Marotta: "Az olasz klubok lemaradásának gazdasági okai vannak"

A Juventus sportigazgatója, Beppe Marotta megemelte kalapját a Bayern München előtt, azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a szakadék, amely a Bundesligát a Serie A-tól elválasztja gazdasági jellegű. 

Beppe Marotta_kabatban.jpeg"A 180 perc alatt fölöttünk álltak, de ez nem csupán ennek a szezonnak tudható be." - nyilatkozta Marotta a Mediasetnek.

"A Bayern az elmúlt időszakban háromszor is eljutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, s hat fordulóval a vége előtt megnyerte a német bajnokságot."

"Nyilvánvaló a szakadék, teljesen egyértelmű, de a német klubok előrehaladottabb stádiumában tartanak az újraépítési folyamatnak. Követjük a példájukat."

"A gazdasági tényező meghatározza az átigazolási stratégiát is. Pillanatnyilag vannak olyan klubok, mint a Bayern, amelyeknek dupla annyi bevétele van, mint az olyan olasz csapatoknak, mint az AC Milan, Az Inter vagy a Juventus. Természetesen míg ők megtehetik, hogy 40 millió eurót költsenek egyetlen játékosra, az olasz kluboknak erre nincsen lehetősége.

"A Juventus elindult ezen az úton az új stadion megépítésével, de a többi olasz klub még mindig hátrányos helyzetben van."

"Nagyon egyszerű a képlet, mivel az olasz csapatok bevételének csaknem 70%-a a TV közvetítési jogokból származik, míg a német klubok bevételei megoszlanak a TV közvetítési jogok, a kereskedelmi jogok, valamint a stadionok között. Egyértelmű, hogy Olaszországban hiányoznak azok a stadionok, amelyek birtoklása révén a klubok bevételt generálhatnának."

"Köszönettel tartozom a keretnek, mivel két és fél esztendővel ezelőtt indítottuk ezt az új korszakot, s akkor el sem tudtuk képzelni, hogy a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében játszhatunk majd egy olyan hatalmas szuperhatalom ellen, mint a Bayern."

"Még dolgozunk, s egyelőre nem rendelkezünk azzal a minőséggel, ami ahhoz szükséges, hogy a szuperhatalmak csoportjába kerüljünk. Sajnálatos módon, jelen pillanatban az olasz kluboknak, tisztán gazdasági okokból kifolyólag, súlyos a hátránya, s mindez kihatással van az átigazolási lehetőségeikre is" 

Marottát végül megkérdezték arról is, hogy a Juventus a nyár során beruház-e majd egy top játékosba.

"Ez nem a megfelelő pillanat arra, hogy ígéreteket tegyünk. Amint a Scudetto kérdése eldőlt, felmérhetjük majd, hogy milyen lépések szükségeltetnek."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr825216580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MarekCsont 2013.04.11. 19:09:51

Persze hogy megint csak kerít ez a buzi, ha ő marad nem lesz itt topjátékos max visszaveszi Amaurit mert a Parmaba mostanában meggyőzően(haha) teljesít mint pl tavaly Giovinco... SZÁNALOM.

babo0410 2013.04.11. 19:15:14

Most legalább nem ígérget. Meg kell várni, hogy a piac beinduljon, és akkor talán mi is tudunk igazolni egy jó csatárt. Mert pl. Falcaot elviszi a City, Suárezt a Real, és máris a két klubban lesznek felesleges támadók. De nagyon úgy néz ki, hogy megint takaróznak a gazdasági hülyeségekkel, és a vezetőség nem akaródzik pénzt adni egy jó támadóra. Pedig Conte kérése egy klasszis támadó és szélső. Erre legalább kéne legyen pénz! Ha más nem adjunk el két csatárt!

babo0410 2013.04.11. 19:17:53

@MarekCsont: Nem rajta múlik! Illetve nem csak! Ha kap 40 millát, h igazoljál vaze, abból mit tud csinálni? Mert sajna ha csak egy csatárt hoz, lehet beljebb vagyunk, de még nem vagyunk kint a vízből. Egy fecske nem csinál nyarat. 40 milla nem lesz elég, ezért remélem, hogy a tulajok belenyúlnak idén a zsebükbe!

bianconeri78 2013.04.11. 19:26:15

Marotta lemaradásának pedig képességbeli okai vannak...

Tony. 2013.04.11. 19:39:44

Alapvetően ez egy korrekt nyilatkozat. Amit mond azok tények és sajnos egy ideig úgy néz ki gazdaságilag nem lehet felvenni a versenyt az elit klubokkal.

