A Bajnokok Ligája búcsút követően Antonio Conte bevallotta, hogy csapata egy gyönyörű álomból ébredt fel, de akkor is Európa legjobb nyolc csapata közé tartozik.
"Úgy vélem, hogy a jobbik csapat jutott tovább, s ezt bebizonyították a két mérkőzés alatt. A csapatuk már hosszú ideje együtt dolgozik, s rendre sokáig jutnak a nemzetközi porondon. A győzelemre építették fel őket, s nem gondolom, hogy abszurd lenne azt mondani, hogy ez minden idők legerősebb Bayern Münchene."
"Fizikálisan nagyon erősek, nagyon keményen dolgoznak, s mindez minőséggel társul. A labdarúgásban az embernek őszintének kell lennie, s meg kell emelnie a kalapját, ha egy erősebb csapattal találkozik." - mondta Conte a Mediasetnek.
"Ez egy lehetőség volt számunkra, s több évnyi távollét után, lényegében újoncok voltunk a Bajnokok Ligájában. Eljutottunk a negyeddöntőkig, s ez meglátásom szerint valami egészen különleges dolog."
"Most már tudjuk, hogy hosszú és meglehetősen nehéz úton kell járnunk. Ez nem szabad, hogy megrémítsen bennünket, s segíthet abban, hogy két lábbal a földön maradjunk, s meg se halljuk a hangokat amelyek triplázásról szólnak a szezon elején. Azok, akik ilyesmiről beszélnek, bizonyosan nem nyertek még semmit az életükben."
"Amikor összesorsoltak bennünket a Bayernnel, azt mondtam, hogy ez egy lehetőség arra, hogy szembekerüljünk egy rendkívül erős csapattal, s felmérjük a szakadékot, amely elválaszt minket a szuperhatalmaktól."
"Ami a leginkább tetszett, az a Juventus szurkolóinak magatartása volt, ahogy felismerték, hogy ezek a srácok mit tettek. A taps a lefújás pillanatában pontosan az volt, amire a srácok rászolgáltak, mivel mindent beleadtak, de néha még a 110 százalék sem elegendő. Nagyon büszke vagyok a Juventus szurkolóira."
A zebramezesek jobb teljesítményt mutattak, mint az első mérkőzésen, de a végeredmény sajnos ismét ugyanaz lett.
"Törvényszerű, hogy mikor egy olyan csapattal kell szembenéznünk, amelyben Robben, Ribéry, Mandžukić vagy Müller minőségű játékosok vannak, nem esnek kétségbe a nyomás alatt, s nem szórják el a labdákat. A kettős emberfogás meg sem kottyan nekik, mivel túlverekszik magukat a kettő az egy elleni szituációkban."
"Tavaly igazi csodát értünk el a Scudetto elhódításával, s bízunk benne, hogy jövőre Európában is egy kicsivel többet tudunk majd nyújtani, ami az elődöntőt vagy a döntőt jelentheti, ami nem lenne megvetendő.
"Megdicsértem a játékosokat, és mindig hálás leszek nekik azért, amit az elmúlt két év során elértek. Egy gyönyörű álomból ébredtünk, de akkor is Európa legjobb nyolc csapatában vagyunk."
"Van előttünk valami, amire összpontosíthatunk, mivel a Scudettót még meg kell szereznünk."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
bianconeri_2007 2013.04.11. 17:33:29
pedronegro (törölt) 2013.04.11. 17:54:11
danimester1 2013.04.11. 21:01:52
"Törvényszerű, hogy mikor egy olyan csapattal kell szembenéznünk, amelyben Robben, Ribéry, Mandžukić vagy Müller minőségű játékosok vannak, nem esnek kétségbe a nyomás alatt, s nem szórják el a labdákat. A kettős emberfogás meg sem kottyan nekik, mivel túlverekszik magukat a kettő az egy elleni szituációkban."
danimester1 2013.04.11. 21:03:53
Peluso,Padoin,Giaccherini,Poli,Bonaventura stb. kaliberű játékosok után kajtatni.Nem elég hogy egy-két sztár kivételével mindig csupa középszerrel hoznak minket szóba,sajnos nem alaptalanul.Ilyen játékosokkal nem lehet Európában versenyképesnek lenni ezt végre be kell látnia a mesternek(ő is sáros egy-két "katonája" miatt!) és a vezetőségnek is egyaránt.Természetesen két katasztrófális szezon után senki nem várt scudettót,utána meg triplázást.Ellenben ha építkezésről beszélgetünk,akkor nem 40-50M-s sztárokat vár az ember/szurkoló és nem is kiégett 29-30+ sztárocskákat.Nem tudom elképzelni,hogy nem lehet megtalálni az arany középutat a kettő között.A vezetőséget tartom ludasnak a dologban,mert ha nem nyílik ki a tárca nem lesz semmi,Cobrettit csak utána veszem elő,mert nem képes tárgyalni,nem a kínai piacon van ahol azt hiheti,hogy szaré'-húgyé' meg a két szép szeméért eladnak neki bárkit.
danimester1 2013.04.11. 21:04:31
ggbuffon 2013.04.11. 21:22:38
mióta visszajött, egyre hülyébb