Marotta: "Nincs küszöbön álló bejelentés"

A Juventus általános igazgatója Beppe Marotta elmondta, hogy klubja több játékos helyzetét is figyelemmel követi, azonban még túl korai bármely játékos hivatalos bejelentéséről beszélni.

Beppe Marotta_kabatban.jpegEgyre erősödő pletykák szerint a Bianconerik élénken érdeklődnek a Fiorentina támadója, Stevan Jovetić iránt, annak ellenére is, hogy a Juventus játékosért tett első ajánlatát a Violák elutasították.

A források szerint a piemonti klub kész emelni a tétet 12 millió euróra és fiatal középpályásuk Luca Maronne játékjogára.

A folyamatban lévő tárgyalások ellenére Marotta a Sky Sport Italia megkeresésére reagálva elmondta, hogy a Juventus még nem erőlteti azt, hogy az üzlet lezáruljon, hiszen még van idő.

"Ne igyunk előre a medve bőrére!" - mondta az 56 éves szakember, Giovanni Trapattonit idézve.

"Ez nem jelenti azt, hogy nem vagyunk aktívak a piacon, de a helyzetünk még képlékeny. Elkezdtünk érdeklődni néhány játékos iránt, viszont még nincs küszöbön álló döntés egyikük ügyében sem, nem jött még el az ideje annak, hogy nagy bejelentéseket tegyünk." - folytatta az igazgató.

"Feladatunk, hogy egy erős csapatot bocsássunk az edző rendelkezésére már a július eleji alapozásra. Ennek érdekében több tényezőt is megvizsgálunk, technikai és taktikai szempontokat egyaránt figyelembe veszünk. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a Juventusnál vért kell izzadnod az első csapat mezéért." - fejezte be Marotta.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr715338492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trieszt120506 2013.06.01. 10:08:08

Persze felesleges sietni... Várjuk meg, amíg rájön a Monaco, hogy ha Falcaoért fizettek 60-at, akkor a Jovetics, Higuain duó is röhögve megér ennyit.

babo0410 2013.06.01. 10:16:00

Ez nagyon kamu szöveg! Inkább a média lerázásáról szól, mintsem arról, hogy nem tárgyalunk Jojoért. Csk mostanában a média kiszellőztette, hogy kit és mennyiért szeretnénk megvenni, ami nem jó. De ha Július elejére szeretné, hogy a csapat kész legyen, akkor már keményen tárgyalni kell. De az nem jó, ha a média kitárja, hogy mikor tárgyalnak, és a tárgyalás előtt már tudják, hogy milyen ajánlatot akarunk tenni.

juvebt 2013.06.01. 10:54:23

Lehet csak megfogadta Moggi tanácsát.
Jelenleg mindenhol azt olvasni sajnos, hogy a fio csak kp-t fogad el.

babo0410 2013.06.01. 11:43:15

@juvebt: Pedig korábban Della Valle nyilatkozta, hogy érdeklik játékosok is!

juvebt 2013.06.01. 12:44:22

@babo0410: megijedtek, hogy meg a vegen ide jon. Inkabb foladtak azt a bizonyos taviratot!
Kivancsi vagyok mi lesz, foleg hogy az ize tele lesz penzel.
Abba bizok hogy jojo csak ide akar jonni!

babo0410 2013.06.01. 13:01:59

@juvebt: Én is ebben bízok, mert ha eladja Moratti egy részét az Internek, akkor lesz pénzük, és kinézem belőlük, hogy azokat, akiket mi szeretnénk leigazolni, elviszik, nehogy hozzánk jöjjenek. De akkor nagyon pipa leszek, ha Jovetic a nyomiékhoz megy! Elmegyek Torinoba és kinyomom a jó szemét ennek a hülyének! Néha nagyon fel tud idegesíteni azzal, hogy mindenkiért a kivárásra játszik! Pedig néha nem ez a jó módszer! Remélem most igaza lesz, és legkésőbb a hónap végére meglesz a megegyezés!

