Mérkőzés előtti nyilatkozatában Antonio Conte a két csapatot, az ellenfél mesterét, valamint a Juventus eddig elvégzett munkáját és eredményeit dicsérte.
"Pontosan tudjuk, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, s a kiírás egyik esélyesével játszunk majd. Kiváló szezont produkálnak odahaza, s az a tény, hogy 20 pont előnyük van egy olyan élcsapat ellen, mint a Borussia Dortmund, az erejük ékes bizonyítéka."
"Ugyanakkor azért jutottunk idáig, mert rászolgáltunk másfél évnyi kemény munkával. Nem azért érkeztünk Münchenbe, hogy az áldozati bárány szerepe jusson nekünk. Élvezettel és elszántsággal fogunk játszani, valamint azért, hogy megtapasztaljuk milyen közel járunk az európai elithez."
"Mindent bele fogunk adni, s ha ez nem bizonyulna elegendőnek, úgy megrázzuk majd ellenfelünk kezét, mielőtt leballagunk az öltözőbe. Persze erre gondolni sem akarunk, azért jöttünk, hogy a saját játékstílusunkat, szervezettségünket és elképzeléseinket mutassuk be."
A Bajnokok Ligája negyeddöntő kapcsán Conte megragadta az alkalmat, hogy néhány szót ejtsen arról, hogy a klub milyen messzire jutott, s hogy a Bayern München által képviselt modellt méltassa.
"A mi projektünk másfél éve kezdődött, míg a Bayern kétszer is döntőbe jutott az elmúlt három esztendő során. A szervezettségük példaértékű, mind a pályán mutatott játék, mind a klub működése szempontjából. Célként tűzhetjük ki magunk elé, hogy a nyomukba lépjünk."
"Azon túlmenően, hogy fennáll a veszélye a kiesésnek, örülök a párosításnak, mivel így felmérhetjük magunkat egy élcsapat ellenében."
Sajtótájékoztatóján az ellenfél mestere, Jupp Heynckes Conte játékosként és edzőként elért eredményeit és kvalitásait méltatta, s válaszul a Juve fiatal edzője igyekezett viszonozni a kedves szavakat.
"Úgy vélem, hogy ő egy igazi példakép, s köszönettel tartozom neki a kedves szavakért. Minden edzőnek megvannak a saját elképzelései, de ezek megvalósítása nagyban függ a rendelkezésére álló játékosoktól. Nem győzök köszönetet mondani a játékosaimnak az elkötelezettségükért."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Magyar Közöny 2013.04.02. 10:59:35
Hú, már egyre nagyobb a gyomorideg
SoloLaJuve 2013.04.02. 12:46:08
a dortmund nem a tavalyi,bár a bl-ben elég kemények voltak,a bajnokságban nem annyira,ahogy a többi csapat se olyan,amikor volt 1-1 jó évük.a bl-ben gyenge ellenfeleket kaptak.így nem olyan nehéz jó eredményeket elérni.
úgy gondolom nekünk a bl eddig keményebb volt,mégis jobban teljesítettünk.
a bajnokságban meg azért akárhogy is van,több az erősebb csapat mint náluk.
mindkét csapat most találkozik a legkomolyabb ellenféllel ebben az idényben,így most fog kiderülni a bayern valóban olyan jó csapat-e,és az is,hogy mi hol tartunk.ezért is nehéz megtippelni mi fog történni.
bízom a csapatban,tartok tőle,hogy a bayern előbbre tart,mint mi,de megmutattuk már,hogy képesek vagyunk bárkit legyőzni.
ha gólt kapunk,de nem szerzünk,nehéz helyzetben leszünk,de még akkor se dől el semmi.az utóbbi idők legjobb teljesítményére lesz szükség ez biztos.