Davids a Juve középpályáját dicséri

A Juventus egykori középpályása, Edgar Davids, legutóbbi interjújában határozottan kijelentette, hogy szerinte a Juventus rendelkezik a legversenyképesebb középpályával Európában.

Edgar Davids_meccs.jpgAz Öreg Hölgy csapatában olyan játékosok alkotják a középpályát, mint a játékmester Andrea Pirlo, Claudio Marchisio, Arturo Vidal és Paul Pogba.

A négyesre megközelítőleg összesen tizenegy millió eurós átigazolási díjért tett szert a torinói bajnokcsapat szakmai stábja, mivel Claudio Marchisio saját nevelésű játékos, míg Andrea Pirlo és Paul Pogba szerződésük lejártát követően csatlakoztak az AC Milan, illetve a Manchester United csapatától a Juventushoz.

„A Juventus rendelkezik a legerősebb középpályával Európában. - nyilatkozta az egykori holland válogatott, aki a Torinóban töltött hét év alatt sok Juventus szurkoló kedvence lett harciasságának és technikai képzettségének köszönhetően.

Edgar Davids különösképpen felfigyelt a mindössze húszéves Paul Pogbara, aki már francia válogatott is, illetve Arturo Vidalra, akit játékstílusa miatt hasonlítottak már az egykor Ajaxban játszó Pitbullra.

„Paul Pogba rendkívüli tehetség. - folytatta a Barnet FC játékosedzője.

„Ugyanakkor Arturo Vidal igazi bajnok, aki tovább fejlődhet és a futball világ egyik fenoménje lehet belőle. Remélem, hogy egy napon a Juventus legendás játékosai között lesz, mivel megvan hozzá a képessége, hogy legendává legyen.” - zárta mondandóját a torinói zebrákkal háromszor bajnokságot nyerő holland védekező középpályás.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr695354188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.06.11. 11:29:50

Igen,ezt a világon mindenki tudja,hogy a középpályánk bivalyerős...Pirlo,Marci,Vidal,Pogba négyes európai szinten is mindent visz!

szabo2323 2013.06.11. 12:33:38

Bár csak a csatár posztról is ezt tudnánk már nyilatkozni valamikor :)De amúgy szerintem a védelem is európa egyik legjobban működő csapatrésze ;)

The king of alibis 2013.06.11. 12:42:17

„A Juventus rendelkezik a legerősebb középpályával Európában.”

Nekem nem úgy tűnt a Bayern ellen.

danimester1 2013.06.11. 13:05:06

@norbi9107: Szerintem ott a srácok már eleve fostak és a szélen vertek meg minket.Az első meccsen egy mákos ill. egy lesgóllal,a visszavágón partiba voltunk.Nem kötözködésképpen írom,de én így látom.A nyáron ha érkezik minőség előre meg baloldalra akkor majd láthatjuk a kp. erejét valójában.A Barca kapott tőlük összeségében hetet,a Bvb-t meg ép csak megverték a döntőben.Minden meccs más és mindenkinek lehet szar napja.A Bl-ben ez a csapat meg abszolút rutintalan volt.Vitathatatlan,hogy tényleg erősek,de van még hova fejlődniük.Pl. ha nem egy Peluso vagy Asamoah ill. Giacc futkorászna baloldalon és egy Lichti a jobbon,elöl meg Matri,a lusta Mirko ez a csapat képes lehet bármit elérni amit már így is bizonyított a tisztes helytállásával a Bl-ben ill. itthon az egyeduralkodóvá válásával.Peace!:-)

venember83 2013.06.11. 13:31:55

@norbi9107: ha megfigyelted, Davids csak a középpálya közepén játszókat említette, ott valóban klasszisok vannak a Juventusban. De a széleken, akik elvileg védők, ugye, na az más történet...

Goku06 2013.06.11. 17:29:43

@danimester1: ahogy telik múlik az idő úgy leszünk egyre jobbak azon a meccsen.. sztem pár év múlva már kiderül hogy jobbak voltunk...
azért ne legyünk már ennyire elfogultak. az a bayern 50%-ot adva gázolt át rajtunk könnyedén. ezen nincs mit szépiteni. el kell ismerni hogy sokkal jobbak voltak, és neki kell állni tovább fejlődni.
hiába hangzik jól a középpályánk, még kell tapasztalat nekik is.. valamint nem elég ha ez a 3 ember világklasszis. máshol is vannak ilyen (vagy legalább hasonló) szintű középpályák de ott a támadó és szélsőrészleg erősebb: igy konkrétan a csapat is erősebb.
utóbbi években azért megmutatkozott hogy van különbség Olaszország és Európa közt (spanyolok, bayern.. megmutatták hogy milyen egy összeforrott csapat tele világklasszisokkal, mi még ott nem tartunk.. talán majd a nyár végén :D )