2013.06.01. 13:14:07

Nem jött el még a nagy bejelentések ideje?!Kicsit le van maradva a csórikám:
1)Internek új edzője van és el fognak kezdeni vásárolni ők,mert lesz pénzük is állítólag(és ők köcsögök,direkt a mi terveinkre fognak rámenni,ebben biztos vagyok)
2)Götze a Bayerné,van egy vagon pénzük és költik is
3)A Monaco-nak annyi pénze van,mint szaron a légy és költik is
4)Itt van Jovetic,akiért nemsokára jelentkezni is fog valamelyik pénztárca(City,Monaco,PSG,Chelsea vagy akár a Dortmund vagy a Bayern)
5)Higuain menni akar Madridból és a Juve tetszik neki,szívesen ideigazolna és valóban minőségi erősítést jelentene,de ha nem sietünk vele,akkor nála is be fog próbálkozni valami pénzesköcsög és elviszi őt is

Végülis valóban nem kell sietni,megint jön majd a zs-terv,a félelmetes Borriello vagy Denis...

2013.06.01. 13:16:20

Pont,hogy kurvára sietni kéne,mert itt ez a sok nyomorék csapat,akiknek semmi seb szab határt,ha pénzről van szó,ők is mind jó játékosokat szeretnének megszerezni...

danimester1 2013.06.01. 13:27:27

Nekem ebből a nyilatkozatból az tetszik,hogy "taktikai szempontot" vesznek figyelembe.A többi része számomra eléggé zavaros,de ezt már megszoktam az öreg Cobrettitől.Merem remélni,hogy júliusban tényleg kész lesz a keret,mert hiába hoz ide "Conte kérésére" játékosokat ha nem teszi időbe.A mestert ismerve tudhatná,hogy aki nem veszi fel a ritmust ill. nem éri el a megfelelő készültségi szintet,taktikai elemeket annak vége.Az én meglátásom is hasonló @fire06 kollégáéhoz.Mert az "olajos" tulajok képesek pillanatok alatt bárki terveit szerte foszlatni.
A másik oldala a dolognak ha úgy nézem,feltérképezik az árakat és az eladható játékosokat,hogy mennyit kell/kéne költeni.Ha ez a mutató számukra nem megfelelő,akkor eldöntik ki az akit eladnak(lehet pl. Marci is),hogy elegendő pénz legyen.Viszont ha a Marci-Vidal páros marad nem tartom valószínűnek hogy egy nagyobb neven kívül érkezne is bárki aki érdemben is hozzá tudna tenni.Olaszország felé fognak fordulni és......csak a szokásos.Ne legyen így pláne azok után,hogy Elkann is nyilatkozta kéne ide Jovetic.

tjunior 2013.06.01. 14:00:18

@fire06: most komolyan azt várad Marrotttól hogy kiterítse a lapjait?

Zsil 2013.06.01. 14:11:34

Pontosan ugyan az fog történni mint az elmúlt pár évben.Beszélünk mindenkiről ide akarunk hozni majd mindenkit és a végén nem történik SEMMI jelentős igazolás.Jönnek majd a nevesincs olasz"titánok"és majd mi szurkolok megint csak várjuk a nagy csodát ami talán soha nem jön el.

deluxe93 2013.06.01. 14:18:15

@Zsil: Jojo vagy higu jönni fog az biztos,de sztem egyik se fog feltétlenül megoldást jelenteni,de akkor már inkább Jojo mert benne még van potenciál,de az biztos h nem fog még ebbe a hónapba jönni.

szabo2323 2013.06.01. 14:42:59

Én meg már kezdem leszarni ezt az egész átigazolásos mizériát?hogy ki jön meg kivel tárgyalunk meg kit adunk el.Sokszor már a falra tudnék mászni mikor be dobnak egy ujj nevet.

csakajuveésalex 2013.06.01. 14:50:27

@tjunior: nem is lenne helyes ha kiteregetné flopp előtt a két ászt,de akkor rendeljen sajtócsendet és valmi takarító nyilatkozzon max teljesen más dolgokrol,mint pl.:nagyon szép lesz az új gyep a stadionba meg arielt használunk jövőre mert a tomi nem hozta ki Vidal mezéből a koszt...stb.

csakajuveésalex 2013.06.01. 14:51:53

@Berbatov a Juventusnál folytatja?: dettó
csak az a baj,hogy nem birok ki 3 hónapot hírek nélkül :)

Cannavaro 2013.06.01. 14:54:36

@tjunior: te hol voltál, az elmúlt két nyáron??? akkor is ez ment, és jött a zs terv!! semmi ilyen "nem fedjük fel a lapjainkat" téma nem volt! megszokhattad volna már, hogy az újságok mindent kiszivárogtatnak, és a sok pletyi között, ott az igazság is, hogy mit akarunk....amiből soha nem sikerül semmi!! jöttetek ezzel a "most lesz pénz mert bl" meg ilyenek! aki él, és mozog lenyilatkozta megint, burkoltan, és nyíltan egyaránt, hogy ugyanúgy nincs pénzünk mint eddig!! mert az "okos" átigazolási politikát csináljuk, ami azt jelenti, hogy megint nem adunk ki annyit, amennyi egy értelmes játékos leigazolására kell!! abban is egyet értek, az előttem szólókkal, hogy ha most nem lépünk(ha tényleg akarunk minőséget igazolni) akkor minden jó játékost, szépen elvisznek a pénzes csapatok!!

juvebt 2013.06.01. 15:06:31

Nekem most úgy jön le, hogy a fio elnöke nem engedi, hogy játékosokat is bevonjanak, még akkor sem ha Montella tudná használni őket.
Közben a Kobrának megint új ötlete van Adebayor :)

tjunior 2013.06.01. 15:26:03

@juve1986: errefelé kösz, most akkor a sok pletyka között ott az igazság? vagy soha nem derül ki semmi? érzed az ellentmondást? Kicsit válasszuk már ketté a dolgokat, van egyszer az, hogy van pénzünk, meg az megint egy más dolog, hogy van egy darab játékosra 30 millió eurónk. Előbbire szerintem igen a válasz, az utóbbira meg az, hogy nincs. Az meg mindennek az alapja, hogy Jovetic nem ér 30 milliót.

tjunior 2013.06.01. 15:28:36

@csakajuveésalex: Moggi ilyenkor az ellenkezőjét mondta mint amit cselkedett, "Nem kell Jovetic", a háttérben meg megvette :), Marrotta más, ő terel, meg általános dolgokról szövegel. Kinek mi a szokása.

NucLeo 2013.06.01. 15:34:49

@juvebt: Az érdekes lenne,mert ő aztán pont nem az a típusú játékos,aki vért izzadna hogy a kezdőbe kerüljön:D
Idén minimum egy komolyabb nevet le kell,hogy igazoljon a kobra.De én is úgy látom,hogy megint megy a szokásos.Az újságok már-már Juve mezbe öltöztetnek minden valamire való csatárt,aztán jön a kijózanító nyilatkozat...mindegy,mi ezen a fórumon már eléggé rutinosak vagyunk a Marotta nyilatkozatok kezelésében:)

juvebt 2013.06.01. 15:44:35

@NucLeo: én csak a Conteval kötött egyezségben bízok, bár már néha elbizonytalanodom.

csakajuveésalex 2013.06.01. 15:45:01

@tjunior: az tuti,hogy Moggi volt az átigazolások császár,mert nem tisztelt sem istent sem embert ha a céljairól volt szó.a Cobrának pont ezt kéne csak egy kicsit átvenni és nem is lenne semmi baj.
@NucLeo: Adebayor nagy húzás lenne (gondolm ócsón vagy íngyé vagy kőcsönbe).a rutin az megvan és ahogy olvasgatok a lelkesdéssel sincs gond :)

Gabuero 2013.06.01. 17:35:04

nem para Coulibaly ugyis nyugatra vagyik!

Hurka75 2013.06.02. 10:46:37

@Type-R: Lemaradtam valamiről????

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása