A hírek szerint Stevan Jovetić képviselője ma találkozni fog a Fiorentina vezetőjével, hogy tájékoztassa a csatár Juventushoz való igazolásának szándékáról.
A Gazzetta dello Sport értesülései alapján a montenegrói képviselője, Fali Ramadani ma Milánóban találkozik a Fiorentina elnökével, Mario Cognignivel, hogy megbeszéljék a huszonhárom éves csatár esetleges átigazolásának részleteit.
Úgy tűnik, hogy bár Stevan Jovetić iránt érdeklődést mutatott úgy az Arsenal, mint a Manchester City, illetve kissé megkésve a Chelsea is, a játékos inkább a Seria A bajnokságában maradna és Torinóba kíván távozni.
Egyes források azt is tudni vélik, hogy a montenegrói játékos megegyezésre jutott már szerződését illetően is a bajnokcsapattal, akikkel öt évre írna alá évi négymillió eurós fizetésért.
A Juventus ajánlatának részleteire vonatkozó információk azonban ellentmondóak. A Gazzetta dello Sport szerint a torinóiak tizennyolc millió eurót és Luca Marrone játékjogának egy részét készek felajánlani, a La Stampa szerint a felajánlott összeg tizenöt millió euró, míg a Tuttosport már csak tizenkét millió euróról cikkez.
Az átigazolás kapcsán mindenképpen említést érdemel, hogy a Fiorentina vezérigazgatója, Sandro Mencucci a tegnap arról beszélt, hogy mivel a huszonhárom éves csatár új kihívásokra vágyik, ezért ők készek eleget tenni az átigazolási kívánságának, de csupán abban az esetben, ha megfelelő ajánlat érkezik a klubhoz, így bár a jelek határozottan pozitívak, Stevan Jovetić Juventusba igazolása még korántsem tekinthető ténynek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Cannavaro 2013.05.31. 12:41:11
babo0410 2013.05.31. 13:01:26
juvebt 2013.05.31. 13:05:47
babo0410 2013.05.31. 13:10:11
juvebt 2013.05.31. 13:15:06
Lassus. · http://juventuz.blog.hu 2013.05.31. 13:16:16
juvem_2 2013.05.31. 13:33:39
juvebt 2013.05.31. 13:33:53
juvem_2 2013.05.31. 13:53:59
danimester1 2013.05.31. 19:21:38
juvebt 2013.05.31. 20:59:12
Hosszú menet lesz, vagy nagyon rövid.
2013.06.01. 02:42:41
"Nem tárgyalunk Joveticért a Fiorentina-val!"...zsír vagy Beppe,csak így tovább...megint remekül halad a csatársor megerősítése ezek szerint,csak attól tartok,hogy ha sokat szarakodunk,akkor Jove is elúszik...én még Higuain-ban se lennék biztos senki helyében!
babo0410 2013.06.01. 12:54:46
@juvebt: Mert a Chelsea és a City is vinné! De remélem, hogy csak azért mondta ezt Della Valle, hogy feljebbstrófolja az ajánlatunkat, mert nem tartom lehetetlennek, hogy olyan hülyék vagyunk, hogy tényleg csak Marrone felét és 12 millát voltunk hajlandóak Joveticért adni! Mert nálunk úgy gondolkoznak mostanában a vezetőink, hogy 20 millánál nem ajánlhatunk senkiért többet! De ilyen játékospolitikával soha nem jutunk sehova! Akkor tényleg Matri és Vuci meg Q lesznek a legjobb csatáraink! Remélem, ha hajlandóak lesznek vagy még egy játékost bevonni, vagy megadni a kért 22-t és Marrone felét, akkor már elengedik! Mert nagyon felbosszantana, ha Joveticet nem lennénk képeek megszerezni. Elkann is megmondta, hogy őt le kell igazolni, Conte listáján is állítólag elsők között van. Mondjuk mi van, ha Elkann volt egy f.sz és az ő nyilatkozata miatt akarnak kisajtolni belőlünk minél több pénzt?
2013.06.01. 13:03:56
babo0410 2013.06.01. 16:54:27
babo0410 2013.06.01. 17:55:45
juvebt 2013.06.01. 18:07:06
Jó lenne ha Kobra kivételesen az értékesítésben is jeleskedne!