Drughi Di Bianconeri 2013.06.11. 17:36:39

A jó Pitbull !
De hiányzik !
Én őszintén szólva részint miatta lettem anno Juve drukker, a kedvenc játékosom volt !
@Goku06: +1
Azért ahhoz,hogy ténylegesen miénk legyen a középpálya még sokat kell fejlődni,nem feltétlen egyénileg (bár Marchisiora az is ráférne),hanem csapatszinten.
Nem tudom Danimester milyen meccset nézett,vagy milyen állapotban,de Münchenben közünk nem volt a meccshez,egyedül Vidal volt az,aki küzdött,és tartotta a lelket a csapatban,de hát 1 fecske nem csinál nyarat,főleg egy box-to-box középpályás nem.
Azon a meccsen a Juve-t lealázták,tök mindegy,hogy utána a Barcat még jobban,nem érdekel !
Csak a pancser Robbennak köszönhető,hogy nem kaptunk ki 4-5-6:0ra (az odavágón!),éppenséggel a védelmünket is akkor hozták zavarba amikor akarták.
Remélem a jövő évben jobban fel tudjuk venni a kesztyűt,akár a Bayern ellen is,ehhez kell 1-2 igazolás,illetve megfelelő hozzáállás az igazán nagy és fontos meccseken.

4Evorg 2013.06.11. 18:29:18

@Drughi Di Bianconeri: Én is vele szerettem meg a Juvét! :)

Drughi Di Bianconeri 2013.06.11. 18:48:09

@4Evorg: Valamiért abban a tudatban voltam,hogy Te legalább 1 "Juve-generációnyival" idősebb vagy,de akkor úgy tűnik 1 korosztályt is képviselünk,nem csak -többnyire- hasonló álláspontot :)

4Evorg 2013.06.11. 18:54:06

@Drughi Di Bianconeri: 22 éves vagyok, a 2000-es évek elején szerettem meg a Juvet (tudom, hogy Davids 97-ben igazolt oda).

babo0410 2013.06.11. 20:32:23

Danimester1-et annyiban megvédem, hogy azért az első meccsen az is kellett ahhoz, hogy szétessünk, hogy eleve úgy mentünk oda, hogy szerintem még benne volt a csapatban a legutóbbi BL égésün, ahol 4-1-re vert ki a Bayern. Így kicsit idegesek is voltak szerintem a srácok, aztán szinte még el se kezdődött a meccs, és nagyon szerencsétlenül kaptunk egy gólt. Onnantól már szerintem fejben annyi volt a csapatnak. Conte nem is tudta mit csináljon. Na ebben kell még mindenkinek fejlődnie. Ha gyorsan gólt kapunk, nem kell így szétesni. Pláne egy Bayern ellen, mert akkor annyi. És az a baj, hogy kapkodtunk, és nem tudtunk mit csinálni egész meccset. Pedig a visszavágón láttuk, ha letámadjuk a Bayernt, akkor van keresnivalónk a pályán. Sajna ezt nem tettük meg. Erősebbek voltak, de nem ennyivel véleményem szerint. Kellene jó szélső, és jó csatár, és a különbség már el is tűnt!

Drughi Di Bianconeri 2013.06.11. 20:55:55

@babo0410: Ja, volt keresnivalónk...Buffonnak a kapuban,hiszen,ha nem emlékeznél,hazaink is égtünk 2:0-ra...
Szerintem az idegenbeli 2:0 inkább ránk nézve hízelgő szinte,mint nekik büszkeség.Gála focit rendeztek,csak nem gála eredménnyel,persze összesített 4:0 gálának tekinthető.

Egyszer Conte-ra hivatkozol,hogy "1-2 igazolással nem lehet BL-t nyerni",most meg azt mondod hogy "Kellene jó szélső, és jó csatár, és a különbség már el is tűnt!"
Most miről is beszélsz ?! Döntsd már el mi a véleményed :)
Amúgy meg nem csak a játékos keretben és annak minőségében van különbség,hanem a Bayern olyan szintű tökéletes csapatmunkát játszik,olyan ellenállhatatlan focival,amitől mi nagyon le vagyunk szakadva,kb akkora a különbség a Bayern és a Juve közt,mint a Serie A és a többi TOP bajnokság közt színvonalban.
Gyűlölöm a Bayernt,ha lehet,még az internél is jobban,de ami tény az tény.

babo0410 2013.06.11. 22:53:53

@Drughi Di Bianconeri: Sehol nem mondtam, hogy meg is nyerjük a BL-t! Olvasd már el mit írtam! Köszönet! Amúgy meg nem kell minden egyes betűmbe belekötni!

Drughi Di Bianconeri 2013.06.11. 23:00:17

@babo0410: "A különbség már el is tűnt"
A különbség -egyebek mellett- az,hogy ők BL-t nyertek,és sokkal jobbak,mindenféle tekintetben.
Nem kötnék bele minden hozzászólásodban,ha nem lennének a 90%ukban égbekiáltó hülyeségek a gondolataidban.
És amúgy semmi személyes,hiszen nem ismerlek,szeretem a blogot látogatni,és véleményt formálni,akár vita formájában.
Már régóta nem személyeskedem, veled sem (mióta bannoltak, majd újra visszaengedtek kb félév után).

babo0410 2013.06.11. 23:13:46

@Drughi Di Bianconeri: Amúgy csak az a vicc, hogy csak szerinted, meg Hurka szerint írok nagyon nagy baromságokat! :D
"Ja, volt keresnivalónk...Buffonnak a kapuban,hiszen,ha nem emlékeznél,hazaink is égtünk 2:0-ra..."
Azt írtam, hogy mikor letámadtuk a Bayernt, látszott, hogy ha nem ijedünk meg tőlük, és nyilván nem eszetlenül megyünk előre, akkor lett volna keresnivalónk a két meccsen! Csak az volt a baj, hogy ebből a bátrabb támadó játékból volt a 2. meccsen 5 perc, és ennyi!

babo0410 2013.06.11. 23:14:18

@babo0410: És ez nem azt jelenti, hogy meg is nyerjük a párharcot!

4Evorg 2013.06.12. 11:48:34

@babo0410: Az a gond ezzel, hogy megmagyarázni mindent meg lehet, viszont a valóság a 4-0-ás összesítés, ennek ellenére én nem tartom nagy szégyennek azt a párharcot, van annyi a két csapat között.

WASD 2013.06.12. 14:26:49

@babo0410: Fél blog szerint nagy hülyeségeket írsz, csak nem mindenki írja le neked, hanem inkább átsíklik a kommentjeiden.

babo0410 2013.06.12. 15:52:47

@WASD: Fél blog? Melyik fele? az amelyik folyamatosan azt szajkózza, hogy Marotta egy barom, az a fele a blognak amelyik folyton azt akarja megmagyarázni, hogy Marotta miért nem tud igazolni, és miért nincs köze az igazolásokhoz? Az a fele a blognak aki már most kijelenti, hogy majd megint egy középcsapatban megbukott játékost igazolunk csatárnak? Na ez a fele a blognak tarthatja hülyeségnek amit írok, mert rajtuk csak röhögni szoktam! De majd szeptember 2-a után térjünk ki arra, hogy ki ír nagyobb hülyeségeket!

WASD 2013.06.12. 16:18:06

@babo0410: Igen az a fele. Amúgy meg nem tudom miért keverted bele Marottat és a Marotta gyűlülőket. Azzal van a baj, hogy naponta bemásolsz 100 cikket és ami neked megfelel az úgy van, ami nem az kacsa, és folyamatosan leírod egy csomoszór, hogy idén aztán lesz csatár, mert jön Higuain-Tevez-Jovetic, egy idő után unalmas mivel minden második hozzászólás a tiéd. De ha nem cseréljük le a teljes csatársort, akkor majd megmagyarázod, hogy miért nem jött össze. Szeptember elején, majd meglátjuk, addig is jó röhögést.

babo0410 2013.06.12. 16:49:40

@WASD: Miért az nem unalmas, hogy összehoznak minket egy Tévezzel, vagy Jovetic-el, az úgyse, ha egy Polival, akit a milan már leigazolt, akkor már megint kezdődik? Ez nem uncsi? Meg az, hogy még el se kezdődik az igazolási szezon, de már a többség azon sír, hogy nem fogunk megint jó csatárt igazolni? És azt nézd már meg, hogy hány cikket másoltam be? Mert mostanság túl sokat biztosan nem!

vágóistván 2013.06.12. 20:23:14

de,sajnos babo te mindent belinkelsz,bemásolsz ami megjelenik a juvéval kapcsolatban és tényleg sok hülyeséget írsz.és én még marmotta gyűlölő sem vagyok...

babo0410 2013.06.12. 20:36:42

@vágóistván: Max egyeseknek nem tetszik amit írok. De én is mondhatnám, hogy sokan írnak nagy baromságokat! DE mekkorákat!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása