HIVATALOS: Tévez a Juventusé

Mint azt már sejteni lehetett, az argentin klasszis csatlakozik a Bianconerihez. Tévez tegnap érkezett Torinóba, ahol gyorsan egyezségre is jutottak Andrea Agnellivel a részleteket illetően. A játékos 2016. júniusáig szóló kontraktust írt alá, a megállapodás részeként pedig megkapja a Del Piero távozásakor megüresedett, sokak által mágikusnak tekintett 10-es számú mezt.

Carlos Tevez_10-es mezzel.jpgTévez két napot tölt majd a piemonti fővárosban, s a látogatás első hivatalos állomása a székházban történt bejelentés volt. Ezt követően, előbb a Forcana di Sessant klinikán, valamint az Izokinetikai Központban esik túl az orvosi vizsgálatok első felén, majd a csütörtöki nap során az orvosi felmérések második felére is sor kerül, végül sajtótájékoztató keretében mutatják be a játékost. 

A rendezvény 11:30-kor, a Juventus Stadium sajtóközpontjában kerül megrendezésre, s ennek lezárulta után a Juventus új támadójának lehetősége nyílik majd arra, hogy a Juventus Múzeum megtekintése révén ízelítőt kapjon a klub dicsőséges történelméről.

A zebramezes klub vezetősége nyilvánosságra hozta Tévez leigazolásának pénzügyi részleteit is. A Juventus 9 millió eurót fizet majd két év alatt, két részletben a Manchester Citynek, s ehhez jöhet még további 6 millió euró bónusz a soron következő három szezon során, az argentin játékos, valamint a csapat szereplésének függvényében.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr185380054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tsatsee 2013.06.27. 09:33:31

Marotta takarodj.Alig kezdodott mercato de mar diszkont aron hozott egy klasszis csatart.De o semmire sem kepes. Remelem most mindenki magaba nez egy kicsit aki eddig szidta Marottat.Se penz nem volt eddig,sem a Juventus nem volt motivalo a klasszisoknak.Majd szepen lassan megint az lesz.

venember83 2013.06.27. 09:39:46

@tsatsee: vagy csak nagyon elkezdett égni a szék a kobra alatt... A lényeg, hogy itt van Tévez, és remélhetőleg bizonyítani is fog ebben a mezben, mert ha nem, akkor elég mostoha sors vár rá Torinóban úgy a szurkolóknak, mint az edzőnek köszönhetően.

juve28adam 2013.06.27. 09:41:07

Kiugrok a bőrömben örömömben :D Végre klasszis csatárunk lesz!

(Egyébként lesz élő közvetítés a bemutatásáról?)

devil-z 2013.06.27. 09:44:46

Nem gondolom, hogy barmottát kellene isteníteni hisz adott egy jó játékos aki mindenki számára olcsón elérhető volt, aztán végre valahára sikerült meggyőzni (gondolom a magas fizetés és az imponáló 10-es mez sem játszott közre, hanem mr. marotta vonzó kacsintása volt a döntő érv)

Mindenesetre ez végre egy biztató jel a csapat erősítése felé.

Tévez sokoldalú játékos, örülök az érkezésének és nagyon remélem, hogy megbecsüli azt, hogy itt lehet és a 10-es mezt és nem lesznek magatartási problémák vele.

venember83 2013.06.27. 09:45:16

@juve28adam: Juventus Youtube csatornáján közép-európai idő szerint 11:30-tól.

SoloLaJuve 2013.06.27. 09:56:16

undorító.egy jelenleg a Juventusnál senkinek adni a 10-es mezt óriási hiba és tiszteletlenség.mind Del Piero-val,az általa megtestesített dolgokkal,mind a többi játékossal,mind a szurkolókkal,mind mindenkivel szemben.ezt a mezt tartogatni kellett volna még egy jó ideig,nem egy hirtelen jött senkinek odaadni.vagy ha már oda akarták adni valakinek,az jelenleg csak marchisio és vidal lett volna.(védőhöz,kapushoz nem nagyon illene a 10es).ez nem csak egy 10es mez,ez a 10es mez.hánynom kell...

Tomi Répási 2013.06.27. 09:58:13

Isten hozott Carlos, örülök, hogy köztünk vagy! Llorentével együtt nagy dolgokra lesznek képesek!!! :D

Apuleius 2013.06.27. 10:04:16

@SoloLaJuve:

"vagy ha már oda akarták adni valakinek,az jelenleg csak marchisio és vidal lett volna.(védőhöz,kapushoz nem nagyon illene a 10es)."

Bennem is furcsa érzéseket kelt, hogy Tévez megkapta a 10-es mezt, de ez a mezszám hagyományosan egy bizonyos pozícióhoz kötődik, így Marchisio vagy Vidal legalább annyira nem kaphatta volna meg, mint egy védő vagy egy kapus.

Isten hozta Tévezt! Remélem olyan 10-es válik majd belőle Torinóban, akire hosszú évek múlva is elérzékenyülve gondolunk vissza.

keshudioo 2013.06.27. 10:09:27

@Apuleius: Erre a szép pofikára csak elérzékenyülve lehet gondolni.

juventino92 2013.06.27. 10:12:40

Gyerekek én tudom rosszul hogy Paratici ment Tevezért tárgyalni, Marotta meg maradt Ogbonnáról egyeztetni?
Egyébként nagyon örülök Carlitosnak hogy végre van egy klasszisunk:P
Azért remélem még hoznak egy fiatal csatárt...én Bonyt szeretném zebra mezben látni mert talán fele annyiért elhozható mint Jovetic és jobbnak is tartom mint a montenegróit és nem akarom h bármely PL klub elhalássza rövid időn belül még ha most nincs is terítéken nálunk...én az ilyen Zazákban nem sokat látok hiszen sokat elárul róla h még a korosztályos válogatottba sincsen ahogy Berardi sem...jövő ilyenkor már az lesz a dolga a vezetőségnek h fiatalítsa a keretet majdnem minden poszton

keshudioo 2013.06.27. 10:21:00

Padovano szerint Conte nagyon örül Téveznek, de továbbra is szeretné Joveticet is.

Tévez ügynöke meg azt nyilatkozta, hogy volt olyan klub, ami háromszor annyi fizetést adott volna Téveznek, de ő a Juvét akarta.

Közben Tévez orvosin: twitter.com/Juventus_FC_fan/status/350156631377580033/photo/1

Apuleius 2013.06.27. 10:24:10

@keshudioo: Micsoda egy telhetetlen alak ez a Conte! Mondjuk bőven el is férne még némi minőség a csapat elejére. Arra persze azért kíváncsi vagyok, hogy kinek és mennyiért sózzuk majd el a már kudarcot vallott támadóinkat.

mpite 2013.06.27. 10:31:29

Hol van még a mercato vége, de jó régen nem vártam ennyire a szezonkezdést, mint most:) Mondjuk Tevez érkezése nélkül is várnám, de értitek mire gondolok na.

keshudioo 2013.06.27. 10:33:14

@Apuleius: Nem véletlenül akarjuk bevonni a Jovetic-üzletbe a Matri-Q duót, mert túl sok pénzt nem fogunk értük kézbe kapni, ezzel legalább két legyet ütnénk egy csapásra. A Milan is bármennyire akarja Matrit, ha igazak a hírek, nagyon hülyének kell ahhoz lenniük, hogy minimum annyit fizessen érte, mint mi Tévezért. Pedig jó lenne.