A Juve lemaradása azonban 2 tényezőtől függ, gazdasági és szakmai tényezőktől. Ugyanis macskajancsi Marotta azt a kevés pénzt sem arra költi akire kellene, illetve az ő "tárgyalási módszere" 75%-ban kudarcot eredményez.

Nekem senki ne mondja azt, hogy pl. 10m euró körül nem lehet venni egy értelmes balbekket évek óta... És az sem pénz kérdés, hogy folyton végig kell menni a-tól a k tervig és végül a zs-jön be...

Apuleius 2013.04.11. 19:56:12

Tavaly nyáron többet költöttünk átigazolásokra, mint a szakadék túlfelén levő Bayern, ez tény. Lehet persze azt mondani, hogy nekünk több posztra kellett igazolnunk, de ez akkor is beszédes.

Sok igazság van abban, amit mond, de nem tudom meddig akarnak takarózni és mantrázni ezzel a "gazdasági szakadék" dumával. Hatalmas pénzügyi különbségek vannak, de azért ne állítsuk már be úgy, mintha a Real Madrid-ot hasonlítanánk össze a Gázszer FC-vel. A Juventusnak igenis lehetősége volna arra, hogy okosabban sáfárkodjon azzal az egyáltalán nem kevés pénzzel, ami rendelkezésre áll. Szerintem mindenki megérti, hogy nem tudjuk leigazolni Cavani-t, vagy Falcao-t, de ne bohóckodjunk már fostenger jellegű Padoin-okkal, Giaccherini-kkel, meg Peluso-kkal. Bőven vannak még szintek a két szélső érték között.

Mindamellett alapvetően nem érzem, hogy a gazdasági szakadék miatt játszottunk behúzott farokkal, teleszart gatyával, lélektelenül, hit nélkül. Bullshit.

buubreds 2013.04.11. 20:05:52

Német és Olasz bajnokság színvonala sajnos jelenleg ég és föld, minden téren. Hatalmas gazdasági szakadék van szerintem is a két bajnokság között, egyszerűen Olaszországban is szükség van a változásra, mert a végén a franciák is elmennek mellettünk. Én el tudom fogadni a peluso, Padoin és a hasonló szintű játékosokat, véleményem szerint jelenleg még nem megoldható ez ilyen játékosok nélkül, bízom benne, hogy 1-2 éven belül már a padon sem ilyen játékosok lesznek.

danimester1 2013.04.11. 21:10:07

@Apuleius: Az előbb kb. én is ezt írtam csak a másik cikkhez.

4Evorg 2013.04.11. 21:12:50

Azzal egyébként nincs probléma, hogy nincs pénz, illetve nem annyi, DE akkor építsünk a hiányposztokon a fiataljainkra és képezzünk tartalékot!

danimester1 2013.04.11. 21:13:52

Valóban jól beszél és van benne igazság is.Megértem,hogy pénz nélkül nehéz igazolni,de igen is lehet válogatni csak körül kéne nézni.Remélem a végén azért nem válaszolt csak köntörfalazott,mert neki ez az utolsó szezonja a Juventus kötelékében.Köszönjük az eddigi munkáját,de innen már egy másik szint jön ami nem az ő asztala.

juvebt 2013.04.11. 21:16:16

@Apuleius: Maximálisan igazad van. Az utolsó két sor, ami miatt nagyon szarul éreztem én is magam tegnap.
A német csapatok előrébb járnak leginkább gazdaságilag. Benne a lesajnált serie A hallatán is felforr a víz. Nagy különbség max a két aranyérmes között van. A többi nem jelentős és nem is egyértelmű. A dortmundnak ugyan úgy nincs helye a 4-ben, mint ahogy reálisan nekünk sem lett volna. A bayern kimagaslik minden szinten, jelenleg talán a spanyol bajnokságban lenne kérdéses az arany érem.

ggbuffon 2013.04.11. 21:32:50

A Juve soha nem arról volt híres h csillagászati pénzekért igazol (kivéve pl amikor a Zidane transzferből jött a kasszába is rendesen). Ebben a dologban már megvédtem Marottát, h mivel gyakorlatilag egy egész keretet kellett venni 2év alatt, azt egészen pofásan megoldotta.

Az h a Bundesliga a Serie A felett lenne színvonalban, az egyszerűen baromság, aki lát onnan meccset, tudja miről beszélek. Infrastruktúrálisan már valóban más a történet, de azért mégiscsak Németországról beszélünk, Európa vezető pénzügyi hatalmáról, velük nem csak az olaszok, de se a franciák se a spanyolok nem versenyezhetnek, ráadásul azért mégiscsak vb-t rendeztek 7éve, míg olaszban közel 23éve nemvolt semmilyen világesemény, így ezzel se mondtak túl meglepőt (mert azért megnéztem vna, h a Frankfurt v a többi kisebb klub önerőből h húz fel v újít meg egy 50-60ezres arénát..

ggbuffon 2013.04.11. 21:45:04

Amit én továbbra se értek, ha már ilyen pénztelenségben senyvedünk (ami önmagában vicces, hisz közbe Elkann milliárdokat nyom a krikettbe stb, de megértem, h ők nem pénztemetősdit akarnak játszani, de talán, a mostani szereplés kicsit meggyőzi őket, h a csapat alapjaiban véve jókezekben van, érdemes rá beruházni) akkor miért nem nyúlunk az olcsóbb piacok felé? (kelet-európa, dél-amerika, afrika stb?)

Szerintem idejét se tudom mikor kukáztunk össze vkit a dél-amerikai kontinensről..miközben a Milan kihorgászott egy Thiago Silva-t, egy Pato-t, vagy az Udinese pl az elmúlt 3évben annyi mostanra beérett sztárt kalapozott össze, h kicsit a 90es évekbeli Parma-t juttatják eszembe.. (Isla,Asamoah,Alexis Sanchez 1M-ért vették!! 40ért adták el.., Armero,Inler, Asamoah Gyan, Muntari...)

de ott a Nápoly is, aki egész ügyesen szedegette össze az embereket, szinte bagóért..

Van innen is kiút, hisz az olasz futball mindig össze szedte magát, de ésszel kell csinálni..

ggbuffon 2013.04.11. 21:47:34

Az viszont biztos, h nem Padoinokhoz meg Pelusokhoz kell nyúlni..se nem fiatalok, se nem olyan képességűek, h ne tudtunk volna ellenállni nekik..talán nem véletlen, h mind2 pl Bergamoban rúgdosták a bőrt és nem a Juventusban..ha meg a keret bővítéséhez kellettek, akkor már miért nem hoztunk fel inkább pár primavera-t, aztán ha akár 1 is megragad közülük, már nyertünk.

Magyar Közöny 2013.04.11. 23:15:49

Támadó kell bammeg. 2 is. Meg minőségi cserék.

z3 2013.04.12. 00:38:03

Azért szélekre se ártana pár acélosabb játékos láthattuk a héten.
Szegény Lichtsteiner a futáson kívül mindenben gyenge, és jobb játékosunk a szélre évek óta nem is volt nála.. :D
Mellesleg Marotta szégyene az, hogy amég Bastos, Armero és hasonló szintű játékosok még kölcsönben is vihetők voltak fél éve, addig nekünk valamiért az Atalanta sztárjai jutottak/kellettek .

Sztricski (törölt) 2013.04.12. 09:04:27

@ggbuffon: respekt. Már csak az a nagy kérdés, hogy ezt miért nem lehet apránként meglépni. Mintha Torino-ban mindenki szemellenzőt hordana...és tényleg nem kell ehhez pénztemetősdit játszani. Nem is beszélve arról a begyepesedett olasz felfogásról, hogy egy játékos 23-24-25 évesen szinte még csak a "tehetség"-stádiumban van.
Külön fájdalmas, hogy körülöttünk mindenki összeharácsolt 1-2 igenis jó játékost és ehhez csődbe se kellett menniük.

A fejekben kellene itt rendet tenni, vagy legalábbis 1-2x merjünk már tökösek lenni, mert így má-már nevetség tárgyává válunk.

tjunior 2013.04.12. 09:16:21

@Apuleius: A legutóbbi évet -40 valahány millióval zártuk, az előtt meg rekordméretű majdnem 100 milliós veszteségünk volt. Könnyű belátni, hogy ez évekig nem lehet csinálni. A 4 közé jutott csapatok tavalyi bevételei Madrid 512.6 Barca 483 Bayern 368.4 Dortmund 189.1. Nekünk 195.4 millió volt. Látszik hogy 3 csapatnak közel vagy több is mint a duplája a bevétele, ha a bayern vagy a madrid elköltene 100 milliót a mercaton, na bumm nullára hozzák ki az évet, mi meg rekordveszteséggel, ez a nem mindegy. A Dortmund viszont remek példa, azt az utat lehet követni, de azért látni kell ők sem 2 év alatt építették fel ezt a remek csapatukat.
Az utolsó bekezdésről meg nem Marrottát kellene megkérdezni szerintem, hanem az érintetteket.
Padoinok nem kellenek, de Pelusok igenis kellenek, régen is voltak minőségi zongoracipelő Birindellik , nem lehet 25 Vidalt/Chiellinit összehozni egy csapatba.

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2013.04.12. 09:27:17

oké, gazdaságilag az olasz csapatok hátrányban vannak, de a stadionunk miatt még mi állunk olaszban jobban, erre a milán visz el egy Balot? leeht ezt, ha nem sok pénzzel, akkor okosan, van a milánnak El Sharawy is..
és ott van még az udinese, milyen vétel-eladásokat csinálnak már? de alacio is, Hernanes, Klose, sorolhatnám...ők sem 40 milláért vették ezeket, ellenben nálunk nagyon is beférnének. szóval oké, nincs annyi bevételolasz kluboknál, adózásunk miatt is hátrányban vagyunk, de azért Marotta sem egy átigazolási pápa. sajnos. sokmindenért érdemel tiszteletet, de azért nem csúcs,a mit csinált, messze.

vizi8 2013.04.12. 09:28:54

Nem tudom miért háborog itt mindenki, mikor most végre valaki pontosan leírja miért tartanak itt az olasz klubbok. De ha véletlenül mégis elköltünk egy szupercsatárra 60-70 misit(adóval együtt), mit csinálunk a keret feltöltéssel( balhátvéd, szélső két oldalra)?

tjunior 2013.04.12. 10:07:55

@vargacsabi: Balotellit ingyen se, maradjunk annyiban.
Kicsit nekem fals érvelés az Udinese, persze nem lehet tagadni, hogy remek ül építenek fel ismeretlen játékosokat, de tegyük hozzá, nekik belefér, ha rászánnak egy évet a fiatalok beépítésére, rutinszerzésre, lesznek mondjuk 10.ek nem történik semmi, a Juventus ezt nem engedhet meg magának. Olvas el egy lazios blogot/fórumot akármit mi a véleményük Lolito meg Tare átigazolási politikájáról, nem éppen pozitív, Hernanes, Klose kiragadott példák, mintha Marrottát Vidal és Barzagli leigazolása alapján akarnánk csak és kizárólag megítélni...vehetnénk a Napolit egy Cavani igazolásra ott is jut egy Eduardo Vargas bukta.

pedronegro (törölt) 2013.04.12. 10:35:18

Faszom, nagyon szánalmasak vagyunk, most mindenki csak magyaráz, hogy gazdasági okok, meg hogy a bayern a legjobb, jobb mint a barca meg blablabla...... Akkor a Malaga mi a szart keresett a legjobb 8 között??? MAjdnem tovább is jutottak és szégyent se vallottak. HA jól tudom a malaga-nál tavaly nyáron lelépett a befektető. Akkor ez most hogy is van kopaszkám??? Meg mennyit is költöttünk ez elmúlt 2-3 évben??? Szerintem túl sokat ahhoz, hogy most gazdasági okokkal takaródzunk! Lesz valaki aki ki mer állni a nagy érdemű elé és vállalja a felelősséget??? Vagy elismerné hogy itt súlyos szakmai hibák, tévedések vezettek a csúfos kieséshez? Még gólt se rúgtunk egyedüliként a 8 között! Még a milan is jóval többet mutatott, a barca ellen nem a bayern ellen akik most erősen túl vannak értékelve csak mert mi balfaszok voltunk.

Apuleius 2013.04.12. 10:58:29

@tjunior: Teljes mértékben igazad van abban, amit írsz, de ettől szerintem akkor is fontos tény, hogy így vagy úgy, de nyáron többet költöttünk igazolásokra, mint a Bayern. A Juventus igenis komoly potenciállal bír pénzügyi szempontból, s szerintem már rég túlléptünk azon szinten, hogy Padoin-ok leigazolására volna szükségünk.

"Padoinok nem kellenek, de Pelusok igenis kellenek, régen is voltak minőségi zongoracipelő Birindellik , nem lehet 25 Vidalt/Chiellinit összehozni egy csapatba."

Elviekben egyetértek, azonban Peluso-t én nem nevezném minőségi zongoracipelőnek. Padoin-nál valóban jobb (mondjuk ez nem túl komoly fegyvertény), de nálam ő kb. olyan szintet képvisel, hogy egy ifit is felhozhattunk volna helyette.

hellan (törölt) 2013.04.12. 11:17:43

@tjunior: Agnelli december végén adott még egy interjút, ahol már 215M-et említett, mint bevételt. :)

venember83 2013.04.12. 11:24:17

@Apuleius: és Padoin még adós is maradt a Bayern meccsen pár góllal, gólpasszal, azt se feledjük...

Apuleius 2013.04.12. 11:29:20

@venember83: Csalódott is voltam a meccs után. Hiába, ha a csapat gyenge napot fog ki, egyedül az isteni Padoin sem segíthet rajtunk. Most már a bajnokságra kell koncentrálni a zsenialitását.

tjunior 2013.04.12. 11:29:39

@Apuleius: A bayern bármelyik nyáron megengedheti magának, hogy rengeteg pénzt költsön, mi nem. Egyszeri eset, ha rendszeresen tovább nyújtózkodnánk mint ameddig a takarónk ért, óriási bajok lennének, lásd inter. A dolgok másik fele meg a fizetések, nem tudunk versenyezni ilyen téren se a madriddal se a barcaval se a bayernnel, de nem is akarunk. Peluson nem fogunk összeveszni, nekem más a véleményem.

Apuleius 2013.04.12. 11:42:32

@tjunior: Mondandóm (és a véleményem) lényege, hogy vannak szintek a 40-50 milliós igazolások, s az 5 milliós (s képességeihez viszonyítva így is rendkívül drága) Padoin-ok között. A Juventusnak elérhető árú, minőségi opciókban kellene gondolkodnia (lásd Vidal, Lichtsteiner stb.). A Juventusnak nyilvánvalóan lenne lehetősége komolyabb igazolásokra (például, ha nem szórna 5 milliókat ilyen gyalázatos senkiháziakra). Ennyi a lényeg, az természetesen nem kérdés, hogy a Bayern lehetőségei más dimenziókban vannak.

Peluso kapcsán maximálisan tiszteletben tartom a véleményed.

Cannavaro 2013.04.12. 11:54:00

én csak annyit mondok marotta-ról, hogy felipe melo!!!!!!!!!!! kulcsjátékos, a nem csóró galat-nál, és barmotta nem képes belőlük kihúzni, érte egy értelmes összeget, ha már nekünk nem kell!!! így röhögnek a markukba, hogy real-t vernek, talán, legnagyobb részben az ő közreműködésével!!! ENNYI!!! remélem, nyár elején, jó messzire elzavarják, a kifogásaival együtt!!!!

Lord Viktor 2013.04.12. 12:02:19

@Apuleius: Maximálisan osztom.
Peluso, Padoin, Anelka, Bandtner, Gaiccherini érthetetlen igazolások. Tehetségtelen senkik, középszerű szarok, vagy épp kiégett exsztárok. Helyettük simán hozhattunk volna egy fiatalabbat is. Giacc az egyedüli, aki azt mondom, hogy megérte, hisz ő is 26 évesen a Cesenától jött, 0 múlttal, de azért itt rászolgált az elismerésre. (Őrá sokkal jobban illik a zongoracipelő jelző is, mint Pelusora.) De a többiek totális mellényúlások, és bár nem voltak arcpirítóan drágák, mint mondjuk Martinez, akkor is anyagi kárt jelentenek a klubnak.
Én aláírom, hogy kevés a pénz, de ha már olcsót veszünk a padra, akkor legalább legyen fiatal, vagy a Serie A-közegben megbízható. Mert Peluso és Padoin mindkettő már benne van a korban, mégis az Atalantában rúgták a bőrt, és én speciel a nevük sem rémlett előtte soha sehonnan.

tjunior 2013.04.12. 13:42:52

@Lord Viktor: teljesen mellékszál, meg a franc se akarja védeni Pelusot, de a csóka az első 1-2 meccs töketlenkedése óta mit csinál? Simán hozza azt a szintet mint Asamoah ... sőt.

Lord Viktor 2013.04.12. 13:52:29

@tjunior: Ennek okát én nem Peluso zsenialitásában látom, hanem egyszerűen Asamoah nem hatékony azon a poszton. Egyébként Peluso (ha már itt van, nyilván elfér a padon 3-4. számú opciónak (ellentétben Padoinnal), de a leigazolása teljességgel érthetetlen volt.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása