini és De Ceglie a Premier Leaguebe szerződhet, Ancelotti Madridba költöztetné Andrea Pirlot, míg Ranieri a Monaco színeiben játszatná Marchisiot. Az Inter vinné Islát, de a hírek szerint Marrone és Beltrame jövője sem garantált. Néhány pletykának minden bizonnyal megvan az alapja. A kérdés viszont az, hogy valóság, hivatalos transzfer melyikből válik majd!?

Az említett példák mellett, számos mozdítható játékos van még a Juventus keretében, akiket felesleg lenne tovább sorolni. Mi arra lennénk kíváncsiak, hogy:

Szerintetek kik és mennyiért távoznak idén nyáron a kedvenc csapatunkból?  Illetve, nevezzétek meg azokat a játékosokat, akiktől Ti megválnátok!

Az átigazolási körképek unalmas nézegetése helyett, most itt a lehetőség, hogy közösen kivesézzük a számunkra szimpatikus vagy antipatikus lehetőségeket. A távozók névsora, illetve az onnan befolyt összegek fontos szerepet játszhatnak a leendő igazolásaink esetleges kifizetésekor.

Várjuk a kommenteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr895394959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

forzajuve123 2013.07.08. 18:07:26

peluso,padoin,vucinic,... Én tőlük vállnék meg...

Csucsukaaa 2013.07.08. 18:26:08

Az, hogy kik távoznak és hogy én kitől válnék meg az nem feltétlen ugyanaz, de akkor inkább azt írom én kit adnék el az könnyebb :D
csatár:Quagliarella és Vucinic(Giovinco érezhetően nem fog távozni, Matri viszont kell Llorrente cserének mert más center nincs..)
kp: Padoin...és kérdőjelbe beraknám Pirlot..na őt adnám el és hoznám helyette Verrattit(Tisztelem Pirlót de már ez a 2 szezon is erőn felüli volt tőle sztem idén fog kipukkadni)..DM poszton lehetne egy Verratti,Pogba,Marrone rota
Védő: Barzaglinál is Pirlo esetét érzem..az utóbbi 2 szezon erőn felüli volt tőle na de most mi lesz? amúgy a védelem rendben
Kapus: Jóslatom, hogy Buffon kb 5évig még védeni fog de 3at még biztosan és ott fogmajd eldőlni az EBn ha akkor vagy utána még szükség lesz rá akkor folytatni fogja :)
mégegyszer összegezve:D : Vucinic,Quagliarella,Padoin,Pirlo???,Barzagli???

steven-h (törölt) 2013.07.08. 18:26:12

Vucinic remélhetőleg elhúz oroszországba...nem szeretném ha nápolyban kötne ki, nem mintha félnék a jól rejtett zsenialitásától, csak az azt jelentené hogy Zuniga érkezett és nem Kolarovű

Eddig végig úgy véltem hogy Q violánál fog kikötni, de nem tudom, hogy mennyire kell még mindig nekik Gomez mellé, bár remélem végül kiköt ott, sok sikert kívánok neki, de nálunk kegyvesztett, jöjjön Jovetic ha megoldható

Isla, Melo, Ziegler és De ceglie fog szerintem még távozni, másra nem látok esélyt

Barolo 2013.07.08. 18:32:34

Én nagytakarítást csinálnék: Matri, Vucinic, Giovinco, Q (ilyen sorrendben adnám el a csatárokat) Padoin, Giaccherini, De Ceglie, Isla.
Kell a vérfrissítés, hogy harapjon a keret, legyen minőségi csatár és csere sorunk, illetve az átlagéletkort sem ártana folyamatosan csökkenteni. Forza Juventus!

Barolo 2013.07.08. 18:35:22

@Csucsukaaa: Pirlo és Barzagli ügyben alapvetően egyet értek veled..... az lenne a legjobb, ha már most lenne helyettesük, de erre max a védelemben látok reális esélyt.

MdewC 2013.07.08. 18:51:02

Forza! :)
Első sorban örülök a két csatár érkezésének. Tevez játékát nagyon várom, Llorente pedig remélem a gólerős csukáját hozta Torinoba.
Nálam az első eladás Matri lenne, bármennyire is szimpatikus az olasz, sztem nem Juve szint, nem a góljai száma miatt, hanem a BL-ben mutatott impotens játéka miatt. A labda lekezelése is nehézséget okoz neki nagy csapatok ellen. (1 Celtic elleni meccs a kivétel.) A második eladás Vucsi lenne, mert érte még pénzt is kaphatunk, de csak akkor adnám el, ha helyére érkezik még csatár. Monjuk Jojo. Vucsi sok fontos gólt lőtt, ha állandó jó szintet hozna, részemről maradjon. Harmadik Q lenne, nem fiatal már, kis csapatok ellen bevethető, de sztem inkább most menjen, ha vki vinni szeretné. Negyedik Gio lenne, ha szélen nem lehet bevetni, akkor haszontalan lesz a csapat számára. A minőségi védők ellen sajnos használhatatlan középen. Pedig olasz és saját nevelés, cserének is jó lehet, de kérdés mennyire bírná. Giacc, Padoin, Peluso, Isla jönne a sorban, nem ebben a sorrendben. Marronet nem adnám el sőt fokozatosan kapna lehetőséget, legalább 1-1 félidőket.
Ha lenne lehetőség a komplett csatár sor cserére, nem lennék szomorú és kibróbálhatnánk végre az olasz fiatalokat is!

Hoods121 2013.07.08. 18:59:28

Vucinic matri peluso padoin isla.. pirlot nem szivesen adnam el de mar oreg megvennem verrattit tokeletes lenne helyette vagy akar egy evig meg cserenek.

babo0410 2013.07.08. 19:21:20

Én Padoint, Vucinicet, Q-t adnám el, talán DC-t még. Marrone meg menjen kölcsönbe. Habár a Bonaventurás cikkhez is leírtam, hogy annak mi értelme, hogy Marrone elmegy játéklehetőségért, és idehozunk egy másik fiatalt azért, h ne játszon? Padoint elcserélném Bonaventurára, Vucit 13-nál kevesebbért nem adnám, Q-t Matrit 10-10 milla körül engedném csak el, DC-t meg ha igaz 3-ért vinné egy angol csapat. 5-öt jó lenne kisajtolni belőlük és mehet. Sajna nálunk nem nagyon kap lehetőséget.

Cannavaro 2013.07.08. 19:56:30

először mondom esélytől függetlenül akiket szeretnék ha távoznának: gio,vuci,padoin,pelus,isla!! ami ebből reális az vuci,isla,és padoin!! az összes többit meg tartanám!!! jönne még kolarov, és nálam kész a csapat!!

Harka1976 2013.07.08. 20:14:14

Eladnám:Matri,Vucinic,Quagliarella,Padoin,Pirlo(őt csak akkor ha Verrattit elhozzuk Párizsból!),Peluso, Isla!

Csucsukaaa 2013.07.08. 20:29:56

mindenki annyira elakarja adni Pelusot :D kb 1 hete vettük meg...:S

fútta 2013.07.08. 20:34:50

Melo,Padoin,De Ceglie,Peluso,Matri,Vucinic,Ziegler mehetne a bánatba,Quagliarella remélem marad Islaval egyetemben.
Viszont elég lenne két érkező még: Kolarov és Diamanti.Szerintem Ogbonna felesleges vétel (főként azért mer ottvan Cáceres aki igen jó teljesitményt nyújt meccsről meccsre...)
Jovetic pedig így a végére sehogy sem ér 30 misit a maga 13 góljával, 18-at max...

juve28adam 2013.07.08. 21:04:14

giovinco, Padoin, DC, Peluso, Matri, Q, Ziegler, Isla, giovinco és... mondtam már giovinco-t??

Csucsukaaa 2013.07.08. 21:13:46

Gioval várjunk még egy évet..sztem a szintén pöttöm Tevez jó hatással lesz rá ;)

bianconeri78 2013.07.08. 21:30:03

Vucinic mehet,Matri is (bár őt kedvelem,de inkább Q maradjon),Ziegler,Melo,ők alap,mert Conte nem számít rájuk,Padoin is mehet,De Ceglie is.Giovinco egy évet még kaphat,ha azzal sem él,jövőre mehet,ugyanez igaz Islára is.Peluso meg most lett megvéve,nem fogják eladni.Sőt Cácerest is el kellene adni,ha Conte ennyire nem játszatja,bár őt is kedvelem.

Ádám.84 2013.07.08. 22:24:59

Tőlem mehet:
Ziegler, Felipe Melo, Isla, Vucinic, Matri, De Ceglie, Padoin. A befolyt összegből pedig jöhetne Ogbonna és Kolarov, esetleg Jovetic is.

GLB 2013.07.08. 22:36:45

ennyi erővel rubinnyó is mehet van 3.számú kapusunk és fiatalabb is.

Csucsukaaa 2013.07.08. 23:15:00

@GLB: én még Iaquintat is eladnám!!!

hellan (törölt) 2013.07.09. 11:12:55

Mehet Melo, Ziegler, DC, Padoin es Matri. Az osszegbol egy bal szelso erkezeset varom meg es a mercato fontosabb resze lezarul.

@Csucsukaaa: Iaquinta ingyen tavozott mar

b.tom 2013.07.09. 11:48:19

jakinak lejárt a szerződése, elvileg már nem a mi játékosunk.
ha pelusot nem vettük volna meg, vele kezdődne a lista. így padoin, vucsinics, ashton, isla,felipe melo,zigler, matri. ha nem jön más csatár, q-t megtartanám. giacceriniért ha igaz a 10 millás ajánlat, mehet is.

keshudioo 2013.07.09. 12:10:43

Azt nem tudom, kik fognak távozni, nem merek ebben a témában nyilatkozni, mert nagyon úgy tűnik, hogy Marotta nehezebben ad el, mint vesz játékosokat. Inkább egy összesített listát írok, kik azok, akik szerintem távoznak, és kiket szeretnék menni látni.

Melo, Ziegler, De Ceglie, Matri, Padoin, Peluso, Marrone, Isla, Motta, Martínez (ugye nem felejtettétek el, hogy még ők is itt vannak?:-))

harciretek 2013.07.09. 12:49:48

Hát igen, ha Ogbonna és Kolarov jönne és nem adnánk el húzóembert, akkor papíron (remélhetőleg nemcsak papíron) elég rendesen erősödnénk. Én elengedném Marronét kölcsönbe, hogy tényleg lássuk mi van benne, ha hosszútávon kiegészítőnek szánjuk (szerintem soha nem lesz nálunk húzóember), akkor is jó lenne látni, mit tud. Isla szerintem megy. Mivel Pelusot most hoztuk, ha igaz az angol érdeklődés, szerintem DC is megy. Elöl vagyunk jelenleg hatan, jó eséllyel minimum egy távozó lesz. Q jobb mint Matri, de több a hiszti körülötte, amelyikért jobb ajánlat jön, az mehet. Vucinicet szerintem max akkor fogjuk elengedni, ha valaki tényleg ad érte 15-20 milliót €-ban (hatalmas boltot csinálnánk, de nem fogunk :(). Joveticre akkor látok esélyt, ha 2 csatárunkat is áron felül értékesítenénk, tekintve az eddigi eladásainkat, ez elképzelhetetle n. A kölcsönben lévők közül nagyon kicsi az esély, hogy bárki visszajöjjön. Ami még nem lenne meglepő, ha vennénk még egy Padoin, Peluso, Giacch kalibert.

Ádám.84 2013.07.09. 13:00:44

Úgy látom 80%-ban mindenki egyetért, ha a Clubnál is így gondolnák és el is adnák őket, akkor simán jöhetne még Kolarov és Jovetic is

babo0410 2013.07.09. 13:11:34

@Ádám2000: A klub is kb. ezeket a neveket tette átadólistára. DC, Marrone (kölcsön, vagy felesben), Q, Matri, Vuci, Isla. Nagy valószínűséggel ők távoznak is, illetve a csatársorban nagyobb esélyt látok Matri maradására, mert Matri az egyetlen, akinek nincs külföldről ajánlata, így nehezebben eladható, mert érte is szeretné a klub a 10 millát megkapni. Így Q és Vuci lesznek szerintem a távozók a csatárok közül.

tjunior 2013.07.09. 16:26:12

Nem a vágyaimat írom le, hanem ami szerintem reális.
de Ceglie (út kicsit sajnálnám, még is csak a mi kutyánk kölyke)
Ziegler
Motta
Melo
Marrone (kölcsön)
Isla
Quagliarella
és ha jönne Jovetic akkor Vucinic
na meg vannak még ilyen emberkék hogy Sörensen, Pasquato, Rossi, Giandonato stb. akikből sose lesz semmi, értük is lehetne némi pénzt kapni.
plusz itt vannak a tényleg tehetséges játékosaink, Leali, Masi stb. az ő kölcsönadáuk is jelenthetne valami csekély összeget
A listán felsoroltak mindegyike úgysem lesz eladva, de egy 40 millió az eladásokból szerintem reális elképzelés.

Drughi Di Bianconeri 2013.07.09. 16:52:26

Személyes vélemény (némi realitás tartalommal ötvözve) én tőlük válnék meg:
De Ceglie: mivel -sajnos- megvettük az Isteni Pelusot , nincs hely ennyi töltelék Left Wingbacknek)
Padoin: felőlem az is jó,ha Bonaventuraért visszaadjuk,Ő mégiscsak jobb 1 fokkal,de mindenképpen takarodjon
Isla: Én őt megtartanám,hogy kapjon még 1 esélyt (mivel alapvetően egy jó játékosról beszélünk),de szinte borítékolható,hogy eladjuk,vszínű a sInternek
Cáceres: Nekem az egyik személyes kedvencem az Uru, még abból az időkből,mikor először játszott nálunk; nagyon hasznos, jolly joker, aki a védelemben BÁRHOL bevethető,és megállja a helyét, mindenképpen maradó, azonban van egy olyan rossz érzetem, hogy el fogjuk adni, így,hogy megvettük az atalanta zsenijét,és vélhetően érkezik Ogbonna...
Nagyon elkeserednék,ha így történne !
Giaccherini: Szerintem megtartjuk,és nem is baj: hasznos, csupaszív,jolly joker játékos ő is,ráadásul nem is ügyetlen, én bírom a fiút...de ha valóban kapnánk érte 10 M körül,az már jókora össze érte, és akkor lefordítva: Padoin helyett Bonavetura,és Giaccherinho helyett Diamanti, és lám erősödött a pad(oin)unk is !
Marrone: kölcsön adjuk, ne adj' Isten eladjuk a felét, reményeim szerint olyan helyre,ahol játszani fog,minimum 20-25 meccset.Kiváló védő lehet belőle, középpályásnak azonban Marcihoz hasonló szürke eminenciásnak tűnik,nem Pirlo utódnak...
Matri : Szimpatikus fickó, akit nagyon megkedveltem mikor idejött,és produkált egy 10 gólos félévet, de az már a múlt: Ő a "letűnt korok" középszer Juvejának volt hasznos embere, de immár tovább léptünk,és szeretnék egyre feljebb és feljebb jutni; egy középcsapat számára kiváló fogás (pl: Lazio),de Mi jó lenne ha megköszönnénk a szolgálatait és elbúcsúznánk tőle.(nyilván sajna jókora bukfenccel), és ha Ő is belemenne a klubváltással járó jókora fizu csökkenésbe, akkor nem süllyedne Amauri és Iaquinta mélységekbe a drukkerek szemében
Quagliarella: Na én őt tartanám meg leginkább a tavalyi csatárok közül, egyértelműen a legjobb, kiváló csere ember lenne; sőt megnézném mit művelne elől Tevezzel kettesben ;)
Azonban sajnos Conte ki nem állhatja (vajon azért mert egy technikás cigány ? :P :D), így szinte borítékolható,hogy Ő fog elsőként távozni a szekcióból.
Vucsinics: Én Őt is megtartanám mindenképpen, szerintem maradni is fog,ha csak a Zenit le nem tesz egy komolyabb összeget érte (tehát nem 9 milliót), azonban Ő pont az a nyafogós primadonna, aki nagyon nem tűrné (Elsősorban most a lehetséges teljesítmény romlásra gondolok) a padozást Carlitos mögött
Giovinco: Őt azonnal eladnám, kb 10-12 körül még kaphatnánk is érte, hiszen még mindig "csak" 26 éves, ez az örök-ifjú, csodaszuper, fiatal tehetség, olasz-Messi...
Sokan kitennék szélre, és végül is jól ad be, de se nem elég technikás,és főleg nem elég erős a poszthoz,és aztán évről évre lejjebb megy az ára, és a nyakunkon marad.
Tavaly megvettük a felét 11 Misiért,most az egész ember nem ér annyit.
Azonban Ő lesz sajnálatos módon, a tuti biztos maradó a támadók közül.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3452) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1690) játékosokról (10149) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2490) meccsek (4234) mercato (4251) nyilatkozat (7576) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása