Vidalt a PSG akarja, Pogba a hónap játékosa

Vidal Arturo_Celtic ellen.jpgA mérhetetlen pénzről többször tanúbizonyságot tett PSG csapat újfent megerősítette érdeklődését az MVP "V"-je, azaz Arturo Vidal iránt. Azonban a PSG pénze sem garancia arra, hogy Vidal náluk kötne ki adott esetben, mert a chilei több európai élklub figyelmét is felkeltette az elmúlt évben. Sőt mondhatni az egyik legkeresettebb futballista lett a piacon.

Az Il Corriere dello Sport szerint a franciák akár 30 millió eurót is adnának a nyáron a 25 éves középpályásért. Vidal mióta a Bayer Leverkusentől a Juventusba igazolt, 69-szer lépett pályára az Öreg Hölgy mezében és ezek alatt 17-szer zörgette meg az ellen hálóját. A teljesítménye pedig nagyban hozzájárult, hogy a csapat és így természetesen ő is bajnoknak és szuperkupa-győztesnek mondhatja magát.  Nagyon reméljük, hogy a PSG azon álma, hogy tovább rabolja az olasz focit, csak hiú ábránd marad és Vidal ezek után is Juve-játékos marad!

Másik rövid hír a csapat háza tájáról, hogy a szurkolók visszajelzései alapján a március hónap játékosának járó elismerést Paul Pogba érdemelte ki. A 20 éves középpályás amellett, hogy sokat segített klubjának, Grúzia ellen bemutatkozhatott a francia nemzeti tizenegyben is. Pogba már másodjára kapta meg az elismerést, amelyet egy szerencsés szurkoló adhat át neki vasárnap a Pescara elleni hazai mérkőzésen.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr665195051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juve28adam 2013.04.04. 18:28:54

Mi ez a szembeköpött 30 millió Vidal-ért? Még sértegetnek is??

juventus71 2013.04.04. 18:34:31

Vidal többet ér mint 30 misi és én ennyiért nem adnám el dehát...

juve28adam 2013.04.04. 19:00:39

@juventus71: dehát mi ennyiért is odaadnánk ....

Tony. 2013.04.04. 19:01:42

30 milla + Ibra! :D

babo0410 2013.04.04. 19:04:08

1. Marotta megmondta 1-2 hete egy nyilatkozatban, hogy Vidalért kevés a 30 milla.
2. Azt is kijelentette ebben a nyilatkozatban, hogy a Vidal, Pogba, Marchisio 3-as nem eladó! Szerintem Vidal a nyáron max akkor fog távozni, ha jön vki és felkínál érte egy 60 millát. Sajnálnám, de ha ez garantálná, hogy minőségileg megerősödünk, akkor el tudnám fogadni.

mpite 2013.04.04. 19:43:04

@babo0410: Ja ha Marotta mondta, akkor megnyugodtam:D

molnart3 2013.04.04. 20:38:35

A PSG húzzon a francba! Ők 30 milláért csak a padra igazolnak.

Gabuero 2013.04.04. 20:47:34

@Tony.: meggondolando lenne XD

4Evorg 2013.04.04. 21:05:29

@Tony.: Véleményem szerint ez tulajdonképpen egyenlő 30 millióval (sarkítva persze). Ezt csak Ibra korából kiindulva mondom. Jövő szempontjából sokkal jobb lenne nekünk, ha megtartanánk Vidalt (ha csak 2-3 évig is és majd akkor eladni 70 milláért, legyünk mi is pofátlanok!) akár a visszavonulásáig is.

ui.: Bírom Ibrát!

Hurka75 2013.04.04. 21:41:09

@Tony.:
Inkább 30 milla(fontban)+Veratti vagy ha euroban gondolkodnak akkor 30 milla + Veratti + Lavezzi/Pastore/Motta. Pofátlan, de van ott pénz rogyásig!

GLB 2013.04.04. 21:58:56

Nekem van egy olyan gyanúm,hogy eladjuk sajna!!!Hiába mondta cobretti.
Egy kicsit még rátesznek és mi rábólintunk.Az ő árából veszünk két fasza szélsőt ,ami pénzünk meg van abból hozunk egy klasszis csatárt.

4Evorg 2013.04.04. 22:06:03

@GLB: Ha abból indulok ki, hogy egy Pepe, egy Coentrao 30 millió és a többi szerencsétlen is 30+ milla, a legnagyobb balfasz húzás lenne Vidal elengedése 30-ért. Három dologból is: 1) nem kéne gyengíteni a csapatot, inkább erősíteni 2) Vidal bőven többet ér 30 milliónál én pofátlanul elkérnék érte 50-60 millát 3) semmi garancia arra, hogy a bejövő pénzből értelmesen tud igazolni.

Mi vagyunk alkupozióban, ha eladjuk a chileit, használjuk ezt ki!

Goku06 2013.04.04. 22:10:55

az a gond hogy Marotta csak akkor pofátlan ha igazolni kell..
eladásnál jófiú.. attól félek hogy ő már a 40-re is rábólintana :S

GLB 2013.04.04. 22:15:24

@4Evorg: Ez igaz ,meg az is ,hogy akiket felsoroltál a cipőjét nem vihetné egyik sem.Én nem tudom pontosan egyik szerencsétlennek se a piaci értékét de gondolom azért 30 milla amennyit mondtál, mert ők a nagy realmadridban rúgják az ellenfél lábát.De ha mondjuk Vidal árából tudnánk venni ket nagyon fasza szélsőt akkor te eladnád???

Direct_01 2013.04.04. 22:18:55

A varrasképű Ribéryt eltiltotta az UEFA 3 mérkőzésre.A Bayern fellebbez,de a Juve ellen nem játszhat a visszavágón.

GLB 2013.04.04. 22:20:23

@Direct_01: meg is érdemli az a szardarab:))

4Evorg 2013.04.04. 22:21:22

@GLB: Nem, nem adnám el. Mégpedig azért nem, mert jelenleg az egyetlen olyan játékos a keretben, akiben egyszerre van meg a Spirito Juve és a
klasszis teljesítmény és a jövő (talán még Marchisio ilyen) . Ha a Juve újra a nagyok közé akar tartozni, akkor az ilyen ajánlatokat vissza kell tudni utasítani. Továbbá félek attól is, hogy a felszabaduló összeg szar játékosokra lenne elbaszva. Az általad említett két szélsőt pedig szerintem ki kell tudjuk gazdálkodni, illene.

Tony. 2013.04.04. 23:42:35

Bohóc Marotta biztos eladná 30ért. Megszédíteni egy olyan összeg amekkorát még sosem látott. Ő ekkora bizniszeknél még soha nem volt jelen.

GLB 2013.04.04. 23:48:16

Adjuk oda 30ért és küldjük el neki Padoint.
Ez nem jó ötlet??:))

mpite 2013.04.05. 09:13:51

@Direct_01: Ezt hol láttad? Én semmit nem találok róla még az UEFA honlapján sem.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1840) bajnokság (2986) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (766) elemzés (40) előzetes (754) Európa Liga (116) felkészülés (107) hírek (1547) játékosokról (9196) juventus u23 (20) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2223) meccsek (3667) mercato (3896) nyilatkozat (6837) Olasz Kupa (278) összefoglaló (336) pletyka (3885) Primavera (17) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (162) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (219) video (127) Címkefelhő
süti beállítások módosítása