Sajnos a Fiónál nagyobb csapatoknak nincs szüksége a sztárcsatárjainkra, a kisebb csapatok meg nem tudnák sem kifizetni, sem állni a fizetésüket.

venember83 2013.06.27. 11:03:23

@keshudioo: "sztárcsatárjainkra" - kösz, hogy megmosolyogtattál. Kíváncsi vagyok, ki lesz Tévez párja, Llorentére tippelek, de 4-3-3 esetén nem tudom, kit tennék még mellé, talán Matrit, Q és Giovinco nem befejező ember, több szabadság és hely kell nekik.

pedronegro (törölt) 2013.06.27. 11:04:25

El se hiszem! Én most már egész nyáron csak vigyorogni fogok!!! :)))
Újabb klasszis potom pénzért, Vidal, Pirlo és Pogba után.
10-es mezt egyből oda adni neki azért kicsit felkavarta a gyomromat, remélem Alex áldását adja rá és akkor mindenki megnyugszik ezt illetően. Vagy csak simán rászolgál Carlitos már az első pár meccsen és nem fogjuk kétségbe vonni a 10-es szám jogosságát a mezén. Mégegyszer gratula és köszönet a juventusnak hogy előre hozta a karácsonyt nekünk!!!:)

Apuleius 2013.06.27. 11:08:44

@venember83: Én azért azt sem látom pontosan, hogy Jovetic hol játszana pontosan Llorente és Tévez mellett. Remek játékos Jovetic, de egy kifejezett befejezőre nagyobb szükség lenne (tekintve, hogy Llorente azért nem egy világklasszis).

mpite 2013.06.27. 11:13:33

@Apuleius: Amolyan olasz válogatottas karácsonyfa-alakzatban (4-3-2-1) simán lehetne Tevezzel karöltve Llorente mögött, bár erre úgysem lesz sok esély, pedig a keret többynire megvan hozzá szerintem.

mpite 2013.06.27. 11:17:23

Ja amúgy, az ügynöke elmondta, hogy többen is le akarták őt igazolni, az Anzsi például egy sokkal nagyobb ajánlatot tett, Tevezt azonban nem a pénz motiválta, címeket szeretne nyerni, ezért választotta a Juventust.

Ez már igen, mi kell még, hogy elnyerje a szurkolók szimpátiáját, ha nem egy ilyen nyilatkozat?:)

keshudioo 2013.06.27. 11:25:20

@venember83: @Apuleius: Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy amennyiben Jovetic érkezik, a számára megfelelő szerepkör megtalálása már nem a mi gondunk lesz. :D

Szerintem is Llorente lesz a befutó 3-5-2-ben, 4-3-3-ban egy Vucinic/Giovinco/(Jovetic)-Llorente-Tévez hármast tudok elképzelni. Llorente és Tévez érkeztével nem látok helyet sem Matrinak, sem Q-nak, bár egyikük szerintem biztos marad Llorente-cserének. Hacsak nem hozzuk el a fiatal, olasz tehetséget, Sergio Pellissiert!

Azért egy Jovetic-Llorente-Tévez kezdőnél igencsak tapsikolnék. Hozzáteszem akkor sem lennék szomorú, hogy ezután nem Joveticet erőltetnénk, hanem végre elcibálnánk Kolarovot is Angliából. Most kezdek csak igazán izgatott lenni.

4Evorg 2013.06.27. 11:49:40

Hivatalos bemutatása alkalmával nem felejtette el megemlíteni, Del Pierot, mint örök és egyetlen kapitányt és 10-es tulajdonost. Respect!

venember83 2013.06.27. 12:05:05

@4Evorg: van egy olyan érzésem, hogy erről a nyilatkozatról úgyis lesz cikk a blogon, ne tessék lelőni minden jelentősebb mondatot. :P

Zsil 2013.06.27. 12:06:30

@SoloLaJuve:Ne haragudj,de ez baromság ez csak egy mez.Marchisio soha nem lesz olyan játékos,mint Tevez és ezt te is tudod ha picit értesz a focihoz.

RuidaRobert 2013.06.27. 12:14:48

@keshudioo: Szerintem Jovetic már "felesleges". Persze nem az, de a bal szélső most már a kulcsfontosságú. Illetve Ogbonna ügyét is le lehetne már zárni.

4-3-3-ra is ott lenne Tevez az egyik szélre, illetve Giovinco sokkal jobb lesz a szélen. (Egy meccsen játszott idén ott, a Torino ellen. gól+gólpassz)

Barolo 2013.06.27. 12:18:28

Ez a 10-es mez kérdés, szerintem nagyon összetett. Megtudom érteni azokat, akik nem nézik jó szemmel, hogy ő kapta, illetve én is úgy gondoltam, hogy majd 2-3 év kimagasló teljesítmény után megkapja valaki jutalomként. Máshonnan nézve viszont, az is érthető, hogy egy ilyen top kategóriájú játékosban felmerül az az igény, hogy az amúgy szabadon lévő presztízs 10-es mezt elkérje. Ezt sok játékostól pofátlanságnak érezném, tőle talán nem az. Ráadásul neki is kb. az utolsó lehetősége volt egy hasonló klubváltásra (és a 10-es mezre, hiszen ez a legtöbb helyen ki van osztva). Van néhány csapat, ahol agyagilag sokkal jobban járt volna, ő még is a Juve mellett döntött... ez kvázi biztató lehet. Kívánom, hogy szolgálja meg a 10-es mezt (is), ha még sem akkor úgy is hamar tovább fog állni. Amúgy szerintem a 10-es mezt sokan mások is elkérték volna, pl. tavaly R.V.P. vagy Jovetic is. Bár nem tudok ennek a mez kiosztásnak teljes szívemből örülni, de nem érzem, hogy tiszteletlenség lenne a Capianoval szemben. Tevez egy nagy játékos, és most minden adott hozzá, hogy ezt nálunk is bebizonyítsa. Forza Juventus!

Apuleius 2013.06.27. 12:25:38

@RuidaRobert:

"illetve Giovinco sokkal jobb lesz a szélen. (Egy meccsen játszott idén ott, a Torino ellen. gól+gólpassz)"

Azt hiszem az ilyen adatokra szokás azt mondani, hogy statisztikailag nem szignifikáns. Tartózkodnék attól, hogy egyetlen meccs alapján ilyen megállapításokat tegyek. Ha a megfelelő meccset választja ki az ember, rengeteg játékosról ki lehet jelenteni, hogy kiváló egy adott poszton.

Gabuero 2013.06.27. 12:30:15

2 rezsletbe a 9 millat na ez azert nagyon ciganysag ! :DDDDDDD

RuidaRobert 2013.06.27. 12:31:50

@Apuleius: Akkor mondok még példát. Beadásból alig volt gólunk, viszont Gio 2 gólpasszt is adott beadásból, illetve szinte az összes gólját a 16-os széléről lőtte, behúzott és ellőtte a hosszúba.

Ő ehhez ért, a szélen megverni az emberét, és ellőni. Középen sajnos nem az igazi, bár szerintem ott sem vallott kudarcot...

Apuleius 2013.06.27. 12:35:09

@RuidaRobert: Lehet, hogy beadásból alig volt gólunk, viszont ezt alighanem több tényezőre vissza lehet vezetni, ezek egyike lehet, amit írsz.

Amúgy alapvetően nem vitatom, hogy Giovinco jobb teljesítményt nyújt a szélen, csak én egyszerűen azt gondolom, hogy Giovinco tudása kevés ahhoz, hogy a Juventus komolyan és hosszabb távon számoljon vele. Persze nem ő az egyetlen ezzel.

SoloLaJuve 2013.06.27. 13:02:57

@Zsil: más poszt,más személyiség,más mentalitás,más hozzáállás,stb...
kár összehasonlítani,de azt mindenki tudja,aki ért a focihoz egy kicsit,hogy marchisio összességében pár kategóriával feljebb sorolandó a majomfejűnél.és a Juventusnál,ahol ezt a 10es mezt nem akárki viselte majdnem 20évig (a seria b-ben is),normális esetben soha nem kapta volna meg.
nálunk jelenleg egy senki,és olyan elvárást rakott magára,hogy azt nem fogja tudni teljesíteni.ettől eltekintve a jelenlegi falábú támadóinknál azért jobb kategória.

keshudioo 2013.06.27. 13:05:57

@SoloLaJuve: " azt mindenki tudja,aki ért a focihoz egy kicsit,hogy marchisio összességében pár kategóriával feljebb sorolandó a majomfejűnél"

Öhö. Ja.

Ez maximum szimpátia kérdése lehet.

Apuleius 2013.06.27. 13:14:05

@SoloLaJuve:

"ettől eltekintve a jelenlegi falábú támadóinknál azért jobb kategória."

Egy hangyányival...

Tévez saját posztján a világ legszűkebb elitjébe tartozik, s nem mellékesen ez az a poszt, ahol a 10-es mezt szokták viselni. Arra meg aligha van oka bárkinek, hogy ilyen stílusban beszéljen Tévezről.

Szerencsére Del Piero lényegesen okosabb nem kevés szurkolónál, ezt pontosan megmutatta, hogy ragaszkodott hozzá, ne vonultassák vissza a 10-es mezt.

WASD 2013.06.27. 13:15:04

@SoloLaJuve: Ha már a 10-es mez miatt így kiakadtál, akkor mit mondjuk a 11-esről meg a 17-esről? Hányingerem volt az előbbi szezonba amikor a Juve mez hátán ez a két számot megláttam és, hogy kik hordták ezeket.

Tony. 2013.06.27. 13:40:45

Tévez egy olyan játékos akire nagyon hosszú ideje várunk/várok. Most a tudását és egyebeket félre teszem, mert az ki lett tárgyalva.

Ő végre egy olyan ember, aki ténylegesen izgalomba hozza a szurkolót, akit alig vár, hogy láthassa az első meccsen, aki többet jelent, mint egy sima igazolás.

Ilyen nagyon régen nem volt és személy szerint már nagyon hiányzott ez az érzés. Talán Vieira volt az utolsó óriási klasszis aki ideigazolt, őt vártam ennyire legutóbb. Érkeztek jó játékosok az utóbbi években, de ilyen kaliber nem. Uncsi volt a sok "jó munkásember". Végre valaki felborzolja az állóvizet.

(a 10-es viszont túlzás)

babo0410 2013.06.27. 13:55:19

Én csak azt remélem, hogy nálunk nem fog annyit önzőzni, mint a Citynél tette. Ott volt egy-két olyan esete, amikor Dzeko agy vki áll tök üresen középen, ő meg a rajta lévő 3 védőn akart átjutni. Van amikor sikerrel, de van amikor nem. Remélem nálunk, ha vki lesz középen tök üresen, akkor hajlandó lesz passzolni! Azt nem szeret. Ezen kívül egy remek játékos, és bízom benne, hogy nálunk is igazolni fogja ezt! Annak meg nagyon örülnék, ha Joveticet is elhoznák mellé! Bízom benne, hogy sikerül!

Apuleius 2013.06.27. 14:17:48

@babo0410:

"Remélem nálunk, ha vki lesz középen tök üresen, akkor hajlandó lesz passzolni! Azt nem szeret."

Egészen biztos, hogy ugyanarról a Carlos Tévezről (Szül. 1984.02.05) beszélsz, akit ma jelentett be a Juventus?

A Premier League-ben a következő statisztikákkal rendelkezik (lásd Transfermarkt): 202 mérkőzés/84 gól/43 gólpassz.

Ha ezekből változatlanul azt bírod kiolvasni, hogy "passzolni azt nem szeret", akkor másik sportágat kellene választanod.

babo0410 2013.06.27. 14:35:03

@Apuleius: Lehet van egy pár gólpassza, de azon felül vannak olyan meccsei, amikor nagyon tud önzőzni is. Láttam pár ilyet.

Apuleius 2013.06.27. 14:40:01

@babo0410:

"Lehet van egy pár gólpassza"

Aha... Mint a statisztika is mutatja, elvétve akad egy-egy gólpassza. Nem kétlem, hogy néztél valamit, de hogy mit láttál...

RuidaRobert 2013.06.27. 14:50:03

@babo0410: Most egy páran megfognak kövezni, de ez érdekel a legkevésbé.

Ez a legutóbbi tízesünkre is igaz volt. Mármint, hogy hajlamos volt önzőzni. És ez igaz a legtöbb ilyen típusú játékosra. (NEM, nem mondom, hogy egy szint, de hasonló játékstílus)

2013.06.27. 14:53:49

Ennyi pénzért kiváló igazolás...amúgy nemtom hogy így reális-e,hogy Tevez összesen 9 millió,Asamoah-nak csak a fele volt annyi...
Én nem istenítem Marottát,ha kicsit is győzködni kellett volna a City-t,nem akarták volna Carlitost elküldeni,akkor őt se tudta volna megszerezni,mint ahogy oly sok játékost sem!

mpite 2013.06.27. 15:24:45

@babo0410: Én már nagyon várom, hogy végre legyen ismét egy ilyen játékosunk, aki mer cselezni, persze ez nem ugyanaz, mint az önzőség, de szoros kapcsolatban van a kettő. A mi csatáraink gyakran akkor is passzolnak, mikor az üres kapu van már csak előttük.

babo0410 2013.06.27. 15:32:01

@mpite: Ezzel nincs is baj, de ha akkor is cselez, amikor nem kéne, meg más ott áll üresen, az nagyon bosszantó tud lenni. De Téveznek örülök ettől függetlenül.
@fire06: Tévez szerződése lejárt, máskülönben 30 milla alatt nem kapjuk meg, és akkor most valszeg Higuért menne a nagy harc Marotta részéről.
De úgy érzem ez megint csak a kötözködés, hogy ha győzködni kellett volna nem jön. Ha nem akarják eladni, akkor nyilván azt csinálták volna, mint tavaly az Arsenal RVP-vel. És egy lejáró szerződésű, 29 éves játékosért nehogy már 30 millát kelljen fizetni. Akkor szerintem nem is akartuk volna ennyire. De ez kb. olyan, hogy januárban elég sokan éltették Gallianit, mert megszerezte Balotellit. Pedig ott is uaz volt a helyzet, mint most Téveznél. Nagyon szabadultak volna tőle, ráadásul más nem kapkodott utána. Ők is könnyen igazolták le. Ez nem von le semmit a transzfer értékéből.

Koment_Troll 2013.06.27. 16:03:02

Babo kezdek rajonni te nem vagy normalis!tevez elonzozi a helyzeteket...van amikor tenyleg onzo de mas jatekosok is akik az o posztjan vannak...mindegy tudom nalad higany az isten es lassan te fogsz kiutazni madridba es te fogod zsebbol megvenni es az imadott csapatunk reszere bocsajtani a jatekjogat....en akkor is azt mondom nagy vetel volt tevez es 4 popec ev siman van a paliban...10 mezt megfogja szolgalni erzem. 9millat 2 reszletben van arca a kobranak!:D

Tomi Répási 2013.06.27. 16:11:05

Hol tudom elolvasni a Carlossal készült interjút?

Apuleius 2013.06.27. 16:23:24

@Tomi Répási: 18:00-kor kikerül ide a blogra a mai Tévez interjú.

Drughi Di Bianconeri 2013.06.27. 17:10:07

Addig nem mertem írni,amíg ezt a képet nem látom, és az a cím hogy "Hivatalos", babonából.
De immár hivatalos !
Elnézést az alpáriságért, de "eszem - faszom megáll !"
Tevez végre olyan színvonalú, világklasszis játékos,akit évek óta, szinte Messiásként vártunk !
Az már csak a hab a tortán, hogy mióta megismertem Őt (2006), az egyik kedvenc csatárom is egyben.
Vele végre lesz a támadásainkban finesz, erő, technika, kreativitás.
Arról nem beszélve,hogy egy pitbull típusú, sőt méginkább, ahogy vki írta tazmán ördög játékos.Felszántja a pályát, megharcol a labdáért, labdával és anélkül is kiválóan mozog, remekül lő, és remekül hozza helyzetbe magát és a társait !
Még most sem fogom fel gyerekek,évek óta Tevezt akarom a Juve-ba, ez számomra olyan,mintha 1szerre megkapná 1 kisgyerek,mondjuk 2 szülinapi,meg 2 karácsonyi ajándékát :)
Ez nem lehet véletlen,hogy megkapta a 10es mezt, nyilván nagyon bíznak benne !
Tényleg 2ős ez 1 picit, de most őszintén: a tavalyiakból kinek adtátok volna, Giovinconak, vagy Vucinicnek,netán Padoinnak ?!? :D
Valóban, posztjából is adódik, hogy a 10es hozzákerüljön, illetve maga Capitano mondta,hogy nem szeretné,ha visszavonultatnák a mezt.
1 évig nem volt senkin (mert senki meg se érdemelte volna), de így pont kapóra is jött Tevez,mert nem kell gondolkodni,hogy kinek NE adjuk oda.
Tény és való,hogy 1 ideig furcsa lesz, de higgyétek el, meg fogja szolgálni, főleg mert Ő is tudja,hogy ennek a meznek nálunk milyen súlya van :)
Üdvözlünk Carlitos !

Cannavaro 2013.06.27. 18:01:51

végre van egy klasszis csatárunk, és ilyeneken megy a vita, hogy 10-es mez!!! nekem ettől van hányingerem, de egészségetekre!! én aki a legnagyobb elégedetlen vagyok, most CSAK örülök tevez-nek, és örülök hogy nem volt igazam, marotta-val kapcsolatban,és várom a szezon kezdést!!! jó szórakozást nektek!!! :))

hellan (törölt) 2013.06.27. 19:07:44

Tudom, hogy ezt néhányan nehezen dolgozzák fel, de Del Piero nincs már a klubnál, a 10-es mezt nem vonultatták vissza, innentől bármikor kiosztásra kerülhetett, de könyörgöm nem egy szám fogja megítélni az embert, nem csak a 10-es mez jelentette Del Pierot, hanem amikor a pályán volt.

Mostantól Tevezé ez a szám, tetszik nem tetszik ez van.

babo0410 2013.06.27. 20:56:47

@hellan: Ezzel egyet kell értsek. DP Nyilatkozta is, hogy nem szerette volna ha a 10-es mezt visszavonultatják. Én is hajlamos vagyok azt mondani ennek ellenére, hogy ki kellett volna érdemelje Tévez a 10-es mezt. De ez azért is lehetséges, met én sose kedveltem a srácot. De azt mondom ár/érték arányban teljesen jó igazolás volt, szolgáljon rá a 10-es mezre. És nagyon remélem, hogy Tévez távozása után majd nem klasszis támadók után fogunk rohangászni, hanem olasz vonalon találunk hozzá hasonló tudású csatárokat. Mondjuk Berardi, Zaza, Beltrame, Gabbiadini lehetnének ilyenek.

neuropa 2013.06.28. 19:02:27

@Apuleius: Ha Conte nem lenne "telhetetlen", sosem ismétlődne meg az avatarodon látható jelenet. Mondjuk Viallival már nem is fog :D

A másik pedig, hogy a "támadóink" nem vallottak kudarcot egyáltalán. Pusztán ennyire képesek. Matri, Vuci, Gio is meglőtte a maga 9-10 gólját úgy, hogy egyikük sem volt standard kezdő. Q még ennyit sem játszhatott, mégis a legeredményesebb támadó lett az alamizsna játékpercekkel a lábában, azt hiszem ez sokat elmond róla. De a többiektől kár 20 gólt várni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása