Marchisio: "Előbb az Inter következik, utána jöhet a Bayern"

Claudio Marchisio egyelőre még gondolatban sem kíván a Bayern München elleni Bajnokok Ligája ütközettel foglalkozni, hiszen előbb az Inter bajnoki rangadón kell helyt állnia a csapatnak: "Előbb az Inter következik." - mondta a Juventus középpályása.

Marchisio Claudio.jpgAz Öreg Hölgy jövő kedden Németországban lép pályára a Bayern München elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő első mérkőzésén, de előtte szombaton Milánóban, az Inter ellen szerepel a Derby d'Italián.  

"Próbálunk nem túl sokat gondolni a Bajnokok Ligájára." - nyilatkozta Marchisio a Tuttosportnak. "Az Inter ellen játszunk a bajnokságban, s ez egy olyan mérkőzés, amelyen igazán jól akarunk szerepelni."

"Az elsődleges feladatunk, hogy fenntartsuk az előnyt a Napoli és a Milan csapataival szemben. Természetesen ezen kívül ott volt az a fájdalmas vereség is az Inter ellen."

"Bevallom, hogy a 3:1-es vereséget követően óriási vágy él bennünk arra, hogy visszavágjunk."

Ősszel az Inter szakította meg a Juventus 49 meccses veretlenségi sorozatát, s egyben a legelső csapat lett, amely győzni tudott a zebramezes csapat ellen a Juventus Stadiumban.

A Bayern München elleni mérkőzéssel kapcsolatosan az olasz válogatott játékos elmondta, hogy véleménye szerint nem a Juve lesz a Bajnokok Ligája párosítás esélyese. 

"Egyértelmű, hogy tapasztalat és minőség tekintetében felettünk állnak, mivel hatalmas bajnokaik vannak." - folytatta Marchisio.

"Ugyanakkor a félelem szikrája nélkül megyünk oda. Úgy fogunk játszani, mint a címvédő Chelsea ellen a Stamford Bridge-en, vagy mint ahogy a Shaktar vagy a Celtic ellen tettük."

"Mindenhol a győzelemért játszhatunk. Egységesek vagyunk, s a csapat szilárdsága az egyik fő erősségünk."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr45177251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juventus71 2013.03.28. 16:56:46

Két nehéz mérkőzés következik, de bízom a srácokban! És nagyon remélem, hogy visszavágunk az Internek Németországban pedig le x-elünk!
Forza Juve!

juvebt 2013.03.28. 17:25:22

Nem tudom, szerintem inter ellen pihentetni kellene néhány játékost, még akkor is ha ez estleg az eredményességen is meglátszik. A bayern ellen nagyon kell a 150%. Nagyon sűrű ez a program.

juve28adam 2013.03.28. 17:31:48

@juvebt: A Marci-Vidal kettősből az egyik helyére mehetne is Pogba. Chiello asszem alapból a Bayern ellen tér vissza, szóval ott is lesz 1 (kényszer)pihentetett. Csatársorból meg tökmind1 ki kezd, az nem oszt ,nem szoroz.

(mondjuk én beraknám kapuba Storari-t :D, már hiányolom a képét)

steven-h (törölt) 2013.03.28. 17:36:08

Nem tudom hol olvastam, de az is előfordulhat hogy a Bayern ellen 3-5-1-1-et játszunk ahol a Marchi Vidal Pirlo Pogba négyesből mindenki kezd, ha igaz akkkor nagyon nehéz lenne a pihentetés...

Storarit én is hiányolom egyébként!

venember83 2013.03.28. 17:56:10

A lényeg, hogy a Bayern ellen fel tudjanak pörögni a srácok, nem most kell az Intert büntetni.

MdewC 2013.03.28. 18:03:21

@steven-h: szintén olvastam: Buffon-Barza,Bonu,Chiello-Lichti,Vidal,Pirlo,Pogba,Pelu-Marci-Vucsi. Pirlo pedig Marci mögött. Nagyon masszív kis csapat, full kontrára építve. Nyilván a mi támadóharmadunkban lesz legtöbbet a laszti, így viszont kőkeményen tudnánk tömörülni, lehetőség szerint kontrázni. Már nagyon várom, mutassuk meg, hogy kell védekezni! :)

juvebt 2013.03.28. 18:08:45

Én Marronet is játszatnám sőt Giac, Isla, Asa,a nagyszerű Padoin a lehető legtöbb embert pihentetném. Eddig soha nem sikerült 4 napon belül kétszer nagyot játszani.
A legtöbb olasz hírportál 3-5-1-1 valószínűsíti, kemény lesz.

2013.03.28. 22:39:19

Kemény lesz, de vissza kell vágni az 1-4-ért!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1840) bajnokság (2986) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (766) elemzés (40) előzetes (754) Európa Liga (116) felkészülés (107) hírek (1547) játékosokról (9196) juventus u23 (20) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2223) meccsek (3667) mercato (3896) nyilatkozat (6837) Olasz Kupa (278) összefoglaló (336) pletyka (3885) Primavera (17) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (162) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (219) video (127) Címkefelhő
süti beállítások módosítása